Guvat ​és Gazella (MaddAddam-trilógia 1.) 276 csillagozás

Margaret Atwood: Guvat és Gazella Margaret Atwood: Guvat és Gazella Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy ​férfi, aki valamikor Jimmy volt, most Hóembernek nevezi magát, és egy fán él nem messze a tengerparttól, óvakodva a kigykányoktól, a görmenyektől és a világot ellepő egyéb különös állatoktól. Egyetlen feladata, hogy vigyázzon a guvatkák csapatára, ezekre a tiszta lelkű, egyszerű gondolkodású, tökéletes emberekre, akik az ő menthetetlen faját felváltották a földön.

Nem tudja, maradt-e még életben valaki az egykori emberiségből a nagy járvány után, s fejében minduntalan azok az események zakatolnak, amelyek elvezettek idáig: ehhez a pusztuló – vagy épp most megújuló – világhoz. És egyfolytában egy nő hangja kísérti: Gazelláé, aki a szeretője volt, de nemcsak az övé, hanem legjobb barátjáé, a zseniális Guvaté is, aki a guvatkákat létrehozta…

Margaret Atwood áradó fantáziával képzeli el a közeljövőt, amikor a kiváltságos kevesek a tudományos városaikban kedvükre alakítgatják az emberek és állatok génjeit, s közben a többség kaotikus plebsztelepeken éli egyre… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2003

Tartalomjegyzék

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
524 oldal · ISBN: 9789636769673 · Fordította: Varga Zsuzsanna
>!
Jelenkor, Budapest, 2019
524 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636767976 · Fordította: Varga Zsuzsanna
>!
Európa, Budapest, 2012
422 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794459 · Fordította: Varga Zsuzsanna

1 további kiadás


Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

Guvat · Gazella · Jimmy (Hóember)


Kedvencelte 33

Most olvassa 31

Várólistára tette 311

Kívánságlistára tette 216

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

>!
Csabi P
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Atwood tudja, amit egy disztópia írónak tudnia kell. Fel tud építeni egy világot, türelemmel, nem akarja az első oldalakon ránk tukmálni a tudást, így aztán végig élvezet volt összeszedni az információ morzsákat, amikből a könyv végére összeáll (majdnem) minden. Olyan apróságok azért nem, hogy pl. miért ilyen csóró Hóember, rendelkezésére áll egy elhagyott világ, összeszedhetett volna már minden hasznos cuccot, de neki egy cipője sincs. Meg pl. mi ez a halálos napsugárzás?, elvégre nem ökológiai katasztrófáról van szó, szóval ez egy kicsit túlzásnak tűnt. De ezektől függetlenül tényleg gondosan felépített világ, és a sztori, Hóember, Guvat és Gazella története is csak a végére áll össze az időbontás miatt.
Ennek ellenére untam. Egyrészt, mert valójában nincs sztori, a három főszereplő élettörténetét többé-kevésbé megkapjuk, az emberiséget sújtó katasztrófának viszont sok részlete homályban marad spoiler, másrészt Hóemberen kívül a többi szereplő nem kap elég hangsúlyt, nincsenek is igazán felépítve spoiler.
A trilógia további két részéből biztos fény derül még pár dologra, de én nem is vagyok annyira kíváncsi rá. Meg kicsit csalódtam is Atwoodban, hogy a Vak bérgyilkos után egy ilyen „szimpla” sci-fivel állt elő.

10 hozzászólás
>!
gesztenye63 MP
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

„Most már az egész világ egy hatalmas, ellenőrizetlen kísérlet, és a nem kívánt következmények törvénye akadálytalanul érvényesül.”

Szomorújáték két kihaló fajra és egy istennek látszó, balga embermaradványra. A háttérben pedig halkan szól a jövő reménységének (a guvatkáknak) zümmögő kórusa.
Egyszer valaha, valamiről írtam én már olyat, hogy ha bármikor is disztópiára adnád a fejed, az ilyen legyen. Hát akkor most ez is álljon be a sorba! Talán csak a hossza miatt és azért nem 5 csillagos tökély, mert a lezárása túlságosan is nyilvánvaló módon a folytatás(ok)ra épül.

Több mint száz értékelés után nem szükségeltetik részletesebb kifejtése a jónak.

>!
Oriente P
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

„Spirázd fel a kettős spirálodat!”

Ez egy nagyon okos könyv és nagyon nehéz okosan olvasni, mert közben zsigeri reakciókat vált ki, bizarr és sötét. Mindazonáltal a foszforeszkáló nyulakat, ehető testrésznövesztő biogépekké degradált csirkéket, régi bőrsejteket felzabáló új arcbőrt, és egyéb groteszk teremtményeket és találmányokat felvonultató víziók ellenére sem hiszem, hogy Margaret Atwood könyve a génmódosítás elleni hadjárat zászlóját tűzte volna ki maga előtt, mert az emberről, mint természetes úton kifejlődött fajról sem fest szívderítő képet.
Az ember tökéletlen és veszélyes. Hihetetlen mértékű elszaporodása eleve annak a következménye, hogy manipulálni kezdte környezetét, és erre a válaszreakció nem lehet a „vissza a fára” forgatókönyv, hanem csakis ennek a manipulációnak a fejlesztése. A folyamat visszakövethetetlenül régen elkezdődött, és a kérdés inkább abban áll, képes-e ez a szupermanipulatív faj kellő intelligenciával reagálni, kontrollálni a következményeket, vagy törvényszerűen kitermeli az olyan érdekorientált csoportokat, vagy aberrált idealistákat, akik felsőbbrendűségük hitében jogot formálnak az alkalmatlannak ítélt egyedek vagy kimeneti eredmények elpusztítására.
Atwood kortárs tudományos paranoiákat bont ki – ahogy @Kuszma jellemezte a könyvet egy hozzászólásban (http://moly.hu/ertekelesek/2048549) –, de szerintem végül is nem az eszközt (a tudományt) kérdőjelezi meg, még csak nem is a célt (a tökéletesedést és túlélést), hanem a belátás és a megfelelő perspektíva kialakításának képességét: vajon tudjuk-e, mit akarunk valójában, vagy csak tervezésnek álcázott rövidtávú ösztönök irányítanak mindent, és az önpusztítás így vagy úgy, de eleve elkerülhetetlen. A könyv tehát nem tudománykritika, hanem társadalomkritika, sőt, emberkritika, méghozzá a legnyersebb, legütősebb fajtából.

A fenti egyébként csak az én interpretációm, egyfajta interpretáció, a szöveg nem ilyen szájbarágós, és sok irányban továbbgondolható. Van egy szánalomra méltó figuránk, Hóember, akinek zavaros retrospektív csapongásaiból kell összerakni az eseményeket. Egy álmoktól és hallucinációktól felváltva gyötört, tagadhatatlanul kissé már becsavarodott, bár egyáltalán nem ostoba, ártalmatlan túlélő szemszögéből, aki valóban visszamászik ama bizonyos fára, mi mást is tehetne. A szerepe kiosztatott, ő pedig nem oszt szerepeket, de sajátos nézőpontja nélkül elveszne a problémák összetettsége. (Hogy mennyire tisztában van egyébként a ráosztott résszel, arról önirónikus névválasztása is tanúskodik. Erre egy rövid elmélkedéséből következtethetünk a plebsztelepen, amin ún. „felfedezőútján” kényszerül átbotorkálni.) A könyv végén felbukkanó konfliktus látszólag lezáratlan marad, de ez nem zavaró, mert továbbgondolható, ha többféleképpen is.

Nagyon szerettem a Guvat és Gazellát. Bár kiütött rendesen, arra ösztönöz, hogy sorra megkeressem Margaret Atwood írásait.

8 hozzászólás
>!
pat P
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Könyörgöm, hány bőrt lehet még lehúzni erről a disztópia témáról? A csúnya-gonosz génmanipulációról? A rettenetes globális felmelegedésről? A média és a pénz által uralt, erősen megosztott társadalmakról? A benne élő szegények vitális, és a gazdagok spirituális kilátástalanságáról?
Kérdeztem én, mint szkeptikus olvasó. És nagyrészt tényleg nincs benne több, mint ezeknek a témáknak a kibontása – de az nagyon okosan, nagyon érzékenyen, remek stílusban és kitűnő arányérzékkel megírva. És hiába tudjuk már (nagyjából) a végkifejletet a legelején, nagyon, nagyon izgalmas olvasni, hogy is alakult így ez az egész. (Itt jegyezném meg, én még könyvet hajnali kettőig ennyiszer nem olvastam.)
Ámde, ami legjobban megfogott a könyvben az az, hogy tulajdonképpen a történet (részben, persze) semmi más, mint egy (bio)etika tankönyv regényes formában elmesélve. Mert persze, önző haszonlesőnek lenni csúnya dolog. De meddig mehetsz el az emberiség jóléte érdekében? A környezetvédelem érdekében? A bolygó ökoszisztémája érdekében? Hová vezet a logika és a matematikai gondolkodás, ha a „nagyobb jó” a cél? Mert legtöbben utópiát szeretnének létrehozni, csak valahogy mindig disztópia lesz belőle….
A másik gumicsontom sajnos kimaradt: van-e a guvatkáknak lelkük?
A vége pedig… Tudom, hogy így tökéletes, de nem lehetett volna a kedvemért valami kis rózsaszín konkrétumot?

83 hozzászólás
>!
Ditta P
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

A disztópiákból már Dunát lehetne rekeszteni, és személy szerint nem is annyira kedvelem őket. Ez azonban nem egy szokványos disztópia.
A katasztrófa után kapcsolódunk be a történetbe és visszaemlékezésből ismerjük meg a múltat, a katasztrófához vezető eseményeket. És az az érdekes ebben a könyvben, hogy egészen a végéig nem hiányoltam a jelen bemutatását és nem is igazán érdekelt, hogy mi lesz ezután. Teljesen lekötötte a figyelmemet az elmúlt világ, ami hozzánk képest azért még mindig (egy lehetséges) jövő.
Ez a jövő pedig elképesztő, a főszerep a genetikáé. Muszáj kiemelnem, hogy Atwood végre egy olyan társadalmat teremtett, ahol az embereket a tudásuk alapján értékelik. (Persze az arányokról lehetne vitatkozni.)
A könyv egyébként több nehéz kérdést is feszeget. Például, hogy hol van az a bizonyos határ, ameddig a géntechnológiák az ember érdekeit szolgálják, és honnantól már csak az istent játszó tudósok szórakozása? A könyv legnagyobb kérdése pedig (és talán nem túlzás, ha azt írom, hogy erről szól a könyv), hogy egy nagyobb jobb érdekében, félresöpörhetőek-e az egyes emberek spoiler ?
Már el is kezdtem a 2. részt :) .

>!
Európa, Budapest, 2012
422 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794459 · Fordította: Varga Zsuzsanna
2 hozzászólás
>!
Nita_Könyvgalaxis
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

A Földön minden élő teremtmény egyedül hal meg.

Annyira rohadt nehéz olyan könyvről írni, amely igazán tetszett az embernek. Gyártsak kliséhalmazokat, hogy imádtam, szerettem, jajdejóvolt? Vagy hosszú, cikornyás mondatokban próbáljam meg átadni azoknak, akik ezt az értékelést olvassák, mennyire is zseniális Atwood műve? Esetleg csak írjak annyit, most azonnal olvasd el, ha még nem tetted volna, mert fontos üzenetet hordoz, amelyet jó lenne még azelőtt megérteni, mielőtt már túl késő lenne?

Génmanipuláció, a társadalmi rétegek egymástól való teljes elszakadása, a középréteg eltűnése, az Istent játszó tudósok – ezek már ma is itt vannak, kopogtatnak az ajtónkon, mi meg ahelyett, hogy próbálnánk becsukni az ajtót, még inkább kinyitjuk előttük.

Atwood még egy legszörnyűbb dolgokról is képes annyira magával ragadóan és gyönyörűen írni, hogy hiába fáj, mégis jó olvasni. És tudjátok mit, nem is írok többet, menjetek, vegyétek meg, olvassátok el, aztán úgyis meglátjátok. Ugye meglátjátok?

>!
Dominik_Blasir
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

A génmanipuláció napjaink egyik legfontosabb témája, ennek megfelelően rendkívül ijesztő disztópiát lehet belőle alkotni. Atwood egyszerre két jövőképet is vizionál: egyrészt a vállalatok uralta, a gazdagoknak kényelmes és kiváltságos, míg a szegényeknek meglehetősen nyomasztó jövőt; másrészt pedig az utána következőt, amikor az emberek teremtményei túlnőttek teremtőjükön, s látszólag sem remény, sem boldogság nem vár már az emberi nem utolsó képviselőjére.
Atwood hihető jövőt mutat be, ami rátelepszik az olvasóra, miközben egy érdekes történet is zajlik szemünk előtt. Az Istent játszó Guvat, és a kevésbé eszes, ám annál tisztábban látó Jimmy körüli események egyre többről rántják le a leplet, fokozatosan értjük meg Hóember jelenét, aki a génmódosított állatokkal vív harcot a túlélésért, s közben előttünk, de még előtte sem világos, mi is létének célja. Depresszív hangulatot kölcsönöz mindez a mondatoknak, s az ismereteink bővülésével sem lesz jobb a légkör, kilátástalannak és reménytelennek látszik. Disztópia a javából, ügyesen megírva, finom utalásokkal és jól kihasznált apróságokkal tűzdelve, jellegétől függetlenül élveztem olvasni.
Amikor ellepi a piacot a young adult disztópiák áradata, azért jó látni, hogy akadnak még minőségi, szépirodalmi igényességgel megírt alkotások a témában, márpedig a Guvat és Gazella ilyen, azok közül is rendkívül emlékezetes darab.

1 hozzászólás
>!
Noro 
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Brian W. Aldiss: Földburok c. regénye jutott eszembe, habár a két könyv teljesen másképp közelíti meg az ember utáni világot. De mindkettő felvet egy roppant fontos kérdést: ha az emberből kiveszünk lényegében minden szellemi értéket, ami emberré teszi, akkor mi értelme van a túlélésnek? Atwood guvatkái a történet nagy részében úgy jelentek meg előttem, mint beszélő állatok, a lehető legalacsonyabb értelmi színvonalra redukálva, a fejlődés lehetőségétől genetikai szinten megfosztva. Az emberi génekből hordoznak ugyan valamit, de minek? Ezért is volt számomra kellemes meglepetés a történet végén spoiler
Persze a regény még sokminden mással is folgalkozott, tudományos oligarchákkal, őrült génsebészekkel, az utolsó ember szellemi kínjaival – de ezek csak átmeneti kérdések, amelyeknek épp saját kaotikus mivoltuk fog törvényszerűen véget vetni. Ahogy én látom, mindez eltörpül amellett, hogy mi marad utánu(n)k?

1 hozzászólás
>!
Sisyll
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

A Szolgálólány meséje után bizonytalan voltam benne, hogy valaha közel kerülök még Atwoodhoz. Guvat és Gazella bebizonyították, hogy igen, erre még jó esély lehet.
Talán a fordítón múlott, talán tényleg csak azért, mert ez a történet jobban tetszett, de rabul ejtett az írónő világa. Szépen építkezik. Egy csepp jelen, egy csepp múlt. Megismerjük a főszereplő, Hóember régi életének történetét, Guvat megjelenését, Gazella fontosságát. Illetve azt is, miért ilyen a világ, amibe belecsöppentünk.
Az első kötet zseniális, remélem ebből jut a folytatásra is…

>!
chibizso
Margaret Atwood: Guvat és Gazella

Izgalmas regény, ami remekül ötvözi az elődök (Orwell és Huxley) hagyatékát, a kortársak hatását (van bőven itt McCarthyból is) és mindennapjaink problémáit. Fő téma a génmanipuláció és az ember vissza-visszatérő Isten komplexusa, amivel sajnos nem annyira tudott megdöbbenteni az írónő, mint anno a Handmaid's Tale-nél, annak hasonlóan súlyos társadalmi mondanivalójával. Ettől függetlenül, ahogy a szexizmust és a fanatizmust se kellene félvállról venni, úgy nem szabad szemet hunyni a génmanipuláció veszélyei fölött sem.

Azt éreztem, hogy Atwood most inkább a szereplőin keresztül alkotott igazán. A fent említett témák inkább Jimmy és Guvat fejlődésének keretét adják vagy személyiségük legfőbb formálója. Ebből a szemszögből pedig nagyon erős a könyv. Nem pozitívak a hősök, inkább túlélésre játszó egyének vagy saját sorsuk formálásuk érdekében cselekvők, de a szemünk láttára változnak át. Mindezt a non-lineáris narráció (pardon my Snobism) pedig már-már egy pszichológiai utazássá teszi.

Kíváncsi vagyok, hogy az önmagában is önállónak tűnő történettel és poszt-apokaliptikus világgal mit kezd még Atwood. A kezdés mindenesetre elég erősre sikeredett.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Mandula8

Sokat elárul egy emberről, hogy milyen hűtőmágnesei vannak.

393. oldal

3 hozzászólás
>!
Chöpp 

    – A seggfej nem káromkodás, csak szemléltető leírás.

139. oldal

>!
Chöpp

    – Ne is gondolj rá – mondta magának. A szex olyan, mint az alkohol, nem jó már kora reggel elkezdeni róla ábrándozni.

20. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szex
>!
Chöpp

– Jimmy, gondolj bele józanul. Nem tartható fenn a végtelenségig egy egyre növekvő populáció, miközben korlátozott az élelemhez való hozzáférés. A Homo sapiens nem tűnik képesnek arra, hogy a kínálat függvényében korlátozza magát. Egyike azon kevés fajnak, amelyik akkor sem csökkenti a szaporulatát, ha egyre kevesebb élelem áll a rendelkezésére. Más szavakkal – és természetesen csak bizonyos mértékig –, minél kevesebbet eszünk, annál többször élünk nemi életet.
    – És ezt mivel magyarázod? – kérdezte Jimmy.
    – A képzelőtehetséggel – felelte Guvat. – Az emberek el tudják képzelni a saját halálukat, látják, ahogy egyre közeledik, és a küszöbönálló halál puszta gondolata is afrodiziákumként hat rájuk. A kutya vagy a nyúl nem így viselkedik. Vegyük például a madarakat: szűkös időszakban kevesebb tojást raknak, vagy egyáltalán nem is párzanak. Minden energiájukat saját fennmaradásukra fordítják addig, amíg jobb idők nem jönnek. De az emberek remélik, hogy a lelküket valaki másba passzírozhatják, saját maguk újabb verziójába, és így örökké élhetnek.
    – Akkor ezek szerint mint faj, a remény miatt pusztulunk ki?
    – Nevezheted reménynek is. Vagy kétségbeesésnek.
    – De remény nélkül is halálra vagyunk ítélve – mondta Jimmy.
    – De csak mint egyének – felelte vidáman Guvat.
    – Micsoda szívás.
    – Jimmy, nőj fel végre.
    Nem Guvat volt az első, aki ezt mondta Jimmynek.

140-141. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Guvat · Jimmy (Hóember) · remény
4 hozzászólás
>!
pwz IP

Minél idejétmúltabb volt egy könyv, Jimmy annál lelkesebben vette be a gyűjteményébe.

224. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jimmy (Hóember)
2 hozzászólás
>!
Nokimaki

Nem buta, csak a neuronkapacitását nem akarja hosszú mondatokra fecsérelni.

35. oldal

>!
balagesh IP

A kislányok csak nevettek a mikrobákon, mert nem hittek bennük; de a betegségben hittek, mert azt látták. Mindenki tudta, hogy a betegséget szellemek okozzák: szellemek és balszerencse.

163. oldal

>!
Batus

– A halhatatlanság – felelte Guvat – egy koncepció. Ha a „halandóságot” úgy érted, hogy az nem maga a halál, hanem a tudat, hogy meg fogsz halni, valamint az attól való félelem, akkor a „halhatatlanság” ennek a félelemnek a hiánya.

Kapcsolódó szócikkek: Guvat · halhatatlanság
>!
Mandula8

– Amikor egy civilizáció már csak por és hamu – mondta –, a művészet az egyetlen, ami fennmarad belőle. A képek, a szavak, a zene. A képzelet építményei. Az értelmet – úgy értem, az emberi értelmet – ezek határozzák meg. Ezt el kell ismerned.

193-194. oldal

Kapcsolódó szócikkek: művészet

A sorozat következő kötete

MaddAddam-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Wells: Fragments – Töredékek
Moira Young: Blood Red Road – Vérvörös út
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Ann Aguirre: Horda
James Dashner: Lázkód
Dmitry Glukhovsky: Metró – A trilógia
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Rick Yancey: Az ötödik hullám