The ​Handmaid's Tale (The Handmaid's Tale 1.) 97 csillagozás

Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

The Republic of Gilead offers Offred only one function: to breed. If she deviates, she will, like dissenters, be hanged at the wall or sent out to die slowly of radiation sickness. But even a repressive state cannot obliterate desire – neither Offred's nor that of the two men on which her future hangs…

Eredeti megjelenés éve: 1985

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Vintage Classics, Vintage Children's Classics

>!
Vintage Publishing, London, United Kingdom, 2018
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 1784874876
>!
Vintage, London, 2017
324 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781784873189

10 további kiadás


Kedvencelte 20

Most olvassa 18

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

>!
Nikolett0907 P
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

"We were the people who were not in the papers. We lived in the blank white spaces at the edges of print. It gave us more freedom.
We lived in the gaps between the stories."

Nocsak nocsak, micsoda gyöngyszem akadt a kezeim közé.
Igen valószínűleg nagyon ciki, de én még semmit sem olvastam az írótól, sőt bár volt fogalmam arról hova sorolhatom, igazi csemege volt beteg kis lelkemnek.
Nehéz témák kerülnek a felszínre, brutális világképet tárt elém a szerző és nem igazán volt lehetőségem levegőt venni, mert folyamatosan éreztem azt a bizonyos nyomást, amikor víz alatt vagy, tudod, hogy kell a levegővétel, mégis valami visszatart.
Elég otthonosan kezdtem mozogni a világában, mégis minduntalan meglepetésbe ütköztem, azt pedig be kell valljam az utolsó 50 oldal szét cincált.
Nagyon élvezem az újdonság varázsát és feltett szándékom még olvasni tőle.
Remélem ez a minőség a többi kötetére is jellemző lesz, és új kedvencet avathatok.
Már alig várom! ♥

>!
Gaura_Ágnes IP
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Ez az interjú nagyon jól elmondja azt, amit épp meg akartam fogalmazni a könyv értékelése kapcsán: hogy nincs benne semmi, amit csírájában nem látnánk vagy nem láttunk volna már a történelem folyamán, vagy ne képzelhetnénk el megvalósulható jövőbeli alternatívaként – és épp ebből származik ennek a disztópikus világnak az ereje. Az interjú talán kicsit spoileres, inkább azoknak ajánlom, akik már úgy várják a TV-sorozatot, hogy ismerik a regényt: http://24.hu/kozelet/2017/04/24/margaret-atwood-el-kell…

A női hang, a női szemszög, és a nők lealacsonyításának története határozza meg Atwood disztópikus szövegét – de számomra a horror épp az utolsó fejezetben tetőzik spoiler Ijesztő, hátborzongató. És valószínűleg az egyik legfontosabb, ha nem épp a legfontosabb kortárs disztópia, technikásan, magával ragadóan megírva.

>!
Juci P
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Atwood minden vitán felül álló zseni. Úgy világít rá a jelen világunk nemi sztereotípiáira, az elnyomás, kizsákmányolás, szerepbe rekesztés változatos formáira, hogy azt hiszed, valami egészen elborult disztópiát olvasol, de ha elgondolkozol az egyes részleteken, rájössz, hogy ez simán ma is jelen van, ha nem is ilyen formában, hanem rejtettebben, de annál alattomosabban. Gyönyörű ebben a könyvben, ahogyan a narrátor folyamatosan tetten éri a nyelvet, rávilágít arra, hogy a nyelv egyszerre szimbolizálja és meg is határozza a gondolkodást, árulkodik látszólag kimondatlan dolgokról.
Közben gyorsan elolvastam Sally Gardner A Hold sötétebbik oldala című regényét is, és nagyon érdekes tükröt tartott egymásnak a két disztópikus regény a fejemben, szerintem érdemes őket egymáshoz viszonylag közel eső időpontban olvasni.

>!
mandris
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Napjainkban eljutottunk oda, hogy többen meg vannak róla győződve, hogy elérkezett az Antikrisztus. A vélemények persze eltérnek a tekintetben, hogy az Antikrisztus éppen milyen székben ül napjainkban. Egyesek úgy gondolják, hogy a pápai trónt bitorolja, míg mások úgy látják, hogy az USA elnöki székét, esetleg szimultán néhány további közép- és/vagy kelet-európai elnöki vagy miniszterelnöki széket. Ennek megfelelően ismét rendkívüli népszerűségre tettek szert az összeesküvés-elméletek is és a disztópiák is.* Abban mindkét oldal egyetért, hogy (hogy klasszikusokat idézzek) „ez az út biztos a pokolba megy.” Ezért aztán egyesek habitustól, világnézettől, társadalmi struktúrában elfoglalt helyüktől és/vagy élethelyzetüktől függően, szűknek érzik a világot, nem találják benne régi helyüket, eldobják lezárt agyuk kulcsát, vagy épp alkoholba fojtják bánatukat, és nem hat rájuk a józanság szava.
Pedig, ha valamiért jó disztópiákat olvasni, az nem az, hogy azokból rájövünk, hogy minden menthetetlenül odaveszett, hanem az, hogy rádöbbenjük, itt még hála Istennek nem tartunk, de vannak ilyen-olyan aggasztó jelek, amelyekre bizonyos írók felfigyelnek, és meg is próbálják rájuk felhívni a figyelmünket. Mert aggasztó jelek mindig adódhatnak, még azokban a társadalmakban, ahol legalább is a mindennapi kenyér megszerzése az emberek nagy többségének immár nem okoz problémát. Nem árt hát résen lenni, és általában az sem árt, ha párbeszédet tudunk folytatni bizonyos kényes kérdésekről. Ha ehhez hozzájárul egy-egy regény, akkor már nem volt hiábavaló, hogy az író papírra vetette, függetlenül attól, mennyire értünk vele egyet, ha egyáltalán.
Atwood disztópiája ráadásul a klasszikusok egyike – kb. nincs olyan disztópia top-lista amelyikről hiányozna – pedig csak 1 évvel idősebb nálam, én mégsem vagyok még a közelében sem az ehhez fogható hírnévnek. Ennyit rólam.
Mint a jó disztópiák általában, aktuális társadalmi kérdéseket feszeget, jelen esetben éppen a nők társadalmi helyzetét, de emellett hangsúlyosan jelen van benne – ami ugyancsak egy olyan téma, ami engem mérhetetlenül érdekel (irónia nélkül) – a különböző ideológiákkal (jelen esetben a vallással, ráadásul konkrétan éppen a kereszténységgel) való visszaélés.
Mivel ez most újraolvasás volt (ezúttal eredetiben), és semmi kedvem ismételni magamat, egyszerűen bemásolom ide a magyar nyelvű változathoz írt értékelésem linkjét. A benne leírtakkal nagyrészt továbbra is egyet tudok érteni. Íme: https://moly.hu/ertekelesek/1918714
Csak néhány kiegészítés az ebben leírtakhoz:
Elgondolkodtam azon, – ez nem teljesen világos számomra – miért épp az USA-t érintette ilyen mértékben a környezeti katasztrófa, amire tulajdonképpen reakcióként kiépülhetett a gileádi rendszer, és például Kanadát miért nem? spoiler Vagy ha más országokat is érintett, ott miért nem épültek ki hasonló rendszerek?
Azt talán immár érteni vélem, miért van szüksége az ideológiára a rendszernek. A könyvben leírt időszak – és ez mondjuk egyedi ötlet, és megkülönbözteti a Mitől, 1984-től és a Szép új világtól, talán csak a Fahrenheit 451-től nem az általam olvasott klasszikusok közül – a rendszer kiépülésének időszaka. Még nem tartunk a konszolidációnál, viszont ha kellően stabil a rendszer, és kellően az uralma alá tudja venni a fiatalabb generációk nevelését, az ideológiai hozzájárulhat a hosszabb távú stabilitásához.
Még mindig félelmetes, ahogy a vallást használja a gileádi rendszer. Sokan ezért úgy értelmezték – legalábbis úgy látom –, hogy Atwood a kereszténységet támadja. De nem véletlen, hogy a gileádi vezetésben nem találunk egyházi személyeket, sőt, kb. az összes megemlített vallási felekezet és kisegyház a rendszer ellensége. A vezetés – és ez elég egyértelmű – a saját érdekeinek megfelelően próbálja manipulálni a tömegeket. Ez nem zárja ki, hogy egyesen ténylegesen higgyenek a hivatalos ideológiában, de őket általában nem az elitben találjuk meg. Az elitbe tartozóknál inkább azt látjuk, hogy lépten nyomon szegik meg az előírásokat, ha éppen úgy jobb nekik.
Ami kevésbé tetszett, az az, hogy én kisebb hangsúlyt fektettem volna a visszatekintésre, és több teret adtam volna a kialakulóban lévő rendszer bemutatására. Úgyszintén, a visszatekintéseket túlzottan egyszerűnek, rózsásnak éreztem, de ez betudható annak, hogy így működik az emberi memória és így hat a jelen helyzet arra, milyennek látjuk a múltat.
A vége még mindig nem nyerte el teljes mértékben a tetszésemet, de érdekes, és hozzájárult a megbékélésemhez, amit @Gaura_Ágnes írt az utolsó fejezetről.
Engem azért igenis zavar, hogy túl passzívnak érzem Fredét, minden csak megtörténik vele. Nem Katniss-szel akarom összehasonlítani, de Fredénél még talán – bár nem sokkal – a ’84 Juliája is aktívabb, nem beszélve a Fahrenheit Clarisse-éről. Mondjuk mire jutottak vele…
A másik, amit hiányoltam, hogy pont az, ami engem nagyon érdekelt volna – hogyan történt a hatalomátvétel, hogyan alakult ki az érdekszövetség, kik vettek részt benne, és milyen szerepet játszottak (különösen a női résztvevők érdekelnének). Erre leginkább csak az utolsó fejezetben vannak utalások (pl. a Nénik (így volt a magyar fordításban?) közé csatlakozók motivációiról)
Összességében pedig kicsit úgy érzem, ahogy a záró fejezetben az előadó mondja, Gileádban kevés az eredeti elem, de mondjuk annyira újat nem is lehet már mondani, az elemek újszerű szintézise viszont már önmagában szép teljesítmény.

* Utóbbinak persze örülök, mert szerintem több közülük is minden olvasást megérdemel, csak aztán tessék is figyelmesen elolvasni azokat mindannyiunk épülésére.

>!
Banditaa P
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Ez a második könyvem Atwoodtól. Míg A vak bérgyilkos majdnem hogy teljesen hidegen hagyott, ez a könyv elkapott már az első oldalnál. Egyszerre borzalmas és gyönyörű az, amiről és ahogyan Atwood ír. És bár fontos az, amiről a könyv szól, engem mégis leginkább a narratíva ragadott magával. A gyönyörű mondatok, a zseniális nyelvi játékok, a töredezettség…
A vége meg talán úgy jó, ahogy van, én lehet, hogy a legutolsó részt kihagytam volna és csak úgy, otthagytam volna Offredet, ahogy kilép a házból és belép valahová, amit ő maga sem ismer.
Fantasztikus könyv, most nagyon nagy kedvet érzek mást is olvasni Atwoodtól.

>!
Cendrillon0002 P
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

A sokadik családalapítós plakát után úgy éreztem,muszáj elolvasni. Nekem meggyőződésem, hogy ez nem kifejezetten disztópia akar lenni,csak egy nagyon szatirikus paródiája sok nő akkori (és sajnos sok helyen mostani )helyzetének. Mellbevágó volt, hogy a szolgálólányok mennyire tárgyiasítva vannak és mennyire jogfosztottak. Bár már nem szokás megkövezni azokat a nőket,akik nem akarnak gyereket,azért néhány emberben még mindig rögzült az,hogy a nőnek a feladata a szülés és az anyaság, ami persze elavult hozzáállás és a könyv ezt figurázza ki.
Gyönyörű a megfogalmazása,bár néha én túlírtnak éreztem és nagyon érdekes az alaptéma is

>!
bamon
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Letehetetlen. Atwood úgy mesél történetet, ahogy kevesen. Ott vagyok a főhőssel a tornateremben, a vörös ruhában, a fülledt délutánokon. Nézem vele a Falat, álmodok a régi életemmel, elszántan örülök minden szabályszegésnek. Németh László Iszony-ánál dübörgött a kérdés bennem ugyanígy: Honnan tudja?! Honnan tudja, milyen érzés lenne, vagy lett volna, vagy lehet ez nekem? És én honnan tudom?!
Úgy teker bennem valamit, ahogy a lucskos Káli-templomok.
Zsigeri. Zavarbaejtően személyes. És okos, nagyon okos könyv! Kötelezőnek mondanám, ha a kötelezők ellen nem lázadnánk rögvest. Szóval inkább: ajánlott.

>!
mrsp
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Júniusban kezdtem el olvasni ezt a könyvet ebook formátumban, de mint minden ebookkal, ezzel is nagyon lassan haladtam – hiszen csak akkor olvasok ebookot, ha nagyon rövid útra indulok, mondjuk a városon belül buszozok vagy villamosozok kicsit. De aztán elkezdődött az egyetem, ami több utazással jár, így kezdtem haladni vele. A végső lökést az adta, hogy ez lett a Mini Könyvklub szeptemberi könyve, így mindenképp be akartam fejezni még a határidő előtt. És az utolsó 100 oldal csak úgy gyorsan lecsúszott.

Az elején furcsa volt számomra ez a könyv, nem nagyon tudtam hova tenni magamban – szinte semmi párbeszéd, nincs nagy kitárulkozás csak néhány elszórt információmorzsa, azt se tudjuk, miről is van szó a könyv negyedéig. De ezzel egyfajta misztikumot épített fel az írónő, hogy mindenképp kíváncsiak legyünk a történetre.

Az Atwood által felépített világ nagyon megfogott, és megdöbbentett egyszerre. Megdöbbentett, hogy hihetetlen belegondolni, hogy alsórendű „fajként” gondoljon a társadalom a nőkre, és hogy ehhez a nők önként és dalolva asszisztáljanak (legalábbis egy részük), habár ha a nők mai helyzetét nézzük, nem is olyan elvadult gondolat az, hogy igazából ez meg is történhetne. Viszont megfogott, mert elképesztően jól építette fel ezt a világot és imádtam elmerülni benne.

Nagyon tetszett az egész leírása a felépült rendszernek, a feleségek és szolgálólányok, valamint az auntok szerepe a társadalomban. Tetszett, hogy szép lassan megismertük, milyen élet is jár egy termékeny nőnek ebben a társadalomban – két lábon járó méh, azt hiszem, így fogalmazott Offred valamikor.

A cselekmények alakulása számomra nem volt túl kiforrott, nagyon lassan építkezett felfelé, aztán beindult egy gyors pörgése az eseményeknek, az utolsó 50 oldalon több dolog történt, mint a regény összességében.

Tetszett az is, hogy meghagyott az írónő egy kis misztikumot, és sok dolgot nem mondott ki kerek perec, hanem csak utalt rájuk. Tetszett Offred múltbéli életének elmesélése is.

Ami viszont nem tetszett, az az elbeszélésmód. Össze-vissza ugráltunk az időben, párbeszédek sehol, illetve Atwood írásmódja számomra rettenetes untató volt – mindenhol hasonlatok, ami egy ideig tetszett és néhol indokolt is volt, de tényleg, ez a nő mindent mindenhez hasonlított. Minden mondata így nézett ki: I …. , like …… . We ….. , as ….. . A közepe felé már kezdtem nagyon unni.

A történet lezárása pedig… hát, azzal nem vagyok kibékülve igazából, de elég vegyes érzéseim vannak. Egyrészt nem tetszett, mert annyi mindent nyitva hagyott, és semmi konkrét magyarázatot nem kaptunk semmire, másrészt pedig tetszett, mert váratlan és hatásos volt.

Összességében nagyon korrekt könyv, egy-két apró hibától eltekintve. A filmsorozat is nagyon érdekel, minél hamarabb szeretném belevetni magam. :)

>!
ZetaReticuli
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

Olvasgattam, nézegettem netszerte az emberek véleményét erről a könyvről, és meglepődve láttam, hogy vannak, akik elítélve nyilatkoznak a főhős tehetetlenségéről, amiért nem tesz semmit azért, hogy kiszabaduljon, megmeneküljön. Elkezdtem ezen agyalni. Játszunk el egy kicsit a gondolattal, hogy mi hogy viselkednénk ebben a világban, mit tennénk mi azért, hogy megmeneküljünk. Játszunk egy kis ördög ügyvédjét. Közben persze végig legyünk tudatában annak, hogy ez a világ nem egy YA urban fantasy, ahol a 16 éves átlagcsaj egy fogpiszkálóval (vagy még azzal se) menti meg az egész multiverzumot.

Major spoiler alert következik.

spoiler

Belefáradtam a felsorolásba, szóval: mit lehetne tenni?

>!
Ad3lka
Margaret Atwood: The Handmaid's Tale

A felépített világ csillagos ötös, könnyen elképzelhető, kézzelfogható, olyan, mintha csak egy karnyújtásnyira lenne, éppen ezért borzalmas. Érdekes volt felfedezni, el is gondolkodtatott. Az ötlet, hogy egy ilyen nőközpontú, és a nőket mégis (többféle módon) rabszolgaként kezelő társadalomról szóljon a regény, baromi jó.
Ennyit a pozitívumokról.
A NARRÁCIÓ. A narráció. Én elhiszem, hogy mindenki halálra unja magát, és mindenkinek szar az élete, de ez egy kicsit jobban átragadt rám, mint olvasóra, mint kellett volna. Miután a világ már nem tud az újdonság erejével hatni ránk, a narrátornak kéne legalább annyira szórakoztatónak lennie, hogy fenntartsa az érdeklődést. De most mondjuk meg őszintén, Offred nem hibáztatható, mert a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy az én figyelmemet felkeltse. Vannak jó pillanatai, néha a személyisége is meg-megvillan, de azon kívül, hogy az Ő szemszögéből látjuk a dolgokat, elveszik a többi szolgálólány között. Moirában például az volt a kedvelhető, hogy nem veszített magából, és egy komplett test és lélek volt, egy hús-vér ember, aki megmaradt annak, aki. Offred gyászos visszaemlékezéseitől a végén már a falra tudtam volna mászni.
AMERRE TARTOTT EZ AZ EGÉSZ. Semerre. A semmiért szenvedtem végig ezt az unalmas, soha véget nem érő belső monológot, ami bár gyönyörűen meg van írva, végül kiszipolyozott és elzsibbasztott, és nem tudtam átérezni, és hiába részletes és szörnyű és megint mondom – fantasztikusan felépített a világ, semmilyen reakciót nem tudott belőlem kiváltani. Nem sajnáltam senkit, nem örültem semminek… szóval áh.
Természetesen értem és látom, hogy miért tetszik olyan sokaknak, de nekem ez most nem jött be, és sajnos szerintem soha nem is fog.


Népszerű idézetek

>!
Dorothydoo I

We were the people who were not in the papers. We lived in the blank white spaces at the edges of print. It gave us more freedom.
We lived in the gaps between the stories.

>!
ninfa

A rat in a maze is free to go anywhere as long as it stays in the maze.

254. oldal

>!
apple_pie 

Better never means better for everyone, he says. It always means worse, for some.

Chapter Thirty-Two

>!
mrsp

A story is like a letter. Dear You, I’ll say. Just you, without a name. Attaching a name attaches you to the world of fact, which is riskier, more hazardous: who knows what the chances are out there, of survival, yours? I will say you, you, like an old love song. You can mean more than one.

>!
Cendrillon0002 P

I would like to be without shame. I would like to be shameless. I would like to be ignorant. Then I would not know how ignorant I was.

>!
Ad3lka

I'm sorry there is so much pain in this story. I'm sorry it's in fragments, like a body caught in crossfire or pulled apart by force. But there is nothing I can do to change it.

>!
Banditaa P

The moon is a stone and the sky is full of deadly hardware, but oh God, how beautiful anyway.

>!
Ad3lka

We were the people who were not in the papers. We lived in the blank white spaces at the edges of print. It gave us more freedom.
We lived in the gaps between the stories.

>!
bamon

I admired my mother in some ways, although things between us were never easy. She expected too much from me, I felt. She expected me to vindicate her life for her, and the choices she’d made. I didn’t want to live my life on her terms. I didn’t want to be the model offspring, the incarnation of her ideas. We used to fight about that. I am not your justification for existence, I sad to her once.
I want her back. I want everything back, the way it was. But there is no point to it, this wanting.

122

>!
Izolda +SP

Reading? No, that's only a hand cut off, on the third conviction.

XIV/42


A sorozat következő kötete

The Handmaid's Tale sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Kazuo Ishiguro: Never Let Me Go
Naomi Alderman: The Power
Alice Munro: Lives of Girls and Women
Alaya Dawn Johnson: The Summer Prince
Patrick Ness: More Than This
Emily St. John Mandel: Station Eleven
Moira Young: Blood Red Road
Amy Ewing: The White Rose
Suzanne Young: Girls with Sharp Sticks
Dave Eggers: The Circle