The ​Handmaid's Tale (The Handmaid's Tale 1.) 144 csillagozás

Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

A ​gripping vision of our society radically overturned by a theocratic revolution, Margaret Atwood’s The Handmaid's Tale has become one of the most powerful and most widely read novels of our time.

Offred is a Handmaid in the Republic of Gilead, serving in the household of the enigmatic Commander and his bitter wife. She may go out once a day to markets whose signs are now pictures because women are not allowed to read. She must pray that the Commander makes her pregnant, for in a time of declining birthrates her value lies in her fertility, and failure means exile to the dangerously polluted Colonies. Offred can remember a time when she lived with her husband and daughter and had a job, before she lost even her own name. Now she navigates the intimate secrets of those who control her every move, risking her life in breaking the rules.

Like Aldous Huxley’s Brave New World and George Orwell’s Nineteen Eighty-Four, The Handmaid's Tale has endured not only as a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1985

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Vintage Classics Vintage · Vintage Children's Classics Vintage angol

>!
Suntup, 2022
390 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781951151935 · Illusztrálta: Ken Cunningham
>!
Vintage, London, 2021
416 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781784875930

18 további kiadás


Kedvencelte 23

Most olvassa 17

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 32


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

„We were the people who were not in the papers. We lived in the blank white spaces at the edges of print. It gave us more freedom.
We lived in the gaps between the stories.”

Nocsak nocsak, micsoda gyöngyszem akadt a kezeim közé.
Igen valószínűleg nagyon ciki, de én még semmit sem olvastam az írótól, sőt bár volt fogalmam arról hova sorolhatom, igazi csemege volt beteg kis lelkemnek.
Nehéz témák kerülnek a felszínre, brutális világképet tárt elém a szerző és nem igazán volt lehetőségem levegőt venni, mert folyamatosan éreztem azt a bizonyos nyomást, amikor víz alatt vagy, tudod, hogy kell a levegővétel, mégis valami visszatart.
Elég otthonosan kezdtem mozogni a világában, mégis minduntalan meglepetésbe ütköztem, azt pedig be kell valljam az utolsó 50 oldal szét cincált.
Nagyon élvezem az újdonság varázsát és feltett szándékom még olvasni tőle.
Remélem ez a minőség a többi kötetére is jellemző lesz, és új kedvencet avathatok.
Már alig várom! ♥

Timár_Krisztina I>!
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Fú, ez most nagyon nagyot ütött. Hogy csúnyábbat ne mondjak.

Vitathatatlanul a legjobb disztópiák közé tartozik, mind világábrázolását, mind a nyelvhez való viszonyát tekintve. Enné meg a fene, bár ne lenne olyan jól megírva.

Szóval akkor most visszafogom magam, szigorú leszek és objektív. Most majd jól megmondom, mitől üt akkorát ez a könyv. Mert ahhoz én kellek, ugye, más még soha észre nem vette. Ja, hogy Booker meg ilyenek, bocs, mellément… :)

Itt olvasható tovább:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/20/margaret_a…

13 hozzászólás
Gaura_Ágnes IP>!
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Ez az interjú nagyon jól elmondja azt, amit épp meg akartam fogalmazni a könyv értékelése kapcsán: hogy nincs benne semmi, amit csírájában nem látnánk vagy nem láttunk volna már a történelem folyamán, vagy ne képzelhetnénk el megvalósulható jövőbeli alternatívaként – és épp ebből származik ennek a disztópikus világnak az ereje. Az interjú talán kicsit spoileres, inkább azoknak ajánlom, akik már úgy várják a TV-sorozatot, hogy ismerik a regényt: http://24.hu/kozelet/2017/04/24/margaret-atwood-el-kell…

A női hang, a női szemszög, és a nők lealacsonyításának története határozza meg Atwood disztópikus szövegét – de számomra a horror épp az utolsó fejezetben tetőzik spoiler Ijesztő, hátborzongató. És valószínűleg az egyik legfontosabb, ha nem épp a legfontosabb kortárs disztópia, technikásan, magával ragadóan megírva.

Juci I>!
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Atwood minden vitán felül álló zseni. Úgy világít rá a jelen világunk nemi sztereotípiáira, az elnyomás, kizsákmányolás, szerepbe rekesztés változatos formáira, hogy azt hiszed, valami egészen elborult disztópiát olvasol, de ha elgondolkozol az egyes részleteken, rájössz, hogy ez simán ma is jelen van, ha nem is ilyen formában, hanem rejtettebben, de annál alattomosabban. Gyönyörű ebben a könyvben, ahogyan a narrátor folyamatosan tetten éri a nyelvet, rávilágít arra, hogy a nyelv egyszerre szimbolizálja és meg is határozza a gondolkodást, árulkodik látszólag kimondatlan dolgokról.
Közben gyorsan elolvastam Sally Gardner A Hold sötétebbik oldala című regényét is, és nagyon érdekes tükröt tartott egymásnak a két disztópikus regény a fejemben, szerintem érdemes őket egymáshoz viszonylag közel eső időpontban olvasni.

mandris>!
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Napjainkban eljutottunk oda, hogy többen meg vannak róla győződve, hogy elérkezett az Antikrisztus. A vélemények persze eltérnek a tekintetben, hogy az Antikrisztus éppen milyen székben ül napjainkban. Egyesek úgy gondolják, hogy a pápai trónt bitorolja, míg mások úgy látják, hogy az USA elnöki székét, esetleg szimultán néhány további közép- és/vagy kelet-európai elnöki vagy miniszterelnöki széket. Ennek megfelelően ismét rendkívüli népszerűségre tettek szert az összeesküvés-elméletek is és a disztópiák is.* Abban mindkét oldal egyetért, hogy (hogy klasszikusokat idézzek) „ez az út biztos a pokolba megy.” Ezért aztán egyesek habitustól, világnézettől, társadalmi struktúrában elfoglalt helyüktől és/vagy élethelyzetüktől függően, szűknek érzik a világot, nem találják benne régi helyüket, eldobják lezárt agyuk kulcsát, vagy épp alkoholba fojtják bánatukat, és nem hat rájuk a józanság szava.
Pedig, ha valamiért jó disztópiákat olvasni, az nem az, hogy azokból rájövünk, hogy minden menthetetlenül odaveszett, hanem az, hogy rádöbbenjük, itt még hála Istennek nem tartunk, de vannak ilyen-olyan aggasztó jelek, amelyekre bizonyos írók felfigyelnek, és meg is próbálják rájuk felhívni a figyelmünket. Mert aggasztó jelek mindig adódhatnak, még azokban a társadalmakban, ahol legalább is a mindennapi kenyér megszerzése az emberek nagy többségének immár nem okoz problémát. Nem árt hát résen lenni, és általában az sem árt, ha párbeszédet tudunk folytatni bizonyos kényes kérdésekről. Ha ehhez hozzájárul egy-egy regény, akkor már nem volt hiábavaló, hogy az író papírra vetette, függetlenül attól, mennyire értünk vele egyet, ha egyáltalán.
Atwood disztópiája ráadásul a klasszikusok egyike – kb. nincs olyan disztópia top-lista amelyikről hiányozna – pedig csak 1 évvel idősebb nálam, én mégsem vagyok még a közelében sem az ehhez fogható hírnévnek. Ennyit rólam.
Mint a jó disztópiák általában, aktuális társadalmi kérdéseket feszeget, jelen esetben éppen a nők társadalmi helyzetét, de emellett hangsúlyosan jelen van benne – ami ugyancsak egy olyan téma, ami engem mérhetetlenül érdekel (irónia nélkül) – a különböző ideológiákkal (jelen esetben a vallással, ráadásul konkrétan éppen a kereszténységgel) való visszaélés.
Mivel ez most újraolvasás volt (ezúttal eredetiben), és semmi kedvem ismételni magamat, egyszerűen bemásolom ide a magyar nyelvű változathoz írt értékelésem linkjét. A benne leírtakkal nagyrészt továbbra is egyet tudok érteni. Íme: https://moly.hu/ertekelesek/1918714
Csak néhány kiegészítés az ebben leírtakhoz:
Elgondolkodtam azon, – ez nem teljesen világos számomra – miért épp az USA-t érintette ilyen mértékben a környezeti katasztrófa, amire tulajdonképpen reakcióként kiépülhetett a gileádi rendszer, és például Kanadát miért nem? spoiler Vagy ha más országokat is érintett, ott miért nem épültek ki hasonló rendszerek?
Azt talán immár érteni vélem, miért van szüksége az ideológiára a rendszernek. A könyvben leírt időszak – és ez mondjuk egyedi ötlet, és megkülönbözteti a Mitől, 1984-től és a Szép új világtól, talán csak a Fahrenheit 451-től nem az általam olvasott klasszikusok közül – a rendszer kiépülésének időszaka. Még nem tartunk a konszolidációnál, viszont ha kellően stabil a rendszer, és kellően az uralma alá tudja venni a fiatalabb generációk nevelését, az ideológiai hozzájárulhat a hosszabb távú stabilitásához.
Még mindig félelmetes, ahogy a vallást használja a gileádi rendszer. Sokan ezért úgy értelmezték – legalábbis úgy látom –, hogy Atwood a kereszténységet támadja. De nem véletlen, hogy a gileádi vezetésben nem találunk egyházi személyeket, sőt, kb. az összes megemlített vallási felekezet és kisegyház a rendszer ellensége. A vezetés – és ez elég egyértelmű – a saját érdekeinek megfelelően próbálja manipulálni a tömegeket. Ez nem zárja ki, hogy egyesen ténylegesen higgyenek a hivatalos ideológiában, de őket általában nem az elitben találjuk meg. Az elitbe tartozóknál inkább azt látjuk, hogy lépten nyomon szegik meg az előírásokat, ha éppen úgy jobb nekik.
Ami kevésbé tetszett, az az, hogy én kisebb hangsúlyt fektettem volna a visszatekintésre, és több teret adtam volna a kialakulóban lévő rendszer bemutatására. Úgyszintén, a visszatekintéseket túlzottan egyszerűnek, rózsásnak éreztem, de ez betudható annak, hogy így működik az emberi memória és így hat a jelen helyzet arra, milyennek látjuk a múltat.
A vége még mindig nem nyerte el teljes mértékben a tetszésemet, de érdekes, és hozzájárult a megbékélésemhez, amit @Gaura_Ágnes írt az utolsó fejezetről.
Engem azért igenis zavar, hogy túl passzívnak érzem Fredét, minden csak megtörténik vele. Nem Katniss-szel akarom összehasonlítani, de Fredénél még talán – bár nem sokkal – a ’84 Juliája is aktívabb, nem beszélve a Fahrenheit Clarisse-éről. Mondjuk mire jutottak vele…
A másik, amit hiányoltam, hogy pont az, ami engem nagyon érdekelt volna – hogyan történt a hatalomátvétel, hogyan alakult ki az érdekszövetség, kik vettek részt benne, és milyen szerepet játszottak (különösen a női résztvevők érdekelnének). Erre leginkább csak az utolsó fejezetben vannak utalások (pl. a Nénik (így volt a magyar fordításban?) közé csatlakozók motivációiról)
Összességében pedig kicsit úgy érzem, ahogy a záró fejezetben az előadó mondja, Gileádban kevés az eredeti elem, de mondjuk annyira újat nem is lehet már mondani, az elemek újszerű szintézise viszont már önmagában szép teljesítmény.

* Utóbbinak persze örülök, mert szerintem több közülük is minden olvasást megérdemel, csak aztán tessék is figyelmesen elolvasni azokat mindannyiunk épülésére.

Banditaa P>!
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Ez a második könyvem Atwoodtól. Míg A vak bérgyilkos majdnem hogy teljesen hidegen hagyott, ez a könyv elkapott már az első oldalnál. Egyszerre borzalmas és gyönyörű az, amiről és ahogyan Atwood ír. És bár fontos az, amiről a könyv szól, engem mégis leginkább a narratíva ragadott magával. A gyönyörű mondatok, a zseniális nyelvi játékok, a töredezettség…
A vége meg talán úgy jó, ahogy van, én lehet, hogy a legutolsó részt kihagytam volna és csak úgy, otthagytam volna Offredet, ahogy kilép a házból és belép valahová, amit ő maga sem ismer.
Fantasztikus könyv, most nagyon nagy kedvet érzek mást is olvasni Atwoodtól.

metahari P>!
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Sikerult nagyjabol a netflix sorozattal egyidoben atragnunk egymason ezzel a regennyel. A kepi es a papir elmeny most egy sajatos egyvelegben tarulkozott fel, a szineszek alakjat lattam a szovegben, a leirt mondatok adtak magyarazatot es kifejtest a tortenet(ek)hez es a lelek valtozasaihoz. Sot egy korabbi ajandekkonyv segitsegevel meg tovabbi nyomasztast is tudtam produkalni, magyarul is megvolt.
Az osszes sejtem tiltakozott az egesz ellen, nehol peklapattal tudtam volna utni egyes szereploket, aztan megmutatta a fasultsag bor (meg egyszer koszi @izolda) ala futo erzeset is. Kozben neha – hogy teljese legyen a para – ultem a londoni tomegkozlekedesen, olvastam a reggeli/esti kozujsagot a metron es azt gondoltam, most akkor hol is vagyok. Nem utolso sorban volt egy idoszak, amikor blokkolni kellett a magyar hireket. Be tud rantani, igazan.

3 hozzászólás
bamon>!
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Letehetetlen. Atwood úgy mesél történetet, ahogy kevesen. Ott vagyok a főhőssel a tornateremben, a vörös ruhában, a fülledt délutánokon. Nézem vele a Falat, álmodok a régi életemmel, elszántan örülök minden szabályszegésnek. Németh László Iszony-ánál dübörgött a kérdés bennem ugyanígy: Honnan tudja?! Honnan tudja, milyen érzés lenne, vagy lett volna, vagy lehet ez nekem? És én honnan tudom?!
Úgy teker bennem valamit, ahogy a lucskos Káli-templomok.
Zsigeri. Zavarbaejtően személyes. És okos, nagyon okos könyv! Kötelezőnek mondanám, ha a kötelezők ellen nem lázadnánk rögvest. Szóval inkább: ajánlott.

mrsp>!
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Júniusban kezdtem el olvasni ezt a könyvet ebook formátumban, de mint minden ebookkal, ezzel is nagyon lassan haladtam – hiszen csak akkor olvasok ebookot, ha nagyon rövid útra indulok, mondjuk a városon belül buszozok vagy villamosozok kicsit. De aztán elkezdődött az egyetem, ami több utazással jár, így kezdtem haladni vele. A végső lökést az adta, hogy ez lett a Mini Könyvklub szeptemberi könyve, így mindenképp be akartam fejezni még a határidő előtt. És az utolsó 100 oldal csak úgy gyorsan lecsúszott.

Az elején furcsa volt számomra ez a könyv, nem nagyon tudtam hova tenni magamban – szinte semmi párbeszéd, nincs nagy kitárulkozás csak néhány elszórt információmorzsa, azt se tudjuk, miről is van szó a könyv negyedéig. De ezzel egyfajta misztikumot épített fel az írónő, hogy mindenképp kíváncsiak legyünk a történetre.

Az Atwood által felépített világ nagyon megfogott, és megdöbbentett egyszerre. Megdöbbentett, hogy hihetetlen belegondolni, hogy alsórendű „fajként” gondoljon a társadalom a nőkre, és hogy ehhez a nők önként és dalolva asszisztáljanak (legalábbis egy részük), habár ha a nők mai helyzetét nézzük, nem is olyan elvadult gondolat az, hogy igazából ez meg is történhetne. Viszont megfogott, mert elképesztően jól építette fel ezt a világot és imádtam elmerülni benne.

Nagyon tetszett az egész leírása a felépült rendszernek, a feleségek és szolgálólányok, valamint az auntok szerepe a társadalomban. Tetszett, hogy szép lassan megismertük, milyen élet is jár egy termékeny nőnek ebben a társadalomban – két lábon járó méh, azt hiszem, így fogalmazott Offred valamikor.

A cselekmények alakulása számomra nem volt túl kiforrott, nagyon lassan építkezett felfelé, aztán beindult egy gyors pörgése az eseményeknek, az utolsó 50 oldalon több dolog történt, mint a regény összességében.

Tetszett az is, hogy meghagyott az írónő egy kis misztikumot, és sok dolgot nem mondott ki kerek perec, hanem csak utalt rájuk. Tetszett Offred múltbéli életének elmesélése is.

Ami viszont nem tetszett, az az elbeszélésmód. Össze-vissza ugráltunk az időben, párbeszédek sehol, illetve Atwood írásmódja számomra rettenetes untató volt – mindenhol hasonlatok, ami egy ideig tetszett és néhol indokolt is volt, de tényleg, ez a nő mindent mindenhez hasonlított. Minden mondata így nézett ki: I …. , like …… . We ….. , as ….. . A közepe felé már kezdtem nagyon unni.

A történet lezárása pedig… hát, azzal nem vagyok kibékülve igazából, de elég vegyes érzéseim vannak. Egyrészt nem tetszett, mert annyi mindent nyitva hagyott, és semmi konkrét magyarázatot nem kaptunk semmire, másrészt pedig tetszett, mert váratlan és hatásos volt.

Összességében nagyon korrekt könyv, egy-két apró hibától eltekintve. A filmsorozat is nagyon érdekel, minél hamarabb szeretném belevetni magam. :)

A_mordályos_nyul P>!
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Ilyennek kell lennie egy disztópiának. Hihetőnek.
Egyrészt a rendszer felépítése, amennyit látunk belőle, működőképes. Nem mellékesen azért, mert sajnos sok eleme párhuzamba állítható a mai világgal, hiába, hogy lassan már 40 éve íródott. És ez bizony hátborzongató. Másodsorban pedig hihető okok vezettek a rendszer kialakulásához, és ezt annyira értékeltem! Nem volt elsusmákolva az eredet, nem csak perhecc, vagy puszta hatalomvágy alkották meg ezt a szélsőséges társadalmat (bár ez a vágy nyilván fontos kellék volt), az ok nem érződött erőltetettnek. Amit megtudtunk a rémisztő külső tényezőkről, annak alapján teljesen érthető, történelmi példákkal párhuzamba állítható a szélsőséges reakció, még ha nem is kívánatos az eredmény. Minél nagyobb a fenyegetettség, annál jobban hajlamos kivetkőzni magából az emberiség. V.ö. Fahrenheit 451: spoiler

Na meg emberinek is kell lennie.
Az aprólékos, részletekben elvesző, lassan adagolt, szaggatott, szomorú szójátékokkal tűzdelt belső hang teljes tehetetlenséget és a túlélésbe való görcsös kapaszkodást sugározott. Így járhat az agya annak, akinek minden mozdulata szabályozva van, de az egyedül sajátjaként megmaradt gondolatait se engedheti szabadjára, ha meg akarja őrizni józan eszét. Életének nagy fokú szabályozottsága miatt hasonlíthatta magát annyiszor gyermekhez, ami meglepő ellentmondásban állt a funkciójával.
Kontár vagyok én az irodalomhoz, nem is merném kielemezni a szöveg minőségét, csak annyit mondhatok róla, hogy mély benyomást tett rám.

Annyira elgondolkodtató volt ez a könyv, hogy azt hittem, semmit nem fogok róla tudni írni. Meg is lepődtem. Szerintem még mindig emésztem az élményt, de érzem, hogy újraolvasós lesz. (A sorozatot nem láttam)


Népszerű idézetek

Dorothydoo IP>!

We were the people who were not in the papers. We lived in the blank white spaces at the edges of print. It gave us more freedom.
We lived in the gaps between the stories.

ninfa>!

A rat in a maze is free to go anywhere as long as it stays in the maze.

254. oldal

apple_pie>!

Better never means better for everyone, he says. It always means worse, for some.

Chapter Thirty-Two

Rosaliacska>!

I would like to be without shame. I would like to be shameless. I would like to be ignorant. Then I would not know how ignorant I was.

Ad3lka>!

I'm sorry there is so much pain in this story. I'm sorry it's in fragments, like a body caught in crossfire or pulled apart by force. But there is nothing I can do to change it.

Banditaa P>!

The moon is a stone and the sky is full of deadly hardware, but oh God, how beautiful anyway.

Ad3lka>!

We were the people who were not in the papers. We lived in the blank white spaces at the edges of print. It gave us more freedom.
We lived in the gaps between the stories.

mrsp>!

Your name is like your telephone number, useful only to others.

Ad3lka>!

In your hands, she said, looking down at her own hands as if they had given her the idea. But there was nothing in them. They were empty. It was our hands that were supposed to be full, of the future; which could be held but not seen.

Ad3lka>!

Women can't add, he once said, jokingly. When I asked him what he meant, he said, For them, one and one and one and one don't make four.
What do they make? I said, expecting five or three.
Just one and one and one and one, he said.


A sorozat következő kötete

The Handmaid's Tale sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Joanne Ramos: The Farm
Sophie Mackintosh: Blue Ticket
Timothy Zahn: The Last Command
Harry Harrison: Return to Eden
S. K. Vaughn: Across the Void
J. D. Robb: Born in Death
Philip K. Dick: Do Androids Dream of Electric Sheep?
George Orwell: 1984 (angol)
Anthony Burgess: A Clockwork Orange
Stanisław Lem: Solaris (angol)