A ​magányos lovag (Jéghegyek Népe 9.) 90% 46 csillagozás

Egy kevésbé kedvelt történet a sorozatból, mivel a bigott vallásosság aztán nem az én asztalom, csak felidegesít, ha megjelenik egy könyvben. Hát még akkor, ha valaki – legyen akármilyen lovagias is – feladja saját életét, hogy egy ilyen nővel összekösse… Mikael ráadásul nem lázad a sorsa ellen, mindenbe beletörődik (mai szóval mulyának is titulálhatnánk), bár érthető, hogy köszönettel tartozik nevelőszüleinek. Mégis úgy érzem, kissé „sok” volt, amennyire feladta önmagát, illetve nem is hagyott magának lehetőséget, hogy önmagára találjon. Dominic megjelenése – és méginkább a három gyerek –, valamint Mikael bekapcsolódása a családba feldobja a könyvet és a végén még a francia nőcskét is elfogadjuk (jó, valahol érthető, mért lett olyan, amilyen…) :-D

Nyilván imádtam ezt a részt is.
Dag fája után Are fáját is megsirattam, már csak egy maradt.
Amikor Are újra találkozott Mikaellel, zokogtam. Aztán persze bőgtem akkor is, amikor kéz a kézben megtalálták őket.
Dominicot imádtam. Nagyon jó arc. Ez volt az első rész, ahol a sárga szemet borostyánnak nevezték. Elég érdekes csavar, h három is lett belőle a következő generációban, valamér a nővére miatt Villemora gyanakszom.

Ugyan öt csillagot adtam, mert nagyon tetszett a történet, de ez most tényleg nagyon magányos volt.
Szinte éreztem a saját félelmeimet, magányomat közben, pedig nem is vagyok magányos.
Ez pedig arra utal, hogy teljesen magával ragadott.

Kissé vegyes volt nekem ez a rész, de talán pont ettől tetszett ennyire. Kifejezetten örültem, hogy a változatosság kedvéért most nem volt első látásra szerelem, sem fizikai vonzalom a főszereplők közt. Ahogy fogytak a lapok, egyre jobban drukkoltam Anette-nek, hogy nyíljon már meg kissé, illetve Mikael-nek, hogy jusson már eszébe hazalátogatni rokonaihoz. Viszont azt valahogy nehéz volt elfogadnom, hogy utóbbi ennyire labilis személyiség, és bár értem én, hogy művészlélek, nem igazán értettem ezt az örökös depressziót – monjuk ezzel úgy általánosságban nem tudok mit kezdeni.
Összességében jó kis rész volt. :)

Mikael története, egy kicsit kiszakított minket Norvégiából és Dániából. Örülök, hogy az írónő megírta az ő történetét is, mert eddig rengeteg szó esett róla. Mikael karaktere hasonlít Tarjei-re, de a bizonytalansága már saját személyiséggé emeli. Annette-ben pedig látom az igyekezetet a változásra, de megbékélni vele csak a történet vége felé tudtam. Dominic pedig nagyon szerethető benne.

Klassz kis rejtély követi az előző két, gyilkosságot nyomozó kötetet. MS ügyesen gyűri a sztorikat, változatosak az egyes kötetek, nem csak az osztálykülönbségre épülnek a szerelmi szálak.

Megérintett Mikael hányatott sorsa, ahogy kereste a helyét a világban. Örülök, hogy Annette-nek is sikerült felülkerekednie a belé nevelt beteges erkölcsösségen, és egymásra találtak Mikael-lel.

A sorozat 9. kötete a magányról, elhagyatottságról szól, megfigyelhetjük Mikael Lind vergődését az életben, katolikus felesége mellett, aki minden férfitól iszonyodik, anyja torz eszméivel azonosulva megvonja magát férjétől, aki végül a halálba próbál menekülni. Nekem nagyon tetszett ez a kötet, az egész köteten a magányosság érzése vonul végig, itt-ott az élet lehetősége is megcsillan ugyan, de a hangulatot a magány uralja. Sajnos, nagyon is azonosultam Mikaellel, mert nagyon is jól ismerem a magányt, volt, hogy könnyekig meghatott. A kötet lezárása némileg pozitív, bár néhol a megoldások sablonosaknak tűnnek. A 4 csillag mégis jár neki, a hangulatért, lélekábrázolásért.

Ez a rész kicsit kevésbé tetszett, mint az előzőek, de azért jó volt. Még Anettet is megkedveltem a végére.