Szeretettel, ​Beatriz 31 csillagozás

Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

A tizennégy éves diáklány története a megfélemlített fiatalok világába kalauzol. Beatriz egy soha véget nem érő rémálomként éli mindennapjait: három iskolatársa zaklatja. A gyomorszorító pánik, a félelem és a megalázottság szűnni nem akaró érzése telepszik rá már-már végérvényesen, amikor elhatározza, hogy leveleket ír az apjának, aki több száz mérföldre lakik tőle, és akivel még soha életében nem találkozott. A legutolsó kivételével azonban egyiket sem sem adja fel…
Meddig képes elmenni a három gonoszkodó lány? Van-e megoldás a magányos szenvedésre ott, ahol a karnyújtásnyira kínálkozó segítség is fényévnyi távolságra van? Beatriznak végül sikerül a lehetetlen: szembenéznie a kizökkent világgal és – ami a legfontosabb – önmagával.
A portugál írónő modern hangvételű, magával ragadó ifjúsági regénye – a szorongásainkról, a pánikról, és arról, hogy mindig van kiút a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekből is – méltán népszerű a fiatalok körében

Eredeti cím: Cartas de Beatriz

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Pongrác, 2013
144 oldal · ISBN: 9786155131424 · Fordította: Hargitai Evelin

Várólistára tette 45

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Sippancs P
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

Csak ismételni tudom az előttem az értékelőket: rövidség ide vagy oda, ez a könyv kidolgozatlan, felületes, komolytalan és cseppet sem hiteles – vagyis abszolút egyszer olvasós kategória. Pedig annyira jó kis történet lehetett volna belőle, annyira!
Kár érte.

>!
Szimirza P
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

Azt hiszem ez a könyv az ékes példája annak, hogy a kevesebb néha több! Nagyon jó és hasznos könyv is lehetett volna, ha nem az történik, hogy felhalmozza a problémákat, de nem fejti ki őket kellő képen, sőt megoldást sem talál rájuk. Inkább azt mutatta be, hogy mi az ami nem fog megoldást adni a zaklatásra, holott inkább azt kellett volna kifejteni, hogy mit kellene tenni, kihez kellene fordulni, kiben kellene megbízni.

>!
Veress_Éva
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

Minden elismerésem az írónak, remek ötlet, és kiváló bemutatási mód, írói stílus. Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen kevés oldal ennyi mondanivalót képes magában hordani. Iskolai erőszak. Ez egy kimeríthetetlenen és hihetetlenül szomorú téma. Minden sora megérintett, a végén szerettem volna egy kicsit bővebb végkifejletet vagy egy kövidke bepillantást a jövőbe. Ez az egyetlen momentum amit hiányoltam.

>!
deaxx P
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

Problémás ez a könyv – túl sok sebből vérzik, és ezeket a sebeket a szerzőnek kellett volna bekötözgetni (vagy még jobb: ne is kerüljenek oda).
Néhol következetlen. Nagyobb probléma viszont, hogy az elbeszélő nem hiteles. Beszél-beszél-beszél, és semmi… Sematikus. Ezért tűnik hiányosnak – minden csak nagyvonalúan van leírva. Ja, és erre pakolódnak rá a klisék… Szól a vészharang.

Furcsa volt ilyen vastag lapú, nagyobb betűjű könyvet olvasni, nem vagyok hozzászokva. Szépek a portugál bélyegek. Tetszik. De a könyv, az rosszul van megírva. Pedig lett volna benne potenciál. Csalódott vagyok.

>!
vmonika_
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

Furcsa kis könyv volt ez. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek közötti zaklatás sajnos nem is olyan szokatlan dolog. A könyv arra próbál megtanítani minket, hogy merjünk ilyenkor segítséget kérni, és ez nagyon pozitív.
Mégis azt mondom, hogy ez a regény fura volt. Nem igazán olvastam még ehez hasonlót. Rövidke, nincsenek benne párbeszédek, és igazán története sincsen, csak a lány kiragad néhány kellemetlen momentumot a hétköznapjaiból, amit levél formájában az édesapjának megír. Közben sokat elmélkedik, szomorkodik. Ilyen szempontból hiteles. Olyan érzésem volt közben, mintha tényleg egy tizennégy éves lány naplóját olvasnám, akit az osztálytársai bántanak az iskolában. Gyakran csaponganak a gondolatai, gyakran elmélkedik, vagy esetleg az édesapját hiányolja. Valahol nagyon szomorú volt, de nem tudott kifejezetten mélyen érinteni.
KIcsit olyan is volt, mintha egy készülő regény vázlatát olvastam volna, csak E/3-ban, szebben megfogalmazva.
Furcsa volt, de egyáltalán nem rossz.

3 hozzászólás
>!
Jeffi SP
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

Az a baj a könyvvel, hogy belekapott mindenbe, felületesen érintett mindent, és roppant nehéz elhinni, hogy így, és ilyesmit egy 14-15 éves lány ír. Pláne az apjának. Elég lett volna egy problémát kezelnie, és nem halmozni szerencsétlent. Elhiszem, hogy van (akár rengeteg) 14 éves lány, fiú is, akinek tényleg ennyi mindennel meg kell birkóznia. A könyv viszont csak felvetette a problémákat, megoldást nem talált rá. Mert nem megoldás elmenni másik iskolába, amikor téged bántalmaznak. Nem megoldás ülni, és tűrni. Beatriz bemutatta, hogy mi az amit relatíve ne csinálj ilyen esetben. Ne hallgass és ne próbáld meg egyedül megoldani a problémát, mert kicsi vagy te hozzá. Ami még idegesített az az, hogy a vége átment egy vallási „Isten veled van, ha imádkozol, jön valaki és megment” féle lezárásba. Mi??? Értem, hogy kell valami pozitív is a történetbe, de pont ez? Roppant hülyén jött ki, és néha nevetségesen rossz helyre lett beszúrva ez az imádkozz és megmenekülsz rész. (ami tekintve a könyv hosszát, igazán nagy teljesítmény). Még azt is persze megtudjuk, hogy senki sem vallásos a családban, és ő is csak régen hittanra járt, és most Isten megmentette őt a takarító személyében…gáz.
Mielőtt félreértés esik, nincs gondom a vallásos emberekkel, és ezt úgy is belelehetett volna szőni a történetbe, hogy ne kapj a fejedhez, hogy „jesszusom, ez a mondat hogy ugrott ide a semmiből?” Komolyan, teljesen oda nem illő helyeken tűnt fel.

sokkal bővebben a blogomon:
http://jeffi-olvas.blogspot.hu/2014/07/maria-teresa-mai…

>!
Veronika_Szakács
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

Annyira rossz kedvem volt a napokban, hogy csaltam kicsit (nagyon), és kibontottam a karácsonyi ajándékaim közül kettőt. A molyos húzás csomagjában ez a könyv figyelt (ezúton is köszönöm a jézuskámnak). Nagyjából 40 perc alatt olvastam el, tegnap 20-at, ma 20-at rászánva, és el sem tudom dönteni, csalódott vagyok-e, vagy dühös. Olyan vékonyka kötet, hogy nem is regény, még egy regény vázlatának se nevezném. Abszolút nincs kidolgozva a történet, a kamaszok nyelvezetére egyáltalán nem jellemző Beatriz szóhasználata, az őt ért inzultusok az utolsó nagy pofonig kb. pillangószárny-rebegtetés súlyosságúak. Az utolsó ellene elkövetett tett az tényleg komoly, de a többi szimpla „mindennapi piszkálódás”. Nem azt mondom, hogy nem fájdalmas, hogy nem borzasztó, és hogy nem kéne az összes ellene szövetkező kis borzalmat irgalmatlanul képen törölni, és kicsapni az iskolából a minősíthetetlen viselkedésük miatt, de azért azt is el kell mondanom, hogy kezelhető szituációk lettek volna, ha Beatriz megpróbálta volna kezelni.
A legnagyobb problémám ezzel volt. Beatriz rettenetesen rossz főszereplő, és rettenetesen rossz példa a bántalmazottaknak. Okosnak hiszi magát, szinte minden levelében kiemeli az intelligenciáját és azt, hogy őt emiatt támadják, eközben mégis rettentően ostobán viselkedik. Nem szól vissza, nem támad vissza, nem kér segítséget, nem áll bosszút, csak nyel és hallgat.
Érthetetlen volt, miért az évek óta távol levő apjának írogat soha el nem küldött leveleket, miért nem a történetben érintőlegesen említett legjobb barátnőjének, a korábban elköltözött Eguenia-nak. Abban több lett volna a ráció, ha egy olyan személynek próbál megnyílni, aki legalább anno törődött vele.
A könyv üzenete rettentesen rossz: ne állj ki magadért, ne tegyél semmit, ülj, sírj, imádkozz, és a csoda elérkezik. Hát, ezt minden bántalmazott gyerek sürgősen felejtse el. Én inkább az alábbiakat üzenném nekik:
– SOHA senki nem fogja venni a fáradtságot, hogy megmentsen titeket, ha nem nyitjátok ki a szátokat, és nem szóltok, hogy bajban vagytok.
– SOHA senki nem fogja észrevenni, hogy baj van, ha rejtegetitek a sebeiteket.
– SOHA senki nem fog kiállni értetek, ha Ti nem álltok ki magatokért.
– SOHA senki nem fog tudni segíteni rajtatok, ha nem akarjátok, hogy segítsenek.
– A csodákért dolgozni kell, ugyanúgy, mint mindenért az életben.
– NEM, bármit is mond a bántalmazó, NE higgyétek el, hogy ezt érdemlitek. Ti NEM ezt érdemlitek. Mindig tudnotok kell, hogy JOBBAT érdemeltek.
NA ezekből az üzenetekből a könyv semmit nem közvetít. Mutat egy nem létező apát, illetve az apa hiányát, valamint egy rettentően passzív anyát. Más szereplők nem is kapnak helyet a könyvben, épp csak említésre kerülnek. A legemberibb vonásai az isteni beavatkozás eszközeként megjelenő takarítónőnek vannak, és akkor mindent elmondtam a történetről.
Beatriz tehát rettenetesen rossz főhős, gyenge, ostoba, olyasfajta, akire (most bocsánat a szóhasználatért) azt szokták mondani, szinte sír a pofonért, mert meg sem próbál kitérni előle, beleáll újra és újra.
A tanárairól felvázolt skiccek botrányos oktatóképet festenek, ha ilyen emberek tanítanak a portugál iskolákban, akkor hatalmas bajban van ott az ifjúság, kezdve a nyilvános bocsánatkérés követelésével, folytatva azzal, ahogy a matematikatanár a levélre reagál.
A főgonoszokról nem tudunk meg semmit, csak azt, hogy gazdagok és szépek, bár ez csak Zitára igaz, a köré szerveződő holdudvar inkább csak sütkérezik a rájuk is eső fényben. Nem tudjuk meg, miért lett ilyen, mi a motivációja. Még csak azt sem mondanám, hogy vegytiszta gonoszság az a lány, hiszen csak annyit látok belőle, hogy Beatriz csökevényes kis levélkezdeményeiben ördögként ábrázolja őt. De Beatriz ábrázolása torz (azt az önmagáról festett kép támasztja alá a leginkább), miért ne lehetne torz a ZItáról alkotott képe is?
Az édesanya által választott „megoldás” szintén rettenetesen rossz, gyávaság, és csak azt tanítja meg a főhősnőnknek, hogy baj esetén mindig és mindenkor futni kell. Igen, a futás a helyes megoldás akkor, ha egy dühöngő őrült bőrmaszkkal a fején felbőget egy láncfűrészt, sőt, akkor is, ha egy cukrosbácsi épp széttárja a ballonkabátot, de kizártnak tartom, hogy abban az esetben, amikor egy ostoba szőke 14 éves liba pedálgépnek nevez, szintén futni kéne. Az anya nem azt tanítja meg Beatriz-nak, hogy forduljon Zita felé, olvasson be neki, és tegye helyre, hanem azt, hogyan rejtőzzön el előle, és a gondok elől. Hogyan meneküljön örökké. Azt mutatja meg, hogyan maradjon gyenge, potenciális áldozat. Rettentően veszélyes üzenet ez is. Azt sugallja, hogy akit egyszer elnyomtak, az örökké elnyomott marad.
Nem tudom az írónő mit akar a gyerekeinek megtanítani, de én azt szeretném, hogy bármilyen negatív hatások érik őket az életben, lehetnek győztesek. Azt szeretném, hogy lássák a tettek mögött a motivációt, megértsék, hogy minden zsarnoknak megvan a maga keresztje, hogy valahol valaki elnyomja őket is. Hogy tudják, bárki bármit tesz ellenük, fordulhatnak hozzám, meg fogom védeni őket, és arra is megtanítom őket, hogyan védjék meg saját magukat. Hogyan üssenek vissza, ha kell, hogyan közöljék ostoba, hatalmaskodó Barbie babákkal, hogy üres kagylóhéjak csupán, és ideje feltölteni magukat tartalommal, különben később hatalmas bajban lesznek. Meg akarom tanítani a gyerekeimet sírni, kiabálni, elesni, majd felállni is.
Ha kicsit hosszabb, komolyabb, mélyebb lett volna ez a könyv, akkor talán Beatriz-nál is éreztem volna, hogy meg akarom tanítani élni, de mivel csak egy papírmasét kaptunk karakter helyett, nem tudom eléggé felhergelni magam.
A szép borítóért, a remek fülszövegért, és a jó alapötletért rettenetesen nagy kár. Annyival többre, annyival jobbra számítottam.

>!
egy_ember
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

Persze minden tizenéves egyedi, de azért vannak általános vonások. Nem tudom, hogy beszélnek, írnak és gondolkodnak a portugál kamaszok, de van egy olyan érzésem, hogy nem így. És ez egy E1-ben megírt kamaszregénynél: gáz.

>!
Amapola P
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

Nem győzött meg, pedig akartam (szeretem ugyanis a levélregényeket). Értem én, hogy szegény Beatrizt megfélemlítik osztálytársai, papa elköltözött, mama nem érti őt – de mindezeket csak értem és nem érzem, tehát csak leírást kaptam és nem Könyvet. (A Könyvet író írja, életet ad a szereplőknek, akiket az olvasó megszerethet, megutálhat … ) Szegény Beatriz esetében csak azon drukkoltam, hogy legalább a vége legyen értelmes, spoiler

>!
marsey
Maria Teresa Maia Gonzalez: Szeretettel, Beatriz

Ez a történet arról szól, hogy bántalmazás esetén legyen bátorságunk SEGÍTSÉGET kérni. Az odáig vezető út azonban nem mindig könnyű, ahogy Beatriz is írja: „Időnként olyan nehéz segítséget kérni!” Van, aki képes azonnal segítségért folyamodni, és vannak olyanok, mint Beatriz, akiknek több idő kell ehhez. Beatriz azzal teszi meg az első bátor lépést, hogy naplóírásba fog, jobban mondva, leveleket ír rég nem látott apjának. Veszi a bátorságot, hogy szembenézzen a félelmeivel, hogy kiírja magából a fájdalmát, hogy annak legalább egy részét elnyelje a papír. Nem csak a bántalmazásról ír, hanem mindenről, ami nyomasztja. Ahogy napról napra kiírja magából ezeket a gondokat, úgy tud egyre könnyebben lélegezni, nem gyötrik rémálmok, és lassan ráébred, hogy az írás bátorságot ad neki ahhoz, hogy változtasson az életén, hogy szembenézzen a félelmeivel. A végső lökést a legutolsó eset adja meg, amikor porig alázzák, és ekkor tudatosul benne, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, ideje cselekedni, ezt már nem lehet levélírással megoldani. Összeszedi magát, és többé nem szégyelli, hogy olyan problémái vannak, amiket képtelen egyedül megoldani. Segítséget kér az anyukájától, pedig eleinte meg sem fordult a fejében ez az ötlet. Számomra Isten jelenléte sem volt erőltetett, valahogy azt a mondást juttatta eszembe, hogy „segíts magadon, Isten is megsegít.” Beatriz azzal segített magán, hogy mert segítséget kérni, és ez a legfontosabb. Szerintem a történet pontosan ezt üzeni a fiataloknak: nem baj, ha lépésről lépésre gyűjtik a bátorságot, a lényeg, hogy merjenek segítséget kérni, mert az az út, amit a könyvben szereplő Eugénia anyukája választott, nem megoldás a problémákra. Végül Beatriz is belátja, hogy „… a legnagyobb hibám az volt, hogy nem kértem segítséget.”


Népszerű idézetek

>!
vmonika_

Mindenféle alakú, színű, méretű szörnyeteg létezik. Némelyikük sajnos félig vagy egészen emberi formájú (vagy annak indult). Néhányuk pedig sajnos itt él velem, az iskolában…

44. oldal

>!
Jeffi SP

Mára ennyit, elutazom a biológia birodalmába. Hátha ott összefutok valami mókás egysejtűvel, ami majd felvidít.

20. oldal

>!
Sippancs P

Valaki egyszer azt mondta nekem, ha írunk, a papír bekebelezi a fájdalmunkat.

35. oldal

>!
Ninácska P

Minden embernek tudnia kellene, hogy jó (rendben, helyesbítek: kiváló) jegyeket szerezni nem mindig azt jelenti, hogy az ember „nagyon intelligens”.

33. oldal

>!
Hadley

Számomra minden könyv olyan, akár egy hajó. Az olvasás szinte az egyetlen jó dolog az életemben, mert kiragad ebből a helyzetből.

60. oldal

>!
Sippancs P

Az irodalomtanárom azt mondta egyszer egy órán, hogy „ritka érzékenységgel” lettem megáldva. Azt hiszem, azért, mert tetszett neki egy fogalmazásom a magányról. Akkoriban azt gondoltam, a „ritka érzékenység” jó dolog. Mára rájöttem, nem az. Ahogy azzal is tisztában vagyok már, hogy nem kell ahhoz „ritka” tulajdonságokkal rendelkezni, hogy írni tudjunk a magányról. Elég egyedül érezni magunkat. Igazán egyedül. TELJESEN egyedül.

37. oldal

>!
Hadley

és minden olyan fiatalnak, aki olyan érzéssel járt vagy jár iskolába, mintha a pokol egy bugyrába kellene alászállnia.

Ajánlás -részlet-

>!
Dóriღ

Ha jobban megnézzük, most úgy látom, nem az ÉN jegyeimre voltál büszke, hanem arra a tényre, hogy ezek a TE lányod jegyei.

40. oldal

>!
Sippancs P

Tudod, Apu, az volna az ideális, ha valami zseni képes volna feltalálni egy gyógyszert a lélek fájdalmaira. Valami aszpirinfélét, ami a belül érzett fájdalom különféle típusaira való, amiknek nincsenek látható tüneteik. Ezt azért mondom, mert ha létezik már egy csomó gyógyír a test számára, akkor kellene lennie valami hasonló szernek (vagy legalábbis érzéstelenítőnek) a lélek fájdalmaira is.

35-36. oldal

>!
Amapola P

Nem könnyű annak lenni, aki vagyok. EGYÁLTALÁN nem könnyű. De nincs más választásom.

85. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Anita Gayn: Senkinek sem kellesz!
Suzanne Collins: Futótűz
Sarah Dessen: Figyelj rám!
Leiner Laura: Bábel
Mats Strandberg – Sara B. Elfgren: A kör
Anita Gayn: Sütilány
Tavi Kata: Nyitótánc
Kalapos Éva: D.A.C. – Egy új élet
Maros Edit: Hűvösvölgyi suli 3.