Dear ​Aaron – Kedves Aaron! 89% 283 csillagozás

A könyv első fele nagyon aranyos, ahogy Aaron és Ruby elkezdenek levelezgetni, majd a történet előrehaladtával egyre jobban megismerik egymást, és megjelennek a személyesebb témák, valamint a kis belsős poénok is. A belső gondolataikat nem ismertük meg, csak az üzeneteken keresztül lassanként körvonalazódott a személyiségük, ami nekem különösen tetszett. A könyv második felénél, mikor már Ruby elbeszéléséből folytatódik a történet, kezdtek kisebb ellenérzéseim adódni főleg Ruby karakterével szemben. Az első 300 oldalban egy vicces, jópofa lányt ismerhettünk meg, itt viszont átalakult egy túlzottan bizonytalankodó, szenvedős karakterré, aki mindentől és mindenkitől fél. Ugyanakkor még ez sem zavart annyira, hogy csillagot vonjak le. Ami a legjobban levitte számomra az olvasási élményt, az az utolsó kb. 100 oldal. Aaron és Ruby egymásra találása inkább nyálasan erőltetett és kínos volt, mint romantikus.
Bár az utolsó fejezetekkel nem tudtam kibékülni, mégsem tudtam megutálni a történetet. A levelezések tényleg nagyon jók és szórakoztatóak, valamint komolyabb témákat is érintett az írónő ráadásul úgy, hogy a könyv hangulata még ne váljon depresszióssá.

Ha valaki nagyon ért a már szinte kínzóan lassú égésű romantikus könyvek írásához úgy, hogy az egyáltalán ne legyen zavaró, felfogható úgy is, mint egy hosszú előjáték, akkor az Mariana Zapata. Ezerszer inkább ez, mint az instalove. Így legalább van/lesz íve, értelme a szereplők kapcsolatának. Ezáltal magának a történetnek is.
Ez a könyve más, mint a TWoWaM és a könyv műfaja katonai romantikus, nem pedig sport romantikus, mint az előbb említett könyvé.
Mint azt korábban említettem, a két főszereplő alaposan próbára teszi az olvasó türelmét. Azonban ennek most az a legfőbb oka, hogy a könyv első közel 30%-a levelezésekből, e-mail váltásokból áll. A könyv ezen része tele van humorral és ha úgy vesszük, főként ezen keresztül tudjuk megismerni a szereplőket. Aaron-t is, mivel E/3-ban van megírva, Ruby szemszögéből és végig azon járt az agyam, hogy jó lenne megismerni a főhős gondolatait is. Azt persze muszáj megemlítenem, hogy a két főszereplő már a levelezési szakaszban jó barátokká válnak. Egészen addig, amíg Ruby és Aaron valóban találkoznak. A könyv onnantól fogva letehetetlenné válik. Attól kezdve úgy éreztem, mintha újra indult volna a történet. Ez pedig adott hozzá egy újabb izgalmat a történethez.
Miután találkoztak, a szerelmet azután sem éreztem, viszont végre kezdetét vehette egy valódi romantikus történet. Innentől kezdve ívelt felfelé, a lassúnál is lassabban a 23 éves geek varrónő (aki zseniális cosplay cuccokat is szokott készíteni) és a csendes, visszafogott alfahím közös története.
Ezt a könyvét is imádtam az írónőnek. Egyedül egy tökéletes, történetbe ágyazott és nem levelezés-szerű epilógus hiányzott.

Aaron, te kis „zaklató”!
Légyszi, légyszi „zaklass” engem is! ;)
Ruron, imádni valóak vagytok!
Mariana Zapata ezzel a könyvével végleg belopta magát a szívembe. *-*

Annyira jó volt, hogy lassan, lépésről lépésre alakult ki a kapcsolatuk.A sok e mail, hétről hétre, aztán a közös nyaralás. Hatalmas lépés volt mindkettejüktől, hogy bele vágtak az egy hetes nyaralásba úgy, hogy előtte sosem találkoztak. De rengeteget nevettem Rubyn és Aaronon. Igazi cukiságbombák.

Aaron még Kultit is maga mögé utasította, ami tőlem nagy szó!
Egyszerűen imádtam!
♥ Ruron

Jó pár hete olvastam már a könyvet, de elfelejtettem írni értékelést hozzá. Elég sokat gondolkodtam rajta, hiszen elég tömény volt. Az alaptörténet nekem nagyon tetszik. A könyv felépítése és stílusa nekem megfelelő. Olvastatta magát a sztori. Mariana Zapata korábbi könyvét is kedveltem, erre is csak azt tudom írni, hogy szerethető.
A karakterektől nem lehetett megcsömörleni. Az elején úgyszólván keveset kaptam belőlük és alig vártam, hogy személyesen is találkozzanak.
Egyedül a hiányos vége zavart engem. Lehetett volna ott is bővebb az írónő.

Imádom az írónő írásmódját, ez a második könyvem tőle. Ezt a könyvet is sikerült megszeretnem. Egy nagyon lassan kibontakozó romantikus történetről van szó. Engem személy szerint ez egyáltalán nem zavart. Most pont erre volt szükségem. Egyáltalán nem volt unalmas. A történet nagy része levelezésekből áll, ahol megismerhetjük a két főszereplőt. Itt Aaron és Ruby barátokká válnak. Majd találkoznak és akkor kezd egyre érdekesebbé válni a kettejük kapcsolata. Nagyon szimpatikus volt nekem mind a két főszereplő. Rubyval nagyon sok mindenben hasonlítunk. Aaron pedig egy csendes, kedves srác. Öröm volt ezt a könyvet elolvasni. Az egész történet felépítése jó volt, viszont az epilógus lehetett volna jobb is.
Összességében úgy gondolom, hogy érdemes elolvasni.

„Minden, ami fontos és jó és megéri a várakozást, az időbe telik.”

Tavaly olvastam először az írónőtől és nagyon megtetszett a stílusa, ezért örültem, hogy újabb kötete jelenik meg magyarul, amit persze rögtön be is szereztem. Már aznap nekiugrottam Ruby és Aaron történetének, ami már pár fejezet után sokkal jobban tetszett, mint az írónő másik regénye, a Szívvel a falnak. A felépítése elég egyedi, mert a könyv fele levelezésekből és üzenetváltásokból áll, ami először picit furcsa volt, de sikerült hamar belerázódnom. A cselekmény elég lassan építkezik és túl nagy izgalmakra sem kell számítani, viszont egy igazán romantikus és szívmelengető történetet kapunk egy kis humorral fűszerezve. Annak ellenére, hogy milyen vaskos kötet, amikor a végére értem még szívesen olvastam volna tovább.
Ruby egy teljesen hétköznapi lány, akit könnyű volt megkedvelni a közvetlensége és humora miatt. Aaron pedig egy igazi álompasi, aki talán már egy kicsit túl tökéletes is. :)
Nagyon tetszett, ahogy a hónapokig tartó levelezgetések által egyre jobban megnyíltak egymásnak és a piszkálódásaikon pedig jókat nevettem. :D
Nagyon remélem, hogy a kiadó jóvoltából olvashatunk még az írónőtől, mert ez a kötet hatalmas kedvencem lett. ♥

„Minden időbe telik. Minden, ami fontos és jó és megéri a várakozást, az időbe telik. ”

Érezted már úgy, hogy egy kötet pontosan rólad szól?
Oldalakról oldalakra, a személyiségek kibontakozása után, mondatról, mondatra felismered magad? Az élethelyzetek, a küzdelmek, betegségek, kapcsolatok alakulása…. tényleg minden, de minden stimmel?
Eddig én még sosem éreztem ezt. Volt, amikor egy könyv közelített hozzá, de eddig sosem ültem elhűlve, és megrendülve egy könyv után, felismerve bennem önmagamat, az életemet.
Hogy lehet egy könyv számomra ennyire találó? Persze én is csak egy ember vagyok, semmi különös nincs bennem, ettől eltekintve érdekes volt ezzel a ténnyel találkozni, hogy teljesen tudtam azonosulni a történet női szereplőjével, életével, személyiségével. Hiszen teljesen magamat ismertem fel benne, ezáltal sokkal bensőségesebb is lett a történet, bár szerintem ennél a kötetnél nemcsak a hasonló személyiség segített ebben, hanem a formula is.
Az első 200 oldal csupán levelezés. Email-ben való levelek váltása… amibe én személy szerint teljesen beleszerettem. Az én régimódi lelkem vágyódik arra, hogy írjunk manapság is hosszú leveleket, de sajnos már nincs kinek. ( Bevallom többször is megfordult a fejemben, hogy utánanézek létezik-e a valóságban is ez a szervezet. Nézzetek őrültnek, de komolyan. )
Bár a levelezés eleje döcögősen indul, hiszen Aaron nem válaszol Ruby első leveleire, majd amikor elköszön, megígérve, hogy nem ír több levelet, hirtelen megérkezik a válasz. És itt elindul egy olyan ismerkedési folyamat, amelybe a széles-sávú internet segítségével, mi is áramlunk a levelekkel. Folyamatosan tárulnak fel a személyiségük apró mozzanatai, gesztusok, nyelvi fordulatok. A kezdetleges finomkodás után, a baráti civakodás, aggódás, óvás, poénkodás, baráti flört indul el szépen lassan építkezve egymásra. Bár a levelek között napok telnek el, hiszen mindkét szereplőnk éli a saját életét, küzdelmeit.
Majd egyre jobban kirajzolódik, hogy egymás menedékévé válnak.
Majd az emailt felváltja a Skype üzenet, majd a telefon…és így tovább. Egyre jobban nyílik az az ajtó a lelkeken.

Érdekes, hogy mennyire más, ha az ember a másik lelkét, annak világát, személyiségét ismeri meg, mindenféle fizikai előítéletek befolyásolása nélkül. Mennyire maga az ember mutatkozik meg, feltárva a legbensőbb titkait, bánatait, vicces történeteit. Őszintébb, lassabban folyó kitárulkozás. És olyan szép ez így.
Tudom, valaki nagyon ellene van annak, hogy személyes érintkezés nélkül kezdjenek egy kapcsolatot kialakítani, megismerni a másikat, de ebben a helyzetben nem volt más megoldás. Illetve a szereplőinknek is szükségük volt erre.
Hozzáteszem, szerintem Rubynak pont erre volt szüksége. Hogy először bátrabban, megmutathassa a belső valóját, őszintén, elvárások nélkül, önmagát adva. Szükség volt arra, hogy Aaron megismerje őt, a félelmeit, gondolatait, előre nézve a jövőre. Hogy megtudja fejteni…később pedig azokban a pillanatokban, amikor kell, ott legyen mellette és tudja mit kell tennie.

Elképesztően szép folyása volt ennek a könyvnek. Nem volt semmi eltúlozva, elsietve, szépen csordogált, mint egy gyönyörű patak.

Voltak olyan pillanatok, amikor már-már kínosan bensőségesnek éreztem , én magam is a háttérbe-húzódtam volna, magukra hagyva őket. De szép volt így.

Nem igen tudok többet mondani erről a könyvről. Úgy érzem, örökre belém égett, örökre belém költözött, nem engedem el egyhamar, már bennem él tovább. És jól van ez így.

Én teljes mértékben Ruby voltam ebben a történetben, ha még nem esett volna le nektek.
A személyiségem hasonlít az övére, amennyire nyitott vagyok, annyira vagyok félénk, annyira úgy éltem meg az életemben eddig, hogy a körülöttem élők sokkal jobbak nálam, sikeresebbek, szebbek…stb. De jó volt ez így nekem, most is jól van ez így.
Nagyon szeretek kommunikálni, főleg írásban, ahol átgondolhatom a gondolataimat – ha ennek van is értelme – , kreatív is vagyok, bár én nem varrok, ahogy Ruby, de festek, hímzek…stb. A valódi munkámat én sem kedvelem annyira, mint a hobbimat, de én a főszereplőnkkel eltérően abban dolgozom. Az életem egy részét meghatározta egy betegség, amely miatt sokáig engem is még a széltől is óvtak, főleg ha beteg vagyok, ez ma is így van.
Szeretek felvidítani másokat, ha izgulok és zavarban vagyok vagy rengeteget beszélek – ha számomra pozitívan zavaró az illető – vagy éppen meg sem szólalok – ha annyira feszélyez a másik.
Én is sokáig szerettem valakit, aki tudott erről, mégis figyelmenkívűl hagyta. Sőt. Az életemnek egy huzamosabb idejét – éveket – rááldoztam. Majd én is magamhoz tértem.

Amint az értékeléseimben is észrevehettétek, rengeteget szeretek írni, közölni és mondani. Szóval ami bennem van, igyekszem ki is írni magamból, őszintén. Hátha feldob másokat.
Szóval… eléggé hasonlítunk Rubyval. És ezek csak a megfogható dolgok voltak, amelyeket letudtam írni. Van azonban, amit szavakkal nem lehet kifejezni.
Aaronról pedig nehéz nyilatkoznom. Mert…erősen hasonlít az én…

Ha elolvassátok, kérlek írjatok, hogy Ti hogy éltétek meg, hogy tetszett nektek. Nagyon szívesen beszélgetnék erről a könyvről (is) másokkal.

Persze voltak hibái is ennek a történetnek. Ruby személyisége a könyv második felében változott, de én teljesen megértem. Félt és harcolt a benne lévő érzelmekkel, a bizonytalansággal, hogy ő megint szeret valakit, akit nem kellene szeretnie.
Nagyon, nagyon szerettem volna Aaron gondolatait olvasni. Szerettem volna belelátni abba, ami nem lett kiírva ebben a könyvben velük kapcsolatban.
Az epilógusról ne is beszéljünk. Teljesen lezáratlan lett végül ez a szépen felépített, hosszú regény. Áldozhatott volna egy kis több munkát a befejezésre. :)

Bevallom, hajnalig olvastam, amíg a végére nem értem. Pedig reggel mentem dolgozni, mégsem bántam a fáradt, kipirosodott szemeimet. Megérte.

Ha csak egy valamit megtanultam az utóbbi pár évben, akkor az az volt, hogy pusztán azért, mert neked fontos valaki, és mert ő is úgy tesz, mintha fontos lennél neki, ez végső soron nem jelent az égvilágon semmit.

A történet két nem egyszerű családi háttérből származó ember mondhatni véletlenszerűen összefonódó sorsáról szól.
A főszereplőket kezdetben általános, majd egyre személyesebb e-mailjaikból ismerhetjük meg. Az írónő úgy érzem, mindent megtett, hogy egy szerethető, aranyos, néhol szomorkás, de romantikus történetet alkosson. Helyenként abszolút ezt is éreztem, de valahogy mégsem nyerte el a tetszésemet a könyv. Talán ha Ruby kevésbé lett volna nyavajgós és lelkizős, Aaron pedig kevésbé tökéletes, illetve nem napjainkban játszódott volna, és levélpapíron leveleztek volna, akkor nagy eséllyel szerettem volna meg az egész sztorit.
Összességében a lényeg az, hogy az NA műfaj nem az én világom. Hiába van benne levelezés, háború, szerelem és lelki sérülések, inkább maradok a történelmi romantikusoknál.