Nekem ​két születésnapom van 94% 47 csillagozás

Köszönöm @Lulma, hogy kölcsönadtad ezt és A sehány éves kislány című könyvet. Ezelőtt még egyiket sem olvastam, pedig mindkettő olyan „mese”, amit jó lett volna gyerekkoromban a könyvespolcomon tudni. A rajzok ebben a kötetben is szépek és hihetetlenül részletgazdagok. Aranyosan és kedvesen mesél a könyvecske az örökbefogadásról. Itt Andris mondja el, hogyan került a szüleihez és mennyire várták, hogy vele együtt kiteljesedjen a család. Elgondolkodtatóak a végén lévő rajzok, ahol a kisfiú elmereng, milyen jó lenne egy testvér. Mert nemtől és bőrszíntől függetlenül bárkinek nagyon örülne.
Mivel kicsi gyerekeknek íródott, nem bonyolították túl, de annak nagyon örülnék, ha tényleg ennyire egyszerűen menne az örökbefogadási procedúra, mint ahogyan Andrissal történt.

Jó ötlet ez a könyv az örökbefogadásról kicsiknek. De nekem valahogy kevés volt. Csekély része szól az örökbefogadásról, és több a hétköznapi dolgokról. Fejlődünk, felnövünk, játszunk, rosszalkodunk… Ezek minden gyereknél megtörténnek. Nyilván mögé lehet nézni ezeknek a dolgoknak, és meglátni az önzetlen szeretetet. Maga az örökbefogadás egy szép dolog, mert nem csak magával tesz jót az ember, hanem egy gyermekkel is, akire talán nélkülünk sanyarú sors várna. Persze ha nem mi, akkor más fogadná örökbe, kivéve, ha beteg és nem nagyon kapnak utána. Szóval azért bele lehetett volna mélyebben is menni ebbe a dologba. Mert a gyermek kérdez(het), pl. azt, hogy miért nem kellett annak a néninek, aki a hasában hordozta kilenc hónapig. A könyvnek kicsit hirtelen lett vége. Az illusztrációk kedvesek voltak, tetszettek.
Azért külön dicséret, hogy egy tájékoztató is tartozik a könyvhöz a szülők részére.
Szóval önmagában ez a könyvecske kedves, meg minden, de mint örökbefogadós történet, nekem van némi hiányérzetem. Bár a kicsiknek talán ennyi is elég, s látva az eredeti kiadás évét…

Kolléganőmmel együtt voltunk az irodában, amikor levette a játékos polcról ezt a könyvet, és elkezdte lapozni, mondván, hogy milyen szép könyv, és ő mennyire szerette egy másik kötetét is. Nem hallottam róla, és még nem is olvastam, ezért gyorsan a kezembe vettem én is, és kb. 3 perc alatt elolvastam.
Sajnálom, hogy eddig kimaradt az életemből. Hihetetlen aranyos, kedves, és a gyerekek számára is érthető kis olvasmány az örökbefogadásról. Azt hiszem nálunk pont jó helyen van a polcon, mivel a munkánk (és az életünk) miatt szinte mindennapos téma az örökbefogadás. A saját, itthoni polcomra is szeretnék majd egy példányt.
Engem, mint aki (többször is) testközelből átéltem, és tapasztaltam az örökbefogadást, nagyon megfogott!

Kedves, bájos rajzokkal teli „képeskönyv”. De micsoda mélységei vannak!
Érdemes megnézni a történet vége felé a „testvérkívánós” rajzokat.
Elgondolkodtató!

M-C. M. mindkét könyve gyönyörű, és ha lenne örökbefogadott gyerkőcöm, és is tuti két szülinapot tartanék neki. :)
(És van benne mellékletként egy négy oldalas szöveg örökbefogadóknak, azt nem olvastam végig, de az első oldal érdekes volt.)

Most hogy @miestas megemlítette, beugrott, hogy nekünk is megvolt (van? valahol), de nem annyira szerettem, mint a Sehány éves kislányt.

Szép testvére ez a könyv A sehány éves kislánynak. Nagyon tetszik, hogy a szerző gondolt az adoptált gyerekekre, a megvalósítás is nagyon meghatóra, érzékenyre sikerült. A példányomba be volt téve egy négy oldalas írás a szerzőtől, arról, hogy miért tartotta fontosnak ezt a könyvet megírni-megrajzolni, és olyan sok párhuzamra mutatott rá a két könyv között, hogy természetesen azt is újra kellett olvasnom. Bárcsak minden gyerek Marika és Andris életéhez hasonló életet élhetne!

Valahogy kevesebbnek éreztem az első kötetnél. Sokkal kevesebbnek. És túl ideális, (magyar tapasztalatokon pesszimistává fajulva még azt is mondhatnám: túl idilli,) hogy a kisfiút már rögtön a kórházból viszik is haza… és ép és egészséges. Kevés benne a tartalom, a szöveg – amit persze az örökbefogadó szülőknek szánt négyoldalas olvasmány, javaslat túlságosan is felül licitál. Kár. Többet kellett volna beletenni a gyerekek nyelvén, a szülőknek meg kevesebb is elég lenne. A rajzok ismerősek, ugyanolyanok (nem ugyanazok), szépek. Ezt a 2. részt persze csak felnőtt fejjel ismertem meg, az én gyerekkoromban még csak az elsőt adták ki itthon. Pedig 1977-es. A magyar fordítása 1990-es.

Bájos és mély könyv, gyönyörű rajzokkal. Egy élmény volt olvasni. :)