The ​Kingdom of Back 82% 12 csillagozás

Kezdjük azzal, hogy – igen, barbár vagyok – nem sokra emlékszek Mozartról abból az időből, amikor tanultunk róla annó suliban. De nem is akartam utánanézni, amíg a könyv végére nem érek, lepjen meg, ha szeretne. Ezt a számításomat keresztülhúzta az, hogy olvasás közben fokozatosan visszajöttek róla emlékek… :D

Nem igazán akartam belevágni ebbe a könyvbe. Mert hiába a csodálatos borító és Marie Lu, enyhén taszítanak azok a könyvek, amikben olyasvalakik vannak, akik valóban éltek. Ráadásul pont ebben a korban, a csodálatos 18.században. De túllendültem ezen, elvégre három kihíváshoz is vihetem, miért ne érne meg egy próbát? Ééés… Tetszett!

A kedvenc részem a könyvből a Nannerl és Woferl közti kapcsolat. Imádtam, hogy Woferl nem akadályozni akarja a nővérét, hanem bátorítja. És szomorú, hogy milyen primitív oka van annak, hogy ő nem komponálhat, nem írhat. A könyv végéig szurkoltam, hogy na, most majd jön valami csoda, Leopold átvált szuperapára és segít a lányának. Aha… Ez az idézet szépen leír mindent:
„He tells you to play, so you play. He tells you to curtsy, so you curtsy. He tells you what you are meant to do and what you are meant not to do, so you do and you do not do. He tells you not to be angry, so you smile, you turn your eyes down, you are quiet and do exactly as he says in the hopes that this is what he wants, and then one night you realize that you have given him so much of yourself that you are nothing but the curtsy and the smile and the quiet. That you are nothing.”

A csillaglevonás viszont nem ezért jár, hanem a mesés birodalomért, ami nem igazán tetszett és nem is tudom hova tenni. Oké, elolvastam a végén a szerző jegyzetét, de akkoris, fura volt és egyszerűen nem. Ha már kell bele valami fantasy, akkor vigyük el még inkább fantasy irányba és egy olyan befejezést írjon Nannerlnek, amit a valóságban nem kapott meg.

És így a végére klisézhessek egy kicsit: örülök, hogy az írónő megírta ezt a könyvet, mert így marad valami nyom Nannerl után, akiről alig hallhattunk bármit is, valami, ami miatt emlékezhetünk rá és fogunk is. Még ha ez nem is teljesen az a Nannerl, aki élt, marad utána valami.

Kicsit féltem ettől a könyvtől, mert az írónő műveivel elég hullámzó a kapcsolatom, kb. pont ugyanannyi könyve tetszett, mint amennyi nem, szóval reménykedtem, hogy ez a könyv is tetszeni fog, de félve a csalódástól, alacsonyak voltak az elvárásaim. De ez a történet gyönyörű, a maga szomorú, vagy inkább keserédes módján, az eddigi kedvencem az írónőtől.
Előre leszögezném, hogy ez nem egy vidám mese, hanem egy végig nyomasztó történet. Vannak boldogabb pillanatai, főleg eleinte, de nem ez a jellemző rá. A könyv egyik része Nannerl és Woferl közötti testvéri kapcsolatról szól, míg a másik kettejük (bár főleg inkább Nannerl) kalandjairól a birodalomban, melyet közösen álmodtak meg. A már ismert történet Nannerl szemszögéből rendkívül szomorú, adott egy kiváló tehetség, aki csak azért nem bontakozhat ki, mert nő, míg az öccse, aki ugyanannyira tehetséges, mint ő maga, élvezheti a rivaldafényt, és minden elismerést megkap, ami nővérét is éppúgy megilletné. Amíg Nannerl számára a zenélés csak múlandó állapot lehet, addig Woferl egész életét ennek szentelheti. Természetes, hogy Nannerl féltékeny lesz rá, bár szereti öccsét, de sokszor akaratlanul neheztel, és emiatt a kapcsolatuk is nehézségekkel teli, hiába szeretik egymást. Nannerl sorsa egyértelmű a kezdetektől, ez pedig beárnyékolja a boldogabb pillanatokat is. Őszintén azt hittem, hogy majd a másik, fordított birodalomban való kalandok lesznek majd a könyv üdítőbb momentumai, de tévedtem. Nem akarok a fantasy részről túl sokat elárulni, de nem azt kaptam, amit vártam, és ezt jó értelemben mondom. A könyv ezen részei is pont olyan nyomasztóak, mint a testvéri “viszály”. Amire csak a könyv befejezte után jöttem rá, az az, hogy a fantasy része a könyvnek elég rövid. Keveset kapunk a mesebirodalomból, amit kicsit sajnálok, főleg Hyacinth érdekelt volna jobban, érdekes karakter volt, és szintén csak jó értelemben mondom, hogy nem azt kaptam tőle, amit vártam. De ez nem von le az élményből, mert igazából illett a történethez, megmaradt az egész annak, aminek indult: gyermeki fantáziának.
Elejétől a végéig szerettem ezt a történet, annak ellenére is, hogy nagyon szívszorító volt, le a kalappal az írónő előtt, fantasztikus munkát végzett, a történet végig érdekes, és korhű, emellett az írásmódja is különösen tetszett, más mint a többi könyve, bár persze maga a történet is más, mint a többi.

Van valami azokban a történetekben, ahol olyan szereplőkről van szó, akiknek már ismerem a sorsát, ami valahogy elszomorít. Nannerllel először a film* kapcsán találkoztam, már akkor is érdekelt a története.
Mindenesetre nem voltam biztos abban, fog-e nekem ez tetszeni, mert egyedül a Legenda trilógiát olvastam az írónőtől, és mivel nem vagyok annyira oda a disztópiákért (nincs velük bajom, csak különösebben nem is vonzanak), így az nem igazán kötött le. Ez azonban teljesen elüt attól a sorozattól. A regényben Nannerl és Woferl, a Mozart testvérpár története keveredik egy tündérekkel teli fantasy világgal. A testvérek tényleg a Kingdom of Backkel szórakoztatták magukat gyerekkorukban, és ezt vette alapul Marie Lu.

„A world of fantasy and magic, invented entirely by the Mozart children. It was too interesting a premise for me to pass up, and I immediately knew I wanted to write a story around it.”

Nannerl maga is ígéretes tehetség, de egyrészt a kor miatt, amikor nem igazán nyílt esélye nőként a férfiaknak járó lehetőségekkel élni, másrészt az öccse árnyékában attól fél, hogy senki nem fog rá emlékezni, senki nem fog vele törődni. A félelméből eredő kívánsága (azaz hogy fennmaradjon a neve) bevonzza Hyacinth-ot, aki felajánlja neki, hogy teljesíti a vágyát, ha cserébe Nannerl is segít majd neki.
Így jutnak el Woferllel a birodalomba, ami kifejti a hatását az életükre.

Keserédes történet volt, tetszett is, különleges is volt, közben meg el is szomorított Nannerl helyzetének kilátástalansága.
Kellemes meglepetés volt az is, hogy ahhoz képest, hogy YA, egyáltalán nincs benne instalove vagy romantika. Elcsattan egy csók, meg Nannerlnek van egy gyerekesebb vonzalma valaki iránt, akit nem igazán ismer, de mivel Johann alig szerepel, így ez egyáltalán nem jelentős, zavarónak pedig egyáltalán nem zavaró, hiszen egy tizenéves lányról van szó, akinek életében először megtetszett egy fiú, akiről aztán néha fantáziál.

Volt ugyan pár szakasz, amin nehezebben jutottam át, nem kötött le annyira, de összességében tetszett, és örülök, hogy elolvastam.

* https://www.imdb.com/title/tt1653911/

Ez a könyv… rendben volt. Kicsit túl mesés. Meg nem tudom, nekem egyértelmű volt, hogy spoiler. A vége jó lett, azon még be is könnyeztem, meg, amikor rászántam magam, hogy olvassam, gyorsan pörögtek a lapok, de nem szívesen szántam rá magam az olvasására, annyira nem vonzott. Azt elfelejtettem, hogy nők nem is lehettek zeneszerzők, az ilyen vonulata tetszett a sztorinak, meg az előre utalások is Mozart műveire. A Kingdom leírásaiból nekem kicsit túl sok volt.

Marie Lu könyveit mindig is szerettem, ezért nem is volt kérdés, hogy ezt is mindenképp el kell olvasnom. Most sem kellett csalódnom az írónőben, hiába írt eddigiektől eltérő témában.

Bár nem vagyok nagy rajongója a komolyzenének, de Mozart műveit mindig is szerettem, ezért kíváncsian vártam ezt a könyvet. A történet rögtön magába rántott olvasmányos stílusa miatt. A főszereplő itt inkább Mozart nővére, Nannerl, aki rögtön kedvencem lett és végig olvasva a történetét bár több olyan női főhősről olvasnánk, mint ő a tipikus YA főhősnők helyett. A könyvet elejétől a végéig egyfajta keserédesség jellemezte. Adott egy tehetséges lány, aki semmivel se ér kevesebbet, mint fiútestvére, mégis mivel rossz korba született, nem tud kibontakozni és belekényszerítik egy szerepbe, ami messzeáll tőle. Bár voltak olyan időszakok, ahol úgy tűnt, hogy sikerül kitörnie a rákényszerített szerepből, de aztán ismételten jöttek különböző hullámvölgyek. A Mozart testvérek mindennapi életébe építette bele az írónő a fantasy szálat, méghozzá nagyon ötletesen. Imádtam, ahogy a testvérek élete és az általuk kitalált „mese” eseményei egyre jobban összefonódtak. Végig féltem, hogy kiderül az egészről, hogy csak álmodták vagy képzelték, de szerencsére nem. A fordított királyság érdekes és veszélyes volt, nagyon tetszettek a kalandozásaik. De imádtam a hétköznapi eseményeket is, mert végig lekötöttek. Mindenkép ki kell emelnem, hogy nálam a könyv hatalmas plusz pontot kapott, mivel itt a testvéri kapcsolat és szeretet került középpontba az összes pozitívumával és árnyoldalával is. Szerelmi szál nem igazán volt jelen, ami üdítően hatott a sok szerelmi szenvedős YA után. Imádtam a testvérek közötti kapcsolat ábrázolását és a köztük lévő erős köteléket is. A két szereplő közül inkább Nannerl lett az összetett karakter, mivel csöppet sem volt tökéletes, sőt a testvére helyzete iránti féltékenységének köszönhetett néhány bonyodalmat, de közben az iránta érzett szeretet is vezette az útján. Ráadásul az is tetszett: spoiler A könyv tökéletes lezárást kapott és illet a történet keserédes hangulatához: spoiler

Imádtam elejétől a végéig ezt a könyvet. Nem éreztem benne felesleges részt és szép kerek lezárást kapott a történethez illő befejezéssel. Annak is örültem, hogy a történet után az írónő leírta az egész hátterét és ez még több pluszt adott a könyvhöz. Bár eléggé eltért Marie Lu többi, általam olvasott könyvétől, de örülök, hogy most valami különbözőt alkotott, amit ugyanúgy szerettem, mint a többi könyvét.

Ez a könyv ébresztett rá arra, hogy Mozartnak volt egyáltalán nővére. Zenei tanulmányaim során nem emlékszem, hogy előjött volna ez az információ, de ha igen, akkor ezt már rég elfelejtettem.
A történet Nannerl tehetségéről, öccsével való kapcsolatáról szól elsősorban, illetve, hogy hogyan birkózik meg azzal, hogy az öccse sikeresebb és elismertebb lesz nála, míg ezt ő abban a korban lányként nem élheti meg.
Jó kis könyv volt, de a 3/5-ös értékelést azért kapta tőlem, mert a fantasy részek nem igazán adtak hozzá nálam a történethez, sőt, néhol inkább zavarták a „normál” világban kibontakozó cselekményeket. Illetve szívesen olvastam volna többet a gyerekek későbbi kapcsolatáról, mert ez a könyv utolsó harmadában már inkább csak említés szintjén szerepelt.

Az írónőtől eddig csak a Legendát olvastam, ami anno annyira nem fogott meg, szóval kíváncsi voltam, hogy ez a könyve milyen lesz. Azt kell, hogy mondjam nekem tetszett ez a kissé keserédes történet, melynek középpontjában a Mozart testvérek álltak. Bár elég szomorú belegondolni, hogy Nannerl csak azért, mert nő, le kellett mondania az álmáról.
Nyilván tudni lehetett mi lesz a könyv vége, de valahogy vágytam rá, hogy spoiler A fantasy része is érdekesen volt beleszőve a történetbe, először másra számítottam, de tetszett, amit végül az írónő kihozott belőle.

Sokszor megírtam már, hogy nem vagyok oda a fantasy műfajért off. Az írónő miatt féltem, hogy valami nagyon abszurd és számomra érthetetlen kalandban lesz részem. Ez nem teljesen így történ, leszámítva a fantasy részt. :D Nannerlt egész végig képes voltam sajnálni, szinte nyomasztott a tény, hogy néha bizony a number 1 tehetség sem elég. Az már csak ráadás, hogy a testvérével pont emiatt alakul ki között a kutya-macska kapcsolat, pedig milyen jó lenne, ha együtt tudtak volna örülni, ha meg tudtak volna osztozni a hírnéven.

Továbbra sem fogok célirányosan fantasyt olvasni, de ez egész elviselhető volt. :)