Macskaszem 77 csillagozás

Margaret Atwood: Macskaszem

Elaine Risley, az ellentmondásos megítélésű festőnő saját életmű-kiállítására tér vissza fiatalsága színhelyére, Torontóba. A városba érve megrohanják az emlékek, eszébe jutnak gyerekkori játszótársai, akikkel együtt fedezték fel a barátság titokzatos világát, megismerve a vágyakozást, a kegyetlenséget és az árulást. Elaine-nek szembe kell néznie múltjával, és művészként és nőként is számot kell vetnie önmagával. Ám ehhez legelőször is meg kell szabadulnia az őt kísértő emlékektől…
A Macskaszem a kanadai író pályájának egyik mérföldköve, melyet 1989-ben Booker-díjra is jelöltek. Most először olvasható magyarul.

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
Jelenkor, Budapest, 2020
664 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635180585 · Fordította: Csonka Ágnes
>!
Jelenkor, Budapest, 2020
668 oldal · ISBN: 9789635180639 · Fordította: Csonka Ágnes

Enciklopédia 5


Kedvencelte 7

Most olvassa 20

Várólistára tette 145

Kívánságlistára tette 162


Kiemelt értékelések

Málnika P>!
Margaret Atwood: Macskaszem

”Már látom, hogy sosem lesz vége a tökéletlenségnek, a helytelen viselkedésnek. Ha fel is nő az ember, nem számít, mennyit súrol, mit csinál, mindig lesz egy újabb folt vagy pattanás az arcán, egy ostoba mozdulat, valaki rosszallóan néz majd a láttán.”

Egy újabb, régen megjelent Margaret Atwood könyv került végre magyar nyelven is kiadásra, a Macskaszem a láthatatlan, ám annál gyilkosabb jelenség, a szóbeli bántalmazás témáját mutatja be főhőse sorsán keresztül. Elaine felnőtt nőként tér vissza gyermekkora helyszínére, Torontóba saját retrospektív kiállítására. Félelemmel várja a szembenézést Cordeliával, három gyermekkori “barátnője” közül az egyikkel. A lányok kegyetlen játékokban lelték örömüket, amelyek arra irányultak, hogy Elaine-t “megjavítsák” és saját hatalmukat próbálgassák. Az elbeszélésben keveredik a gyermek- és a felnőtt szemszög, amely egyszerre szolgálja a feldolgozási folyamatot és mutatja be a bántalmazás hatását a személyiségre. A verbális abúzus az, amit szinte senki sem vesz észre spoiler, és lehetetlen úgy szavakba önteni, hogy valóban ki is fejezze azt, ami történik. Atwood, az ábrázolás nagymestere nemcsak gyönyörű képekben ír, hanem kiválóan szemlélteti a szóbeli erőszak lecsapódását is, az emlékek elfojtását, amely után kizárólag az állandó szorongás és belső feszültség marad. Az identitáskereső regényben azonban Elaine sem szabadulhat a feldolgozástól, az emlékek felszínre hozásától és az elengedéstől. Szívből ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik éveken át szóbeli bántalmazás áldozatai voltak, de azoknak is, akik lekicsinylik a szavak romboló erejét.

9 hozzászólás
Kókuszka>!
Margaret Atwood: Macskaszem

Atwood 1964-ben kezdte meg regénye megírását, majd csak az 1980-as évek végén fejezte be, amikor már az ő lánya is tizenéves volt és lehetősége volt megfigyelni rajta keresztül is a gyermekek érzésvilágát, egymáshoz és környezetükhöz való viszonyulását. A Macskaszem az identitás regénye, Elaine Risley életét követhetjük nyomon, már sikeres festőként visszatekint gyermekkorának elfeledett eseményeire, melyek személyiségét formálták.
Ott van még mindig ugyanaz a szégyen, ugyanaz az émelygő érzés a testemben, ugyanaz a tudat, hogy rossz vagyok, gyenge vagyok; ugyanaz a vágy, hogy szeressenek, ugyanaz a magány; ugyanaz a félelem.
Hiába lép be a felnőtt világába a sérelmek, a fájdalom, a gyermekkori traumák elkísérik, küzd saját maga megtalálásáért.
Atwood mindezt gyönyörű mondatokkal, tele metaforákkal, hasonlatokkal, csodálatos tájleírásokkal, ízek, illatok, érzések gazdag képi megjelenítésével meséli el.

2 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Margaret Atwood: Macskaszem

Mit kezdhet egy 9 éves gyerek azzal, ha pont azok bántják, akiket szeret és akikről azt hiszi, hogy szintén szeretik őt? Hogyan tudja feldolgozni egy fiatal lány a folyamatos verbális és lelki terrort, a megalázást és zaklatást? Felnőttként tovább tud-e lépni, és meg tud-e bocsátani a zaklatóinak és főként saját magának?

Elaine, az ötvenes éveiben járó festőnő egy életmű kiállítása miatt tér vissza hosszú évtizedek után Torontoba, melynek során felelevenednek előtte a gyermekkori, rég elfeledettnek vélt traumái. Elain az ismerős utcákat és helyszíneket járva újra átéli ezt a traumatikus időszakot, melynek középpontjában Cordeliához fűződő barátsága áll. Az időben és térben is több síkon futó regényben az események közötti határvonalakat a főszereplő Elain emlékképei és művészként létrehozott valóságos képei kötik össze. Atwood csodálatos színekkel, érzésekkel teli regényében ezeken a képeken keresztül követhetjük nyomon azt a folyamatot, amelynek során Elain próbálja felidézni és feldolgozni a fájó múltat. Atwood rengeteg szimbólummal tarkított művében Elain kénytelen szembesülni azzal, hogy az őt ért bántalmazások a gyermekkor lezártával nem értek véget és a bosszúból elkövetett tettei nem tudtak elégtételt nyújtani számára. A macskaszem mintájú üveggolyó nemcsak egy szerencsehozó talizmán, egyfajta menedék és vigasz Elainnek, hanem egyfajta görbe tükörként is szolgál nemcsak saját maga, hanem az őt körülvevők számára is. Ugyanilyen szimbólumként jelenik meg Van Eyck Az Arnolfini házaspár című festménye és ennek mintájára Elain által készített művészeti alkotás is, ahol a tükörben önmagát, de egy másik énjét láttatja. Elaina a kiállításról hazafelé tartó repülőúton a mellette ülő két idős barátnőt figyelve rádöbben arra, hogy bár sikerült túltennie magát a gyermekkori traumán, és meg tudott bocsátani Cordeliának, azonban annak a lehetősége, hogy igazi barátok legyenek sajnos örökre elveszett és ennek a hiánya utólag sem pótolható. Fájdalmas és felkavaró, szívbe markoló olvasmányélmény.

Amadea>!
Margaret Atwood: Macskaszem

"- Meg kell tanulnod kiállni magadért – teszi hozzá anyám. – Ne hagyd, hogy parancsolgassanak neked. Ne légy gyenge! Gerincesebbnek kell lenned. – A tésztát a formába kanalazza.
A szardíniákra gondolok, a gerincükre. Az ő gerincüket meg lehet enni. A csontok szétporladnak az ember foga alatt – elég egy érintés, és szétesnek. Az én gerincem is ilyen lehet: szinte alig van. Ami történik velem, az én hibám, mert nem vagyok gerincesebb."

Egy este vergődtem a könyvespolc előtt, hogy mit olvassak, és a tartalékolt Atwoodokra esett a pillantásom. Atwood mindig jó, Atwoodot szeretjük, legyen akkor a Macskaszem, mert a fülszövege alapján ez tűnt barátságosabbnak.

Ahha. Atwood, akinek ezer arca van, minden (általam olvasott) könyve ámulatba ejt és sose egy megszokott látásmódot kínál, minden, csak nem barátságos… látszik, hogy régen olvastam tőle.

Az első kb. tíz oldal alatt olyan intenzíven tört rám a rettegés, hogy nem akarok megöregedni, nem akarok vénasszony lenni, nem akarom a reszkető, göcsörtös kezeket, a lógó bőrű csirkenyakat, a homályos látást, hogy már most masszívan tartok az öregedés felé, és hogy ami elmúlt, sose jön vissza, örökre elmúlt és elpazaroltam az időmet olyan dolgokra, amik nem számítanak. Ültem a buszon és reszkettem a félelemtől. Öreg leszek és ronda és senki nem fog rám nézni, senkinek nem fogok számítani.

És akkor még csak reggel fél nyolc volt.

Iszonyatosan kínlódtam az első száz oldallal és életemben nem utáltam még annyira várost, mint a negyvenes évekbeli Torontót, pedig sose jártam ott – figyeljük meg a jó író hatalmát: úgy tud érzéseket kelteni egy idegen emberben egy helyről, egy adott időszakban, hogy az valóságosnak éli megt a leírt szavakat és jóformán saját emlékként épül be az emlékezetébe – és nyilván nem is fogok. Nem akartam ezt a nedves gyapjú-és állott linóleumszagú, sivár poklot, amiben a kislány Elaine él, ami olyan kiábrándító, mint az összetapadt, nedves falevelek halma a jeges novemberi esőben.

Sokakat Elaine kilencéves korában elszenvedett kínzásai ragadnak meg – persze régen minden jobb volt, az iskolai bántalmazás a dekadens 21. század elkényelmesedett gyerekeinek agyszüleménye, hát hogyne –, engem inkább az foglalkoztatott, hogy a későbbi viselkedésmintáiban milyen nyomot hagyott ez az időszak, a felnőtt nőkkel való kapcsolataiban, a lányaihoz [a helyében biztosan úgy éreztem volna, szórakozik velem az univerzum] való viszonyulásban. Rejtőzködik a nők között, lebénul a köztük kavargó nüansznyi indulatoktól, amelyek olyan változékonyak. Mennyire megnyugtatóan egyszerűnek tűnt az ő szemszögéből a fiúk világa – miközben tudjuk, hogy ők is rettenetes sérüléseket tudnak egymásnak okozni – és milyen csapdákkal telinek a nők közötti kapcsolatok! Se a nők, se férfiak pártjára nem akarok állni, de, valljuk be, a nők egészen kifinomult formában űzik a verbális bántalmazást és természetesen férfiként sokkal könnyebb volt akkor (és sajnos most is) boldogulni.

Azt is érdekes megfigyelni, hogyan változik az ember személyisége; szerintem lenyűgöző, hogy egy félénk, terrorizált kislányból csípős nyelvű, mindennel szembemenő tinédzser lesz, ahogy az is, hogy tényleg ekkora pálfordulások történnek. A változás folyamatos, de felnőttkorban általában már finomodik (avagy sose vagyunk biztonságban magunktól).

Annyira komplex ez a regény, annyi mindent magába foglal, ami egy nőt érinthet; a lányokat a fiúktól elválasztó társadalmi konvenciókat, a látható és láthatatlan elvárásokat, az ikerszettben kapható pulóvereket, a vasárnapi ebédet, a vétélést, hogy ha egy nő fest, akkor az összes kérdés a női mivoltára vonatkozik és nem a műveire, milyen mintákat adunk át a lányainknak, a szorongást, hogy elárultuk a feminizmust, mert néha jó érzés átadni a bevásárlószatyrokat és elfogadni, hogy egy férfi kicseréli a beszakadt deszkát a tornácon.

(Az is egy mekkora ordas, belénk csontosodott elvárás, hogy a nőknek mindent ki kell bírni, nem látszhat rajtunk semmi.)

Ui.: Továbbra is nagyon hálás vagyok a Jelenkornak, amiért a szerzőhöz méltó életműkiadásban hozza el nekünk az eddig kiadatlan Atwood-regényeket, szép köntősben, példás szöveggondozással. Csonka Ágnes fantasztikus, érzékeny fordítása külön köszönetet érdemel.

Kkatja P>!
Margaret Atwood: Macskaszem

Remek volt, már megint!
Atwood mestere az emlékek felidézésének és a történetmesélésnek, kisujjból rázza ki Elaine gyermekkorában és a jelenben párhuzamosan futó szorongó és megfelelni vágyó életét spoiler.
Ami nagyon jó volt, hogy a korosodó festőnő emlékei között haladva belőlem is nagyon sok hasonló, már rég elfelejtett gyermekkori mozzanatot hozott fel ez az utazás – illatok – képek – érzések, így könnyen azonosultam a pikírt és gondolataiban -festményeiben élő lánnyal/asszonnyal és láttam, hogy mennyire meghatározóak a gyermekkorban átéltek, akár az egész életünkre kihatva.
És bár nem volt itt sem túl izgalmas a cselekmény, mégis alig tudtam letenni, annyira érdekelt a kis és nagy Elaine élete.
Bennem Stoner története is felidéződött az olvasása közben, hasonlóan egyszerű, de pompás olvasmány! :))

Mariann_ P>!
Margaret Atwood: Macskaszem

Még nem olvastam semmit az írónőtől, a Szolgálólány meséjét szándékosan nem.
Pár jó értékelés szembejött velem, így kedvet kaptam hozzá. @kókuszka, @Málnika, köszönöm az értékeléseteket, nagy hatással volt rám amit írtatok.
Tetszett, mostanában több életutat olvastam, de ez volta a legkeményebb.
Egy kislány , aki gyerekkorában szóbeli bántalmazásokat élt át , folyamatos lelki terrort.
A gyermekkorában éppen azok bántják, akiket szeret, és akikről azt hiszi, hogy szeretik.
Elaine festőművész lesz, a múlt megjelenik festményeben.
Ötvenes éveiben visszatér gyermekkora helyszínére, Torontóba, felelevenednek a múlt történései.
Rájött, hogy felnőtt korában sem lépett rajta túl, a félelmek, a megfelelni akarás kíséri azóta is.
A történet hol a múltban járt, hol a jelenben, aminél én nem találtam semmiféle jelzést, hogy éppen melyikben járunk, de egy idő után azért rájöttem.
A macskaszem egyébként egy szerencsehozó üveggolyó.
Hosszú évek munkája ez a könyv, hiszen 1964-ben kezdte, és 1988-ban jelent meg először.
Sokunkat elgondolkodásra késztet ez a könyv , maximum csillagozást érdemel.

2 hozzászólás
Boglinc P>!
Margaret Atwood: Macskaszem

Számítottam rá, hogy ismét egy érdekes regény részese lehetek majd a Macskaszemmel, de arra nem, hogy ennyire megrágottnak fogom érezni magam utána…

Főszereplőnk teljes életét megidézi előttünk, ám a gyermekkorban elszenvedett verbális bántalmazások az én lelkivilágomat rettentően megfeküdték.
Atwood zseniálisan tud érzéseket átadni, én pedig maradéktalanul bele tudtam magam élni, csak mindez azt is jelentette, hogy gyakori volt a gyomorgörcs és a tehetetlen düh érzete.

A Macskaszem a 2020-as évem egyi legmeghatározóbb olvasmánya lett, de az biztos, hogy regenerálódnom kell, mielőtt újabb Atwood műbe fogok, hogy aztán ismét kifacsarja a szívem és darabokra törjön.

Bővebben itt írtam róla:
https://booktasticboglinc.blogspot.com/2020/12/margaret…

>!
Jelenkor, Budapest, 2020
664 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635180585 · Fordította: Csonka Ágnes
VeronikaNy>!
Margaret Atwood: Macskaszem

Atwood általában megkeresi a társadalom apró pöcegödreit, amire gondolni sem akarunk, mert utáljuk a bűzét. Na ezeket ő szépen kivilágítja, és nagy nyilakkal mutat rá. Olyan atwoodosan, finoman, nem didaktikusan. Most a gyermekek közti bullying a téma, és hosszútávú kifutása.
Az idősödő Elaine festőművész, és egy retrospektív kiállításának megnyitójára érkezik Torontóba, abba a városba, ami neki a gyermekkort, felnőtté válást, és egykori barátnőjét, Cordeliát jelenti. A múlt és a jelen két szála egymásba fonódva, egymásra reagálva jelenik meg végig a regényben.
Elaine édesapja entomológus, hogy a rovarokat az élőhelyükön tudja tanulmányozni, a család folyamatosan utazgatva él, kb a kislány 8 éves koráig. Ekkor érkeznek meg Torontóba, ahol be kellene illeszkedni a kertvárosi lányok közé, meg kell ismernie szokásaikat, fura viselkedésüket. Egészen jól halad az úton, amikor megjelenik Cordelia, és a kis baráti társaság megváltozik, Elaine célponttá válik. Nem egyszerű bántalmazás ez, hanem egy ritka szofisztikált formája, amikor az egész érzelmi zsarolás “értedteszem”-nek van álcázva, igazi szeretetnen. Nincs itt szó igazán durva jelenetekről, inkább csak fájdalmas, és hosszú távon hat. Elaine lassan idősebb lesz, Cordeliával a kapcsolata egészen átalakul, felnőtt korukra ennek a beteg kapcsolatnak nagyon széles spektrumát megismerjük, miközben Elaine felnő, festőművésznek tanul egy olyan korban, amikor a nők háziasszonyként végzik egy rendes férj mellett.
Engem hidegen hagynak a borítók, megpróbálom tudatosan válogatni a könyveimet, az sem érdekes, hogy papíron vagy elektronikusan olvasok, de ha egy könyv érdekel, és Féder Márta tervezte a borítót, az azonnal repül a polcra, és úgy látom, Atwoodot különösen jól érti és érzi.

_Nikki>!
Margaret Atwood: Macskaszem

"Nem szeretek költői képekkel élni, mert a legtöbbször csak hangzatos szavakkal találkozni tartalom nélkül, de most mégis kivételt kell tennem. Atwood könyve olyan volt számomra, mint egy puha és meleg takaró, ami körbeölel a szavaival, az ismerős illatával, s hiába a fájó, gyakran nehéz tartalom, mégis az otthonosság érzetét nyújtja. Nem titok, hogy szeretem a szépirodalmat (noha manapság sokkal kevesebb fordul meg a kezeim között), de Macskaszem annyira jólesett a lelkemnek, mint kevés könyv ebben az elmúlt egy évben.

Atwood lehengerlő egyszerűséggel, mégis költőien teremti meg azt a különleges atmoszférát, ami egyszerűen úgy beszippantja az embert, hogy aztán nem lesz képes letenni a könyvet egy percre sem. A történet cselekménye ugyanis nem sodró, nem a szereplőket az élethelyezetükből kimozdító események dominálnak, hanem sokkal inkább a főszereplő, Elaine identitáskeresésével és -fejlődésével foglalkozik, azzal, hogy miként reagál a környezetére és a környezete hogyan reagál rá. Éppen ezért a könyv javarészt Elaine gyermekkorán kalauzol át bennünket, a gyermeki szemén keresztül ismerjük meg a történetét és a személyiségét alakító pillanatokat, amelyek aztán kihatással lesznek az arra az érett, ellentmondásos megítélésű festőnőre, akivel a jelenben találkozunk."

A teljes értékelés » https://nemfelunkakonyvektol.hu/2020/12/margaret-atwood…

Teetee>!
Margaret Atwood: Macskaszem

Azt szeretem Atwoodban, hogy annyira pontosan le tudja írni a női „milét” apró mozzanatait, és közben mégsem hat programszerűnek, hanem a történetei teljesen hitelesek.
A Macskaszem néhány lány története, persze főleg Elaine-é, akiből festő lesz, és ötvenvalahány évesen visszatér gyerekkora városába, Torontóba, ahol retrospektív kiállítást rendeznek neki, ez pedig „remek alkalom” egy kis belső számvetésre.
Elaine felidézi az iskolás éveket, a kapcsolatát három iskolatársával, Carollal, Grace-szel, majd a valamivel később a környékre költöző Cordeliával, akikkel bebocsátást nyer „a lányvilágba”, amit eddig nem volt módja kiismerni, lévén a családjuk folyton úton volt a rovarkutató édesapa munkája miatt. Elaine-nek van egy bátyja, de lánytestvére vagy barátnői nincsenek, ezért ez egy teljesen új helyzet számára.
Carol, Grace és Cordelia azonban már tudatosan és tudattalanul is pontosan kondicionálva van arra, hol is van egy nő helye, és barátság címén a legváltozatosabb könyörtelenségeket eszelik ki.
Nincs itt fizikai bántalmazás, ó, nem, ezek a lányok ennél körmönfontabbak, meg akarják javítani Elaine-t, aki pedig kétségbeesetten próbál beilleszkedni és megfelelni.
Aztán történik valami, és történnek egyéb dolgok is, a kislányokból kamaszlányok aztán fiatal nők lesznek, Elaine egyetemre megy, az óvatos „járások” után komoly viszonya is lesz, és teljesen kizárja a tudatából a gyerekkori emlékeket.
Ahogy Atwood más könyveit, ezt is nehéz lenne röviden „összefoglalni” vagy egy alapgondolatot kiemelni, ne adj isten tanulságról beszélni. Az élet nem tanmese, és így vagy úgy, általában mindenki áldozat.
Olvasás közben még arra is gondoltam, hogy nagyon szeretek fiktív művekről olvasni könyvekben, legyenek ezek valamiféle regények (mint mondjuk Austernél sokszor) vagy akár festmények (mint ebben az esetben), és pontosan láttam magam előtt Elaine festményeit, és imádtam őket.

P. S.
A „- Ha vízbe esel, milyen leszel? – Vizes. – És ha homokba? – Homokos.” párbeszédet velem is eljátszották az osztálytársaim, és én sem értettem, hogy miről van szó, csak valahogy bizonytalanul éreztem, hogy itt most éppen valamilyen gúny tárgya lettem.
Kíváncsi lennék, egy fiú vagy férfi mennyire találja ismerősnek a lányok közötti helyzeteket, de nekem sokszor volt kellemetlenül ismerős kellemetlen érzésem olvasás közben.


Népszerű idézetek

Málnika P>!

Ez szabadságot ad: mivel nem számít, mint csinálok, azt csinálok, amit akarok.

544. oldal (Jelenkor, 2020)

Kókuszka>!

A múlt nem furcsa, míg az ember benne él. Csak később, biztonságos távolságból válik azzá, amikor már dekorációként képes szemlélni, és nem formaként, amibe az életét belepasszíroztál.

574. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Mégis, zavar, ha megtudom, hogy akaratlanul megbántottam valakit. Kizárólag szándékosan akarok bántani másokat.

369. oldal

1 hozzászólás
Málnika P>!

A legtöbb nőt nehéz nyomon követni. Más nevek mögé bújnak, és nyomtalanul elsüllyednek.

356. oldal (Jelenkor, 2020)

Nikolett_Kapocsi P>!

Hallgatunk, a kudarcainkat mérlegeljük. Már nem sok időnk maradt, hogy azzá váljunk, amivé egykor lenni akartunk.

418. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Nem szeretem, ha hátulról néznek: ezt a nézőpontot nem tudom kontrollálni.

464. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Az ablakon át látom a szüleimet, a petróleumlámpa mellett ülnek, olyan, mint egy távoli, sötétséggel keretezett kép. Nyugtalanító így nézni őket az ablakon át, és tudni, ők nem tudják, hogy én látom őket. Olyan, mintha nem léteznének – vagy mintha én nem léteznék.

112. oldal

_Nikki>!

A fontos dolgok a szavak közötti csendekben rejlenek.

373. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Tudom, hogy a mosolyok és az udvarias viselkedés ellenére a fiatalember szörnyen érzi magát. Kezdek belejönni ebbe, már egész könnyedén kiszagolom mások eltitkolt nyomorúságát.

207. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

A régi szeretők olyanok, mint a régi fényképek: fokozatosan fakulnak meg, mintha lassan ható savfürdőben áznának, először az anyajegyek és a pattanások, azután az árnyalatok, majd maguk az arcok, míg végül nem marad más, csak egy általános körvonal.

420. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze
Afonso Cruz: Festő a mosogató alatt
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
Donna Tartt: Az Aranypinty
Sienna Cole: Lefelé a folyón
Bauer Barbara: A fényfestő
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Visszatérünk
Colleen Hoover: Confess – Vallomás
Jessie Burton: Múzsa
Riikka Pulkkinen: Igaz