So ​Long a Letter 82% 11 csillagozás

Fontos könyv, okos könyv. Örvendetes, hogy megírták, hogy lefordították, hogy igyekeznek terjeszteni. No de mindjárt az 1001-es listára tenni… hát annyira nem jó.

Egyetlen hosszú levél az egész kisregény, egy szenegáli nő monológja egy másik szenegáli nőhöz: baráti, fájdalmas, vallomásos, sebfelszakítós, sebgyógyítós; házasságról, családról, szerepekről, remélt jövőről. Mindaz, ami elhangzik benne, aktuális ma is, nálunk is – ne legyenek illúzióink. :/ A társadalom alapegysége pediglen a család, ugye…

Továbbiak a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/08/mariama_b_…

Nagyon higgadt, és a választott központi témát sok oldalról bemutató könyv ez, ha emlékeim nem csalnak, sokkal higgadtabb, és sokkal érzékenyebb a témára, mint a hasonló Egyezer tündöklő nap, viszont sajnos nem olyan hatásos.
Ebben a szenegáli regényben ezúttal kevésbé a gyarmatosítás, inkább a muszlim országban bekövetkező társadalmi változások, azon belül is a nők helyzetének változása, állnak a középpontban.
Formailag a regény egy hosszú levél, amit egyik barátnő ír a másiknak, az özvegyen maradt az elvált, külföldön élőnek. A levélben elsősorban visszaemlékezik, elemez, közli, mire jutott és beszámol a vele történtekről. Ezeken keresztül nyerünk bepillantást a szenegáli nők, és általában a szenegáliak életébe és az átalakulóban lévő ország mindennapjaiba. Jelentős változások zajlanak ugyanis, például a házasság jelentésének és jellegének megváltozása, egyaránt tanúi lehetünk a férjek és feleségek helyzete megváltozásának, illetve a változatlanságának; az oktatás expanziójának, amely azonban nem elég gyors, viszont leértékeli a végzettséget nem igénylő kézműves foglalkozásokat; egyes nők munkába állásának, miközben mások háztartásbeli, férjük által eltartott feleségek lesznek/maradnak. Sokan kényszerülnek választani, egyrészt a továbbtanulással járó emancipálódás és a házassággal járó közvetlen előnyök között, mások pedig a válás révén való egyrészt függetlenedés, másrészt bizonytalanság és egy kiüresedett kapcsolatban való megmaradás között. Sokszor egy-egy családon belül, vagy akár egy-egy személyen belül jelentkezik a haladás és a hagyomány is, a progresszió és a nosztalgia, a haladva megőrzés szándéka, és megmutatkoznak az átalakulás nehézségei, főleg, ha ez az átalakulás nem belülről jövő.
A regény, hiába egy nézőpontból íródott, jól bemutatja a családok, férfiak, nők, gyerekek, és a köztük lévő kapcsolatok sokféleségét, amire tudatosan is törekedett. A gyengéje azonban, hogy a könyv, formájából adódóan inkább elmesél, egyúttal értelmez, ahelyett, hogy „élőben” mutatná, ami történik, emiatt kevésbé éreztem dinamikusnak a cselekményt, nem tudott odaszögezni.* Mintha az agyam tudta volna, hogy mivel elbeszélés, ezért a legtöbb dolog az olvasás pillanatában már eldőlt, így nincs miért izgulni. Ettől függetlenül fontos könyv, amely sok érdekes kérdést felvet, miközben a figyelmet elsősorban a feleségek – azok közül is mindenekelőtt az első, és ennek következtében bizonyos ideig egyedüli feleségek – helyzetére, az egyenjogúság lehetőségeire vagy épp annak hiányára irányítja, amely témát higgadtan, sokféle szempontból jár körül, és nem próbálja leegyszerűsíteni.

* Sokat gondolkodtam azon, miért lehet az, hogy Alice Walker: The Color Purple-jénél nem éreztem ezt a formát problémának. Lehetséges, hogy az a különbség, hogy Walker kevésbé látott el minket a saját karakterének reflexióival, és hagyta, hogy mi értelmezzük az eseményeket, és elsősorban ezeket írta le. Persze az is lehet, hogy egyszerűen Walker valamivel jobb író, mint Mariama Bâ.

Érdekes mű, és bár csak négy csillagot adtam rá, sok szempontból kiemelkedőnek tartom – főképp összehasonlítva az egyre-másra megjelenő, immár klasszikusnak mondható szenvedéstörténetekkel. Először is pluszértéket képvisel, hogy levélregényben gondolkodik a szerző (ami a sima ez volt, az volt, de rossz volt jellegű történetekhez képest máris óriási előny), másrészt hogy alapvetően nem a de rossz nekünk az alaphang. Fura és megmagyarázhatatlan, hogy miközben a sorait olvastam, a legszívszorítóbb részeknél is valami reménykedést véltem kihallani a háttérből. Számomra egy szenegáli sajátosságnak tűnt fel az, hogy ha apuci úgy gondolja, hogy ő márpedig második feleséget vesz el/meg, akkor az elsőt se szó, se beszéd otthagyhatja a tucatnyi pulyával együtt, majd élnek, ha insallah.
A levélregényből tulajdonképpen két ember élettörténetét ismerhetjük meg, egyik a levélregény szerzőjéé, másik a címzetté – ez utóbbi persze a levélíró reflexióiból, érveiből és visszautalásaiból áll össze. Két női sors, két nő, akit elhagy a férje, mert friss pipihusira vágyik. Az egyik továbblép, a másik nem.
Kevés dolgot leszámítva, illetve pár dolgot átírva, akár nálunk is játszódhatna ez a történet. Vagyis olyan általános emberi tapasztalatot fogalmazott meg a szerző, aminek ugyan van szenegáli és iszlám vonása, de azon túlmutat. Szép és szomorú is egyben. Ami engem zavart, hogy hagyta a szöveg, hogy unjam.

Igazi pozitív csalódás volt, nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog. Azt vártam, hogy a többnejűségtől szenvedő nők sirámairól olvasok majd, helyette erős, intelligens szenegáli nők gondolataiba nyertem betekintést, akik tanultak, nem kiszolgáltatottak teljesen a férjüknek, ezért ha a férjük le is cseréli őket 20-25 év meghitt házasság és egy tucat gyerek után, tudnak váltani, tűnődnek, képesek kezükbe venni saját sorsukat. Meglepett, hogy a könyv 1980-ban született, nem gondoltam, hogy Afrikában a feminizmus alapgondolatai ekkor már megjelentek. Sajnálom, hogy a szerző fiatalon elhunyt, úgy képzelem, hogy gondolatai, nézetei Afrika-szerte támogatókra találtak volna az elmúlt 40 évben.

Érdekes mű, még akkor is, ha nem is éreztem érdefeszítőnek. Örülök, hogy rátaláltam. Szenegáli problémák, de sajnos a nők helyzete máshol is téma még…

Egy bajom ezzel a könyvvel az, hogy untatott. Elolvastam, hogy nagyjából miről szólt ez a könyv. Úgy tetszett, és lehet, akár az egyik kedvencem is lehetett volna. Teljesen jó a téma, feminizmus a huszadik századi (70-es, 80-as évek környéki) Afrikában, igaz, hogy magyarként nem igazán tudom átérezni, de érdekes.
A könvet nagyon nehéz beszerezni, ahogy láttam, hallottam, nekem is egy akadémiai papírokat tartalmazó oldalról sikerült leszednem, és azóta is küldözgetik a leveleket, hogy én vagyok-e Vezetéknév, akit már vagy legalább 50-szer említenek különböző papírokban? Nem, nem én vagyok.