Guvat ​és Gazella (VadÁdám-trilógia 1.) 173 csillagozás

Margaret Atwood: Guvat és Gazella Margaret Atwood: Guvat és Gazella Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy ​férfi, aki valamikor Jimmy volt, most Hóembernek nevezi magát, és egy fán él nem messze a tengerparttól, óvakodva a kigykányoktól, a görmenyektől és a világot ellepő egyéb különös állatoktól. Egyetlen feladata, hogy vigyázzon a guvatkák csapatára, ezekre a tiszta lelkű, egyszerű gondolkodású, tökéletes emberekre, akik az ő menthetetlen faját felváltották a földön.

Nem tudja, maradt-e még életben valaki az egykori emberiségből a nagy járvány után, s fejében minduntalan azok az események zakatolnak, amelyek elvezettek idáig: ehhez a pusztuló – vagy épp most megújuló – világhoz. És egyfolytában egy nő hangja kísérti: Gazelláé, aki a szeretője volt, de nemcsak az övé, hanem legjobb barátjáé, a zseniális Guvaté is, aki a guvatkákat létrehozta…

Margaret Atwood áradó fantáziával képzeli el a közeljövőt, amikor a kiváltságos kevesek a tudományos városaikban kedvükre alakítgatják az emberek és állatok génjeit, s közben a többség kaotikus plebsztelepeken éli egyre… (tovább)

Eredeti mű: Margaret Atwood: Oryx and Crake

Eredeti megjelenés éve: 2003

Tartalomjegyzék

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
524 oldal · ISBN: 9789636769673 · Fordította: Varga Zsuzsanna
>!
Jelenkor, Budapest, 2019
524 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636767976 · Fordította: Varga Zsuzsanna
>!
Európa, Budapest, 2012
422 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794459 · Fordította: Varga Zsuzsanna

1 további kiadás


Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Gazella · Guvat · Jimmy (Hóember)


Kedvencelte 18

Most olvassa 22

Várólistára tette 212

Kívánságlistára tette 185

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

>!
pat P
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Könyörgöm, hány bőrt lehet még lehúzni erről a disztópia témáról? A csúnya-gonosz génmanipulációról? A rettenetes globális felmelegedésről? A média és a pénz által uralt, erősen megosztott társadalmakról? A benne élő szegények vitális, és a gazdagok spirituális kilátástalanságáról?
Kérdeztem én, mint szkeptikus olvasó. És nagyrészt tényleg nincs benne több, mint ezeknek a témáknak a kibontása – de az nagyon okosan, nagyon érzékenyen, remek stílusban és kitűnő arányérzékkel megírva. És hiába tudjuk már (nagyjából) a végkifejletet a legelején, nagyon, nagyon izgalmas olvasni, hogy is alakult így ez az egész. (Itt jegyezném meg, én még könyvet hajnali kettőig ennyiszer nem olvastam.)
Ámde, ami legjobban megfogott a könyvben az az, hogy tulajdonképpen a történet (részben, persze) semmi más, mint egy (bio)etika tankönyv regényes formában elmesélve. Mert persze, önző haszonlesőnek lenni csúnya dolog. De meddig mehetsz el az emberiség jóléte érdekében? A környezetvédelem érdekében? A bolygó ökoszisztémája érdekében? Hová vezet a logika és a matematikai gondolkodás, ha a „nagyobb jó” a cél? Mert legtöbben utópiát szeretnének létrehozni, csak valahogy mindig disztópia lesz belőle….
A másik gumicsontom sajnos kimaradt: van-e a guvatkáknak lelkük?
A vége pedig… Tudom, hogy így tökéletes, de nem lehetett volna a kedvemért valami kis rózsaszín konkrétumot?

83 hozzászólás
>!
Ditta P
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

A disztópiákból már Dunát lehetne rekeszteni, és személy szerint nem is annyira kedvelem őket. Ez azonban nem egy szokványos disztópia.
A katasztrófa után kapcsolódunk be a történetbe és visszaemlékezésből ismerjük meg a múltat, a katasztrófához vezető eseményeket. És az az érdekes ebben a könyvben, hogy egészen a végéig nem hiányoltam a jelen bemutatását és nem is igazán érdekelt, hogy mi lesz ezután. Teljesen lekötötte a figyelmemet az elmúlt világ, ami hozzánk képest azért még mindig (egy lehetséges) jövő.
Ez a jövő pedig elképesztő, a főszerep a genetikáé. Muszáj kiemelnem, hogy Atwood végre egy olyan társadalmat teremtett, ahol az embereket a tudásuk alapján értékelik. (Persze az arányokról lehetne vitatkozni.)
A könyv egyébként több nehéz kérdést is feszeget. Például, hogy hol van az a bizonyos határ, ameddig a géntechnológiák az ember érdekeit szolgálják, és honnantól már csak az istent játszó tudósok szórakozása? A könyv legnagyobb kérdése pedig (és talán nem túlzás, ha azt írom, hogy erről szól a könyv), hogy egy nagyobb jobb érdekében, félresöpörhetőek-e az egyes emberek spoiler ?
Már el is kezdtem a 2. részt :) .

>!
Európa, Budapest, 2012
422 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794459 · Fordította: Varga Zsuzsanna
2 hozzászólás
>!
Oriente P
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

„Spirázd fel a kettős spirálodat!”

Ez egy nagyon okos könyv és nagyon nehéz okosan olvasni, mert közben zsigeri reakciókat vált ki, bizarr és sötét. Mindazonáltal a foszforeszkáló nyulakat, ehető testrésznövesztő biogépekké degradált csirkéket, régi bőrsejteket felzabáló új arcbőrt, és egyéb groteszk teremtményeket és találmányokat felvonultató víziók ellenére sem hiszem, hogy Margaret Atwood könyve a génmódosítás elleni hadjárat zászlóját tűzte volna ki maga előtt, mert az emberről, mint természetes úton kifejlődött fajról sem fest szívderítő képet.
Az ember tökéletlen és veszélyes. Hihetetlen mértékű elszaporodása eleve annak a következménye, hogy manipulálni kezdte környezetét, és erre a válaszreakció nem lehet a „vissza a fára” forgatókönyv, hanem csakis ennek a manipulációnak a fejlesztése. A folyamat visszakövethetetlenül régen elkezdődött, és a kérdés inkább abban áll, képes-e ez a szupermanipulatív faj kellő intelligenciával reagálni, kontrollálni a következményeket, vagy törvényszerűen kitermeli az olyan érdekorientált csoportokat, vagy aberrált idealistákat, akik felsőbbrendűségük hitében jogot formálnak az alkalmatlannak ítélt egyedek vagy kimeneti eredmények elpusztítására.
Atwood kortárs tudományos paranoiákat bont ki – ahogy @Kuszma jellemezte a könyvet egy hozzászólásban (http://moly.hu/ertekelesek/2048549) –, de szerintem végül is nem az eszközt (a tudományt) kérdőjelezi meg, még csak nem is a célt (a tökéletesedést és túlélést), hanem a belátás és a megfelelő perspektíva kialakításának képességét: vajon tudjuk-e, mit akarunk valójában, vagy csak tervezésnek álcázott rövidtávú ösztönök irányítanak mindent, és az önpusztítás így vagy úgy, de eleve elkerülhetetlen. A könyv tehát nem tudománykritika, hanem társadalomkritika, sőt, emberkritika, méghozzá a legnyersebb, legütősebb fajtából.

A fenti egyébként csak az én interpretációm, egyfajta interpretáció, a szöveg nem ilyen szájbarágós, és sok irányban továbbgondolható. Van egy szánalomra méltó figuránk, Hóember, akinek zavaros retrospektív csapongásaiból kell összerakni az eseményeket. Egy álmoktól és hallucinációktól felváltva gyötört, tagadhatatlanul kissé már becsavarodott, bár egyáltalán nem ostoba, ártalmatlan túlélő szemszögéből, aki valóban visszamászik ama bizonyos fára, mi mást is tehetne. A szerepe kiosztatott, ő pedig nem oszt szerepeket, de sajátos nézőpontja nélkül elveszne a problémák összetettsége. (Hogy mennyire tisztában van egyébként a ráosztott résszel, arról önirónikus névválasztása is tanúskodik. Erre egy rövid elmélkedéséből következtethetünk a plebsztelepen, amin ún. „felfedezőútján” kényszerül átbotorkálni.) A könyv végén felbukkanó konfliktus látszólag lezáratlan marad, de ez nem zavart, mert elég határozott elképzelésem van arról, mi az ami nincs leírva, mi fog történni. Persze egészen biztosan vannak ettől eltérő értelmezések is, nem baj, hogy nyitva maradt ez az epizód.

Nagyon szerettem a Guvat és Gazellát, mondhatni kiütött rendesen, és keresni fogom Margaret Atwood további írásait. Már-már mazochista módon várom az újabb gyomoröklözést…

2 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis P
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

A Földön minden élő teremtmény egyedül hal meg.

Annyira rohadt nehéz olyan könyvről írni, amely igazán tetszett az embernek. Gyártsak kliséhalmazokat, hogy imádtam, szerettem, jajdejóvolt? Vagy hosszú, cikornyás mondatokban próbáljam meg átadni azoknak, akik ezt az értékelést olvassák, mennyire is zseniális Atwood műve? Esetleg csak írjak annyit, most azonnal olvasd el, ha még nem tetted volna, mert fontos üzenetet hordoz, amelyet jó lenne még azelőtt megérteni, mielőtt már túl késő lenne?

Génmanipuláció, a társadalmi rétegek egymástól való teljes elszakadása, a középréteg eltűnése, az Istent játszó tudósok – ezek már ma is itt vannak, kopogtatnak az ajtónkon, mi meg ahelyett, hogy próbálnánk becsukni az ajtót, még inkább kinyitjuk előttük.

Atwood még egy legszörnyűbb dolgokról is képes annyira magával ragadóan és gyönyörűen írni, hogy hiába fáj, mégis jó olvasni. És tudjátok mit, nem is írok többet, menjetek, vegyétek meg, olvassátok el, aztán úgyis meglátjátok. Ugye meglátjátok?

>!
Dominik_Blasir
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

A génmanipuláció napjaink egyik legfontosabb témája, ennek megfelelően rendkívül ijesztő disztópiát lehet belőle alkotni. Atwood egyszerre két jövőképet is vizionál: egyrészt a vállalatok uralta, a gazdagoknak kényelmes és kiváltságos, míg a szegényeknek meglehetősen nyomasztó jövőt; másrészt pedig az utána következőt, amikor az emberek teremtményei túlnőttek teremtőjükön, s látszólag sem remény, sem boldogság nem vár már az emberi nem utolsó képviselőjére.
Atwood hihető jövőt mutat be, ami rátelepszik az olvasóra, miközben egy érdekes történet is zajlik szemünk előtt. Az Istent játszó Guvat, és a kevésbé eszes, ám annál tisztábban látó Jimmy körüli események egyre többről rántják le a leplet, fokozatosan értjük meg Hóember jelenét, aki a génmódosított állatokkal vív harcot a túlélésért, s közben előttünk, de még előtte sem világos, mi is létének célja. Depresszív hangulatot kölcsönöz mindez a mondatoknak, s az ismereteink bővülésével sem lesz jobb a légkör, kilátástalannak és reménytelennek látszik. Disztópia a javából, ügyesen megírva, finom utalásokkal és jól kihasznált apróságokkal tűzdelve, jellegétől függetlenül élveztem olvasni.
Amikor ellepi a piacot a young adult disztópiák áradata, azért jó látni, hogy akadnak még minőségi, szépirodalmi igényességgel megírt alkotások a témában, márpedig a Guvat és Gazella ilyen, azok közül is rendkívül emlékezetes darab.

1 hozzászólás
>!
Noro 
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Brian W. Aldiss: Földburok c. regénye jutott eszembe, habár a két könyv teljesen másképp közelíti meg az ember utáni világot. De mindkettő felvet egy roppant fontos kérdést: ha az emberből kiveszünk lényegében minden szellemi értéket, ami emberré teszi, akkor mi értelme van a túlélésnek? Atwood guvatkái a történet nagy részében úgy jelentek meg előttem, mint beszélő állatok, a lehető legalacsonyabb értelmi színvonalra redukálva, a fejlődés lehetőségétől genetikai szinten megfosztva. Az emberi génekből hordoznak ugyan valamit, de minek? Ezért is volt számomra kellemes meglepetés a történet végén spoiler
Persze a regény még sokminden mással is folgalkozott, tudományos oligarchákkal, őrült génsebészekkel, az utolsó ember szellemi kínjaival – de ezek csak átmeneti kérdések, amelyeknek épp saját kaotikus mivoltuk fog törvényszerűen véget vetni. Ahogy én látom, mindez eltörpül amellett, hogy mi marad utánu(n)k?

1 hozzászólás
>!
chibizso
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Izgalmas regény, ami remekül ötvözi az elődök (Orwell és Huxley) hagyatékát, a kortársak hatását (van bőven itt McCarthyból is) és mindennapjaink problémáit. Fő téma a génmanipuláció és az ember vissza-visszatérő Isten komplexusa, amivel sajnos nem annyira tudott megdöbbenteni az írónő, mint anno a Handmaid's Tale-nél, annak hasonlóan súlyos társadalmi mondanivalójával. Ettől függetlenül, ahogy a szexizmust és a fanatizmust se kellene félvállról venni, úgy nem szabad szemet hunyni a génmanipuláció veszélyei fölött sem.

Azt éreztem, hogy Atwood most inkább a szereplőin keresztül alkotott igazán. A fent említett témák inkább Jimmy és Guvat fejlődésének keretét adják vagy személyiségük legfőbb formálója. Ebből a szemszögből pedig nagyon erős a könyv. Nem pozitívak a hősök, inkább túlélésre játszó egyének vagy saját sorsuk formálásuk érdekében cselekvők, de a szemünk láttára változnak át. Mindezt a non-lineáris narráció (pardon my Snobism) pedig már-már egy pszichológiai utazássá teszi.

Kíváncsi vagyok, hogy az önmagában is önállónak tűnő történettel és poszt-apokaliptikus világgal mit kezd még Atwood. A kezdés mindenesetre elég erősre sikeredett.

3 hozzászólás
>!
cintiatekla P
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Margaret Atwood nagy ívű meséje ez arról, hogy milyen alternatív valóságba kerülhetünk, ha a technológiát ész nélkül igyekszünk használni akár lustaságból, akár csak szimplán azért, mert megtehetjük, mindezt megfűszerezve egy megalomániás majdnem-zsenivel, aki a saját elképzelésére formálja a jövőt. Egy olyan jövőt, ahol a természetnek nagyobb jelentősége van, mint az embernek – annak az embernek, akit mesterségesen igyekeznek visszaredukálni állattá.

Bővebben: http://www.teklakonyvei.hu/2019/05/margaret-atwood-guva…

>!
wzsuzsanna P
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

A disztópia az egyik kedvenc műfajom. Ez kicsit ellentmondásos lehet abból a szempontból, hogy ezeket a történeteket nem mindig annyira jó érzés olvasni, hiszen alapvető elemük, hogy az emberiség vagy a világ általunk ismert formája megszűnik létezni bennük. Mégis azt gondolom, hogy nagyon fontosak ezek a regények, pontosan azért, mert gondolkodásra és önreflexióra késztetnek. Egy jó disztópia megmutatja, hová vezethet az emberi gyarlóság, felelőtlenség és önzőség, illetve azt is, hogy mennyire könnyen lehullhat a „kultúra” maszkja, amikor olyan helyzetbe kerülünk, ahol csak a valódi jellemünk és motivációink számítanak. Én valahogy úgy tekintek ezekre a történetekre, mint utolsó figyelmeztetésre, és csak remélni tudom, hogy üzenetük elég hatással lesz az emberekre ahhoz, hogy változtatni akarjanak. Margaret Atwood A szolgálólány meséjével már bebizonyította számomra, hogy jó közvetítője ezeknek az üzeneteknek, érzékenyen, mégis kíméletlenül tudja megmutatni, hová fajulhat egy-két kétségbeesett gondolatkísérlet vagy szándék. Éppen ezért mindenképpen el szerettem volna olvasni a MaddAddam-trilógiát, ami végre teljes egészében elérhető a magyar olvasóközönség számára.
Történetünk kezdetén megismerjük főhősünket, Hóembert, aki a régi világ paradicsomi romjain utolsó emberként éli mindennapjait. Utolsó ember, mégsem teljesen magányos: vele élnek ugyanis a Guvatkák, a genetikailag módosított, emberszerű lények, akiket még az emberiség teljes pusztulása előtt teremtettek. A Guvatkák minden szempontból tökéletesek: szépek, arányosak, immunisak a legtöbb betegségre, soha nem lesznek öregek és nem fognak haldokolni. Nem ismerik a hazugságot, álnokságot, nincsenek komplex motivációik és hátsó szándékaik, és gyermeki ártatlansággal, kritika nélkül fogadnak mindent, amit Hóember mond nekik. De vajon tényleg annyira tökéletes és idilli ez az állapot? Nos, erre a kérdésre még nem feltétlenül kapunk választ ebben a kötetben, arra viszont igen, hogy ki volt Hóember, mielőtt bekövetkezett a katasztrófa, mi vezetett idáig, és ki volt az a zseniális, ugyanakkor ördögi figura, aki megálmodta a Guvatkákat. (…)
Nagyon sok erkölcsi kérdés merül fel a történetben, amiken elrágódhat az olvasó a fejezetek között. Meddig mehet el az ember annak érdekében, hogy saját életminőségét javítsa? Hol van az a határ, ahonnan a természetbe való beavatkozás már nemcsak bizarr, hanem egyenesen bűn? Mennyit ér a látszólagos jólét és gazdagság, amikor az csak a kevés kiválasztottnak adatik meg? Jimmy/Hóember nézőpontján keresztül mi is eltöprenghetünk ezeken a kérdéseken, illetve vele együtt tapasztaljuk meg, hogy egy ilyen világban mennyire könnyű kiüresedni és elveszíteni a reményt. (…)
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2019/06/vadadam-trilogi…

>!
Sárhelyi_Erika IP
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Guvat és Gazella. Nem túl informatív cím, viszont annál kíváncsibbá tett. Persze, ha nem olvastam volna Atwoodtól eddig vagy négy könyvet, akkor valószínűleg nem csapok le rá, csupán a cím alapján. De tudtam, hogy Margaret Atwoodban nem lehet csalódni. Igen, ahogy írja is a címlapon az ajánló: „Atwood lepipálja Orwellt és McCarthyt.” Nos, igen, hiszen ez „Szép új világ” etvúdosítva. Persze kicsit sem szép ez a világ, inkább ijesztő, és egyszerre hihető (mert hát én már bármit el tudok képzelni), ugyanakkor bizarr látomás is. Fura Ádám-történet, vagy egyfajta Robinson-sztori (legalábbis így a trilógia első kötetében), valahol és valamikor a remélem nagyon távoli jövőben. Jó kis tükröt tart az olvasó elé egyre gyorsuló, okosodó (vagy mégsem?), fejlődő, örökké többet és jobbat (biztos?!) akaró világunkról, az emberiség lehetséges végéről és valamiféle új kezdetről.
Persze most várhatok a trilógia második kötetére, hiszen az elsőt pont úgy fejezte be Atwood, hogy marhára kíváncsivá tett. És mivel én nem guvatka vagyok, tele vagyok kérdésekkel. Csak velük ellentétben én kicsit félek a válaszoktól. Vagy nem is kicsit. Azt hiszem, jó lehet guvatkának lenni.


Népszerű idézetek

>!
Mandula8

Sokat elárul egy emberről, hogy milyen hűtőmágnesei vannak.

393. oldal

3 hozzászólás
>!
Chöpp 

    – A seggfej nem káromkodás, csak szemléltető leírás.

139. oldal

>!
Chöpp 

    – Ne is gondolj rá – mondta magának. A szex olyan, mint az alkohol, nem jó már kora reggel elkezdeni róla ábrándozni.

20. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szex
>!
Chöpp 

– Jimmy, gondolj bele józanul. Nem tartható fenn a végtelenségig egy egyre növekvő populáció, miközben korlátozott az élelemhez való hozzáférés. A Homo sapiens nem tűnik képesnek arra, hogy a kínálat függvényében korlátozza magát. Egyike azon kevés fajnak, amelyik akkor sem csökkenti a szaporulatát, ha egyre kevesebb élelem áll a rendelkezésére. Más szavakkal – és természetesen csak bizonyos mértékig –, minél kevesebbet eszünk, annál többször élünk nemi életet.
    – És ezt mivel magyarázod? – kérdezte Jimmy.
    – A képzelőtehetséggel – felelte Guvat. – Az emberek el tudják képzelni a saját halálukat, látják, ahogy egyre közeledik, és a küszöbönálló halál puszta gondolata is afrodiziákumként hat rájuk. A kutya vagy a nyúl nem így viselkedik. Vegyük például a madarakat: szűkös időszakban kevesebb tojást raknak, vagy egyáltalán nem is párzanak. Minden energiájukat saját fennmaradásukra fordítják addig, amíg jobb idők nem jönnek. De az emberek remélik, hogy a lelküket valaki másba passzírozhatják, saját maguk újabb verziójába, és így örökké élhetnek.
    – Akkor ezek szerint mint faj, a remény miatt pusztulunk ki?
    – Nevezheted reménynek is. Vagy kétségbeesésnek.
    – De remény nélkül is halálra vagyunk ítélve – mondta Jimmy.
    – De csak mint egyének – felelte vidáman Guvat.
    – Micsoda szívás.
    – Jimmy, nőj fel végre.
    Nem Guvat volt az első, aki ezt mondta Jimmynek.

140-141. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Guvat · Jimmy (Hóember) · remény
4 hozzászólás
>!
pwz ISP

Minél idejétmúltabb volt egy könyv, Jimmy annál lelkesebben vette be a gyűjteményébe.

224. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jimmy (Hóember)
2 hozzászólás
>!
Nokimaki

Nem buta, csak a neuronkapacitását nem akarja hosszú mondatokra fecsérelni.

35. oldal

>!
balagesh IP

A kislányok csak nevettek a mikrobákon, mert nem hittek bennük; de a betegségben hittek, mert azt látták. Mindenki tudta, hogy a betegséget szellemek okozzák: szellemek és balszerencse.

163. oldal

>!
Mandula8

– Amikor egy civilizáció már csak por és hamu – mondta –, a művészet az egyetlen, ami fennmarad belőle. A képek, a szavak, a zene. A képzelet építményei. Az értelmet – úgy értem, az emberi értelmet – ezek határozzák meg. Ezt el kell ismerned.

193-194. oldal

Kapcsolódó szócikkek: művészet
>!
Oriente P

a pókkecs az első sikeres transzgenetikus állatok egyike, a századforduló idején hozták létre Montrealban, a kecskét keresztezték a pókkal, hogy a kecsketejben nagy szakítószilárdságú pókfonalat termelhessenek. Legjelentősebb felhasználási területe a golyóálló mellény lett. A SzeKúrosok esküdtek rá.

228. oldal


A sorozat következő kötete

VadÁdám-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
William R. Forstchen: Egy másodperccel később
M. R. Carey: Kiéhezettek
Amy Tintera: Reboot – Lázadók hajnala
Tullio Avoledo: Az ég gyökerei
William Gibson: Neurománc
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Kathy Reichs: Virals – Fertőzöttek
Michael Crichton: Szörnyek szigete
Cormac McCarthy: Az út