85. legjobb romantikus könyv a molyok értékelése alapján

Újjászületés 381 csillagozás

Margaret Mazzantini: Újjászületés Margaret Mazzantini: Újjászületés

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Felkavaró ​és túlzás nélkül katartikus művet tart a kezében az olvasó, aligha véletlenül nyerte el a könyv 2009-ben a rangos Campiello-díjat. Lírai és felzaklató történelmi krónika, egy emésztő, szenvedélyes szerelem históriája, és egy még emésztőbb, nehezen beteljesülő vágy, a gyermek utáni sóvárgás megindítóan szép története. Váratlan telefonhívással indul a regény: több mint másfél évtized után a vonal végén Gojko, a hajdani bosnyák barát, költő és életművész szólal meg. Arra kéri Gemmát, a Rómában élő szerkesztőnőt, hogy térjen vissza Szarajevóba, ahol egykor Gemma, férje, a fotográfus Diego és ő elválaszthatatlan barátok voltak a törékeny béke napjaiban és a háború poklában. A meghívás apropója egy fotókiállítás, ahol a háború áldozatául esett Diego képeit mutatják be. Anya és fia, az ízig-vérig római kamasz – aki sohasem ismerhette meg apját – repülőre ül, hogy szembesüljön egy öldöklő háború sújtotta város kísérteteivel és saját múltjával. A történetet minduntalan… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

Tartalomjegyzék

>!
Cartaphilus, Budapest, 2020
556 oldal · ISBN: 9789632667409 · Fordította: Todero Anna
>!
Cartaphilus, Budapest, 2020
556 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632667393 · Fordította: Todero Anna
>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
552 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662831 · Fordította: Todero Anna

Enciklopédia 13


Kedvencelte 146

Most olvassa 52

Várólistára tette 414

Kívánságlistára tette 304

Kölcsönkérné 12


Kiemelt értékelések

Málnika>!
Margaret Mazzantini: Újjászületés

”A hiányból soha nem lehet kigyógyulni, legfeljebb alkalmazkodik hozzá az ember, más igazságokat mesél. Megtanul együtt élni önmagával, az élet iránti nosztalgiával, mint az öregek.”

Az Újjászületés Szarajevó ostromának és egy szenvedélyes szerelemnek a története. A cselekmény úgy indul, hogy a főszereplő, Gemma tizenhat év után fiával visszatér Szarajevóba, egy kiállításra, amelyen élete szerelme, Diego fényképeit is bemutatják. Mindez egy felkavaró időutazásra invitálja Gemmát és vele együtt minket, az olvasókat is, a regényben innentől főként a múltra való visszaemlékezés dominál. Kibontakozik a lapokból egy vibráló, mindent elsöprő nagy szerelem, Gemma anyagságért folytatott szívszaggató harca és a délszláv háború pokla. A nyomasztó, lírai elbeszélést két tiszta karakter, Gemma apja és jelenlegi férje, Giuliano oldja, akik már személyiségükkel is gyógyírként szolgálnak az élet elviselhetetlenségeire. Felkavaró és letaglózó könyv, amelyben a végén található fordulat már meg sem lep igazán. Bár egyben az újrakezdés, a túlélés regénye is, mégsem könnyű olvasmány, hiszen a fájdalom az, ami erőteljesen uralkodik Mazzantini által teremtett világban.

4 hozzászólás
szadrienn P>!
Margaret Mazzantini: Újjászületés

Szarajevó, a rendhagyó város, félig Isztambul, félig hegyi falucska. Sokféle nemzet és vallás olvasztótégelye.
És az olasz pár, a római lány és a genovai fotós fiú, akiknek a sorsa ezzel a várossal elválaszthatatlanul összeforr.
Ígéretes kapcsolatuk a téli olimpia fényeitől diadalittas Szarajevóban kezdődik, és amikor a regény második felében a várost vérben és erőszakban látjuk viszont, a délszláv háború ostromgyűrűjében, addigra már az ő házasságukat is lúgként marja szét a közös gyerek utáni hiábavaló hajsza, a reménytelen vágyakozás.
Van a szépséges stílusban megírt könyvnek egy olyan rétege, ami azokhoz az olvasókhoz fog igazán közel kerülni, akik nyitottak a drámai szerelmi történetekre, azok minden apró rezdülésével együtt. Nincs a szerző párkapcsolat ábrázolásában egyetlen hamis hang sem, mindez nem is cukormázasan édes, mégsem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy irodalmi élmény tekintetében ebben a témában a kevesebb néha több.
Háborús regényként azonban megrázó és felejthetetlen, még sosem találkoztam ennyire gyönyörű szimbolikával arról, hogy a borzalomból és embertelenségből hogyan születhet újjá mégis valamilyen rejtélyes módon a szépség és a remény.
Számomra a könyv elsősorban Szarajevó regénye, a háborúé, a kegyetlen pusztításé. És a legmélyebb sötétségből is kivezető túlélésé.

9 hozzászólás
Kókuszka >!
Margaret Mazzantini: Újjászületés

Mazzantini regényébe nehéz belehelyezkedni, megélni mélységeit, egyszerre megdöbbentő és rendkívül megrázó. Szarajevó ostroma a történelem egyik legkegyetlenebb, legértelmetlenebb vérontása volt, ahol mesterlövészek válogatás nélkül lőttek mindenkit, köztük gyermekeket is. A nagy szerelem, a gyermek iránti vágy, a legkülönfélébb emberi sorsok bemutatása is belesimul ebbe a fájdalmas történetbe. Időigényes, nehezen emészthető olvasmány.

3 hozzászólás
IrodalMacska P>!
Margaret Mazzantini: Újjászületés

2o2o:

Egy olvasó életében sok kedvenc könyv lehet. Mindegyik más miatt kedvenc; nem is feltétlenül az írástechnika a döntő szempont, hanem jókor olvassuk, hat ránk a hangulata.
De ha valaki megkérdezne, hogy mi életem könyve, akkor gondolkodás nélkül rávágnám, hogy Margaret Mazzantini: Újjászületés című regénye.

Pontosan egy éve olvastam először ezt a csodát, akkor még gazdag ember voltam: megvolt a magam „Diegoja” és „Gojkoja”. „Gojkom” még mindig az életem része, de „Diegom” visszavágyott a maga „Szarajevójába”. Lehetett a közös fészkünk „Rómában” (ez is egy szimbólum a könyvben, ha belegondolunk), ha az nem az ő otthona volt…
Így olvasni a könyvet egészen más élmény volt – talán még mélyebb, mint elsőre. Az újraolvasás során volt türelmem ízlelgetni a szavakat, a mondatokat, hiszen tudtam mi a vége, nem hajtott a türelmetlenségem, csak bele akartam feledkezni Mazzantini világába. Így értelmet nyertek a borítón úszó halacskák (hányszor megjelennek a halak a sorok között!) és a cím is. Annyira át tudtam magam adni az olvasottaknak, hogy szinte én is szerelembe estem a főszereplőkkel, annyira aprólékosan érzékelteti az írónő kettejük különleges kapcsolatát. Én is akartam azt a gyereket, vágytam, hogy megfoganjon. Éreztem Dubrovnikot, Korculát, a napot, a sós tengert és láttam Olaszországot a szikláról…

A könyv párhuzamba helyezi a kívül és a belül dúló háborút. A szarajevói orvlövészeket és a Gemma lelkében pusztító fájdalmat. Az előző elborzasztott, az utóbbi megviselt.

Hosszú út vezetett a szikláig, de nincs újjászületés. Nincs megváltás.

2o19:

Vannak könyvek, amelyek a történetük, mások a szépirodalmi igényességük, megint mások az általuk kiváltott érzések alapján kedvenccé válnak. Egy dolog biztosan közös bennük: meleg kézként a szívemhez érnek, körbeölelik azt. Mindezeken felül megszületett egy új kategória: Mazzantini. Ő egyesítette mindazt, ami eddig egyenként is elég volt. Az utóbbi hónapokban óriási hatással vannak rám a kortárs olasz írók, mindegyikük rendkívül ügyesen nyúl az élveboncolás eszközéhez, de Mazzantini Újjászületése összehasonlíthatatlan bármelyik korábbi olvasásélményemmel.

Olvasom a kritikák között, hogy túlírt. Határozottan tiltakozom: ennyi érzelmet – egy ország, egy nő, egy szerelem történetét nem szabad ennél rövidebben megírni. Nyilvánvalóan hajlam és ízlés kérdése, de nekem kifejezetten szükségem volt ezekre a gyönyörű leírásokra, utánozhatatlan metaforákra, a könyv minden betűjére.

Máskor megállíthatatlanul csorognak belőlem a szavak, azonban erről a könyvről nem lehet méltó értékelést írni, nincs az a gondolat, amely felérne a tökéletességéhez.
Az írónő mértani precízséggel mosta össze egy látszólag össze nem illő pár csodálatos szerelmét (mindezt klisék és rózsaszín bűbáj nélkül), az anyaság iránti vágyból fakadó összes erőfeszítést, a gyermektelen párok fájdalmát, az üresen tátongó méh visszhangzását, az éveken és határokon átnyúló barátság erejét és a délszláv háború borzalmait. Ez utóbbi kíméletlenül mutatja be Szarajevó ostromát: a gyermekekre vadászó orvlövészek kéjes örömét, a robbanó bombák okozta pusztítást, a nemi erőszak, a faji tisztogatás és a gyász húsba vájó fájdalmát. Ablakot nyit a felismerésre, miszerint a háború okozta halálnál csak egy fájdalmasabb: élni és visszaemlékezni.

>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
552 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632662831 · Fordította: Todero Anna
4 hozzászólás
mate55 P>!
Margaret Mazzantini: Újjászületés

A remény futama. Nincs törvény, nincs igazságosság. Csak a bátorság létezik. Míg a Szarajevói háború félelmetes „élményt” nyújt, az igazi pokol az, ami utána jön.

n P>!
Margaret Mazzantini: Újjászületés

Péntek Orsolya azt írja: Mazzantini regényének hibája, egyúttal legnagyobb erénye is a részletessége – én pedig pontosan ezeket a szavakat kerestem ahhoz, hogy P.O. segítségével valamit mondjak a könyvről. Hosszas rábeszélésre olvastam el. Egy kedves ismerősöm, ha találkoztunk, mindig megkérdezte, hogy olvastam-e már az Újjászületést. Én meg mindig mondtam, hogy nem, hát még nem. Aztán azt is mondtam, hogy de már láttam a könyvtárban, később azt, hogy már a kezemben is volt, de még nem… Hogy mi tartott vissza? A borítója és a címe. Ilyen egyszerű a dolog. Nem érdekelt a könyv. Végül megnéztem mit írtok róla. Katartikus, felkavaró, sírni lehet rajta, megrázó, lebilincselő, fájdalmas, húsbavágó – ezeket az élményeket sem akartam. De, hogy legközelebb ne kelljen megint magyarázkodnom, végül mégis elkezdtem. Az első 140 oldal nagyon gyorsan ment, örültem is, hogy majd jó véleménnyel leszek róla. Később kezdtem elveszni a részletekben. P.O.: Mazzantini prózájának erejét a szenvtelen részletessége adja. Az első sortól az utolsóig megéltnek tűnik a történet, egy kivételes megfigyelőképességgel megáldott nő, Gemma saját történetének, aki, legyen szó a kilencvenes évek Rómájáról vagy a háborús Szarajevóról, úgy mesél, mint aki minden pillanatra emlékszik (…)_ és tovább: Mint említettük, ez a részletesség az, amely végül majdnem meg is öli ezt a prózát: olyanná válik a történet, mint egy elképesztően alapos filmforgatókönyv, amelyben semmit nem bíznak az olvasó – néző – fantáziájára. Minden ki van mondva. Mértéktartóan, nem ízléstelenül, nem idegesítően – mégis elvész a hozzáköltés lehetőségének finom játéka, az, hogy olvasva váljék teljessé a vérrel, háborúval, élettel, békével, szerelmekkel teli nagyregény. Ugyanakkor hihetetlenül pontosan mutatja meg a Szarajevó–Róma tengelyen az emberi különbségeket, a szarajevói horvát Gojko és családja, valamint a született rómaiak, genovaiak közti távolságot, amelyet mégis semmivé tesz a megmagyarázhatatlan szeretet.
A regény mindazok mellett, amit leírtam róla értékes és fontos könyv. Kiválóan mutatja be a szereplőket, éppen annyira lehet egyszer kedvelni őket, mint amennyire néha nem. Lehet azonosulni a fájdalmukkal, gyötrelmükkel, a reményvárásukkal. Engem mégsem ez fogott meg benne igazán, hanem a Szarajevóban történtek. A háború, amiről jó esetben csak a híradóból hallottunk, láttunk. Kívülről néztük. Mazzantini viszont bevisz minket, ott vagyunk, szinte harcolunk, de ha azt nem is, a sebesülteket kötözzük, a gyerekeket karunkba kapjuk, futunk, továbbmentjük az életet. A regény nekem erről szólt. A menekülés, a befogadás – elfogadás, az emberség, emberiesség könyve. Aktuális téma.

DaTa P>!
Margaret Mazzantini: Újjászületés

Olvasási válság. Megesik. Volt már ilyen máskor is, mégis mindig ugyanúgy meglep, mikor éppen beüt. Hát most aztán beütött rendesen. Február közepe van, és ez a harmadik könyv, amit idén elolvastam. Nem ilyen számnál szoktam én tartani ám ilyentájt. A Hitler fúriáit nem szerettem, a Csengőfrász jó volt, ezzel pedig nagyon megszenvedtem. Ez az idei termés eddig. Nem túl rózsás, na. Pedig nem rossz könyv ez. Ha az lenne, a felénél eldobtam volna (na nem sok hiányzott hozzá…). Mert jó volt benne, hogy egy nagyon szép szerelmi történetet megismerhettem. Jó volt az is, hogy láttam egy megrendítő küzdelmet egy gyermekért. Hogy mindent nagyon igényesen, igazán szép stílusban ír meg a szerző. Hogy bemutatta Szarajevót a háború borzalmai alatt, hogy úgy érzem, kicsit jobban értem, és legfőképp érzem, átérzem, mi zajlott ott. Na de… tette mindezt olyan részletességgel, annyira elnyújtva, elhúzva, hogy volt, hogy napokig rá sem tudtam nézni. Nemhogy olvasási kedvet hozott volna, inkább lökött magától el, csináltam én bármi mást a szabadidőmben, csak ezt ne kelljen elővennem.

Aztán persze rájöttem, mi szokott segíteni az ilyen olvasási válságok idején. Hogyan lendülök át legegyszerűbben. Ha előveszem a legnagyobb kedvenceimet, és elolvasok azokból néhányat újra. Így jött ismét az Előttem az élet párhuzamosan, ami tölti a lemerült elemeket, tölti rendületlen. Vele együtt meg ez is lecsúszott végül. És nem bánom, mert szép történet ez, főleg a vége, csak miért, miért érzi úgy sok író, hogy 500 oldal alatt nem is regény egy regény? Pedig a kevesebb néha tényleg több.

1 hozzászólás
Kabódi_Ella P>!
Margaret Mazzantini: Újjászületés

Nem szabad, hogy Isten bárkinek is megbocsásson?

Gondolatok halraja cikázik ide-oda a fejemben, úgy hullámzanak, mint szédült, fényes kis pontok, ha megzavarják őket a ragadozók. Egyfelé hajtanak, mégsem tudom, mi lesz ebből az értékelésből. Az a baj, hogy túl közelről ismerem Gemmát. És ismerem Diegot. Persze fáj ez. Olyan volt végigolvasni ezt a regényt, mint megszületni. Vagyis, én hasonlónak képzelem azt a küzdelmet, amire már nem emlékszem.
Újjászületés. Így írja, én meg így értem. Vannak történetek, amik után valóban más lesz minden. Nem akarom leírni mégse, hogy így van, nehogy fogadkozásnak hangozzon, üres fecsegésnek.

Volt itt gyönyörűség, öröm, megszállottság, fájdalom és pokol. Szerelem. Gyűlölet. Csalás és csalódás. Háború. Kínhalál. Végig a regényben éltem. Azt éreztem, amit Gemma. Szerettem és rettegtem, szűkölködött a lelkem ebben az iszonyú félelemben. Tobzódtam az önutálatban. Az önsajnálatban. A féltékenységben. A féltésben. A makacs bosszúvágyban, hogy csak azért is életben maradok.
Szegény Gemma. Minden rezdülését értem.

Diego, az együgyű pocsolyafotós. Az apátlan. A gyermektelen. A gyermek maga. Diego, aki csak a szépet látta. Diego, tiszta volt, mint a szűz hó, mint az újszülöttek. Belémászott az Isten. „Istennek nem mondhatsz nemet. Befészkeli magát a testedbe, széttépi a lelkedet.” Ezért volt minden. Hogy el tudja viselni magában az Istent. Szegény Diego. Szerencsés, aki ismer egy Diegot, és szerencsés, aki meg is érti a maga Diegóját. Hiszem, hogy köztünk élnek.

Véletlen csupán, hogy ez a könyv hozzám került. Úgy fogom kerülgetni a polcon, mint a fel nem robbant bombákat a gyerekek a mezőn, mikor rúgják a bőrt. Kicsit azért tartok tőle, pedig már tudom mi áll benne. Csak szegény én magam. Majd megszokom, hogy ott van, és többé talán nem sebez meg, ha újra előveszem egyszer.
Mit mondjak még róla anélkül, hogy túl sokat tárnék fel magamból, és rávegyelek, hogy el akard olvasni ezt a könyvet? Én nem akarnám a helyedben. És ugyanakkor mindennél jobban akarnám.

Vivien_1311>!
Margaret Mazzantini: Újjászületés

Ez a könyv csupa szag. Soha nem olvastam még olyan könyvet, amiben ennyi szag volt. Ennyi fájdalmas szag. Minden lapját átitatja a fájdalom. Borzasztóan nehéz olvasmány volt. Nagyon lassan tudtam haladni vele. Nem bírta a lelkem. Gyönyörű volt, de egyben taszító is. Nehéz róla értékelést írni. Egyelőre próbálom megemészteni.

1 hozzászólás
Gyöngyi69>!
Margaret Mazzantini: Újjászületés

Ez az a könyv, amiről rengeteget kellene írni, az egekig magasztalni, amiért megérte olvasó emberré válni, amit mindenkinek el kellene olvasni (főleg ma), amit csak lassan szabad olvasni, hogy megértsük, és bevéssük azt, amit mondani akar.
Ez az a könyv, amiről nem szabad sokat okoskodni, mert a nagy dolgokat nem kell elemezgetni; ami magasztalás nélkül a leg-leg polcra kerülhet, ami fájdalmat okoz, amikor olvasod; amit mégsem kell mindenkinek elolvasnia, mert nem hiszi, vagy nem érti, vagy nem akarja érteni; amit jó lenne gyorsan olvasni, hogy rövidebb ideig fájjon, és ez az, amit legjobb lenne nagyon gyorsan elfelejteni. Na, ez biztosan nem fog sikerülni!
Mazzantini figurái húsvér emberek, szimpatikusak és kevésbé azok. Az egész kötet olvasása közben egy percig nem éreztem azt, hogy bármelyik szereplő ne lehetne valóságos figura, ami a háborúról szóló részeknél csak még nyomasztóbb teherként telepedett rám.
Nem szeretném a történetet elemezgetni, taglalni, mert ez a kötet azok közé tartozik számomra, aminél szentségtörésnek érzem, hogy a magam egyszerű szavaival értékeljem.
Annyit az írónő védelmében mindenképpen szeretnék felhozni (na nem mintha erre rászorulna), hogy egy ilyen történetet megírni csak bizonyos távolságtartással szabad. Valóban szenvtelen a hangnem (amitől még hatásosabb a mondanivaló egyébként), de ez a szenvtelenség szükséges akkor, amikor valaki ennyi szörnyűséget akar elbeszélni, mert különben megbetegíti a lelket, vagy belefullad ennyi fájdalomba.

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

szadrienn P>!

A remény a gyerekeinké. Mi, felnőttek, már reméltünk, és csaknem mindig vesztettünk.

1 hozzászólás
nagy_csilla>!

Miért van az, hogy az életben olykor a legjobb emberekről mondunk le olyanok kedvéért, akik nem érdekelnek minket, akik nem jók hozzánk, csak éppen az utunkba kerültek, megrontottak a hazugságaikkal, hozzászoktattak, hogy gyáva nyúl módjára viselkedjünk?

Málnika >!

Az élet puszta túléléssé zsugorodott.

400. oldal (Cartaphilus, 2020)

szallosas P>!

– Hogy csinálod, hogy mindig ilyen boldog vagy?
– Egyszerű, undorodom a szomorúságtól.

119. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság · életkedv
szadrienn P>!

Ráismerek a csúfondáros iróniára, amely a mámor elmúltával nagyot rúg a meghatottságba, megnevettet.

Nikkincs>!

– Minden, amit szeretsz, fájdalmat okoz, ez már csak így van…

326. oldal

Málnika >!

Arról van szó, hogy hagyni kell áramlani a homokot, hagyni kell leperegni a test mélyére. Így talpon maradunk, bármi történjék is, olyan ez, mint a napernyők betontalpa.

457. oldal (Cartaphilus, 2020)

K_Maria P>!

Ami engem illet, a legtöbb emberhez hasonlóan hiszek Istenben néha, amikor rám tör a félelem.

115. oldal

szadrienn P>!

De mindig megbékített, maga volt a közeledő szélcsend.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Ayşe Kulin: Szarajevó rózsája
Amy Harmon: Homokból és hamuból
María Dueñas: Öltések közt az idő
Fábián Janka: Julie Könyvkuckója
Rosella Postorino: A Farkas asztalánál
R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa
Jojo Moyes: Áradó fény
Lisa Wingate: Elrabolt életek
Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről
Jojo Moyes: Akit elhagytál