Elfújta ​a szél (Elfújta a szél 1.) 1265 csillagozás

Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Tizenhét ​inch, azaz negyvenhárom centi, úgy is mondhatnánk, szűk két arasz – ekkora Scarlett O'Hara dereka, és erre nagyon büszke. A gazdag, déli földbirtokos lánya minden ujjára kap udvarlót, de neki csak egy kell: Ashley Wilkes. A férfi azonban mást vesz feleségül. Scarlett bosszúból férjhez megy, éppen azon a napon, amikor kitör az amerikai polgárháború.
Az elkényeztetett, magabiztos tizenhat évesből nagyon gyorsan felnőtt lesz a háború szörnyűségei között. Egyet akar csak: megtartani a családi birtokot, amiért akár az ördöggel is szövetkezne. Három férj, három gyerek, a beteljesületlen szerelem – a könyv végén, tizenkét évvel később, Scarlett felelősségteljes nő, aki kezdi érteni az életet.

Margaret Mitchell egyetlen regénye 1936-ban jelent meg, és óriási sikert aratott. Azonnal megfilmesítették a kor szupersztárjaival, és Scarlettet a legtöbben azóta is a gyönyörű Vivien Leigh alakjában képzelik el. Pedig „nem volt szépség”, de ezt a férfiak nem tudták… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1936

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Lektúra könyvek

>!
Európa, Budapest, 2014
1176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630796651 · Fordította: Kosáryné Réz Lola
>!
Európa, Budapest, 2010
1176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630789776 · Fordította: Kosáryné Réz Lola
>!
Európa, Budapest, 2006
1176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630779617 · Fordította: Kosáryné Réz Lola

14 további kiadás


Enciklopédia 59

Szereplők népszerűség szerint

Rhett Butler · Scarlett O'Hara · Melanie Hamilton · Ashley Wilkes · Bonnie (Eugenie Victoria Butler) · Ellen O'Hara · Mammy · Wade Hampton Hamilton · Will Benteen · Abraham Lincoln · Fontaine nagymama · Gerald O'Hara · Meade doktor · Pittypat néni · Honey Wilkes

Helyszínek népszerűség szerint

Atlanta · Tennessee


Kedvencelte 647

Most olvassa 108

Várólistára tette 698

Kívánságlistára tette 344

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

A világ legnagyobb szerelmes regénye. Technikai értelemben mindenképpen. Amúgy – szerintem – ez a könyv nem annyira Scarlett és Rhett Butler szenvedélyes kapcsolatát mutatja be, mint inkább Margaret Mitchell és az általa megálmodott Dél izzó szerelmét. Azonban ez a Dél (mint közösség) csak az írónő koponyájában létezik: a világ, ahol jólöltözött, udvarias urak mentás limót iszogatva évődnek az ámbituson, a háttérben pedig nett négerek dalolva, boldogan vonulnak árkot ásni – mert a négerek köztudottan imádnak árkot ásni, rettegni viszont leginkább attól szoktak, hogy a jenkik jönnek és felszabadítják őket. Az első 150 oldal nagyjából olyasféle picsogással van telehintve, mint hogy milyen gyanús is, ha operába jár valaki, meg hogy mekkora férfias muri becsiccsentve lábon lőni a haverokat – szóval kínlódtam kicsit. Elképzeltem Quentin Tarantinót, amint olvassa ezt a regényt, és azt mormogja: „Vazze, esküszöm, csinálok egy filmet, amiben halomra lövöm ezt az egész nyavalyás bagázst a komornyikkal együtt.”

Aztán szerencsére megjelent Rhett Butler, és ez olyan jólesett, mint forró nyári napon egy hűs zápor. (És jött a polgárháború is, ami szintén nem ártott a történetnek.) Igaz, végső soron ő is csak egy csúcscsődör, akinek abban merül ki a csajozási módszertana, hogy addig szekálja szerencsétlen nőt, amíg annak kiégnek a relék az agyában, és megadja magát – ez tulajdonképpen az óvodából ismert hajhuzigálás 2.0-s változata. De elképesztően jól csinálja, ő a cinikus, de mélyen érző gazember archetípusa és non plus ultrája. Ahányszor csak megjelenik a könyvben, ugrik annak minősége másfél-két csillagot. (Ahogy például beégeti a sok tapló, agyhalott déli úrifiút, azzal azonnal belopta magát a szívembe.) Nem kis részben az ő szerepeltetése okozza, hogy innentől kezdve a könyv árnyaltabb hatást kelt – bár azért túl nagy árnyalást ne várjunk, a jenkik például ettől még többnyire pénzéhes, primitív csirkefogók maradnak úgy kollektíve*. Mitchell mond ugyan pár elmarasztaló szót a déli gőgről és elmaradottságról is – ám magát a déli életmódot továbbra is makulátlannak tartja, mintha ez az életmód totálisan független lenne a gőgtől meg az elmaradottságtól. Na persze. Aztán a könyv második felében az írónő szerencsésen kiheréli szegény Rhettet: csinál belőle egy igazi déli úriembert, aki a társadalmi megvetés ellenére azért harcol a déli ügyért, tolakodó négert lő agyon és ku-klux-klánosokat ment. Merthogy ugye az a híres déli vér, az nem párolgott el nyomtalanul…** Ráadásul az az üdítő adok-kapok, ami Scarlett és Rhett viszonyát a regény első felében jellemzi, a második etapban már egy merő kínlódássá fajul.

Azon túl, hogy e könyvet nagy szerelmes regénynek nevezzük, én felajánlanék még pár másik szuperlatívuszt is. Például elképzelhető, hogy ez a regény a legmaszkulinabb könyv, amit nő valaha írt. Scarlett például azzal emelkedik ki a többi hölgy közül, amiben „férfiasabb” náluk: hogy jól lovagol, hogy szabadszájú, hogy merész. Szerintem ez nem feminizmus, pusztán életerő – mi több: szerintem Scarlett tulajdonképpen a teljes regényidőt azzal tölti, hogy találjon magának egy férfit, akinek megadhatja magát. Másrészt ez a világirodalom legnagyobb „vége-van-a-régi-szép-időknek” regénye. Ami nem tévesztendő össze a Krúdy által tökélyre vitt nosztalgikus gyöngyszemekkel. Krúdynál ugyanis az az üzenet, hogy minden elmúlik, Mitchellnél pedig az, hogy valami tönkretette azt, ami jó volt – ez óriási különbség. A nagy tönkretevő ez esetben a háború, amit az írónő képes úgy ábrázolni, mint valami természeti katasztrófát – egy olyan dolgot, ami rajtunk kívül álló okok miatt csapott le ránk, és a mi felelősségünk legfeljebb annyi, hogy nem készültünk fel rá eléggé***. A háborút követő nélkülözést pedig úgy mutatja be, mint egy spirituális megtisztulási folyamatot – de az ilyen megtisztulás sz.rt sem ér, ha nem próbáljuk meg megérteni, milyen hibáink vezettek el minket ide. (Ez a hozzáállás úgy általában a mai nacionalizmusok legirritálóbb, legostobább tulajdonsága is.) Az pedig, hogy a gyűlölt jenkikkel tulajdonképpen egy politikai nemzetet alkotnak, és a továbbiakban együtt kell építeniük az országot, a könyv szereplőiben egész egyszerűen fel sem merül. Ahhoz túlságosan el vannak telve a maguk mélységes fájdalmával és sértettségével – nem csoda, hogy ezek után képtelen vagyok részvétet érezni irántuk. Hogy innentől maguknak kell a kis finom kezükkel szedni a gyapotot? Jaj, hát oda ne rohanjak…

De adjuk meg a császárnak, ami a császáré: azért ez tényleg egy nagy regény. És valahol pont ez a baj – hogy jól van megírva. Valóban van ereje, van lendülete, és egy remekül felvázolt női fejlődésportrét kínál az olvasónak, talán az egyik legemlékezetesebbet a világirodalomban. Érzem én, hogy könnyű eme erények hatására elsiklani a hibák fölött, így történhetett, hogy egy könyv, ami végső soron puszta fikció, az elveszett aranykor dokumentumaként marad meg sokak fejében. Mítoszt teremt, ami félelmetesen kompatibilis a fehér felsőbbrendűség éthoszával. Persze zárójelbe lehet tenni jobb meggyőződéseinket, és úgy olvasni a könyvet, hogy csak élvezzük – de akkor is illő tisztában lennünk azzal, amit Mitchell elhallgat: a korbácscsattogással a mondatok között.

*Ugyanakkor olyan primitív csirkefogók, akik szeretnek operába járni meg művelődni – ebben látok némi ellentmondást.
**Ez Mitchell egyik legnagyobb csúsztatása: hogy ennyire meghatározó formában létezik déli vér, déli tradíció, déli hagyomány. Hisz kapjunk már a fejünkhöz! Ötven-száz évvel a leírt események előtt ezeknek a telepeseknek az ősei jobbára még valamelyik európai országban túrták a földet, és bizonyára olyan is akad köztük, aki kevesebb időt töltött ezen az „ősi vörös földön”, mint amióta én nagykovácsi lakos vagyok. Miféle hagyományról lehet hát szó? Milyen Ügyről, ahogy Mitchell szépelegve nevezi? Nem lehet, hogy ez nem hagyomány, hanem anyagi érdek kérdése – hogy a déliek pusztán azért védik saját önrendelkezési jogukat, hogy módjuk legyen rabszolgát tartani? (Amivel nem állítom azt, hogy az északiakat meg egyedül az a nemes indok vezeti a háborúba, hogy megmentsék a négereket. Nem, nyilván nekik is megvannak a piszkos kis számításaik – de annál azért lényegesen többről van szó, mint hogy csak úgy puszta rosszindulatból meg akarják alázni a büszke Délt.) És itt jön be a képbe Mitchell másik (még kártékonyabb) csúsztatása: hogy egyedül a déliek ismerik a négereket, következésképpen ők tudják, hogyan kell jól szeretni őket. Persze ha ők tudják a receptet, akkor miért maradt O'Haráék ültetvényén a százból összesen három darab néger a felszabadítás után? Talán mégsem jól bántak velük? Mitchellnek erre is megvan a válasza: azért, mert a jenkik telebeszélték a fejüket. Merthogy a négerek olyanok, akár a gyerekek – egy csoffadt nyalókával le lehet őket csábítani a kellemetes ösvényről. Ezért őket is, mint a gyerekeket, keményen kell fogni.
***Már maga a cím is: Elfújta a szél. Világos, ott üldögélnek a déliek a hótiszta lelkükkel, és jön az a hülye szél, és elfújja a szép életüket. Ők mit se tehetnek erről az egészről. Szerintem pontosabb cím lenne az, hogy Na, ezt aztán elcsesztük. Vagy valami ilyesmi.

80 hozzászólás
>!
Nilla I
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Ez volt életem alighanem leghosszabb, legrészletesebb és egyik legmegrázóbb könyve.

Amikor a könyvespolcot takarítottuk, és lekaptam róla a kötetet, majd megforgattam a kezem közt, eldöntöttem: én ezt elolvasom. Sokáig tartott, mire rávitt a lélek, egy ekkora könyvhöz azért kell gyűjteni némi elhatározást, de… Hát mit mondjak? Hogy ülő helyzetbe szegezett, muszáj volt olvasni, mert nem engedte, hogy ne tegyem? Hogy megsiratott és ripityára törte a szívemet? Hogy annyira csodalatos és fájdalmas egyben, hogy annyira emberi, hogy arra az én szótáramban nem léteznek szavak? Hogy több hónapot kellett várnom arra, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat az értékelésben?
Ez a könyv a történelem, a szerelem és a halál egyben. Nagyon nehéz olvasmány szó szerint is, és bűn kihagyni.

De azért készülj fel: itt minden pusztul, rohad, meghal, összetörik és elválik egymástól, míg csak az alap marad, a vörös föld, amit szertefúj a szél…

20 hozzászólás
>!
Bleeding_Bride ISP
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Igazán méltó befejezése volt a 2016-os olvasási évemnek, minőségben és terjedelemben egyaránt.
Kölyökkoromban hatalmas rajongója voltam a filmnek, de akkoriban túl nagy falatnak bizonyult a kötet, hiába ugrottam neki több ízben is, aztán valamiért mindig lecsúszott a várólistámról. Most kissé félve nyúltam hozzá, nem akartam, hogy a gyermeki rajongásom a sárba tiporja, de szerencsére csak még jobban megszerettem.
Igaz, láttam többen felemelték a hangjukat a történelmi vonatkozásra, és szó mi szó, az amerikai észak- dél csatározást nem ebből a kötetből kell dokumentálni, viszont Mitchell-nek minden joga megvan a dél szerelmesének lenni és kiállni az eszméi mellett (ha nem lettek volna rengetegen vele egy véleményen akkor az adott polgárháború sosem robbant volna ki, ugyebár). Az, hogy én vagy más egyetért-e vele, az megint más kérdés, de a mű értékéből nem von le számomra egy dekát sem. Ha egy teljesen fiktív harc köré építette volna a darabot, akkor is megfelelt volna.
Scarlettet nem szerettem, nem tudtam azonosulni vele, de egy főhős akkor is lehet hiteles és igazi, ha nem látom bele magam a bőrébe. Sőt, egyenesen szerettem, hogy ennyire kitartóan buta, önkényes és önző (anti)hősnőt kapunk, aki a végletekig kitart a saját igaza mellett.
Természetesen Rhett az abszolút férfi, sosem felejtem el, milyen büszke voltam rá, hogy apum hasonlított a színészre, aki játszotta. De így évtizedes kihagyás után, papíron követve az útját is pont úgy szerelmes tudtam lenni bele, mint a vásznon nézve voltam.
És a végkifejlet az pont az, amit száz meg száz szerelmes regénytől elvárnék: a hús- vér, érző lelkű férfi racionális lépése. Amikor a sors a kedves hősnőnek megmutatja, hogy kincsem, csak mert szeretnek és mert szép vagy, neked sem lehet mindig, mindent és akármeddig.
Na de elég is a szószaporításból. Röviden és tömören: totyogó koromban elbűvölt és most még közelebb került ez a történet a szívemhez. Abszolút kedvenc.

13 hozzászólás
>!
Orsi_olvas
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Visszavonhatatlanul és megmásíthatatlanul beleszerettem az Elfújta a szélbe!
Beleszerettem a dél fura, fennkölt, régimódi és idejétmúlt életstílusába, elkápráztató és embertelenül kegyetlen életébe.

A könyv elején nem kedveltem Scarlettet, de ahogy haladt a történet egyre inkább magamra ismertem benne. A gőgjével, a számító kacérságával együtt megdöbbentett az a kitartás, szívósság, életigenlés ami felsejlett a csinos arcocska mögül. Mert Scarlett akkor is ment makacsul a célja felé, a túlélés felé, a remélt boldogság felé, mikor már nem volt tovább. A kényes úri lány nem félt bemocskolni a kezét, mert tudta, hogy ha ő nem teszi, nem jön senki, hogy megmentse.

Rhett tipikusan nem az a fajta férfi, akiért odalennék, de ahogy jobban megismertem beláttam, hogy a cinizmusa mögött egy őszinte, józan gondolkodású férfi rejtőzik, aki hajlandó szembeszállni a tömeg eszetlen normáival, gyerekesen naiv optimizmusával.

Flaubert-et mikor megkérdezték, hogy ő maga kicsoda a történeteiben azt felelte, ő Bovaryné és ő minden szereplője egyszerre. Nos kicsit én is így éreztem miközben olvastam Mitchell történetét: minden szereplőjét megértettem, minden szereplőjében kicsit magamra ismertem.

Sajnáltam Scarlettet, amiért nem veszi észre azt, hogy mi a jó neki, hogy túlzottan ragaszkodott egy elképzelt boldog élethez ahelyett, hogy megélte volna azt a boldogságot ami csupán karnyújtásnyira volt tőle. Néha tényleg meg kell tanulnunk szeretni azt, ami jó nekünk, ahelyett, hogy valami elképzelt boldogságot hajszolnánk.

Hogy száz százalékig elégedett vagyok-e a könyvvel? Nem. Sokszor vitáztam fejben a szereplőkkel. Rájuk kiáltottam volna. Dacoltam volna velük. De napok múltán se hagyott nyugodni, nem eresztett. Amíg olvastam én is ott voltam a polgárháború közepén, az én érzelmi világomat is felkavarta Scarlett története.
Bár már az elején se kételkedtem benne, muszáj leírnom: FANTASZTIKUS könyv. Tényleg kihagyhatatlan és megismételhetetlen. Mert nem csak Amerika egy jelentős korszakáról szól, nem csak a polgárháború viszontagságairól, nem csak Scarlettről, Rhettről, Mellyről szól, hanem az emberi lélek nagy viharairól, tévedéseiről és szenvedélyeiről.

>!
anikho
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Én azt hittem ez egy szerelmes történet lesz, de tévedtem. Ez a könyv messze sokkal több, mint egy egyszerű szerelmes regény. Ez maga a regény. Most úgy érzem ezelőtt nem is olvastam igazi könyvet.
Terjedelmes, kegyetlen és borzasztóan igazi. Éreztem minden kételyt, örömöt, vágyódást, szenvedést.. mindent. A történet rendkívül hitelesen mutatja be magát a háborút, előzményeivel és következményeivel egyetemben. Kész történelemóra.

A karakterek mind! kiforrott, erős személyiségek, akiket egytől egyig szerettem valamiért. A könyv nagy hangsúlyt is fektet egyes jellemek fejlődésére, különösképp Scarlett személyiség fejlődését kísérhetjük végig éveken keresztül. Az ember tudja és megérti miért olyan, amilyen. Hiába akartam felpofozni rengetegszer!, nem tudtam utálni. Megkeserítette az élet és az életben maradás a háború után, de ő legalább túlélte ugyebár..
Rhett pedig teljesen levett a lábamról a maga gazember mivoltával. Erős, karizmatikus, törhetetlen személyiség, méltó párja Scarlettnek. A vak is látja és tudja. Most végre megértettem miért emlegetik őket úgy, hogy minden idők egyik legjobb szerelmi párosa Mr. Darcy és Elizabeth Bennett mellett. De róla most nem is mondok többet, a blogon részletesen kitérek rá, legyen elég annyi, hogy KönyvesÁlomPasik között üdvözöltem.

Mint említettem ez nem szerelmes regény.. itt az olvasónak is szembe kell néznie a kegyetlen valósággal, rá kell jönnie, hogy ha túl akar élni, néha bizony teljesen ki kell fordulni magunkból. Törni, zúzni, leigázni mindent a legjobb megoldás? Máshogy nem megy? Kire támaszkodhatunk? Mi lesz, ha későn jövünk rá, mi számít igazán? Még egyszer fel lehet kelni a földről? Mekkora ereje van ténylegesen az igaz szerelemnek?

A vége kerek és keserédes. Biztosan elolvasom a folytatást.. ami ugye nem Margaret Mitchelltől származik.. de nem bírom ki ezt. Nem is gondolok rá.. majd holnap, akkor kibírom.
Legfőbb tanulságok: akkor győznek le, akkor pusztulsz el, ha hagyod! és
ha megtalálod a szerelmet, vigyázz rá, mert könnyen elfújja a szél..

bővebben, képekkel, gifekkel: http://anikhomolyol.blogspot.hu/2015/06/margeret-mitche…

20 hozzászólás
>!
csillagka P
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Minden rossz ellenére nagyon kedvelem Scarlettet, az első feministát.
Ez a könyv nem készült lányregénynek, az életről szól egy kemény asszony és egy kicsit makacs, buta szerelmes férfi viszontagságairól a világuk felbomlásakor.
Rhett egy igazi ragadozó, aki meglátja a nőben az értéket, mit nem adnánk egy ilyen pasiért, azért ne felejtsük ő is a saját csapdájában sodródik és ha akar akkor se tud boldog lenni.
Se vele, se nélküle.
Szeretem ez a könyvet, szeretem a szerelmének a másságát, és az életigenlését minden oldalán.
Nem szeretem a jenkiket, a kofferosokat, mindig kiderül az életnek és a győzelemnek két oldala van, ha valaki győzött akkor sajnos vannak vesztesek, és az igazság nem mindig csak felülre kerülök kiváltsága.
Ja igen és végül szeretem az indiánokat akiket a nyertesek és a vesztesek együtt kergetnek a továbbiakban.

29 hozzászólás
>!
Csergimanó P
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Borzasztó giccs az első 100-150 oldalig, Scarlett, az elkényeztetett gazdag, déli “ szépség” jó dolgában azt sem tudja mit csináljon, az értékrendje a béka segge alatt van jó 100 méter mélyen. Azt gondolja, “erényei” révén alapértelmezett, hogy minden és mindenki az övé. Aztán jön Rhett Buttler a jóképű szerencselovag, az egyetlen tökös figura ebben a regényben és ráncba szedi a kisasszonyt. Scarlett jellemfejlődése jól érzékelhető míg az utolsó lapokhoz érünk.
Mert két érdekházasság/ meg egy nem annyira az/ , rengeteg veszteség és kemény munka árán megtanulja, hogy a föld, Tara örök, minden más múlandó.
Nem szerelmes könyv ez, az csak mellékszál. Ez a könyv maga a harc, az élet, amit az írónő remek elbeszélő tehetséggel fed fel az olvasó előtt.

>!
Bajnoczianna
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

Az új bórító nagyon szép lett, a fülszöveg pedig nagyon tetszett.
Scarlett Ohara nem éppen az a szimpatikus szereplő aki szeretni lehet. Makacs és nyílt személy, ami bizony nem minden embernek tetszik. De legbelül benne is van jóság, bár nem sok. Mégis az élete nem alakul túl jól. A történet elején egy tizenhat éves lány tele reménnyel hogy bizony talál magának egy tökéletes férjet. Nem minden az aminek látszik, mert a választottja mást szeret. Ö mégsem adja fel. Folytatja a harcot keményen dolgozik. Ez pedig egy pozitív jellem a szereplő részéről. Mégis ez a történet zseniális de szomorú is.

>!
BookShe
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

„Büszke vagyok arra, hogy Clark Gable fog pofára esni, és nem én!”
– Gary Cooper, amikor arról kérdezték, miért nem vállalta el az „Elfújta a szél” főszerepét.

2 hozzászólás
>!
OlvasóMókus
Margaret Mitchell: Elfújta a szél

El vagyok varázsolva! Le vagyok nyűgözve! És kétségek között vagyok hagyva…
Gyerekkoromban többször láttam a filmet, de sokra nem emlékeztem belőle a részleteket illetően. Arra viszont igen, hogy mindig tátott szájjal néztem. Most elolvastam a regényt is és újabb kedvenc könyvet avattam. Élveztem mind az 1180 oldalt és sajnáltam, hogy vége, nincs tovább. A végét is sajnáltam egy kicsit, ahogy vége lett, de semmilyen poént nem akarok lelőni. A történetet mindenki ismeri, úgyhogy csak annyit mondanék, hogy igen, kérem szépen, ilyen A Regény – az igazi Klasszikus Regény. Egy korszakot átölelő, izgalmas cselekmény, tökeletesen kidolgozott és árnyalt karakterek, lenyűgöző helyszínek… Számomra ilyen a Tökéletes Regény!

16 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Coffee I

Scarlett, nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket.

636. oldal

>!
Coffee I

Elvégre a holnap az már egy másik nap.

(utolsó mondat)

>!
hencsibe

– (…) A szenvedés és küzdelem vagy megtöri, vagy megteremti az embert.

742. oldal (Európa, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: küzdés · szenvedés
>!
Belle_Maundrell 

– Ő volt az egyedüli szép álom az életemben, amely nem pusztult el, amint valóra vált.

II. 610. oldal

>!
FreeAngel

Csak akkor lehet boldog a házasság, ha két hasonló lélek kerül egymás mellé.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Gerald O'Hara · házasság
>!
latti

Szusszant egyet, aztán könnyedén, de csendesen mondta:
– Édesem, fütyülök rá.

1175. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Rhett Butler
2 hozzászólás
>!
bptoth

Egyelőre az a fontos, hogy derék és bátor ember légy, mint az apád volt. Hogy milyen hős lehetett, arra éppen elég a bizonyíték. Mindjárt az is, hogy anyádat vette feleségül.

473. oldal

>!
Dorothy_Thrillington

Én azt szeretném hinni, hogy jobban ismerlek, mint mások, és látom azt a sok szépet, ami olyan mélyen el van temetve, hogy az emberek, mert sietnek és felszínesek, nem veszik észre.

>!
FreeAngel

– (…) A világ nem tud legyőzni bennünket, de mi megsemmisíthetjük magunkat azzal, hogy túlságosan is vágyódunk olyan dolgok után, amelyek többé nincsenek, és azzal, hogy túl sokat emlékezünk.

785. oldal


A sorozat következő kötete

Elfújta a szél sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

John Jakes: Menny és pokol
Toni Morrison: A kedves
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Noah Gordon: Sámán
Jókai Mór: Egy magyar nábob
Colson Whitehead: A föld alatti vasút
Diana Gabaldon: A lángoló kereszt 1-2.
Isabel Allende: Kísértetház
Alice Walker: Bíborszín
Pearl S. Buck: A kínai rabszolgalány