Hová ​lett Mr. M? (Mágikus állatok iskolája 7.) 24 csillagozás

Margit Auer: Hová lett Mr. M?

A sorozat 7. kötetében minden másképp alakul, mint ahogyan eddig megszoktuk. A mágikus állatkereskedés tulajdonosa ugyanis egyik pillanatról a másikra nyomtalanul eltűnik! Sőt, utána Miss Cornfieldnak is nyoma vész! De hát hogyan lehetséges ez? És ki fog mágikus állatokat hozni a gyerekeknek??

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tagok ajánlása: 7 éves kortól

>!
Tessloff és Babilon, Budapest, 2017
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632944050 · Fordította: Nádori Lídia · Illusztrálta: Nina Dulleck

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

Kek P>!
Margit Auer: Hová lett Mr. M?

Csupa rejtély, csupa eltűnés és nyomozás… szerencsére ez a sorozat nem tud ellaposodni! Persze egyre hosszabb a bevezető ismétlés, hisz minden könyvben 2-2 új állat lel gazdára – vagy 2-2 gyerek kap életre szóló ajándékbarátot, kinek hogy tetszik jobban a megfogalmazás. A lényeg ugyanaz. Ezúttal viszont nem házhoz (az osztályba) szállítva jönnek – bár ezen a téren a leopárd volt az első kivétel – hanem a gyerekek ismerik fel őket a megértett állatbeszéd alapján. Merthogy eltűnik Mr. Morrison, aztán az ofő kisasszony, ja és persze el ne feledjük, hogy Ashanti is, a fekete mamba. Bennem azért hagyott némi hiányt, hogy ő nem okozott több problémát… Amolyan kihagyott ziccer ez, de sebaj, így is elég érdekes, van bőven nyomozás amolyan lightos-rózsaszínes módon. Jöhet a következő rész!

Katona_Zsuzsanna P>!
Margit Auer: Hová lett Mr. M?

Eltűnik Mr. Morrison és az osztályfőnök, Miss Cornfield is. Ez számos bonyodalomhoz vezet. A gyerekek nyomozni kezdenek és szervezkednek. Új tanár érkezik Miss Cornfield helyére, aki cseppet sem olyan, mint a tanárnő, de a mágikus állatok kiállnak a gazdáik mellett. Újak is érkeznek, hogy segítsenek a gyerekeknek.

Neko_Moly>!
Margit Auer: Hová lett Mr. M?

4.5 csillag, mert spoiler és ez nem szép dolog. Miss Cornfield-ért is izgultam. Toffi viszont nagyon aranyos volt, neki örültem.

BcnFra>!
Margit Auer: Hová lett Mr. M?

Ez is egy szuper resz, kedvencunk az utazasi irodas jelenet volt.


Népszerű idézetek

Kek P>!

Anya a telefonért nyúlt.
– Itt van, hazajött végre, minden rendben. Gyertek haza ti is…

90. oldal

Kek P>!

– Én is láttam azt a térképet – mondta Max. – Szerintem Nepálba akart menni.
Helén vágyakozva nézte a földgömböt.
– Micsoda utazás!
– Mindenesetre a repülőjegy egyértelműen Kambodzsába szólt – szögezte le Yannik.
– Jó, akkor Kambodzsába – vont vállat Helén, és elővette a mobilját. – Mennyibe kerül egy repülőjegy?
A többieknek a lélegzete is elakadt. Csak nem akar Helén Kambodzsába repülni?
Az állatok azonban egyáltalán nem tartották ennyire őrültnek az ötletet. Hirtelen mindannyian egyszerre kezdtek beszélni.
– Ha a főnök bajban van, kötelességünk segíteni rajta – közölte Rick.
– Mikor megy a következő gép? – kérdezte Karajan, és felugrott Helén karjára. A kislány puszit nyomott a fejére, aztán bosszankodva eltette a mobilját. – Lemerült az akksi. A legjobb, ha bemegyünk az első utazási irodába.

143-144. oldal

Kek P>!

– Jaj, hagyjál már békén – morogta Mortimer. – Szombat van, itt a hétvége, minek kell folyton csinálni valamit?

12. oldal

Kek P>!

– Menőséges vagy, kivis bavarávátovom! – csivitelte jókedvűen a denevér, miközben a mennyezeti lámpán hintázott. – Csavak ivígy tovovávább!

20. oldal

Kek P>!

Leander lopakodni tanította Henryt a tanári asztal mögött.

67. oldal

Kek P>!

A többi már gyorsan ment.
– Körbetelefonálok, hogy mindenki beleegyezik-e – mondta Helén, és már vette is elő a mobilját.

192. oldal

Kek P>!

Addigra Helén már a pultnál várakozott. A számítógép mögött barátságos, zöldre festett hajú hölgy állt, és végigpörgette az ajánlatokat.

146. oldal

Kek P>!

A bűvész, aki Kamill Both néven mutatkozott be, fekete cilindert viselt, páváskodva járt fel-alá a színpadon, és egy pingponglabdát húzott ki egy gyerek füléből.
A közönség udvariasan tapsolt.

155. oldal

Kek P>!

– Miss Cornfield bizonytalan időre fizetés nélküli szabadságot vett ki. Ma reggel rendkívül feldúlt lelkiállapotban telefonált, és közölte, hogy halaszthatatlan családi ügyben kénytelen távol maradni a munkahelyéről.

69. oldal

Kek P>!

– Ashanti, a kígyó eltűnt – bólogatott Mr. Morrison. – És mint mindannyian tudjátok, a fekete mamba a világ egyik legveszélyesebb kígyója.

26. oldal


Népszerű triviák

Könyvmolyocska1 >!

Babai Éva, a Babilon Kiadó vezetője mondta el, hogy Margit Auer szerzőnővel történt interjúból hallottuk, hogy a Mágikus állatok című könyvsorozatból 12 kötet van most a fejében, hogy minden gyerek megkapja a mágikus állatát.

[www.youtube.com]

Kapcsolódó könyvek: Margit Auer: Mágikus állatok iskolája · Margit Auer: Rejtélyes gödrök · Margit Auer: A kísértetfolyosó · Margit Auer: Hű, de durva! · Margit Auer: Torta vagy bukta · Margit Auer: A nagy csobbanás · Margit Auer: Hová lett Mr. M? · Margit Auer: Totál bezúgva · Margit Auer: Kővé válva · Margit Auer: Odavagyunk!

Margit Auer: Mágikus állatok iskolája
Margit Auer: Rejtélyes gödrök
Margit Auer: A kísértetfolyosó
Margit Auer: Hű, de durva!
Margit Auer: Torta vagy bukta
Margit Auer: A nagy csobbanás
Margit Auer: Hová lett Mr. M?
Margit Auer: Totál bezúgva
Margit Auer: Kővé válva
Margit Auer: Odavagyunk!

Kapcsolódó alkotók: Margit Auer


A sorozat következő kötete

Mágikus állatok iskolája sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája
Sam Copeland: Kicsi Charlie csirke lesz
Kertész Erzsi: Lássatok csodát!
Balázsy Panna: Csupaszív
Jeff Kinney: Egy ropi naplója
Charles Gilman: Démon tanár úr
Lauren Child: Abszolút Clarice Bean
Holly Webb: Pille új otthonra lel
Roberto Pavanello: A táncos lábú vámpír
Gill Lewis: Szimat és a kolbásztolvaj