A ​Mercy Close-i rejtély (Walsh család 5.) 74% 33 csillagozás

Ezt igazándiból nyárra terveztem, de szembejött a könyvtárban, és úgy gondoltam jó lenne olvasni most valami olyat, ami biztos tetszeni fog (a sok ilyen-olyan zsűrizendő mellett). Bár időm nem sok volt, és jó hosszú könyv, mégis belevágtam, és nem bántam meg egy percig sem, Marian Keyes könyvei közül az egyik legjobb szerintem. A már szokásos humor, szerelem, bolond írek mellett most volt egy jó nagy rejtély, nyomozás is, ami még szórakoztatóbbá tette az egészet. Nagyon jól kitalált történet, remek szereplők, kiváló stílus, szerencsére most sem kellett csalódnom egyik kedvenc írónőmben.

Sajnálom, hogy ez a könyv kicsit alul értékelt. Egyik Walsh lány története sem rózsaszín, habos-babos, csupa derű és napfény. Talán ez spoiler volt a legkeményebb. Helent 19 éves, nagyszájú, vidám, merész, kicsit csipkelődő lányként ismertem meg a sorozat kezdetén. Eltelt tizenöt év, és ebből a lányból egy idegroncs nő lett. Teljesen ledöbbentem! Atyaég, mi történt vele??? És csak olvastam, és olvastam, és egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet. Annyira érdekes volt, ahogy a depresszióról írt, meg Helen gondolatairól, halálvágyáról. Lépten-nyomon dobálózunk ezzel a szóval spoiler, sokat hallunk róla, de most vált számomra kézzelfoghatóvá, hogy valójában milyen rohadt egy betegség, mennyire komolyan kell venni, és micsoda mélységekbe zuhanhat az ember. Nagyon szurkoltam Helen-nek, hogy sikerüljön végre összekapni magát és talpra állnia. Közben pedig a nyomozása is élvezetes volt.
Összességében egy remek sorozatot ismerhettem meg. Az egész család a szívemhez nőtt. Nagyon kíváncsi lennék Walsh mami történetére. Igazán kiadhatnák magyarul.

Én nagyon szeretem a Walsh lányokat. Végre megismertük Helen történetét, amit én már nagyon vártam. Nem egy könnyű történet és teljesen más, mint az eddigi Keyes könyvek. Mivel nem sorban olvastam a lányok történetét az utolsó találkozásunkkor Helen 19 éves, szemtelenül elragadó, nagyszájú, provokatív lány volt. Most 34 éves, éppen elveszíti a lakását, kevés a munkája, és betoppan az életében az EX, aki ráadásul még munkát is ajánl, ezzel felültetve Helen-t a depresszió nevű hullámvasútra.
Nem igazán olvastam még könyvet a depresszióról, de úgy érzem Keyes gyönyörűen bemutatott egy átlag esetet. Végig azon gondolkodtam, hogy van-e a környezetemben hasonló problémákkal küzdő ember és, hogy észre tudnám venni-e a jeleket.
Hiányozni fogtok Walsh lányok!

Amikor kezembe vetten ezt a könyvet azt hittem egy könnyed kikapcsolódást kapok. Valami kis egyszerű nyomozás, sok kicsit bugyuta jelenet, és édes romantika. Hát… nem éppen ezt kaptam. A könyvet belengi a depresszió és a sikertelenség. Talán azért olvastam ilyen nagyon sokáig.

Kedvenc íróim közé tartozik Marian Keyes, pedig az első könyvén nehezen rágtam át magam, de nagyon megérte, és az összes többi regénye is nagyon közel áll a szívemhez (Szusi kezdőknek!).
De ez most más volt. Nyilván Helen depressziós karaktere rányomta a bélyegét az egész könyvre, de leginkább az nem tetszett, hogy össze-vissza volt az egész, és sokszor fulladt unalomba a cselekmény. És sajnos tetőpontok se akadtak.

Keyes könyveit nagyon szeretem, olvastam az összeset, mert nagyon komoly problémákat feszeget mindig éleslátással, fekete humoral – de általában a körítés is hihető, valóságos szokott lenni, utóbbi most nem sikerült. A sztori nem olyan, ami bármelyikünkkel megtörténhet – a depresszió viszont igen, és ezért jár a pont. Annak, aki átélte, megfogalmazhatóvá válik a megfogalmazhatatlan Keyes által, a feketeség, ami az ember szívét, lelkét, agyát borítja. Annak, aki nem élte át, és reméljük, nem is fogja, annak pedig ennél érzékletesebben nem láttam még róla írást. Helent pedig nehéz szeretni, de a szájába adott gyilkos humor verhetetlen.

Ez volt az első kötet Keyes-től amit olvastam,de nem bántam meg.Meg kell szokni a stílust,de utána élvezhető.Tetszett,hogy nem egy könnyű témát dolgoz fel,de nagyon jól mutatja be a depresszió mélységeit.

Nagyon szeretem Marian Keyes regényeit, de A Mercy Close-i rejtélyről biztosan sose találnám ki, hogy ő írta, ha nem lenne a borítón a neve. ;) Szokatlan, és teljesen más, mint a többi könyve, és sajnos mindez nem jó értelemben.

Bennem végig hiányérzetet hagyott mind a történet, mind a stílus. Nehezen lehetne a regényt kategorizálni is, se nem romantikus, se nem krimi. A híres fiúegyüttes egyik tagjának eltűnése akár bűnügyi regénnyé is tehetné, de hamar világossá válik, hogy erről szó sincs.

A főhős karaktere viszont jól el van találva, csak nincs kellően kidolgozva, így egy idő után nem tudtam már együtt érezni vele, inkább szimplán untatott. Helen egy eleve különös lány, aki mindig más volt, mint a többiek, majd depressziós is lesz. Ám, azt ő se tudja, hogy miért, se gyerekkori válság, se nagy trauma nem érte, vagy legalábbis tagadja azt. Azonban a feketeség tagadhatatlanul rátelepszik és egyre nyomja össze.

Sajnos úgy tűnik, hogy az első Marian Keyes-könyvem (A legfényesebb csillag) marad a kedvencem :(
Nem igazán szeretem a Walsh családot….minden gyerek egy csődtömeg :)

Nagy kedvencem az egész család, de félve álltam neki ennek a könyvnek. Annyi rosszat lehetett olvasni az értékelésekben, hogy valami negatívra számítottam. Lehet, hogy egyedül vagyok, akik átmentek hasonlón, de egyrészt hitelesen, másrészt kellő humorral dolgozta fel a lelki mélységeket. Nem mondom, hogy a szórakoztatás magas foka, de feldolgozni (újraértelmezni) azt az időszakot jó volt. Nálam betalált a közepébe. Anna is. Helen is. Jó lenne az anyuka történetét magyarul olvasni!