Van ​valaki odaát? (Walsh család 4.) 83% 108 csillagozás

Kellemes meglepetés volt ez a könyv. Tetszett, hogy a nem éppen könnyed témát olykor humorosan, olykor érzelmekkel telítve közelíti meg. Mosolyogtam, és potyogtak a könnyeim felváltva…egyszerre…

Nehéz spoilerek nélkül írni erről a könyvről, így csak azt tudom tanácsolni, hogy akit érdekel szánjon rá időt, mert sok érdekességet megtudhat a továbblépésről, a hiányról és az újrakezdésről, mindezt úgy, hogy közben nagyon emberi helyzetekbe nyerhet betekintést Annán és emlékein keresztül. Sok értékelésnél olvastam, hogy a könyv nincs összhangban a hosszúságával, hogy Keyes megírhatta volna ezt kevesebb oldalban is. Van ebben is igazság, de én úgy gondolom, hogy kellett ez a plusz 200 oldal Anna jellemfejlődéséhez és ahhoz, hogy egy darabokra hullott életet újra felépítsen a főszereplő. A hosszúsággal nekem nem volt bajom, inkább egy-egy szereplőt, vagy helyzetet éreztem furának, de nyilván ezek nem akkora tragédiák.

Fájdalmas regény ez, cseppet sem habkönnyű olvasmány, de én nem bántam meg, hogy beszereztem és elolvastam.

Be kell vallanom, hogy én azt hittem, ez a könyv rossz lesz.
És mekkorát tévedtem!
Ahogy olvastam itt, molyon az értékeléseket, az csapódott le bennem, hogy nem is vicces, nem is ütős, nem is remek, hanem egyszerűen jó. Én mégis nagyon-nagyon szerettem, rengeteget nevettem a poénokon, és amikor Annának leesett, aminek le kellett esnie, akkor azért én is ejtettem egy-két könnycseppet.
A könyv elején nem nagyon értettem, hogy mi van, de aztán felfogtam mindent, és persze rögtön tudtam , hogy mi hogyan történt spoiler , de hát ki nem?
Annyira szerettem a mellékszereplőket, Nicholast, Helen, az Anyukát, Luke-ot és Rachelt, Zoe-t, a kutyát, Mr. Big-et/Mr. Fear-t, Mitch-et, Ornestót, az Igazi Férfiakat, Joey-t, Jacquit, mindenkit. Ennek a könyvnek egyszerűen nem volt mellékszereplője, akiért ne rajongtam volna. Rengeteget nevettem a párbeszédeken, Helen és Anna anyukájának a levelein, Ornesto énekein és hangján (ja igen, miért nem Ernesto???), a szülési előkészítőn. Nicholas annyira közel állt hozzám, az elméletei, a megingathatatlansága, a személyisége.
Én tényleg annyira nagyon szerettem ezt a könyvet. Pedig úgy féltem tőle. Hogy nem lesz jó, és vissza kell vinnem a könyvtárba úgy, hogy nem olvastam végig, pedig olyan jó a tapintása és olyan kellemesen rongyosra van olvasva.
Érdekes, hogy az Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermek után olvastam, ami szintén New Yorkban játszódik. Már egészen otthonosan mozgok a Nagy Almában. :D

5*, és most már nem kímélem meg magam a többi Marian Keyes könyvtől! :D

Ez egy csoda volt…Nevettem, sírtam, boldoggá tett, meghatott és minden mondatot átéltem olvasás közben. Talán még sosem volt ilyen fantasztikus élményem egy könyvvel.

Megtévesztő volt a romantikus regényekre hajazó borító, engem mindenesetre jól átvágott.. Ez a könyv nem volt a várólistámon, de manapság egyre gyakrabban történik meg velem, hogy elmegyek a könyvtárba, és valami elkezd hívogatni. Egy ismeretlen erő odavonz egy polchoz, és egy adott könyvre esik a pillantásom. Na, azt akkor hezitálás nélkül ki kell vennem. Nos, ez a regény is ilyen.
Tényleg hosszú, de az a fajta, ami magával ragad, sodor, és benne ragadsz egy ideig. Néhány mondat, de főként a hangulatok zakatolnak benned még.
Ha valaki gyászol, annak talán adhat választ néhány kérdésére, mert erről szól.
A másik szál, ami szerintem gyengébbre sikerült, bár nem feltétlen rossz, a humor és a hóbortos család viszonyainak leírása. Helen (a legkisebb tesó) története lógott ki a leginkább sorból, annyira nem volt vicces, mint aminek – feltehetőleg – az írónő szánta. A jellemek viszont jól ki vannak dolgozva és többségük szerethető. Hát kell ennél több?

Első Marian Keyes könyvem, amivel végérvényesen az egyik kedvenc íróm lett. Imádtam. A humorát, a történet felfűzését, az életszagú mentalitását!

Nagyon fájt olvasni. Pedig már 9 éve, hogy átéltem, amit Anna. És hiába a boldogságom, és a szép életem, akkor is felkavart. Ennek ellenére nagyon jó könyv, és hiteles. Ha nem lenne hiteles, nem fájt volna olvasni.

Több, mint három hónap egy könyv kiolvasása, ez mindent elmond. De azért kifejtem bővebben is. Az első 200 oldal tartott ennyi ideig, utána 3 nap alatt kiolvastam. Akkor kezdett érdekelni, mikor Anna hazatért New Yorkba és az addig két szálon futó cselekmény összefonódott. Onnantól kezdve érdekes a történet, nagyon klassz, számomra érdekes olvasmány lett végül belőle.

Elég nehézkesen indult az eleje számomra,nagyon zavaros volt,már már fel akartam adni..Aztán elkezdett kitisztulni…Így a kezdeti nehézségek ellenére megszerettem a végére…
Nehéz témához a gyász feldolgozásához nyúlt ezúttal az író,annak minden mèlységes mocsarát bemutatva olykor igen reálisan,néhol elèg fura stílusban…
Számomra bagyon tanulságos a környezet viselkedése,ahogyan kezelik/vagy képtelenek kezelni a helyzetet..
Nagyon jól szemlélteti,hogy mennyire önzőek tudunk lenni,észre sem véve a családtagjaink problémáit.
Maga a kötet egy érzelmi hullámvasút,melyen együtt utazunk..Sírunk,nevetünk,sikítunk,fejünkhöz kapunk…
Engem meggyőzött!!

Majdnem félbehagytam, annyira átéreztem a tragédiát, de aztán kezdtem felengedni. A végére egész élvezhető lett, de csak olyan „ponyvásan”