Hadrianus ​emlékezései 27 csillagozás

Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései

A regény egy hosszúra nyúlt, naplószerű, fiktív levél, melyet a halálra készülődő, megfáradt Hadrianus ír az unokájául fogadott ifjú Marcus Aureliusnak. Visszaemlékezéseiből kirajzolódik előttünk a hadvezér és a birodalomszervező, a \"pax romana\" elvét valló politikus, a tisztán látó, emberséges uralkodó, a görög kultúra híve, a művészetek finom ízlésű pártolója, de megismerjük a magánember gyarlóságait, kételyeit és félelmeit is, s a szerelmes férfit, aki ifjú görög kegyencének, a szelíd, bánatos arcú, szép Antinoosznak az elvesztése után örökre vigasztalatlan marad.

A már számos nyelvre lefordított, szép, klasszikus hangvételű regény történelmi és emberi hitelességgel mutatja be az ókori bölcs uralkodót s a II. századi római birodalmat.

Eredeti megjelenés éve: 1951

>!
Európa, Budapest, 1984
438 oldal · ISBN: 9630731576 · Fordította: Réz Pál

Enciklopédia 1


Kedvencelte 11

Most olvassa 1

Várólistára tette 54

Kívánságlistára tette 36


Kiemelt értékelések

alaurent P>!
Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései

Mindig is kedveltem Hadrianust, akármerre jár az ember Európában, valami rom vagy hely kötődik hozzá, és valamennyi megmaradt a tanulmányaimból is róla. Yourcenar nem választhatott volna méltóbb államférfit a nagyívű gondolkodó, az államférfi, és a esendő ember bemutatására. Ő ezt másképp fogalmazza: Flaubert levelezésének egyik kötetében, amelyet 1927 körül sokat olvasgattam, sok passzusát alá is húztam, a következő felejthetetlen mondatra bukkantam: „Minthogy istenek már nem voltak, Krisztus pedig még nem volt, a Cicero és Marcus Aurelius közti korszak kivételes pillanat: csak az ember volt a világon!” És megszületett a mű, ami amellett, hogy a császárról és Rómáról szól, legalább ennyire szól a békéről, az áldozatról, az emberiségről, a haszonlesőkről, akiknek semmi nem drága, ha sápot lehet húzni belőle, a szerelemről, veszteségről és az elmúlásról.
Ezt is írja: Vannak könyvek, amelyeket nem szabad negyvenéves korunk előtt megírnunk. Én teszem hozzá, hogy vannak könyvek, amelyeket nem tanácsos negyven év alatt kézbe venni, hogy igazán értékelni tudjuk azt, amiről szól és azt, ami mögötte van az elsődleges rétegnek. Hogy vele érezzük a háború szörnyűségét és lekerülhetetlenségét. Hogy átéljük a kedves elvesztésének fájdalmát. Hogy megértsük, a „pax romana” nem a legjobb, amit feltalált a kor embere, de de akkor senki nem tudott nála jobbat. Hogy értékelni tudjuk az emberiségbe és a jövőbe vetett optimizmusát.
Öt éve volt a várólistámon; mindig féltem belekezdeni. Nem kellett volna, mostanra már az újraolvasásnak is eljött volna az ideje. Vannak könyvek, amelyek sorsfordító, vagy válságos napokban elő kell, hogy kerüljenek a múltból – ez egy közülük.
(Nem tudom, mert még nem néztem utána, mennyire hűséges a történelemhez az író. A regény, és az értékelésem szempontjaiból mindegy is.)

langimari>!
Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései

Yourcenar azt írja a könyv függelékében a jegyzőfüzetekben, hogy vannak könyvek, amelyeket nem szabad negyvenéves korunk előtt megírni. Nos ez egy olyan könyv, amelyet negyvenéves korunk előtt elolvasni sem mindig szabad. Örülök, hogy hosszú évekig halogattam, ma nagyobb és közvetlenebb élmény volt az olvasása, mint bármikor korábban lett volna. Nyilván az sem véletlen, hogy éppen az elmúlt nyáron jártam a Hadrianus-villában. Még orromban az olajfák és a ciprusok illata, még fülemben a kabócák muzsikája, elképzelem a császárt már betegen és fáradtan amint lóháton teszi meg a nem is olyan rövid utat Rómából a villába, hogy talán utoljára felfrissüljön a rómainál máig kellemesebb éghajlatú Tibur termáiban. Évszázadok távolsága semmivé foszlik, már ott állok, ahol egykor a kivételes szépségű Antinoosz. Látom a latin és a görög könyvtár falait (opus reticulatum, csudaszép), sarus talpam alatt a villa legszebb mozaikpadlói, nekitámaszkodom az oszlopoknak, fejem fölött a ragyogó júliusi égbolt, píneák tükröződnek remegve a Canopus vizében. „Egy pillanatig nézzük még együtt az ismerős partokat…”

Kuporka>!
Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései

Én még nem léptem át a negyvenet, de így is fantasztikus élmény volt. Hihetetlenül mély, letisztult próza, amolyan nagy látomás az emberi szenvedélyekről és a felelősségről.

Erui28>!
Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései

Egy olyan ember elméjének kikristályosodott esszenciája ez az írás, aki iránt szerelemre gyúltam már ez első oldal után, így minden szavam ennek tükrében olvasandó. Olyan bölcsesség, tiszta értelem és elmebeli szépség van ebben a műben, hogy egyszerűen nem lehet betelni vele, ha egyszer a kezedbe veszed, a lelked darabjává válik, és soha nem ereszt. Legalábbis rám ilyen hatást tett. Filozófia iránt vonzalmat érző lényeknek javasolnám.

Carolynd>!
Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései

Kevés mű áraszt ilyen csodálatos harmóniát, mint ez a gyönyörű történelmi regény!

Moebia>!
Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései

Csodálatos regény. Az egész elbeszélést belengi valami nosztalgia. Tlán egy oolyan Európa álma, ami sohasem létezett – Hadrianus korában sem.

Mimiti>!
Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései

Hatalmas élmény volt olvasni ezt a művet. Annyi gondolatot ébresztett bennem, hogy talán még többet kellett volna várnom az értékelés megírásával, de félek, hogy akkor pont a távoliság miatt maradnának ki olyan gondolatok, amiket mindenképp meg szeretnék osztani. Figyelem, brutálisan hosszú értékelés következik!

Először is: ugyanabban az évben olvastam, mint Williams Augustusát (amit egyszerűen imádtam), és éppen ezért párhuzamokat vontam a két könyv között – nyilván mindkettő egy-egy nagy jelentőségű császárról szól, akikről – az ókor egyszerű embereihez képest – sokat tudunk, és ráadásul, ha emlékezetem nem csal, ők ketten voltak az ókor legtöbbet ábrázolt, ténylegesen élt alakjai. A harmadik Antinoos.
Mégis más a két könyv, hiszen Williams könyve a hatalomról szól, és annak hatásáról az emberekre; és a megvalósítás módja is különböző: egy, igen hosszú fejezettől eltekintve nem Augustus az elbeszélő, hanem kortársai gondolatait olvashatjuk róla. Yourcenar könyve számomra leginkább az elmúlásról szól: persze, van benne hatalom, van benne filozófia, és mindenekelőtt van benne szerelem; de egy élete utolsó napjait élő férfi néz szembe saját életével, és az eljövendő időkkel. Én haladó szintű Ulpius Tamásként érdeklődöm az elmúlás témaköre iránt, így kifejezetten izgalmasnak találtam, hogy az írónő – ahogy a jegyzetekben is megfogalmazza – Hadrianus emlékezéseit írta meg, és nem Hadrianus naplóját. off

Nem egészen olyan ez a Hadrianus, mint az, aki az én fejemben él – én kevésbé szenvtelen pasasnak képzelem. De Yourcenar Hadrianusa más, mint az enyém, és mindkettő különbözik az egykor élt személytől; erre mindig emlékezetnem kell magam. Egy higgadt férfi, aki minden szempontból teljes életet élt, kendőzetlen őszinteséggel mutatja be saját életét, meglátásait, és mindezeken keresztül azt, hogy hogy tud egy ember néhány év alatt nagyot változni, hogyan változhat meg a véleménye gyökeresen bizonyos témákban – például az élethez való ragaszkodás kérdésében.

Meglepődtem, hogy a férfiszerelem ilyen központi szerepet kaphatott egy 1951-ben megjelent könyvben, még annak tudatában is, hogy a történelem egyik leghíresebbjéről van szó. Miután – azzal a céllal, hogy megtudjak némi információt a szerző életéről – elkezdtem böngészni a Wikipédiát, hamar szembesültem vele, hogy az írónő leszbikus volt – talán emiatt vállalt be egy, egészen az utóbbi 1-2 évtizedig meglehetősen mostohának számító témát. Úgy érzem, Yourcenar sem válaszolja meg azt a kérdést, ami bennem mindig felvetődött: miért pont Antinoos? Hiszen Hadrianus szeretőinek se szeri, se száma, mindkét nemből, mindenféle társadalmi osztályból gyűjtött „kegyenceket”, és mégis csak ez a fiatal bithyniai srác lett az, akinek szobrok százait emeltette, kultuszt, szentélyeket és játékokat alapított. Szerettem, ahogy az írónő bejárta ezt a bizonytalan utat, tudva, hogy még a legnagyobb tudományos munkák is legfeljebb fanfictiont írhatnak a témában off.

Egy dolog nem tetszett: a jövőre vonatkozó utalások, már-már kiszólások, amiket személy szerint bele nem illőnek, túlzónak, és nem túl elegánsnak éreztem – pedig maga a könyv a megtestesült elegancia. Felesleges hangsúlyosan a császár szájába adni a kereszténység győzelmének vízióját, a halála után bekövetkező konkrét háborúkat, konfliktusokat.

Amit viszont nagyon értékeltem, az a hosszú, és önmagában is zseniális jegyzet a mű után. Nagyon jó stílusban íródott, rengeteg érdekes információt tartalmaz a kötet keletkezéséről, az írónő felfogásáról, és természetesen Hadrianusról és Antinoosról is.
Ha majd alkalmas helyen leszek, és hosszabb szabadidőm lesz, amit erre tudok szánni, akkor még egész biztosan fogok hozni egy csomó idézetet, mert rengeteg gondolat szólított meg a könyv lapjain.

3 hozzászólás
Sytix>!
Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései

Nagyon érdekes volt a könyvet Hadrianus saját szemszögéből olvasni. A könyv elolvasása előtt annyit tudtam Hadrianusról, hogy építtetett egy falat.
Élvezettel követtem végig életútját, a birodalom vezetéséhez való hozzáállását, gondolatait, filozófiáját. Ez a könyv is bekerül az ókori világot bemutató, számomra kedves olvasmányok közé.


Népszerű idézetek

giggs85 >!

Városainkat ellepik a szobrok, festett vagy megmintázott műalkotások hemzsegnek mindenütt, ám ez a bőség megtévesztő; folyvást ötven-hatvan remekművet utánzunk, de kitalálni már egyet sem tudnánk közülük.

giggs85 >!

A fáradt császár Kharaxba érkezése után kiült a tengerpartra, szembe a Perzsa-öböl roppant vizével. Akkor még nem kételkedett győzelmében, de életében először nyomasztóan hatott rá a világ beláthatatlan nagysága, az idő múlása, a valamennyiünket körülvevő korlátok szorítása. S nagy könnycseppek jelentek meg mélyen barázdált arcán annak a férfinak, akiről mindenki azt hitte, hogy nem is tud sírni. A hadvezér, aki addig még senki által fel nem derített tájakig vitte a római sast, rádöbbent, hogy hajója soha nem fogja átszelni álmai tengerét : India, Baktria, s az egész ködbe vesző Kelet, amelytől a távolból úgy megrészegedett, csak nevek és álmok maradnak számára. /…/ Valahányszor nemet mondott nekem a sors életemben, mindig eszembe jutottak e könnyek, amelyeket egy este távoli partokon egy öregember hullatott, aki talán először nézett szembe az életével.

_ada>!

Elhagyatott temető a legtöbb ember emlékezete, telve azoknak gondozatlan sírjával, akiket immár nem szeretnek. Minden fájdalom, amely sokáig tart, merénylet feledékenységünk ellen.

274. oldal, SAECULUM AUREUM

daniagi>!

Kétlem, hogy a világ minden bölcsességének sikerülne megszüntetnie a rabszolgaságot: legfeljebb új nevet találnak majd neki. Sőt, el tudom képzelni a szolgasornak a mi rabszolgaságunknál rosszabb, mert fondorlatosabb változatait is; az egyik ostoba és elégedett gépekké fogja változtatni az embereket, akik szabadnak hiszik magukat, noha szolgák, a másik elveszi kedvüket a pihenés örömétől meg a gyönyöröktől, és a munkának a barbárok harci dühéhez hasonlatos szenvedélyét fejleszti ki bennük. Az emberi szellem vagy képzelet efféle rabságánál még a mi valóságos szolgaságunkat is jobbnak tartom.

155. oldal

alaurent P>!

…Krisztus püspöke előbb-utóbb megveti lábát Rómában, és a pontifex maximus székébe ül. Ha eljön ez a rettenetes nap, a vatikáni parton helyembe lépő utódom már nem egy maroknyi hivő vagy egy szekta főnöke lesz, hanem egyike a hatalom egyetemes vezéreinek. Megörökli palotáinkat, levéltárainkat, s korántsem fog annyira különbözni tőlünk, mint hinnők.

375. oldal

_ada>!

Igazi szülőhelyünk az, ahol első ízben nézünk szembe önmagunkkal; az én első hazámat a könyvek jelentik.

47. oldal, VARIUS MULTIPLEX MULTIFORMIS

langimari>!

Animula vagula, blandula,
hospes comesque corporis,
quae nunc abibis in loca
pallidula, rigida, nudula,
nec, ut soles, dabis iocos…
P. Aelius Hadrianus imp.
Lelkecske, te lengeteg, ingatag,
testem vendége, útitárs,
sápatag, sivatag, hallgatag
helyekre visz most utad,
játékaidnak vége már…
Várady Szabolcs fordítása

2 hozzászólás
Mimiti>!

Ezen a téren egy uralkodó nem olyan szabad, mint egy filozófus: nem engedheti meg magának, hogy túl sok vonatkozásban különbözzék felebarátaitól, márpedig az istenek a tudói, milyen sok mindenben különbözöm a többi embertől, jóllehet megpróbáltam elhitetni magammal, hogy e különbségeket többnyire nem lehet észrevenni.

18-19. oldal

Mimiti>!

A cinikusok és a moralisták egyetértenek abban, hogy a szerelem kéje egyenrangú a durvának mondott gyönyörökkel, az ivással és evéssel, de egyszersmind nélkülözhetőbb, mivel, úgymond, szerelem nélkül meg tudunk lenni. Egy moralistánál nem lep meg semmi, ám azon már csodálkozom, hogy a cinikusok is tévednek. Könnyen lehet, hogy ezek is, azok is démonjaiktól rettegnek, akár azért, mert ellenállnak, akár mert engednek nekik, s a szerelmi gyönyört azért fitymálják, mert így próbálják megfosztani iszonyatos hatalmától, mellyel nem képesek megbirkózni, különös misztériumától, amely, úgy érzik, elveszejti őket. Készséggel elhinném, hogy a szerelem a merőben testi természetű örömökhöz hasonlatos (feltéve, hogy vannak ilyenek), ha látnék egyszer egy ínyencet, aki kedvenc ételét megpillantva oly boldogan zokog, mint kedvese vállán a szerelmes ifjú.

20. oldal

Mimiti>!

Mi tagadás, az ész értetlenül áll a szerelem csodája előtt, ama különös megszállottság láttán, amelynek következtében a test, mely ha tulajdon testünk, jóformán ügyet se vetünk rá, és mindössze azzal törődünk, hogy tisztán tartsuk, enni adjunk neki, és lehetőleg megakadályozzuk szenvedését, igen, a test fölébreszti bennünk az ölelkezés szenvedélyét, egyszerűen azért, mert egy személyiségünktől különböző személyiség lelkesíti át, és egyszersmind a szépség vonásait mutatja – jóllehet a szépség megítélésében még a hozzáértők nézetei is igencsak eltérnek egymástól. Ezen a ponton megtorpan az emberi logika, akárcsak a misztériumok kinyilatkoztatásai előtt. Igaza van a népi hagyománynak, amely a szerelemben mindig is a beavatás egyik formáját látta, egyikét azoknak a pontoknak, ahol a titok a szakrálissal érintkezik. Az érzéki tapasztalat abban is hasonlít a misztériumokhoz, hogy amikor első ízben találkozik vele, a be nem avatott többé-kevésbé ijesztő rítusnak látja, amely botrányosan más, mint az alvás, evés, ivás megszokott művelete, sőt nevetség, szégyen avagy iszonyodás tárgya a szemében. Akárcsak a menádok tánca vagy a korübászok őrjöngő tombolása, a szerelem is egy másik világba ragad bennünket, ahová máskor tilos belépnünk, s ahol, amint kialszik hevületünk és csillapodik gyönyörünk, képtelenek vagyunk tájékozódni. A szeretett testre szegezve, mint keresztjére a megfeszített, olyan titkait tanultam az életnek, amelyek immár elmosódnak emlékezetemben, mégpedig ugyanannak a törvénynek értelmében, amelynek parancsára a lábadozó, amint meggyógyul, képtelen eligazodni betegségének rejtelmes világában, a szabadon bocsátott fogoly pedig elfelejti megkínzattatását, mint ahogy kijózanodván a győztes hadvezér is diadalmámorát.

22. oldal

1 hozzászólás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Robert Graves: Én, Claudius
Gore Vidal: Julianus
Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján
Kodolányi János: Az égő csipkebokor
Passuth László: Édenkert az óceánban
Stefan Zweig: Stuart Mária
Passuth László: Anselmus
Kertész Erzsébet: A fejedelemasszony
Joyce Carol Oates: Szöszi
Violaine Vanoyeke: Hatsepszut riválisa