A ​halál kertje (Jéghegyek Népe 17.) 90% 60 csillagozás

Annyira tudtam, hogy ez lesz Mar-ral a végén!
Nagyon tetszett ez a rész is. A rengeteg utazás. Daniel egyébként méltó utód, le sem tagadhatná az őseit, a hőseit. Aztán Shira, és az ő megpróbáltatásai. Nagyon durva. Nagyon tetszett a Négy Szél Hegyének felépítése, és maga a barlang is. Gyakorlatilag filmért kiált, nekem a fal megnyílàsa, vagyis a bemenet, és a folyó kitörése, a kijövet volt a két kedvencem.
Örültem Vendelnek, hogy annyi év után végre teljesült az egyetlen vágya, és ugyanezért örültem Shirának is.
Meg szeretném jegyezni, h mennyire tetszik Irovár neve.
Már csak 30 rész van vissza a sorozatból.

Ez most egy nagyon egyedi része volt a sorozatnak. Megint a nyenyecek között jártunk, Szibériában. A család Skandináviában élő tagjaival most alig találkoztunk.

Shira nagyon kedves karakter, én nagyon megszerettem. Egyertelmű volt számomra, hogy spoiler.
A könyv nagy részét Shira próbatételei tették ki. Nem lehet túl kellemes, ha minden kis múltbéli hibánkkal szembesítenek. Sajnáltam szegényt, amiért mindezt végig kellett csinálnia.

Az viszont jó volt, hogy Vendel végre megismerhette a lányát. Igaz, hogy 26 évet kellett várnia, de legalább sikerült.

Ezzel a kötettel is közelebb kerültünk annak megoldásához, hogy tudja majd a Jéghegyek Népe Gonosz Tengel átkát megtörni.
Alig várom, hogy folytathassam a sorozatot.

Ha nem lenne a barlangi próbatétel (és Shamaaaa :-D) akkor kevesebb csillagot adtam volna. Bár ismét Szibérában vagyunk (tök jó helyszín), Shira, mint kiválasztott nem nyerte el a tetszésem, annyira „túl kedves”, egy különleges képességgel bíró lány nekem ebben a sorozatban inkább legyen vad, vagány, mint Ingrid, vagy mint Villemo… Shira valahogy így középszerű lett, bár a barlangi próbák azért jól odatettek neki is. Feldobja viszont Mar a „gonosz oldalt” :-D spoiler… De most már lassan jön Heike, ismét kedvenc részek felé kalandozunk :-D

Sajnos nem fogott meg igazán sem Daniel, sem Shira karaktere, túlságosan laposnak éreztem őket. A próbák viszonylag izgalmasnak, de azért meglehetősen kiszámíthatónak bizonyultak. A Jéghegyek népe szellemének kórusa viszont kifejezetten tetszett.

Hű, ez egy meglehetősen unalmas kötet volt, a szöveg nagy részében Shira megpróbáltatásairól olvasunk, és annyira egyértelmű, merre megy a történet (úgyis kiállja a próbát), hogy ezt gyorsolvasással letudtam. Jó volt viszont a megoldás, hogy Shira mégis emberivé válhatott, ezt MS szépen elintézte :)

Igazán szép, elgondolkodtató rész volt, olyan, amiben az ember kicsit magába száll és átértékeli önmagát.

(1742-43 körül, Taran-gaj-ban, a Négy Szél Hegyénél)
Sajnos ez egy elnyújtott olvasás volt. Eddig ez a kötet tetszett legkevésbé. A mű nagyrészét Shira 11 próbája teszi ki, amely egy kicsit eltúlzott. Tetszettek a Sama-val kapcsolatos jelenetek és az elmélet, hogyan keletkeznek vagy tűnnek el istenek. Shira és Mar történetének lezárása tökéletesen lett megírva.

eza rész most nem tetszett annyira, mint az előzőek.

Hosszadalmasnak éreztem Shira állandó méltatását, ráadásul amikor bajba került, akkor nem tudta magát kimenteni, szóval nem is értem…

A másik az, hogy állandóan rágicsálták azt a fura növénygyökeret, aztán meg állandóan csodálkoztak, hogy látomásaik vannak tőle. Akkor meg miért nem tudták kiköpni, vagy a szájukba sem venni???

Vártam a végét, hátha a következő részek majd újra izgalmasak lesznek.

Sajnálom.

Kellemes újítás volt ez a próbákkal teli rész. Shira mondjuk nekem eléggé „életszerűtlennek” tűnt, de ez magyarázható az átokkal, ami sújtja. Daniel pedig a vége felé kezdett idegesíteni a folytonos „ez csak hallucináció” mantráival…
Ezek ellenére is egy újabb, érdekes részt olvashattam, ami megint csak közelebb vitt egy kicsit az átok feloldásához.

Végre elértem ahhoz a részhez, ami kimondottan tetszet. Szó szoros értelmében szeretni való volt az egész.
Daniel realitása nagyon meglepett, de érthető volt. Talán egyedül Shira próbái nem igazán tetszettek, legalábbis a hozzájuk kapcsolódó párbeszédek sokszor értelmetlennek és bugyutának tűntek a feladatok komolyságához képest.
Sajnáltam, hogy végül az utolsó szalmaszálra várnunk kell, de nagyon izgalmasan rajzolódik ki az igazi Jéghegyek Népének története.