Szabadulás 8 csillagozás

A Tamás bátya kunyhója után több mint száz évvel, az Elfújta a szél után harminc évvel, 1966-ban jelent meg Walker regénye. Az előző kettőhöz hasonlóan klasszikus, lineáris cselekményvezetésű, a narrációval nem sokat kísérletező mű. Érdekes a két népszerű klasszikus fényében olvasni, főként, mert szerzője családja révén személyesen is érintett: anyai dédanyja, a fehérbőrű mulatt rabszolga történetét dolgozza fel. Ezúttal nem az empatikus, de mégiscsak kívülálló vagy épp a déli rabszolgatartók elveszett paradicsomán nosztalgiázó fehér ember nézőpontja érvényesül, hanem a családi történeteken nevelkedett, komoly kutatásokat végzett rabszolgaleszármazotté.
Ami szembetűnő már az első soroktól, pontosabban a mottóktól – az egyéni mellett a kollektív narratívára való fókuszálás. A regény mottóinak többségét spirituálék, dalok adják, magában a szövegtestben gyakran bukkannak fel rigmusok, prédikációk, imák, a szóbeli hagyomány nemegy műfaja, a személyes élettörténetet, családtörténetet egy tágabb körű, kollektív történet részévé téve. A hagyományozás és az örökség továbbvivése, legyen szó tűzön, vízen és minden tragédián végighurcolt tárgyi (köpülő, láda, rokka) vagy épp szellemi-lelki örökségről (beleértve a Mózesváró szilárd hitet), a regény egyik központi kérdése. Egy olyan világban, ahol az embereket áruként adják-veszik, családokat szakítnak szét, reménytelen gyökérnélküliségre és magányra ítélve az embereket, múlt és jövő nélküli munkagéppé redukálva őket, Walker arra figyel, mi az, ami mindezek ellenére összeköti őket. Hogyan működik a nagyobb család/közösség? Hogyan hagyományozódik az évszázados tudás, hit, szemléletmód, egy mindenek ellenére kialakult és állandó alakulásban levő sajátos kultúra?
Walker regényének középpontjában a női alakok állnak, kezdve a korán meghalt anyától Sukey mamán át Sally szakácsnő alakjáig, akik tudása, ereje, óvó jelenléte meghatározza Vyry életét. Tőlük tanulja meg a főzés mellett a népi gyógyászat fortélyait, a gyógyítás tudományát, gyerekek világra segítését, az ő örökségüket viszi tovább. Embersége, lelkiereje, őszinte, mély hitén alapuló, megbocsájtásra képes, szinte abszolút jósága eléggé sarkított figurává teszi. Ahogy eléggé sarkítottak a férfialakok is, akik, bár az elbeszélő többé-kevésbé sikeresen egyéníti őket, mégicsak típusok maradnak – Randall Ware, Vyry első férje az írástudó szabad néger, aki tetteiben, szellemiségében a hatvanas évek polgárjogi aktivistáira emlékeztet, míg Innis Brown a békés munkát és életet választó írástudatlan, ezért kiszolgáltatott volt rabszolga, aki megpróbál úgy élni, ahogy lehet. Walker a három főszereplő alakja révén keresi a választ nemcsak a szabadulást követő, hanem a regény megírásának jelenében is épp annyira érvényes kérdésekre. Hogyan lesz szabadság a szabadulásból? Befogadás a kirekesztésből? Mi a helyes út? A harc vagy a pacifizmus? A gyűlölet vagy a szeretet, a bosszú vagy a megbocsátás útja? spoiler

Walker regénye három részre tagolódik az elsőben és az utolsóban a rabszolgák nézőpontjából ismerkedünk meg a polgárháború előtti és utáni periódussal, a rabszolgalét mindennapjaival és a szabadulás utáni nagyon kemény, viszontagságos évekkel, az útkereséssel. A középső rész, a polgárháború leírása mintha Mitchell regényére rímelne, vele folytatna párbeszédet, számos mozzanat, alak, magatartás (l. John és Kevin háborúhoz való viszonyulását) ismerősként bukkan fel, a rabszolgák háttérbe kerülnek, hosszú oldalakra eltűnnek a regényből. Helyüket a fehérek harca veszi át, amolyan történelmi gyorstalpalónak tűnik az egész, és még mindig nem sikerült eldöntenem, hogy ez az elbeszélő taktikájának része, vagy egyszerűen ennyire futotta a háború ábrázolásában. Ami viszont minden Mitchell utánérzés mellett feltűnő: Lillian kisasszony sorsa, akinek alakja pozíciója révén Scarlettnek felelne meg – ő a Gazda lánya, a birtok üdvöskéje, jelleme, életútja azonban gyökeresen különbözik Mitchell főhősétől. Walker a rabszolga Vyryban rajzolta meg az erős, akaratát érvényesíteni tudó, szívós, életre való, otthonteremtő nőt, akiben benne van Scarlett minden pozitív tulajdonsága, de mentes annak gyengéitől és hibáitól. Ez a nézőpontváltás önmagában is érdekes, bepillantást ad a birtokon túli életbe, a vándorlások időszakába, a negyven (száz) évbe a vadonban (nem véletlen a rabszolgák sorsa és a menekülő zsidók történetével való párhuzam). Az otthonkeresésbe avat be minket, meg mindabba, ami ezt az otthonkeresést megnehezíti. Szegénység, tudatlanság, természeti csapások, előítéletek, gyűlölet és KKK. Meg sok-sok szenvedés. És a többszöri újrakezdés hihetetlen ereje. Talán ez a regény legsúlyosabb, -megrendítőbb része. Arról szól, amiről kevesen szóltak, empátiával, szeretettel, az emberséget hirdetve.

Walker talán nem ír olyan jól, mint Mitchell, regényének cselekménye nem mindig olyan simán gördülő, magával sodró, alakjai nem annyira kidolgozottak, inkább sematikusak, nem beszélve a logikai bakikról.* Ennek ellenére, úgy gondolom, Mitchell regényét csak Walkerével együtt kellene kötelezővé tenni. Egyszerre látni a két perspektívát és levonni a következtetéseket. Úgy siratni el Tarát, hogy közben az ember ismeri a sosemvolt, a soha meg nem épült vagy épp fehér csuklyások és keresztesek által felégetett otthonok történetét is. spoiler

* Tom bácsi és a pityóka esete egy másik kérdés, de ez már a fordító gondja. Megvallom őszintén, néha vigyáznom kellett, nehogy bajszos, harisnyás góbékat vagy székely menyecskéket lássak magam előtt, miközben olvasok, merthogy a déli rabszolgák dialektusát sikerült szerencsésen székelyre lefordítani. Érdekes élmény volt, meg kell hagyni.

Kissé megviselt ez a könyv. A cselekményről tényleg mindent elmond a fülszöveg. Megható történet a szeretet, a családi összetartás erejéről, egy álom megvalósulásáról. Nagyon jól megformált karakterek. Még a legnagyobb gazemberségek is úgy vannak tálalva, hogy mindkét fél álláspontja érthető a saját szempontjából, még akkor is ha számunkra elfogadhatatlan. Megismerhetjük minden társadalmi csoport álláspontját a rabszolgatartásról, az Észak Dél ellen – háborúról, az előtte és utána következő évekről. Amikor mindenki azt hinné, hogy végre egyenesbe jönnek a dolgok, jóra fordulhat minden, akkor jönnek az újabb problémák. Mekkora galibát okozhat egymás nem ismerése, el nem fogadása, az emberi butaság és befolyásolhatóság! Mekkora ereje van a családnak! Megtanulhatnánk belőle, hogy érdemes kitartani, harcolni az elveinkért, mert bármilyen rossznak tűnik is a világ, csak akkor lesz jobb, ha mi azzá tesszük a saját számunkra.

Isteni regény! Alex Haley Gyökerek című dokumentumregényéhez tudnám hasonlítani. Mindkét mű családi indíttatásból született, illetve mindkét mű a rabszolgaság napjaitól kezdve elkíséri a felszabadult négereket. Nagyon megrendítő olvasmány, ahogy Vyry és családja küzd a szabadságban. Mindenkinek csak ajánlani tudom!