Fellélegzés 80% 64 csillagozás

Ahogy haladok visszafelé a Margaret Atwood életműben, annál nagyszerűbb alkotásokat találok. Ezekre tényleg abszolút találó a posztmodern címke. Tele vibráló, szinte az elviselhetetlenség határán egyensúlyozó pszichózisokkal! Nagyon kedvemre való a társadalom életellenes megnyilvánulásai miatti pszichés védekezés érzelmekben gazdag témaköre. Megint csak a szuperlatívuszok… Minden esetre örülök a könyvnek, mert tudtam, hogy az írónőt nemhiába tartják számon a legjobb kortárs írók között. A Fellélegzés számomra tökéletes. Pont úgy csúszik át a határokon, hogy nem okoz gondot az olvasónak, hogy biztonsággal követhesse, és – amennyi az ő személyre szabott mondanivalója – meg is érthesse.
Lásd @Daniella78 értékelését. Nagyszerűen megfogalmazza a regény lényegét!

Ahogy a hulla szép lassan a felszínre lebeg, úgy merülnek fel az elbeszélő nő elméjének mélyéről a múltbeli traumákat okozó emlékek, és válik világossá, hogy érzelmi szorulása mögött nemcsak egyéni gondok, de valami kozmikusabb törés áll. Ahogy a regény az individuálisból átcsúszik a metafizikaiba és ezzel együtt egyre kísértetiesebbé válik, úgy lett számomra egyre félelmetesebb és megrázóbb ez a szöveg. Atwood ugyanis nemcsak azt mutatja be, hogy bárminemű nyomozás (itt az apa után) posztmodern és obligát mód mindig egyben önmagunk kergetése is, hanem hogy ezek a nyomok ősiek és kaotikusak. Ősiek, de azok számára, akik a természethez (és talán az anyasághoz?) képesek kapcsolódni, azzal eggyéválni, azoknak ezek a jelek még felfejthetőek, hozzáférhetőek, bár a regény azt is állítja, hogy mindezek ellenére az általuk felfedett út már nem járható.
Az más kérdés, hogy külső, „civilizált” szempontból ez a kereséstörténet nem más, mint a vegytiszta őrület.

Csak tudnám mi akart ez lenni? Anti-amerikánus regény? Beavatástörténet? Egy őrült nő naplója? Természetvédelem? Elmélkedés az elcseszett kapcsolatokról? Nem tudom eldönteni. Bár szépen ír, ez önmagában kevés. Hogyan, miért jutott ide, érthetetlen. Se eleje, se vége, csak belekenve az arcunkba valami.

Érdekesen indult ez a regény. Majd kezdett kezdett kevésbbé érdekelni. Az utolsó oldalak azonban felfelé vitték a csillagozásomat. Egyre inkább érdekelt, hogy mi lesz a főszereplővel. Sikerül-e megbirkóznia korábbi életével, problémáival.

Az „1001 könyv, amit el kell olvasni mielőtt meghalsz” listáról választottam a könyvet. Így utólag én simán meg bírnék halni nélküle, de már mindegy, elolvastam. A fordítás egyszerűen pocsék volt, nem tudom az olvasmányélményből mennyit vont le, de nagyon sokat mérgelődtem rajta. Próbáltam a fordítástól elvonatkoztatva nézni a történetet, de nekem nem jött át. Vagy azért mert én ezen a fajta útkeresésen már rég túl vagyok, vagy azért, mert jó pár évtized eltelt mióta a könyv keletkezett, de nem tudtam azonosulni és átérezni a főhősnő problémáit.
Mindegy, pipa.

Olvastam már ezt a könyvet a 80’ – as évek elején, nem is igazán tetszett, az emléke elhalványult, ezért olvastam újra. Megérte, most jobban magával ragadott, hogy M. Atwood milyen mélyre hatol az emberi/női pszichében, hogy milyen erővel tárja elénk egy fiatal nő zavaros elméjének működését, gondolkodásának lényegét miközben az önvizsgálatról és a lezáratlan fájdalomról mesél. Azt érzem, hogy a főszereplő „csapdába esett”, mert az író azt sugallja, hogy azonosságtudatunkat az elvesztett és a meglévő dolgok, tárgyak, emberek, lehetőségek egyaránt formálják, – én ezt el is fogadom, sőt az író azt hangsúlyozza, hogy ebben a történetben erősebben van jelen az elvesztett, és szinte megakadályozza, hogy értékelhető legyen az, ami megvan. Ennél azonban sokkal többről van szó. Rengeteg témát ölel fel, pl. a feltörekvő kanadai nemzeti identitás témája, a nő hagyományos társadalmi és szexuális szerepének megkérdőjelezése, bizonyos normák elutasítása, megjelenik a szekularizáció és dokumentálja a generációk közötti szakadékok problémáját. Alig maradt meg bennem és most meg is lepett az a környezetbarát elkötelezettség, ami többször is megjelenik a regényben, az aggodalmak pedig igazán visszhangra találnak bennem és aktualitásukhoz kétség sem fér. Az elidegenedés központi téma és annak pszichológiai, kulturális és nyelvi vonatkozása is kibontásra kerül. Nem könnyű, és nem csodálatos olvasmány, hanem érdekes, felkavaró és fontos.

A Fellélegzés Atwood második regénye, 1972-ben jelent meg, magyar nyelvre 1984-ben fordították le. Röviden: a kanadai vadvidéken lassan megőrülő fiatal nő története. A névtelen főhősnő harmadmagával (párjával és egy baráti házaspárral) sok-sok év múltán visszatér gyermekkora színhelyére, hogy eltűnt apja után kutasson. A helyszín a természet lágy öle, a kanadai tóvidék egy szigete, mely hajóval közelíthető csak meg. Az apját kereső nő a saját emlékeiben és szülei használati tárgyai közt kutakodik. A lelkében dúló harcokról monológjai tudósítanak. Vissza kell térnie a természethez ahhoz, hogy le tudja tenni évtizedek óta hurcolt terheit: testvére vízbefulladását, kudarcos házasságát, titkolt abortuszát. A fellélegzés itt tulajdonképpen szembenézés: a múlt és a traumák feldolgozása.

Azt hiszem a regényben megjelenített „elamerikanizálódást” manapság szimplán csak modern világnak hívjuk. Bár a könyv lassan 40 éve született, nem sokban különböznek a gondjaink, már ami az elvárásokat és a gyorsuló világot illeti. Atwood remekül felépített egy belső monológokkal teli vívódást, ami tulajdonképpen egy pszichózishoz vezet, a megtisztulás és gyógyulás pedig maga az őrület, ami végül felszabadítja főhősünket, és segít visszatérnie a normálisba.

Remek kis könyv. Felszabadító olvasmány. Igazi, modern újregény (csupán, szerintem a fordítás nem rossz). Nem értem a sok negatív hangot. (És ha már valami ellenvetéssel éljünk, akkor éppen a vége volt elkapkodva, nem elég jól kibontva. Talán éppen ezért tetszhetett a modern kor cselekményéhes gyermekének jobban ez a része a regénynek. Nekem éppen hogy kevésbé.)

Pszichológushallgatóknak kötelező olvasmánnyá tenném, megtudhatják belőle, milyen érzés megőrülni. Ez a része nagyon rendben van, és egyébként sem lenne rossz regény, ha nem lenne ilyen őrjítően uncsi.