The ​Year of the Flood (MaddAddam Trilogy 2.) 9 csillagozás

Margaret Atwood: The Year of the Flood Margaret Atwood: The Year of the Flood Margaret Atwood: The Year of the Flood Margaret Atwood: The Year of the Flood Margaret Atwood: The Year of the Flood

Adam ​One, the kindly leader of the God's Gardeners – a religion devoted to the melding of science and religion, the preservation of all species, the tending of the Earth, and the cultivation of bees and organic crops on flat rooftops – has long predicted the Waterless Flood. Now it has occurred, obliterating most human life. Two women have avoided it: the young trapeze-dancer, Ren, locked into the high-end sex club, Scales and Tails; and former SecretBurgers meat-slinger turned Gardener, Toby, barricaded into the luxurious AnooYoo Spa, where many of the treatments are edible. Have others survived? Ren's bioartist friend Amanda, or the MaddAddam eco-fighters? Ren's one-time teenage lover, Jimmy? Or the murderous Painballers, survivors of the mutual-elimination Painball prison? Not to mention the CorpSeCorps, the shadowy and corrupt policing force of the ruling powers.
Meanwhile, in the natural world, gene-spliced life forms are proliferating: the lion/lamb blends, the Mo'hair… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Virago, London, 2013
518 oldal · ISBN: 9780349004075
>!
Anchor, 2010
576 oldal · ISBN: 0307455475
>!
Virago, 2010
528 oldal · ISBN: 1844085643

3 további kiadás


Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Juci P
Margaret Atwood: The Year of the Flood

Sokkal jobban tetszett, mint az első rész, amit nekem – Atwood írói kvalitásainak elismerése mellett – kínszenvedés volt olvasni, annyira sötét képet festett az emberiségről. (Ezért is telt el nyolc :O év, mire rávettem magam a folytatásra.) Az is lehetett a baj, hogy az első rész narrátora, Jimmy elég ellenszenves volt, itt pedig a két női nézőpontszereplő, Toby és Ren sorsa kifejezetten érdekelt, drukkoltam nekik, szerintem eléggé badass módon kezelték a világvégét. Nagyon tetszett az Isten kertészeinek teológiája és himnuszai, ez egy teljesen élhető dolog lenne szerintem (és nekem társadalomkritikaként is jobban működött, mint az első kötet tobzódása az Exfernal World szörnyűségeiben). Örülök, hogy volt bátorságom folytatni a sorozatot, és most már muszáj lesz elolvasnom az utolsó részt is.

>!
Hanna IP
Margaret Atwood: The Year of the Flood

A MaddAdam-trilógia második részében Atwood az Isten Kertészei vallási közösségre fókuszál, amely már az Oryx and Crake-ben is említésre került. A történet itt is két idősíkon halad: a „jelen” a víz nélküli áradás, az emberiség biológiai annihilációja után van, ahol két elszigetelt, és így megmenekült nő – egy szépségszalon mindenese, Toby és egy karanténba zárt táncos/örömlány, Ren – néz szembe a pusztuló, de ugyanakkor újjáéledő világgal, miközben magányukban emlékeznek az Isten Kertészeivel töltött évekre.
Isten Kertészei kezdetben extrém és talán kicsit megszállott szuperzöld szervezetként jelennek meg, és az abuzív főnöke fenyegetése elől elmenekített Toby először az olvasóhoz hasonlóan csodabogarakként látja őket, hiszen a körülöttük lévő, fogyasztásra, biotechnológiára és farmakológiára épülő, gazdagokat és szegényeket nagyon élesen szétválasztó világban radikális,ámde hiábavaló szélmalomharcnak tűnik „vissza a természetbe, állattestvéreinkhez” jelszavú mozgalmuk. Azonban, ahogyan halad előre a történet és még jobban (vagy ismét; ha valaki olvasta az előző kötetet is) megismerjük a világot, egyre érthetőbbé válik, hogy ami ellen küzdenek, az fenntarthatatlan, hibás, sérült, és megtévedt, de jó szándékú korrekciójuk olyan csepp a tengerben, amire szükség van. Ráadásul ők nem csak cseppeket akarnak csepegtetni a tengerbe, hogy megváltoztassák azt… Tudják, el fog jönni az áradás, és csak Isten Kertészeit kíméli meg…
Szép és elegáns az is, ahogyan az első kötet szereplőit mellékszereplőként bevezeti Atwood ebbe a történetbe is, és egészen más szerepben, más szemmel nézve ismerjük meg őket, ez pedig tovább árnyalja alakjukat, miközben az első kötet mellékszereplői itt fontos alakokká lépnek elő.
A The Year of the Flood számomra izgalmasabb volt az Oryx and Crake-nél, holott már az is nagyszabású, merész remekmű – talán mert ez a könyv úgy tudott egy szélsőséges világban bemutatni egy nem kevésbé szélsőséges szektát, hogy a róla kialakult kép folyamatosan változzon, és így több szempontot, érvet, világnézetet hozzá lehessen mérni, miközben nem alkuszik meg egyetlen pillanatra sem: az általa ábrázolt világ tűpontos, kegyetlen, és túlzásaival együtt is kényelmetlenül hihető.

2 hozzászólás
>!
ddani P
Margaret Atwood: The Year of the Flood

Atwood egyik kedvenc íróm, így egyszerre mindenre nyitottan ám legmagasabb elvárásokkal vágtam neki a Year of the Flood lapjainak. Nagy megelégedéssel tettem le a könyvet.
Az Oryx and Crake emléke már épp kopni kezdett, ezért volt, hogy nehezen ismertem rá az átfedésekre. Ez meglepő folytatás lett több szempontból is. Arra valahogy nem számítottam, hogy ilyen közvetlenül kapcsolódik az előző könyvhöz, és valahogy nehezen szabadultam a nagyon-kicsi-lett-a-jövőben-az-ismert-világ érzéstől. Olyan, mintha mindenki mindenkit ismerne vagy sorsszerűen megismerne – egy egész bolygót érintő összemberiséges drámában.
A biotech-scifi vonal nem lett továbbtekerve: nem is kell, nagyon jól felépített disztópiában bonyolódik a trilógia. Az előző könyvben futólag említett God's Gardeners ökoszekta kifejtése alapos és érdekes, kifejezetten szórakoztatónak találtam a válogatott modern ökoszentekről szóló prédikációkat és a progresszív szemléletük mellett is tradicionalista stílusú himnuszokat. Mivel magam is hajlok egyfajta ökotudatos ellenálló világszemléletre, különösen jó volt végigkövetni a különböző hátterű és világnézetű emberekből összeállt közösség működését.
Atwood társadalomrajza mintha mégjobban kidomborítaná a mai globális kultúránkra ijesztőmód analóg mindenféle nyavalyáját. Az iparként művelt anyagi elnyomás, általános kiszolgáltatottság, változásra képtelen és halálraítélt hatalmi struktúrák, erőszakkultusz, nőgyűlölet, egyre élhetetlenebb körülmények – mintha nem is annyira scifi lenne, mint vészharangkongatás. Nem tudok olyan vonatkozását felidézni, ami ne volna egyfajta logikus kiterjesztése a közeljelen állapotainak.
Emellett bőven kapunk akciót és izgalmat, és meglepő módon egyfajta ifjúságiregény-lányregény vonal is benne van, génmódosított szappanoperás illattal meg minden, de elfér, sőt. Ahány brutális és lehangoló részlet van ebben a könyvben, alighanem kell is az ellenpontozás. Ez a történet nem csak elborzasztani és keseregni, de reményt és értelmet találni, örömet facsarni is tud.
És még hátravan egy könyv! Kölcsönadományozási ajánlatokat előre is köszönöm, és persze kösszenet @Hanna molynak a lehetőségért :)

5 hozzászólás
>!
Bori_L P
Margaret Atwood: The Year of the Flood

Általában jobban szeretek magyarul olvasni, mert szerintem sokkal árnyaltabban lehet kifejezni egy csomó dolgot, mint angolul. Ezzel lehet vitatkozni, de attól a véleményem nem fog megváltozni. Másfelől viszont a szóviccek és egyéb találó elnevezések nagy része ugye elveszik, bármilyen jó is a fordítás, ezért vannak olyan könyvek, amiket pedig csak angolul vagyok hajlandó olvasni (pl. Terry Pratchett).

A MaddAdam-trilógia egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik. Elvégre már azt is elég nehézkes lefordítani, hogy MaddAdam. Ha jól emlékszem, az első részben Gyagyás Ádám volt, ami érthető, de azért ugye nem az igazi. Szintén az első rész végén hisztiztem, hogy lezáratlan a történet, és több világleírást akarok, aztán kiderült, hogy trilógiáról van szó (hát igen, néha nem ártana legalább utólag utánaolvasni az olvasmányaimnak).

A The Year of the Flood sokkal jobban tetszett, mint a Guvat és Gazella, amit ugye magyarul olvastam. Ebben az is közrejátszik valószínűleg, hogy Jimmy/Hóember nem volt nézőpont-karakter, csak mellékszereplőként került a történetbe. Ezúttal két nézőpontból ismerhetjük meg ugyanazt az időszakot: két nő, Ren és Toby történetén keresztül. Nem sok közös van bennük, azt leszámítva, hogy egy darabig mind a ketten az Isten Kertészei nevű sötétzöld öko-szekta tagjai volta, amíg különböző okokból ott nem kellett hagyniuk őket. Nem tudom, mások hogy vannak vele, én mindenesetre örültem, hogy Jimmy/Hóember kikerült a fókuszból, mert számomra egy igazán szerethetetlen karakter volt.

Ami pedig a biotech/tudományos részt illeti: újra és újra elámulok, hogy mennyire hihető az egész. Elképesztően érzékletes, mondhatnám, hogy látnoki. Illetve nem mondom, mert remélem, hogy nem az, de sajnos nagyon is el tudom képzelni, hogy 30-40 év múlva hasonlóan fog kinézni a világ, felelőtlenül használt génmanipulációval és mindenható K+F-cégekkel. Az egyik legrealistább sci-fi, amit mostanában olvastam (bár nem vetem el a technológiai szingularitás lehetőségét sem, de mégis csak ezt a jövőképet tartom valószínűbbnek).

Összességében nem csak Jimmy/Hóember hiánya miatt tetszett jobban, mint az első rész. A cselekmény sokkal pörgősebb és izgalmasabb, főleg a jelenben futó szál. Sok átfedés van a két könyv eseményei között, például Guvatról is újabb dolgok derülnek ki, aminek én személy szerint azért is örültem nagyon, mert az első rész egyik legnagyobb dilemmája volt, hogy nem feltétlenül tudtam összeegyeztetni Guvat tetteit és gondolatait. Ha jól sejtem, még van pár részlet, ami várat magára, de azért sikerült árnyaltabb képet kapni róla is.

Ami pedig a világleírás vagy a nyitott végű történet miatti hisztimet illeti: ünnepélyesen visszavonom mind a kettőt. A leírások nagy része ugyan a Kertészek mindennapjaira korlátozódik, de ezek nagyon érdekes részek, remekül van bemutatva egy szélsőséges szervezet, ami első pillantásra talán nem különbözik a többitől, viszont a történet előrehaladtával árnyalódik a kép. Mivel én is viszonylag öko-beállítottságú vagyok, viszont nem hiszek Istenben, érdeklődve és elgondolkodva olvastam ezeket a részeket, ahogy a nézőpontváltásokat elválasztó, Ádám Egytől származó „hegyibeszédeket” és az őket követő „zsoltárokat” is. Voltak benne ellentmondások, de melyik vallásban nincsenek? Ha pedig a vegyszerekkel átmosott, szigorúan ellenőrzött tudományos fellegvárak és az egyszerűbb életet választó Kertészek között kéne választani, én egyértelműen az utóbbira voksolnék.

>!
iquexy P
Margaret Atwood: The Year of the Flood

A versek voltak a legjobbak. Mindegyikhez költöttem dallamot is, úgy olvastam, énekeltem magamban. Szóval jó volt ez a könyv is, sokat hozzáadott a (komplexumon kívüli) világhoz. Teljesebb lett a kép, ahogy a régi és új részletek egymás mellé illeszkedtek. Toby pedig egy igazi badass nőszemély.

>!
Virago, London, 2013
518 oldal · ISBN: 9780349004075

Népszerű idézetek

>!
fióka P

What he'd said was that everyone needed to know how to shoot. His generation believed that if there was trouble all you'd have to do was shoot someone and then it would be okay.

30. oldal (Virago, 2013)

>!
ddani P

Like a baby duck hatching out of an egg and the first thing it sees is a weasel, so that's what it follows around for the rest of its life. Which is likely to be short.

387. oldal

>!
Izolda P

In the early morning Toby climbs up to the rooftop to watch the sunrise. She uses a mop handle for balance: the elevator stopped working some time ago and the back stairs are slick with damp, so if she slips and topples there won’t be anyone to pick her up.

(első mondat)


A sorozat következő kötete

MaddAddam Trilogy sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Emily St. John Mandel: Station Eleven
Mira Grant: Feed
Lois Lowry: Gathering Blue
Rick Yancey: The 5th Wave
Suzanne Collins: Mockingjay
Amy Tintera: Reboot
William Gibson: Neuromancer
Laura DiSilverio: Incubation
Stephenie Meyer: The Host
David Mitchell: Cloud Atlas