A szolgálólány meséjét tavaly egy nagyon erős hangulatú, figyelmeztető történetnek mondtam, amely megmutatja, hogy milyen szörnyűségekre képes az ember, ha bizonyos gátlásokat elenged. A Testamentumok éveket ugrik előre a világ történetében, és három különböző szempontból mutatja be Gilead szörnyű valóságát.
Az egyik nézőpontunk Jade, egy Kanadában élő kamasz lány, aki először csak kívülről hall erről a világról, de aztán kiderül, hogy több köze van hozzá, mint hittük volna. Egy másik nézőpontunk Agnes, egy az új rendben szülletett lány, akit már gyermekkorától arra neveltek, hogy Gilead módja a helyes. A harmadik pedig Lydia néni, a rendszert kiépítésében és működtetésében fontos szerepet játszó nő. A nézőpontok választása abból a szempontból szerencsés volt, hogy mindegyikük olyan aspektusaira mutat rá a világnak, amelyre Offred nem lenne képes, ennek ellenére a könyv úgy érzem, nem nőtt fel az elődjéhez.
Ennek a fő oka az, hogy minden szálon problémákat éreztem. Ezek közül a legkisebbet Agnesnél éreztem: ő abszolút csak sodródott az eseményekkel, és minimális reakciókat tett, így az ő szála leginkább azért kellett, hogy a többi oldalon előjövő aspektus jobban alá legyen támasztva. Abból a szempontból védhetőnek érzem ezt, hogy Agnes születésétől fogva úgy lett nevelve, hogy fogadja el, hogy ez a rendszer úgy jó, ahogy van, neki nincs helye megváltoztatni, így könnyebben elfogadható, hogy ő igazából csak egy passzív résztvevő.
Jade esetén is megvan ez a probléma, és az ő mentsége az, hogy egy egyszerű kamaszlányról van szó, aki alól hirtelen teljesen kirántották a talajt. Ezen felül itt viszont kiderült, hogy Kanada sem optimálisan kezeli a helyzetet: az, hogy diákokat Gilead feltétel nélküli elutasítására nevelünk, kivisszük őket tüntetésekre is, az számomra teljesen elfogadhatatlan – hagyjuk meg a gyereknek a lehetőséget, hogy menjen, ha akar, de szervezetten ne vigyük ki! off Őszintén, még ezt is el tudom fogadni, hogy így történt, de a tény, hogy Gileadot feltétel nélkül démonizáljuk (még ha nem is alaptalanul), de ezzel mások problémás döntéseit igazoljuk, nem egy egészséges hozzáállás hosszú távon.
Végül Lidia Néni maradt, aki mint kiderült, végig spoiler
Ezek a problémák számomra sajnos ugyancsak gyengítették az amúgy meglevő és vitán felül álló mondanivalót, miszerint a bármilyen fundamentalista módon szervezett diktatúra tönkreteszi az embereket, azokat is, akik látszólag nem áldozatok, de a forma számomra sajnos gyenge lett – szemben az előző kötettel, ahol ez roppant erősen átjött.
