Oroszlánszáj 79% 69 csillagozás

Egy brutális gyilkosság lélektani háttere bontakozik ki három elbeszélővel folytatott interjúk alapján. Az első egy tanú, a második az elkövető férje, míg végül a legizgalmasabb, magának a gyilkosnak a vallomása. A három párbeszédből összerakható információkból áll össze az olvasó előtt a gyilkosság minden részlete. Nemcsak az okokra és az elkövető személyiségének titkaira világítanak rá a jegyzőkönyvszerűen dokumentált beszélgetések, hanem egy házasság kudarcára is.

A regény nem szokványos krimi, hiszen már az elején lezárul a nyomozás, és az elkövető rögtön bevallja tettét. A hatóságok azonban nem kíváncsiak a gyilkosság részleteire, a mögöttes motivációkra. Egy újságíró boncolgatja csak az ügy részleteit.

Feszes szerkezetű, elgondolkodtató mű, ajánlom olvasásra.

Adott egy gyilkosság, ahol a tettes kilétére néhány oldalon belül fény derül. Rendőrileg az egész ügy gyakorlatilag a beismerő vallomás rögzítésére szorul. Egy riporter azonban a hétköznapi őrület nyomába szegődik és nemcsak azt akarja tudni, hogy ki gyilkolt, hanem azt is, hogy miért. Készül három interjú, egy tanúval, a tettessel, és a tettes házastársával, s közben kibontakozik előttünk a gyilkosság objektív és szubjektív háttere. Duras nem akar semmit megmagyarázni, csak közvetíteni azokat az apró lélektani rezdüléseket, melyek a gyilkossághoz vezettek. Egy olyan képlékeny helyzetet teremt, melyben arra a nyugtalanító felismerésre jutunk, hogy egyszerre látjuk igazolva a gyilkosság törvényszerű bekövetkeztét, illetve annak fordított szereposztásban történő lehetőségét éppúgy mint azt az alternatívát, hogy végül a férj végez valamelyik nővel. Szürke, teljesen hétköznapi emberek, akik a szomszédban is élhetnének. Tényleg, nem tűnt el valaki mostanában a szomszédból?

Először is szögezzük le. Bár gyilkosság van a mű központjában, az Oroszlánszáj, NEM krimi, hanem lélektani dráma.

Kétségtelenül brilliáns technika, ahogy három párbeszéddel és egy magnószalaggal próbálja egy gyilkosság hátterét, vagy csak magát az őrületet bemutatni.

Ugyanakkor a technika nagyszerűsége, még nem jelenti azt, hogy szeretnem kell. …és nem is szerettem.
A végére eljutottam oda, hogy nem kötött le.
Olyan érzés volt Durast olvasni, mintha egy sötét szobában, bekötött szemmel hallgatnék egy hangfelvételt, amiből ügyes hangtechnikusok minden neszt, zajt és zörejt eltávolítottak. Sőt még a szöveget valami monotonitásba szorították, ahonnan hiányoznak a hanglejtések, az árnyalások. Minden.

Duras mindent a fantáziámnak ad, és a végére a fantáziám besokallt. Nem érdekelt Clair Lannes, nem érdekelt Pierre Lannes, nem érdekelt Robert Lamy, nem érdekelt a gyilkosság, és nem érdekelt a dráma… hidegen hagytak a levegőben lógó kérdések… Minden.

Ugyanakkor, ha ezt a kisregényt filmen, vagy színházban látnám, ahol a szereplők hozzá teszik a saját pluszukat a figurákhoz… azt hiszem el lennék tőle ragadtatva.
Ahol ott van a kérdező

egy újabb bizonyíték az események végtelenbe tartó vonulatára amelyre alkalmanként az oroszlánszájú kiszámíthatatlan emberi elme harap sebeket és rág ki belőle majd nyel le részeket

Azannya! Ez aztán egy jó erős lélektani krimi volt! Már maga az elkövetés módja sem hétköznapi, de a szívós vizsgálat igyekszik kideríteni, mi miért történt. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a végére minden világossá vált előttem. Ez talán nem is egy olyan történet. Mindenki elképzelhet magának egyfajta feloldást, de valószínűleg mindegyikőnk egy kicsit másként fejezné be, vérmérséklettől és krimiolvasási múlttól függően. Ez a homály kicsit frusztrált, amikor befejeztem az olvasást, de mégis jól van ez így.
Erős kezdésem volt ez Marguerite Duras-tól, de kíváncsi lettem a többi írására.

„Én a maga helyében figyelnék. Figyeljen rám.”
Mert ölni bizony nemcsak fegyverekkel és szavakkal lehet, hanem oda nem figyeléssel is.

Igazi lélektani tanulmány egy gyilkosság köré építve, meglehetősen rendhagyó módon tálalva. Nem volt rossz, de kell hozzá a megfelelő ráhangoltság.

Hatvanas évek, egy (fiktív?) francia kisváros. Borzalmas gyilkosság kavarja fel a lakók életét, egy holttest 7 darabját találják meg Franciaország 7 különböző pontján, vonatokon. Duras pedig egy kihallgatás-dokumentáció formájában ered nem a ki?, de főleg a miért? nyomába, hogy kisregénynek álcázott párszereplős drámában villanjon fel a tragédiához vezető út, az áldozatot és gyilkost körülvevő személyek üres és kilátástalan, elfojtott és ki nem mondott érzésektől terhes légköre. A tehát kizárólag párbeszédekből álló történet a kimondásokra és főleg az elhallgatásokra épít, mely az olvasóra ruházza a következtetések levonását.
Néha nehéz követni és vannak homályos foltok, de gondolkodnivalót mindenképp bőven hagyott bennem.

Szerintem a legjobb, legerősebb lélektani krimi. Bizonyság arra, hogy ilyesmit is leginkább vérbeli írók, nem krimigyárosok tudnak írni. Letehetetlen, nagyszerű.

Határozottan érdekes megközelítésű krimi„ nagyon erős lélektani vonallal.
Lassan indul, szinte középszerű kategória ami nálam felment egészen a jó kategóriáig. 100 oldal tömény lélektan, és itt aztán van ok-okozati összefüggés rendesen.