Pénelopeia 66 csillagozás

Margaret Atwood: Pénelopeia

A ​világszerte nagy népszerűségnek örvendő kanadai írónő (A vak bérgyilkos, A szolgálólány meséje) egyedi hangulatú műve a legújabb kötete a Palatinus Kiadó Mítosz-sorozatának, mely korunk legkiválóbb szerzőinek írásait gyűjti csokorba, akik modern és maradandó irodalmi formában alkotnak újjá egy-egy mítoszt. A többszörösen jelölt és szinte minden évben a Nobel-díjra esélyesek között emlegetett szerző ebben a kötetében Odüsszeusz és Pénelopé mítoszát újítja meg izgalmasan eredeti formában. Az alaptörténetet mindenki ismeri: a trójai háborúban harcoló leleményes görög hűséges asszonya minden erejével azon van, hogy egyben tartsa a távol lévő Odüsszeusz ithakai királyságát, és eközben serdülő és egyre harcosabb fiával, Télemakhosszal is boldogulnia kell, valamint kordában kell tartania a kezére pályázó kérők hadát. Atwood mítosz-regényében az asszony lesz az elbeszélő, férje kalandjai csupán hátteréül szolgálnak az izgalmas, játékos és szenvedélyes történetnek. A mű egyszerre… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2005

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Mítosz

>!
Palatinus, Budapest, 2007
178 oldal · ISBN: 9789639651593 · Fordította: Géher István

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 71

Kívánságlistára tette 67

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Oriente P
Margaret Atwood: Pénelopeia

Pénelopeia, azaz az Odüsszeia Pénelopé szemszögéből. Már ez az alapötlet is nagyon eredeti, a kivitelezés pedig még inkább: egyes szám első személyben megírt narratíva és túlvilági elmélkedés, ahol a naív-őszinte hangnem igencsak becsapós. A szatirikus kórusbetétek hamar felkeltik a gyanút, hogy itt senki sem mond egészen igazat, de miért is tenné, hiszen a történetmesélés ősi lényege érvényesül, ahol látszat és valóság határa elmosódik, a szubjektív nézőpont elsődleges. Atwood zseniálisan manipulálja az olvasót, miközben a görög drámai légkört is megidézi.

A könyv indirekt hozadéka, hogy újra fellapoztam az Odüsszeiát is, ami megdöbbentően jó. Most is és mindig.

>!
kalypso
Margaret Atwood: Pénelopeia

Francesco Fioretti Dante átirata után talán túl korán akadt a kezembe az az olvasmány – amit beszerzési lehetőség hiányában szintén hosszú ideje tologatok a várólistámon –, s egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez az előolvasás jót hatással volt rá. Míg Fioretti regényébe jobban bele tudtam magam olvasni, a Pénelopeia sorai néhol már túl modernnek bizonyultak számomra. Az alapötlet, Odüsszeusz történetének női átirata elég nagyot robbanhatott volna, számomra mégis elmaradt az a bizonyos plusz, vagy talán épp ez a plusz tűnt néhol túl soknak. Az alapötletet nagyon is értékelem, a kivitelezést kiváltképp (izgalmas volt a történetet megszakító kórusbetéteket olvasni, melyek rábólintanak a történetre, vagy éppen cáfolják azt), valamint borzasztóan tetszett a szatirikus hangnem, amely végigkísérte a művet, de szégyen, nem szégyen, az én szívemet ez most nem dobogtatta meg.

>!
NewL P
Margaret Atwood: Pénelopeia

Egy jól megírt történet, az Odüsszeia Pénelopé és a szolgálólányok szemszögéből.

>!
Arcturus
Margaret Atwood: Pénelopeia

Mindig is kedveltem Odüsszeuszt, mint ógörög hőst (nem is hinnétek ezt el, ha látnátok, hogy írom ezt az értékelést… Odüsszeusz nevét – most is – talán negyedjére sikerült helyesen leírnom :D) Sokkal inkább, mint akármelyik másikat, és épp azért szerettem, mert az eszét használva jutott ki a kalamajkákból. Nos, végigolvasva ezt a könyvet, és végiggondolva a „valódi” Pénelopé életét az alatt a 20 év alatt, már nem feltétlen tekintem hűtlen férjét akkora hősnek…
A regény írásmódja és szemléletmódja nem a szokásos, nagyon tetszett az a húzás, hogy Pénelopé a hádészi alvilágban bolyongva, 2-3 ezer év távlatából meséli el a történteket, közbefűzve néhány alvilági találkozást, és a 12 lány kóruselőadásait.
Jó volt, tetszett. És ahogy a Visszatérés Trójából című regény, úgy ez is megpróbált a valóságra reflektálni, csak az előbb említett Odüsszeusz szemszögéből íródott, és a mondai elemek helyett a tárgyilagosságra épített, addig ez ugyanezt tette Pénelopé oldaláról.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti az ókori politeista mondákat, legendákat, különösen Odüsszeusz és a trójai mondakör történeteit. Elgondolkodtató, de szórakoztató.

>!
entropic P
Margaret Atwood: Pénelopeia

Aztán Pénelopé érdekel-e valakit az Odüsszeiából? Vagy róla elég annyi, hogy okos volt, meg szemérmes, meg hűségesen várta haza hős Odüsszeuszát a mindenféle kalandokból?

Tetszik, hogy Atwoodot érdekli Pénelopé. Egyébként is szeretem az alternatív történeteket, és érdekes volt ezt is olvasni. Mert bár a nem-alternatív mű is bejött nekem (legalábbis másodszorra, rövid magyarszakos karrierem során, mert gimiben még túl kicsi voltam hozzá szerintem), az Odüsszeia határozottan nem Pénelopé miatt emlékezetes számomra. Az Odüsszeiából én is csak a szokásos macsó-dolgokra emlékszem, meg O. leleményességére, na és persze a rózsásujjú hajnalra, ami mintha egyfolytában kélne ki a ködből.

A Pénelopeia ugyanerről szól, csak nem O., hanem P. szemszögéből (de sajnos nem eposzi terjedelemben, pedig szívesen olvastam volna P. kalandjairől többet is).

Érdeklődött egyébként egy ismerősöm, hogy mit olvasok, elmondtam neki röviden, mi ez, mire azt kérdezte: és az nem unalmas? Mégis mivel töltötte Pénelopé az idejét? Elment sétálni, bandázott a barátnőkkel, meg kémlelte egy kicsit a tengert?

Ha nagyon vad feminista lennék, biztos a torkának ugrottam volna az implicit ősmacsó feltételezés miatt, hogy a nő élete megáll, ha nincs ott a férfi. De én szelíd vagyok, úgyhogy csak elmeséltem, hogy nem, nem unalmas, mert P.-nek voltak gondolatai, ötletei, tervei, cselekedetei O. távollétében is, és ez amúgy se valami Szabó Lőrinc-i lámpalecsavarós módon működik.

Az igazság persze az, hogy P. életét, terveit és cselekedeteit igencsak erősen meghatározta az, hogy ő nő, és szinte mindig kénytelen volt alárendelni magát vagy konkrét személyekben megtestesülő, vagy diffúz hatalmaknak (férj, rokonok, régi bútordarab-szolgák, meg a társadalom úgy egészében). Atwood meg jól megmutatja, hogy P. ennek ellenére is féltve (és viszonylag sikeresen) őrizte önmagát – ami pár ezer évvel ezelőtt valószínűleg elég nehéz lehetett.

Ennek ellenére nem vagyok annyira elalélva ettől a műtől, mint Atwood egynémely más művétől (főleg az Edible Woman-től és a Vak bérgyilkostól) – fene tudja, nekem ez kicsit rövid (én meg jobb szeretek Atwood-féle nőalakokról minél több oldalon olvasni), és egy kicsit sűrűn-feminista (én meg jobb szeretem, amikor egy Atwood-regényben a feminizmuson kívül még minimum háromezerféle egyéb agyalnivaló is van, itt meg nincs annyi, csak mondjuk ötvenféle).

>!
pat P
Margaret Atwood: Pénelopeia

Mert minden éremnek két oldala van. A valóságnak meg száz arca. Mindenkinek megvan a saját nézőpontja, és mindegyik igaz, miközben egyik sem. Továbbá, hosszú az út lélektől lélekig, és a kommunikáció függőhídja gyakorta leszakad félúton. A kultúrantropológiai vagy a feminista nézőpont pedig további bonyodalmakat rejt.
A könyv humoros is, tartalmában és stílusában eredeti is, de egyiket sem viszi túlzásba, maradtak benne kiaknázatlan lehetőségek. És tudom, illetlenség mindenféle összehasonlításokat tenni egy értékelésben, de A pillanat Szabó Magdától messze-messze felülmúlja, minden tekintetben.

>!
gab001 P
Margaret Atwood: Pénelopeia

Az Odüsszeia Pénelopé szemszögéből elmesélve. Kifejezetten izgalmasnak és lendületesnek találtam a történetet. Érdekes volt ebből a szemszögből megismerni. Tetszett, hogy Pénelopé a saját szavaival mesélte el, a túlvilágról és a mai korból visszatekintve tömören és lényegre törően, mégis nagyon olvasmányos és választékos stílusban. Elgondolkodtatott és kikapcsolt egyszerre.

>!
ÁrnyékVirág P
Margaret Atwood: Pénelopeia

A szolgálólány meséje után arra számítottam, hogy Atwood mindig nagyot üt. Ez nem ütött, de egy szórakoztatóan megírt, üdítő és új nézőpontból bemutatott történettel ajándékozott meg. Mitológia másképpen.

>!
langimari
Margaret Atwood: Pénelopeia

Nemrégiben olvastam újra az Odüsszeiát éppen egy hasonló parafrázis kapcsán, nyilvánvalónak látszott, hogy ezt is el kell olvasnom, járjuk körül a történetet, mondja el most Pénelopé. Úgy olvasom itt, hogy nem jó, ha hasonlítgat az ember, mégis megteszem. Nekem Máraitól a Béke Ithakában jóval átütőbb erejűnek tetszett. Atwood persze nem rossz, van humora, nekem a könyv ugyan kissé feminista ízű. De hát milyen is lenne, ha a szerző feminista?

>!
Nikii_Kiss
Margaret Atwood: Pénelopeia

Odüsszeusz törtèneteit olvasva egyszer sem jutott eszembe, hogy „vajon Penelopè mit csinált, míg ura elkalandozott a világban”, de szerencsére Atwood elmesèlte ezt.
Sajnos Penelopèval nem tudtam dűlőre jutni, nem szeretem a fejben okos ès független, közben meg ájtatos-szemekkel-lesem-a-fèrjem-minden-szavát karaktereket. Persze, èrtem èn, hogy mièrt lett ilyen, spoiler
Egyèbkènt èrdekes törtènet, èrdekes kèrdèsekkel.


Népszerű idézetek

>!
olvasóbarát P

Mi lett belőlem? Tanulságos legenda. Bot, amivel ütni lehet más asszonyokon. Miért nem tudtak a helyzetbe jobban belegondolni, jobban átélni az igazságot, a szenvedést, az enyémet? Nem jól vették a figurát, az énekesek, a mesemondók. Ne kövessétek a példámat, azt akarnám belesivítani a fületekbe- igen a tiétekbe! De ha sivítanék, az úgy hangzana, mint a bagoly hangja.

15. oldal

>!
soitgoes

Gondolom, ezt szerette bennem a legjobban: hogy szeretem a történeteit. Olyan női tehetség ez, amit rendszerint alábecsülnek.

50. oldal

>!
Profundus_Librum

„Egyszer azt mondta, hogy minden emberben van egy rejtekajtó, ami a szívbe nyílik, és ő nem nyughatik, amíg meg nem találja ennek az ajtónak a kilincsét. Mert a szív kulcsos zárra jár, és aki hozzáfér az emberek szívéhez, hogy kitudja titkaikat, az hozzáfér a Moirákhoz is, és kezébe kaparinthatja sorsának fonalát…”

>!
Profundus_Librum

„Meg aztán, ha egy férfi büszke az ügyes álöltözetére, csak a bolond feleség kiabálja ki, hogy felismerte: mindig rosszra visz a férfit megfosztani a meggyőződésétől, hogy milyen okos.”

>!
soitgoes

Most, hogy meghaltam, már mindent tudhatok.

(első mondat)

>!
kiscsiga

Az apám Íkariosz volt, Spárta királya. Az anyám najád. Najádok lányai akkoriban tucatjával születtek, tele volt velük a görög világ. Mindamellett nem árt, ha valaki félistentől születik. Vagy nem rögtön árt.

20. oldal

>!
Profundus_Librum

„Gondolom, ismeritek a szabályokat. Ha óhajtjuk, újjászülethetünk és elkezdhetünk egy új életet, de előbb innunk kell a Felejtés Vizéből, hogy emlékezetünkből kimossa minden korábbi életünket… A Felejtés Vize nem hat mindig úgy, ahogy kellene. Vannak, akik mindenre emlékeznek.”

>!
Mariann_Czenema P

Igaza van. Sohase fogok inni a Felejtés Vizéből. Nem látom értelmét. Pontosabban: látom értelmét, de nem kívánom a kockázatot. Elmúlt életem tele volt gonddal-bajjal – de ki tudja, hogy a következő nem lesz-e még rosszabb? Szűkös betekintésem alapján is azt kell látnom, hogy a világ éppolyan veszedelmes, mint amilyen az én időmben volt, azzal a különbséggel, hogy a nyomorúság és a szenvedés most sokkal kiterjedtebb. Ami pedig az emberi természetet illeti, az bizony örök áron is csak cifra bóvli.

161-162. oldal - Házibéke a Hádészban

>!
olvasóbarát P

Nos tehát: mivel társul a szám, a lányok száma- a tizenkettes szám- a kiművelt elmében? Tizenketten vannak az apostolok, tizenkét napból áll a karácsonyi ünnepkör„ és persze ott a tizenkét hónap… mellesleg pedig mit társít a hónap szóhoz a kiművelt elme? Igen? Ön uram, ott hátul? Helyes a válasz. A hónap a hold szóból ered ez köztudott.És az sem csak véletlen egybeesésből adódik, azaz egyáltalán nem véletlen, hogy éppen tizenketten voltunk, nem tizenhárman, nem tizenegyen és nem is kilencen, mint a nótabeli asszony lányai, akiket nem győzött számlálni.

140. oldal

>!
rosa_canina

Az istenekben volt valami gyerekesség, vásott kártékonyság. Most már elmondhatom, mert nincs többé testem, túl vagyok ezen a szenvedésen, és az istenek különben sem hallgatnak a szóra. Szerintem alszanak. Mostani világotokban már nem kell tartani az istenek látogatásától, mint a régieknek, hacsak nem kábítóztok.

33. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Madeline Miller: Akhilleusz dala
Mary Renault: Thészeusz ifjúsága
Mary Renault: A királynak meg kell halnia
David Gemmell: A Sötét Herceg
Majtényi Zoltán: Istennő szépséges fia!
Madeline Miller: Kirké
Sjón: A cethal gyomrában
Baráth Katalin: A borostyán hárfa
Celeste Ng: Amit sohase mondtam el
Toni Morrison: A kedves