Frida ​Kahlo 49 csillagozás

María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo

Ismerd meg kiemelkedő emberek – tudósok, művészek, újítók – életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték.

Amikor Frida fiatal lány volt, egy borzalmas baleset örökre megváltoztatta az életét. Járni nem tudott, ezért az ágyban fekve festeni kezdett. Önarcképei, amelyek fájdalmát és szomorúságát, ugyanakkor az élet iránti szenvedélyét is kifejezik, a 20. század egyik leghíresebb festőművészévé tették. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható Frida életéről.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Róla szól: Frida Kahlo

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kicsikből nagyok HVG Könyvek

>!
HVG Könyvek, Budapest, 2021
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635650620 · Fordította: Pethő Dóra · Illusztrálta: Gee Fan Eng

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

Papírra_vetett_gondolataim>!
María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo

Kedves kis kötet, ami szerintem motiváló lehet a gyerekek számára, hogy soha ne adják fel és küzdjenek az álmaikért. Valószínűleg fogok még róla olvasni, mert meghozta a kedvem. :)

theodora P>!
María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo

Cuki képeskönyv, ami megismertet a mexikói Frida Kahlo életének főbb állomásaival. Több híres festménye is szerepel a könyvben, a kötet végén pedig rövidebb életrajz is olvasható róla.
Frida Kahloról szívesen olvasok, ezért is voltam kíváncsi erre a képeskönyvre, amit igazából 5 perc alatt átpörgettem a könyvesboltban. Nem tudom, hogy kisgyerekeknek mennyit ad, nem túl ijesztő-e nekik Frida élete és művészete.

2 hozzászólás
bagie P>!
María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo

Számomra csalódás volt – gondoltam beszerzem majd a magyarul megjelenő sorozatrészeket – a link hasonlóan – de összehasonlítva ezt a kötetet a magyar sorozat köteteihez, ez roppant „karcsú”.

Sippancs P>!
María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo

Csodásak a színek és a rajzok, de történetileg sajnos nagyon sovány.

tonks>!
María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo

Érdekesnek tartom ezt a sorozatot, mert valahol jónak tartom, ha már gyerekként megismerjük egy-egy híres ember nevét, megmutatja, hogy milyen sokszínűen lehetünk hatással a világra.
Azért kezdtem az ismerkedést ezzel a kötettel, mert nagyon szeretem Frida Kahlót, életem egyik legjobb múzeumos élménye volt pár éve a kiállítása Budapesten, viszont nem tudtam elképzelni, hogy az ő tragédiákkal tűzdelt élete és sokszor igencsak felnőtt szemeknek szánt művészete hogyan adaptálható gyerekek számára. A kiragadott életrajzi részletek íve tetszett, azonban a grafika… A stílus tetszése-nem tetszése egyéni probléma, de szerintem az rossz irány, hogy Frida rajzolt figurája minden képen mosolyog, vagy maximum semleges, még a komoly balesetekor és a halálos ágyán is. Teljesen más lenne az üzenet, ha például a buszbaleset után látunk egy szomorú Fridát, aki a következő lapozáskor már elszántan rajzol a betegágyán is. Szóval lett egy Frida Kahlo mesekönyv, de nem A Frida Kahlo Mesekönyv.

Lilla_Miko>!
María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo

Be kell valljam, nekem elég ellenszenves volt eddig Frida, mert sokszor megutálom azt, ami körül nagy a hype. Róla pedig sokat lehetett hallani az elmúlt években. Ez a pici könyvecske érthetően elmagyarázta, milyen is volt az élete, mennyi megpróbáltatás elé állította a sors, és mégis mire vitte. off A rajzok ugyanolyanok, mint a többi kötetben, megszokható.

Caledonia_Valley P>!
María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo

A szöveg remek, ellenben az illusztrációk számomra félelmetesek voltak… Brr…

lenne P>!
María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo

Guszta kis könyv, de nem sok mondanivalót rejt. A rajzok legalább cukik.

Nina97>!
María Isabel Sanchez Vegara: Frida Kahlo

Hasonlóan a sorozat többi részéhe, nem tudom eldönteni, hogy milyen korosztály számára készült.Jó ötlet, hogy a gyerekekkel szeretnék megismertetni Frida Kahlo-t, de nem tudom, hogy, mennyit értenek meg belőle. Nagyobban számára, viszont talán kevés információt tartalmaz.


Népszerű idézetek

Estherd>!

Frida Kahlo megtanította a világnak, hogyan intsünk búcsút a rossz dolgoknak, és „Viva la vida…”, vagyis: „Éljen az élet!”


Hasonló könyvek címkék alapján

Kertész Edina: A lány, aki szavakkal varázsolt
Gál Zsuzsa: Wolfgang Amadeus Mozart
Frauke Nahrgang: Pisilés, fogmosás, fürdés
Bartos Erika: Pest szíve
Sabine Schuck – Stefanie Steinhorst: A világűr
Sarah Khan: Madarak kis könyve
Laurence Boukobza – Annick Moulinier: Állatok
Harald Lange: Sivatagok
Helmut Massny: Sok szerencsét, Hengergőc!
Csordás Gabriella (szerk.): Tudod-e?