A ​tavaszi hajnal sárkányai (Sárkánydárda krónikák 3.) 89% 208 csillagozás

A fantasyrajongásomat a Sárkánydárda Krónikák alapozta meg. Nosztalgiából néha újraolvasom a sorozatot, bár ma már azért a műfaj alaposabb ismeretében, sokszor eléggé közhelyesnek tűnik. Ettől még nagyon szeretem. Az első rész a kedvencem, de azért mindegyikben meg tudtam találni azt ami tetszett. Ebben a sötét, borongós hangulat jött át leginkább és Laurana karaktere, ami itt kapott igazán erőre. A történet lezárult, (bár nem minden szereplő tekintetében), Raistlin nem lett igazán kedvesebb a szívemnek, a befejezést kicsit felületesnek találtam, de mindettől függetlenül kedvenc a mai napig.

Alapjáraton izgalmas, vicces, de néhol jobban ki lehetett volna fejteni a történéseket. Minden egyre sötétebb, nyomasztóbb ahogy haladunk a történetben. Fiatalkoromban a Sárkánydárda krónikákkal kezdtem a fantasy-s pályafutásom, és ennyi idő után is imádtam. Örök kedvenc marad.

Ebben a könyvben több szempontból sem az történt, mint amire számítottam…
Egyet kivéve, ezért ezzel kezdeném: igazam lett Fizbannal kapcsolatban :D
De az elfeket még mindig nem szerettem meg – mert alig szerepeltek. Se Gilthanas, se Silvara, se Alhana nem vált központi karakterré, csak a háttérben alakították az eseményeket.
Ezúttal Laurana is kevesebb „szóhoz jutott”, ennek ellenére ő lett a kedvencem a sorozatból. Meg talán Tasslehoff, akit nem lehet nem szeretni :)
Azt is reméltem, hogy ebben a részben Tanist is megszeretem, de ez sem jött össze. Raistlint szintén nem tudom hova tenni. Mikor az első részben spoiler, már majdnem pozitív karakter lett, de ezek után megmaradt semlegesnek. A végén pedig kicsit felhúzott; spoiler
Azért a végén valamiféle epilógusra számítottam, de egy elég furcsa lezárást kaptam.
Kicsit túl gyorsan végeztem a sorozattal, és egész nap nyugtattam magam, hogy még nem kell elengednem ezt a világot, hiszen van itt még mit elolvasni; de mire az utolsó oldalra értem, kiderült, hogy tényleg nincs vége a történetnek. Az már biztos, hogy az ikrek visszatérnek, de van egy sanda gyanúm, hogy szinte mindenki más is. Kicsit még értetlenül, de szerencsére egyáltalán nem szomorkodva tettem le a könyvet, és várom a folytatásokat :)

Kis kompániánk kalandjai még mindig szétvállva, több szálon haladva folytatódnak.
Laurana sosem várt szerepet kap, amiben szerintem remekül helytáll, kivéve amikor a szerelem nevében szerintem egy nagy butaságot követ el. Kova és Tass a két teljesen ellentétes jellemű, mégis szerintem remek páros pedig támogatja. Nem várt segítség is jön, aminek én nagyon örültem.
Másik oldalon Tanis csatlakozik Raistlinékhez, és egy kis tengeri kalamajkába kerülünk velük. Tetszett ez a rész.
Annyira klasszikus volt nekem ez az egész történet, kedveltem nagy vonalakban, bár nekem számos karakterrel voltak gondjaim, főleg Tanis karaktere volt az, aki abszolút nem az a személyiség, akit én szívesen feltétel nélkül bárhova követnék, de mégis megkapta ezt a szerepet. Raistlin is számomra az egyáltalán nem kedvelhető karakter, nem tükröződött benne számomra sem a magas tudás, az éleslátás, a bölcsesség, vagy bármi, szimplán a rettenetes keserűrés, gonoszság. A szerelmi szálak kezelése sem volt jó.
De ezeket Tass, Kova és Caramon karaktere egész szépen ellensúlyozta.
Meglepődtem, hogy az ő száluk ezzel a kötettel véget ért, látva hogy van még a sorozatból két rész, de valahol nem baj.
Voltak szépen lezárt szálak, voltak kevésbé, volt amiből bármi lehet még, és nem feltétlenül boldog befejezés, volt ami nagyon nagy kérdésnek megmaradt bennem.
Amit annyira nem értek, és lehet csak nagyon figyelmetlen voltam az a végével kapcsolatos: spoiler
Ennek ellenére örültem, hogy elolvastam ezeket a könyveket, bár így már nem biztos, hogy az Új nemzedék története érdekel.

Egyértelmű mélyrepülés volt ez a sorozat is sajnos. Talán a megjelenés idejében nagyot ütött, de az elmúlt évtizedek fantasy olvasmányai és Tolkien Gyűrűk Ura kötete után végérvényesen egy szimpla koppintásnak tűnik az ügy. Nemcsak a szereplők, de a feladatok is, ez utolsóban is az Örökember (gyűrű) eljuttatása biztos helyre, mert a gonosz őt akarja visszaszerezni, ezen múlik a gonosz felemelkedése avagy bukása… Pár haláleset tarkítja a sort, Tass humora itt javarészt kimarad, Raistlint végre teljes szívvel utálhattam az elején spoiler, Camaron nyűglődése untatott spoiler… Tanis is nyűglődik, untam a lelkizéseit, hogy most kit is szeret, meg most hogy is bánja meg bűneit, Zúgószélék meg alig szerepelnek… A kötetet az mentette meg, hogy egész jól indult, a hajós-örvényes rész izgalmasra sikeredett, voltak csaták, amelyek fent tartották a továbbhaladáshoz a ritmust, de összességében már nagyon untam és alig vártam, hogy vége legyen. Igazából el akartam idén olvasni Huma legendáját, de ezek után lehet, egy pici szünetet tartok ebből a sárkányos világból… :-(

Végére értem (újra) a hivatalos Sárkánydárda krónikáknak. Már csak egy kiegészítő kötet, és az ikres trilógia van vissza.

A Tavaszi hajnalra már erősen érezni lehet, hogy kezd kimerülni a történet. Helyenként csak nyúlik, nyúlik, mont a rétestészta. Nem ez a legjobb kötet a sorozatban, de mivel ez a nagy epikus lezárás, így aki elkezdte a sorozatot, érdemes a végéig kitartani. A könyv második fele már leköti az embert.

A szereplők: úgy tűnik, sokszor már ők is unják és teljesen becsavarodtak a hosszú történettől. Tanis igazi dühöngő hisztérika lett. Minden szimpátiámat elvesztette.
Berem történetszála eleinte nagyon unalmas volt, de itt azért rendesen felpörög.
Laurana szegény nagyon ellentmondásos lett: egyrészről fantasztikus a jellemfejlődése, de épp ezért azok a mindent általában rombadöntő buta libás döntései extrém fájdalmasak az olvasónak.
Tika önző és türelmetlen, de ezt már megszokhattuk.

Akik miatt élvezetes volt. Az Kova, Tas, Caramon és Raistlin. Kova egészen a szívemhez nőtt így a végére, az ikrek dinamikája, és történetük fordulata pedig nagyon izgalmas.

spoiler

A történet epikus lezárása már nagyon érett, és szerencsére minden szál szépen el van varrva, mindenki lenyugodott és magához tért a végére, már aki megélte. Egyébként az írók nagyon szépen tálalták a szereplő halálokat (mert bizony ebben a történetben hullanak a főhősök, de nem értelmetlenül).

Örülök, hogy lezárult ez az epikus háborúsdi, már kezdett nagyon feszült lenni a helyzet. A vége felé már különösen idegtépő volt, hogy valaki mindig az utolsó pillanatban csinál valami egetrengető hülyeséget.

Ha nem zavarnak a gyakori nyomdahibák, és, hogy egyes szereplők néha becsavarodnak, akkor nyugodtan kezdj bele a záró kötetbe te is.

El kell ismernem, a Sárkánydárda krónikák közel mesteri lezárást kaptak, legalábbis ami az alap trilógiát illeti. Mert a későbbiekben több kötettel, melléktörténettel bővült a sorozat. Szubjektív vélemény, de ez a sorozat többet bírt volna, a történések bővebb magyarázatot igényeltek volna helyenként, arról nem is beszélve, hogy izgalmas és fordulatos eseményekről pár mondatban számolnak be több esetben. Emiatt kicsit bosszús is vagyok, meglátásom szerint bőven fért volna még a történetbe.

A néha kissé elnagyolt cselekményt leszámítva szinte tökéletes történetet kapunk, kellő mennyiségű adrenalinnal, drámával, fordulatokkal. A szereplők jelentős változáson mennek át, az átélt szenvedések hatására az egész történet egy melankólikus felhangot kapott.

Szépen megírt, viszonylag korrekt munka, ám meglátásom szerint elmarad a nyolcvanas évek nagy klasszikusaitól. A történetben több száz oldal maradt benne, ami igazán sajnálatos, mert élvezetesebb lett volna, ha hosszabb is. Kár volt spórolni az oldalakkal.

A trilógiát összevontan értékelve: ismét egy nosztalgikus újraolvasás, de a kamaszkori kedvenc felnőtt fejjel már nem adta könnyen magát. Az életszerűtlen párbeszédek, és az egydimenziós, néha picit bárgyú szereplők igencsak próbára tették a kitartásomat (főleg Sturm és a Zúgószél-Aranyhold páros), ezek miatt én ifjúsági irodalomként címkézném fel az Őszi alkonyt. A második rész már jobb, egyre több érdekes karakter jelenik meg a Sötét oldalról, és egyre nagyobb szerepet kap a csapat legösszetettebb tagja, Tanis. Aztán a harmadik részre már beszippantott a történet, és végül alig tudtam letenni.

Összességében inkább fiataloknak ajánlom a trilógiát, az idősebbeket pedig arra bíztatom, hogy ne adják fel az első rész után.

U.i.1.: A három könyv színvonalának meredek emelkedése miatt támadt egy gyanúm, amit a Wikipédia visszaigazolt: a szerzők első komoly regénye volt az Őszi alkony, tehát valószínűleg „menet közben” jöttek bele az írásba.

U.i.2.: Mivel a könyvekben szereplő térképek olvashatatlan, hangyabetűs borzadványok, ezért megrendeltem az „Atlas of the Dragonlance World” című könyvet, ami nagyon hasznos kiegészítő olvasmánynak bizonyult. Térképek, kronológia, a helyszínek ábrával illusztrált leírása… Ajánlom mindenkinek, akinek tetszett a trilógia.

U.i.3.: Két érdekesség a fenti kiadványból: a térkép alapján Ansalon kb. 2000 km „széles”, tehát a regények egy kb Nyugat-Európa méretű területen játszódnak, a kronológiából pedig az derül ki, hogy nagyjából 2 évet ölel fel a cselekmény.

ahogy olvasom úgy kezd erőltettet lenni kezdem egy kicsit lehozni az életről. A főszereplők Tanis és Laurana voltak a legkevésbé kedvencek annyira idegesítettek a végére, hogy csak na értelmetlen dolgokat művelnek a szerelem nevében persze lehet mondani, hogy a szerelem ilyen.

Amikor legelőször sikerült a kezembe kaparintanom, nagyon sokat vártam rá, mert a Szukitsnál nem jelent meg, teljes véletlenségből egy antikváriumban bukkantam rá.
Ahogy folytatódik a történet, úgy peregnek az események, és úgy változnak meg néha az emberek, vagy inkább csak felfedik valódi énjüket.