81. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

Testamentumok (A szolgálólány meséje 2.) 464 csillagozás

Margaret Atwood: Testamentumok

A Szolgálólány meséjének zseniális folytatásában az ünnepelt kanadai író, Margaret Atwood választ ad azokra a kérdésekre, amelyek évtizedek óta gyötrik az olvasókat. Mikor a teherautó ajtaja rácsapódott Fredé jövőjére A Szolgálólány meséjében, az olvasók nem tudhatták, mi vár rá – szabadság, börtön vagy halál. Margaret Atwood új regénye – három gileadi nő elbeszélésére alapozva – tizenöt évvel azután veszi fel a történet fonalát, hogy Fredé belépett az ismeretlenbe…
A regény még megjelenése előtt felkerült a Booker-díj hosszúlistájára, ahol a szerző már hatodszorra szerepel, és 2000-ben el is nyerte a díjat A vak bérgyilkossal. A zsűri elnöke, Peter Florence azt nyilatkozta a Testamentumokról: „A spoilerezés elkerülése és a kegyetlen titoktartási egyezmény miatt nem árulhatom el, ki, hogyan, miért, sőt azt sem, hol. Csak annyit mondhatok: rémisztő és lélegzetelállító könyv.”

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
614 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636769987 · Fordította: Csonka Ágnes
>!
Jelenkor, Budapest, 2019
616 oldal · ISBN: 9789635180004 · Fordította: Csonka Ágnes

Enciklopédia 16

Szereplők népszerűség szerint

Lydia néni · Daisy · Estée néni · Judd parancsnok · Vidala néni

Helyszínek népszerűség szerint

Gileád


Kedvencelte 55

Most olvassa 50

Várólistára tette 288

Kívánságlistára tette 277

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Málnika>!
Margaret Atwood: Testamentumok

„Meglepődnél mások hiányában milyen hamar eltompul az agy. Egy ember egymagában nem is igazán ember: másokhoz viszonyítva létezünk. Én egyedül voltam: fennállt a kockázat, hogy megszűnök ember lenni.”

A Szolgálólány meséje visszatér, ám ezúttal a Nénik kerülnek kulcsszerepbe, miközben Gileád erényesnek beállított, ám felülről rohadó rendszerét behatóan megismerhetjük. Három főszereplő iratanyagából áll össze a könyv: a Kanadában élő, múltjáról mit sem sejtő Daisy, a kényszerházasság előtt álló Agnes és a nagy hatalommal bíró Lydia néni sorsa a különálló történetekből hamarosan összefonódik. Gileádban semmi és senki sem az, aminek látszik, beleérve Lydia nénit is, akinek feljegyzéseiből egy nagyon összetett személyiségű és agyafúrt nő képe rajzolódik ki.

Egy írni és olvasni tudó, gondolkodó nő igen nagy veszélyt jelent a népességszaporulatra, és a férfiak uralta társadalomra, emiatt létrejön az új hatalom, amelynek fő célja a zuhanó születésszám megfékezése. Ebben a társadalomban a nő saját jogon senkivé válik, egyetlen funkciója van: gyermekeknek életet adni. Mindez disztópiaként jelenik meg, ám könnyedén párhuzamba állítható akár napjaink hazai társadalompolitikájával is. A regény elképesztő módon olvasmányos, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy alig három nap alatt kiolvastam a több mint 600 oldalnyi írást. Érdekes, feszültséggel teli, gondolatébresztő a három nő és Gileád története, amelyet jó szívvel ajánlok mindazoknak, akiket hozzám hasonlóan érzékenyen érint a nők lealacsonyítása és az emberi jogok korlátozása.

13 hozzászólás
Gyula_Böszörményi IP>!
Margaret Atwood: Testamentumok

Kétharmadában hozta az első kötet színvonalát, bár az újdonság ereje már nem működött benne. Tetszett – és mégsem. Lydia néni karaktere zseniális, a többiek viszont meglehetősen sematikusak, egydimenziósak. És aztán jött KN karaktere, ami teljesen tönkrevágta a könyvet: megdöbbentően idétlen, logikátlan figura, aki tökéletesen alkalmatlan arra a szerepre, amire szánták, és érthetetlen, mégis miért képes végrehajtani. Logikai bukfenc a történetben, hogy nem indokolja semmi az ő Gileádba való küldését: amiért megy, azt egy profi ügynök sokkal jobban el tudta volna végezni. Szóval sok az a négy csillag, amit adtam: kettő bőven elegendő lett volna.

4 hozzászólás
mate55 P>!
Margaret Atwood: Testamentumok

Hideg és intenzív, de képes-e megfelelni az „elődjének”? Sajnos nem. Mert végső soron inkább mellékhajtásnak, mint folytatásnak tűnik. Úgy éreztem, hogy most ez hovatovább „csak” egy árnyalt nézet. Mint egy furcsa hibrid, ahol a felnőtt és YA verziókat egyetlen copfba fonták. Igaz, ez is egy erőteljes vizuális megjelenés kulturálisan és politikailag egyaránt, de akármilyen lenyűgöző is a kép, a több mint 500 oldalnyi elbeszélés egy totalitárius rezsimről, nem volt képes fenntartani az érdeklődésem. Három egymást átfedő történet, amelyeket három nő („különböző hangon”) mond el. A három nő (egy idős, két fiatal) története közötti kölcsönhatás azt is lehetővé teszi, hogy összehasonlítsuk az egyének döntéseit arról, hogy mi az etikus viselkedés a totalitárius rendszerben. Ezek együttesen magyarázzák az események láncolatát, amely 15 évvel a végső jelenetet követően történik. (A könyvnek több mint a felét a két fiatal lány meséli el. Az éretlenségük egy olyan hangot hoz létre, amely zavaró, nem feltétlenül irreális, csak bosszantó. Gyerekes gondolataik oldalakról oldalakra folytatódnak, amikor néhány rövid sor elegendő lenne annak bizonyításához, hogy ezek a karakterek valóban rendkívül fiatalok.) Az írónő ismét megmutatja a múltat a jövőbe. De most kevésbé az erőszakra, a társadalom perverzitására összpontosít, mint inkább a kiváltságos osztályok mindennapi életére, valamint arra, hogy a tapasztalatok és a történetek hogyan alakítják a karaktereket. Nem az a kérdése, hogy az emberek miként degradálódnak, hanem az, hogy hogyan váltak erkölcsi módon veszélyessé. Hivatkozásai a holdciklusra emlékeztetnek. Megtanuljuk, hogy a mesében létező jó és gonosz két polarizált kettőssége között a szürke terület teljes dimenziója létezik. Az írástudás lassú és fájdalmas elsajátításának leírása emlékeztethet bennünket a szavak és a hatalom közötti létfontosságú kapcsolatra, és arra, hogy mennyire fontos a nők szavainak érvényesítése. Alkalmanként, széles látószögével, de a teljes bizonytalanságának hiányával, angyalainak és démonjainak küzdelmével, látszólag könnyű állásfoglalásokkal úgy éreztem, mintha már előre eldöntötte volna, mit is kellene gondolnom. És emellett vannak kérdések. És ezeket a kérdéseket jobbára megválaszolatlanul hagyta.

10 hozzászólás
pat P>!
Margaret Atwood: Testamentumok

És én ezt először el se akartam olvasni…
Egyrészt azért, mert anno (sok éve) nekem a Szolgálólány igazából nem is tetszett annyira.
Másrészt, mert ugye a hype íratta kényszer-folytatás ez, nyilván nyögvenyelős, meg a felhasználói igényekhez igazodóan hatásvadász és gejl, meg ki tudja, milyen.

Hát, én elnézést kérek. Súlyosan alábecsültem Atwood kvalitásait. Nem tudom persze, ő változott az eltelt 35 év alatt, vagy én értem meg hozzá az elmúlt 10 év során, de összecsiszolódtunk, úgy tűnik. És rendkívül nagyra értékelem a míves, szarkasztikus, túlírtságában is erőteljes írásművészetét. Ami akkor érvényesül a legjobban, mikor cselekménynek lehetőleg a könyv legalább kétharmadában híre-pora sincs. Illetve akkor, amikor idős női karakter visszaemlékezéseit írja – talán nem véletlenül rettenetesen erőteljesek és hitelesek ezek az írásai (lásd még A vak bérgyilkost).
A végére pedig cselekmény is kerül, és kifejezetten izgalmas.
Nem gondoltam volna, de nekem most spoiler a példaképem.

4 hozzászólás
AniTiger P>!
Margaret Atwood: Testamentumok

Szinte behabzsoltam ezt a regényt, mert teljesen beszippantott a három főszereplő története. Nagyon élveztem, ahogy egymástól távol kezdik el mesélni a múltjukat és a jelenüket, aztán szinte lépésről lépésre sodorják őket egymás felé az események. Tökéletes bosszúszimfónia lett, nagyon örülök, hogy az írónő ennyi év múltával nekiállt megírni Gileád történetét!

Tökéletes folytatása / kiegészítése mind A szolgálólány meséje című regénynek, mind az abból adaptált sorozatnak (amit imádok), ugyanis több közismert szereplő felbukkan ebben a történetben is. Zseniális húzásnak tartom, hogy az írónő az egyik legmegosztóbb karaktert, spoiler tette a történet egyik központi szereplőjévé, és ahogy mind többet tud meg róla az olvasó, úgy bizonytalanodik el a nő szándékait és hitét illetően. Esküszöm, hogy a regény végére már valami szimpátiaszerűséget éreztem iránta, pedig mindig utáltam őt (és azt, amit képvisel).

Bővebben a blogon:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2020/01/margaret-…

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
614 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636769987 · Fordította: Csonka Ágnes
KöfférTzitzah P>!
Margaret Atwood: Testamentumok

A Testamentumok már jóval többet nyújt A szolgálólány meséjénél. Ez köszönhető annak is, hogy nem csupán egy, hanem rögtön három nézőpontból is rálátásunk nyílik az eseményekre, így Gielád sokkal árnyaltabbá válik.

A három főszereplő gondolatai írásos formában rögzített dokumentumok: olvashatunk két tanúvallomást és egy feljegyzéssorozatot is. Utóbbit Lydia Néni szolgáltatja számunkra, aki a Nénik lakóhelyén, az Ardua Hallban titokban elrejti beszámolóit, későbbi értékes felhasználás céljából. Ezáltal nem csak az ő lelkét, élettörténetét, terveit ismerhetjük meg, hanem rálátást kapunk a Gileádban gyökerező korrupcióra, zsarolásokra, a rettenetes, buzgón eltussolt bűncselekményekre. Lydia Néni felvágja nekünk a kívülről érettnek tűnő, azonban belül már rothadásnak indult, kukacoktól hemzsegő almát. A nő kifejezetten erős karakter, rendkívül eszes és számító, éppannyira rettegett, mint tisztelt. Az első részben viszonylag keveset volt jelen, a sorozatban már kicsit többet, de igazán ez a könyv mutatja be őt olyannak, amilyen valójában. Már csak miatta is érdemes kézbe venni a Testamentumokat, főleg annak, aki többet szeretne megtudni a Gileádban folyó belső ügyek természetéről.

A másik két szereplő Agnes és Daisy, akik egy érme két oldala: az egyik lány házasság előtt álló fiatal, aki elmeséli, milyen az élet a Gileádban felcseperedő gyermekek számára, hogy kezelik a nőket, milyen nevelést kapnak, mit várnak el tőlük. Míg a másik, Daisy Kanadában él, ám egy nap szeretett szülei életét vesztik egy robbantásban, mely számára meglepő események láncolatát indítja el, s élete teljes mértékben kifordul önmagából. Közös bennük, hogy egyikük sincs tisztában azzal, valójában kicsoda, bár az olvasó már az első lapokon megsejtheti. Mindkettejük élete gyökeres fordulatot vesz, ám erősek, s megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy alkalmazkodjanak a körülményekhez. Hatalmas pozitívum, hogy ebben a kötetben nem egy olyan passzív szemlélődőt kapunk, mint amilyen Fredé volt az előzőben, hanem aktív, cselekvő nőket. Bár az is igaz, hogy az események az első könyv után 15 évvel játszódnak, amikor már Gileád szilárdnak hitt talajon áll, polgárai kipuhatolták a rendszer gyengéit, szabadságuk határait, s jobban ismerik a belső erők működését, mint a kezdetekkor, így valamivel bátrabban tudnak fellépni.

A két könyv olyan, mintha egy történet eleje és vége lenne, a közepéről sajnos nem olvashatunk, ám ezzel kapcsolatban mégsem érződik markánsan a hiány. A Testamentumok nem csak azt meséli el, mivé formálódott Gileád, hanem felvillant egy keveset Fredé sorsából is, így megtudhatjuk, mi történt az első részben megismert szolgálólánnyal. Nem teljes az információmennyiség, még rengeteg dolog lenne, amiről Atwood tudna írni, s amire a történetet kedvelő olvasók kíváncsiak lennének, de legalább betölti azt az űrt, amit az előző kötet hagy maga után.

Fenntartom A szolgálólány meséjénél is említett nézeteimet, hogy lehetne a politikai rendszerről, a vallásról és még egyéb dolgokról értekezni e könyv kapcsán is, de mivel ezek nagyon érzékeny témák, inkább nem mennék bele. Annyit viszont itthagynék így a végén, hogy Atwood is leírja mindkét művében, hogy sem a sorozatban, sem a könyveiben nincs olyan esemény, aminek ne lenne történelmi előzménye, tehát minden, amiről olvashatunk, valahol, valamilyen formában már megtörtént vagy talán most is éppen zajlik. Ezek tudatában ajánlom mindenkinek az első és a második részt is.

link

Marianngabriella P>!
Margaret Atwood: Testamentumok

A Szolgálólány meséjét mikor olvastam, bár kedvenceltem – ez volt az első molyos kedvencem –, csak 4,5 csillagra értékeltem (ez az egyetlen nem 5 csillagos kedvencem, ha minden igaz). És jó okkal. Akkor az értékelésemben is leírtam, hogy nekem hiányzott a rendszer leírása, az a rész amiért szeretem a társadalmi sci-fiket. Mindezek ellenére tetszett és szerettem is az eredeti történetet. De be kell látnom – számomra – ez a regény fényévekkel jobb volt. Lehet az eltelt idő is rásegített, de számomra (az Özönvíz éve után) ez a legjobb Atwood regény. De ahhoz, hogy ez ilyen jó legyen kellett, hogy a szolgálólány meséje szülessen meg először, anélkül biztosan nem lett volna ennyire élvezetes.
Szokásos váltott szemszög, időben ugrálás, visszaemlékezések, amiket Atwoodtól már megszoktam teszik igazán izgalmassá a történetet. Nem lehet letenni, mert mindig az izgalmas részeknél van szemszög váltás. Azt már az elején érezni lehet, hogy a történet szálai összefutnak, de azért nem gondoltam volna, hogy spoiler A három szereplő történetei közül egyértelműen a néni története a legfontosabb. Ebből derülnek ki a rendszer kezdeti kiépítésének a folyamatai, az, hogy miért és hogyan jön létre a „nők védelmében” egy elnyomó rendszer melynek igazi őrzői a Nénik. spoiler Persze a beavatásuk története igazán mély nyomott hagyott bennem, rengeteg utalás a korábbi jogász életére, amiket szomorúan olvastam (muszáj volt elképzelnem magamat egy ilyen helyzetben, alapvetően szeretem ha történetekben megjelenik a szakmám, de most nagyon nem tudtam értékelni). Végig azon gondolkodtam, én magam mit tennék ebben a helyzetben, mennyire erősek azok az erkölcsi és jogi normák, amiket az évek során magamba szívtam. Már egyetemre is ezekkel az erős érzésekkel mentem, amikről a mai napig úgy érzem, nem csak megmaradtak bennem, de egyre jobban fokozódtak. De természetesen tudom, van az az ár, amiért az ember megszűnik embernek lenni, a saját életét mindenki védelmezi, és mindenki más elé helyezi, életben maradási ösztönünk biztos vagyok benne az ennyire nehéz helyzetben még jobban előtérbe kerülne. (de nem vitatom biztosan vannak emberek annyira magas erkölcsi magaslaton, hogy mások életét a sajátjuk elé helyezik, szerencsére nekem még nem kellett ezt sem megtapasztalnom, így erről nem tudok véleményt mondani). Aztán persze szembe jött velem ez a gondolat, hiszen Atwood maga is felvázolja ezt az olvasójának: „ Hogyan viselkedhettem ilyen helytelenül, ilyen kegyetlenül, ilyen ostobán? – teszed majd fel a kérdést. Te magad sosem lettél volna képes ilyesmire! De te magad sosem kényszerültél rá.” És ez igaz is, remélem nem is kell, de szeretném azt hinni, én is a legjobb döntést hoznám meg egy ilyen helyzetben. A kérdés az, mi a legjobb döntés spoiler De nekem nem tisztem értékítéletet mondanom felette (sem más felett, akik a történelem különböző koraiban egy magasabb erkölcsi jóért erkölcstelenekké váltak). Atwood pont ezt mutatja meg nekünk, semmi sem fekete vagy fehér, semmi sem tisztán jó vagy rossz. De itt ülve a viszonylag nyugodt környezetemben nehezen tudom elképzelni, hogy én így tettem volna.
Ami a másik két szereplőt illeti, ők igazából a néni és Mayday közötti adok-kapok játék aktív résztvevői, érdekes volt az ő történetük, de határozottan nem volt annyira érdekes, mint a néni mondanivalója. Ami pedig a legfontosabb kérdést illet, mi lett Fredével spoiler

csillagka P>!
Margaret Atwood: Testamentumok

Szerencsésnek érzem magam mert a „Szolgáló lány” meséjére a HBO sorozat előtt rátaláltam, Atwood talán a filmsorozat hatására folytattam a mesét, amelynek az első része nálam érzelmileg ütött, míg a második inkább a cselekményével nyűgözött le. Margaret iszonyúan tud írni (szerencsére a fordítóra sem lehet panasz) hihetetlen kerek jegyzőkönyvet kerekített. Megfogadtam, hogy nem fogom behabzsolni, mégis két nap önmegtartóztatás után a tegnapnak addig nem lehetett vége míg a könyv végére nem értem.
Lidia néni a nagy kedvenc, Gileád Richelieu bíborosa mindent megértett és megkavar a felsőbbrendű Parancsnokok bibircsókos orra előtt. Rajongok a manipulátorokért.
Ezzel a könyvvel lett teljes a varázs, elgondolkodtatót, tanulságos, figyelmeztető mese a hatalom és a vallás olyan szeletéről, ami sajnos már nem is feltétlenű fikció hiszen az Iszlám állam működése alatt a nők nem voltak sokkal jobb helyzetben a területükön, mint Gileádában.

1 hozzászólás
ViraMors P>!
Margaret Atwood: Testamentumok

Az a nő, aki nem képes uralkodni magán, nem képes uralni a kötelességhez vezető utat sem. Ne küzdj a düh hullámai ellen, hagyd, hogy a dühöd hajtson. Belégzés. Kilégzés. Kitérés. Elkerülés. Elterelés.

A hihető hazugságok kitalálásának képessége cseppet sem lebecsülendő.

Ha kifecseged, veszélyben az életed, és abba bele is lehet halni.

Bár már a megjelenése előtt – vagyis még azelőtt, hogy a Szolgálólányt olvastam volna – érdekelt a Testamentumok, az előzmény olvasása után egyáltalán nem voltam meggyőződve róla, hogy szüksége van-e a folytatásra. És igazából most sem vagyok benne biztos, részemről megvan a maga szépsége annak a módnak, ahogy Atwood az olvasóra bízza, mi történhet az utolsó oldalak után.
Ebben az értelemben én sokkal inkább a világ bővítéseként fogtam fel ezt a regényt, különböző szempontokat, a szolgálólányokétól eltérő női szerepeket bemutató kiegészítésként.
Másrészről a Testamentumok tulajdonképpen titkok, és hazugságok könyve. Bármelyik narráló karaktert nézzük, mindhármuknak megvannak a maguk titkai, a maguk rejtegetni valói, még akkor is, ha az elején esetleg ők sem tudnak mindenről. Ahogy egyre haladunk előre a három szálon, úgy válik sok tekintetben érthetőbbé Gileád kialakulása és működése, és ezzel párhuzamosan élet-halál kérdésévé azoknak a bizonyos titkoknak a megőrzése, vagy éppen esetenként a felfedése.
Stílusát tekintve már csak a hármas hangnem miatt is egészen más, mint a Szolgálólány. Emellett gördülékeny, és érdekes, kifejezetten jól és gyorsan tudtam vele haladni. Összességében bátran ajánlom mindenkinek, akinek az előzmények tetszettek. Nem hibátlan, de szerintem érdemes elolvasni.

marschlako P>!
Margaret Atwood: Testamentumok

Nem hatott olyan erősen, mint A szolgálólány meséje. Érdekes volt a több nézőpont, azonban az első kötet átütő ereje hiányzott belőle. spoiler Persze ez is tetszett, de fenntartásokkal. A sorozatot nem láttam, így nem tudom, ahhoz mennyiben kapcsolódik, s hogy annak ismerete ad-e esetleg valami pluszt az olvasmányélményhez. Érdemes volt elolvasni, de azért messze elmaradt elődje kompaktságától.


Népszerű idézetek

mate55 P>!

Az ember nem hiszi el, hogy az égbolt a fejére szakadhat, amíg egy darabja maga alá nem temeti.

102. oldal

mate55 P>!

Az ember egy idő után minden érintést szívesen fogad.

158. oldal

4 hozzászólás
mate55 P>!

Ha egy történet, amit igaznak hitt az ember, hamisnak bizonyul, minden más történetet gyanúsnak talál.

320. oldal

Málnika>!

Készülj fel arra, hogy nem mindenkinek leszel rokonszenves az élet során.

301. oldal (XII Kárpit)

Málnika>!

Továbbra is figyelemmel kell lennünk a múltban elkövetett hibákra, nehogy megismételjük őket.

596. oldal (A tizenharmadik szimpózium)

mate55 P>!

– A barátság sajnos néha csupán a felszínen létezik.

267. oldal

mate55 P>!

Szobrot csak halottaknak szabad állítani, én mégis kaptam egyet, pedig még élek.

(első mondat)

Málnika>!

Add, hogy elfogadjuk a múltat minden hibájával együtt, és elinduljunk egy jobb jövő felé megbocsátásban, szerető jóságban.

558. oldal (XXIV A Nellie J. Banks)

msehajnal>!

Meglepődnél mások hiányában milyen hamar eltompul az agy. Egy ember egymagában nem is igazán ember: másokhoz viszonyítva létezünk. Én egyedül voltam: fennállt a kockázat, hogy megszűnök ember lenni.

221. oldal

Kapcsolódó szócikkek: egyedüllét · emberek
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Raana Raas: Elágazó utak
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
On Sai: Scar
Naomi Alderman: A hatalom
Murakami Haruki: 1Q84
Marissa Meyer: Cinder
Ian Tregillis: Géplélek
A. M. Aranth: Oculus
Raana Raas: Hazatérők
Jennie Melamed: Lányok csöndje