Boszorkánymagzat (Shakespeare újra) 40 csillagozás

Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Egy neves londoni kiadó kortárs szerzőknek kínált föl megbízást: válasszanak egy-egy Shakespeare-drámát, s ezek témájára írjanak regényt.
Az évtizedek óta népszerű, számos nemzetközi díjjal elismert kanadai író A vihart választotta.
A mű főhőse Felix, egy színházi fesztivál nagynevű művészeti igazgatója, akit riválisa kifúr az állásából. Felix tizenkét éven át remeteként él egy kunyhóban. Vadul lobog benne a bosszúvágy, de hőn áhított vágya A Vihar színpadra állítása is: ezzel akarja új életre kelteni Mirandát, korán elveszített kislányát. Színházi kurzust vezet egy börtönben, és amikor a véletlen útjába sodorja ellenségeit, felvillan a lehetőség, hogy egy csapásra két tervét is megvalósítsa: megrendezheti a darabot, és elégtételt vehet nagyhatalmú ellenségein is.

Eredeti mű: Margaret Atwood: Hag-Seed

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Kossuth, Budapest, 2017
320 oldal · ISBN: 9789630988025 · Fordította: Varga Zsuzsanna, Horváth Viktor
>!
Kossuth, Budapest, 2017
314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630988452 · Fordította: Varga Zsuzsanna, Horváth Viktor

Enciklopédia 10


Kedvencelte 2

Most olvassa 5

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 83


Kiemelt értékelések

>!
Oriente P
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Ez nem egy Szolgálólány vagy egy Guvat és Gazella, vagyis nem vág kupán és nem rúg hasba, egyszerűen az aminek mondja magát: a Vihar másképp. Persze egy vérprofi, okos, letisztult írás, ahogy Atwoodtól megszokhattuk. Mégis küzdök némi szégyenlős hiányérzettel, mert szeretem amikor Atwood kupán vág és hasba rúg, ezt már-már elvárom tőle, és ezúttal sértetlenül megúsztam az olvasást. :)

A Boszorkánymagzat a Shakespeare újra spoiler egyik újabb darabja, és Atwood szerintem tökélyre pörgette a sorozat koncepcióját: egyszerre kapunk egy friss interpretációt és többrétegű műelemzést, mindezt egy kortárs fikcióba oltva. Vihar a Viharban, ami újrateremti a Vihart – szépen átgondolva és megszerkesztve, a kulcskarakterek kényelmesen és érzékenyen kibontva. Gondolkodtam, melyik motívumot emeljem ki, leginkább miről szólt nekem a regény, és arra jutottam, hogy arról a gigászi belső harcról, ami az elengedéssel jár. Háromféle elengedésről is szó van itt, nem is tudom, melyik a nehezebb: elengedni a haragot, elengedni a szeretetet, elengedni a kontrollt. Boldogabb lesz Prospero, mikor a tengerbe veti varázskönyveit? spoiler
A könyv végével kapcsolatban vegyesek a érzéseim: míg az elítéltek amatőr színészek feladatmegoldásai, amikor tovább kell gondolniuk a darab szereplőinek sorsát, igazi interaktív művészetterápiás flash volt, magának a regénynek a spoiler lezárásával nem vagyok teljesen kibékülve.

>!
sophie P
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Nagyon tetszett ez a megoldás, igazán jól szórakoztam.

A feladat az volt ugye, hogy egy Shakespeare-drámát kell – jelen esetben A vihart – a mai kor szellemének megfelelően lefordítani, átdolgozni, megmagyarázni, .. ahogy jól esik. Margaret Atwood duplán is teljesítette a kérést.

Van először is Felix, a nagyhírű színházi ember, akit konspirációs okokból kipöccintenek az állásából, amely állás különben egy Shakespeare-színház művészeti vezetése volt. Emberünk természetesen bosszút esküszik, de addig is, amíg eljön a megfelelő pillanat egy lakatlan kulipintyóba bujdokol a szellemeivel együtt. Hát ez eléggé hasonlít Prospero sorsához. És a végkifejlet, na az meg teljesen a shakespeare-i másolat, bár a szellemek és manók nem úgy vannak, a varázserő nem onnan jön és nem úgy, a varázspálca helyett pedig számítógépek vannak, és egyéb technika.

Másodszor pedig van egy börtönbéli olvasási kurzus (na nem elvetemült gyilkosok között, „csak” csaló, tolvaj, hacker, ilyesmi). Néhány hónap évente, de Felix már a harmadik évadot nyomja, természetesen Shakespeare-darabokat dolgoznak fel, ezúttal A vihart.

Hogy ez jól működjön, minden egyes szerepet, minden egyes jelenetet, minden egyes motívumot alaposan át kell beszélni. Felix profi, a hallgatók jó fejek, az előadás pedig nagyon könnyen elképzelhető, és nagyon vicces. Például Hófehérke, Pocahontas és Jázmin alakítja az istennőket, persze Disney-baba formájában, gyapjúba bugyolálva, börtöntöltelékek mégsem játszhatnak lányokat, nem lenne annak jó vége, Miranda-nak valót muszáj volt kívülről szerződtetni (külön engedéllyel), és Arielt pedig űrlénnyé kellett változtatni, hogy kapós legyen, mint szerep. És a kellékek is: a tenger például egy zuhanyfüggöny.

Szerintem nem kell különösebben ismerni a darabot, hogy az olvasmány élvezetes legyen, semmit sem bíz a véletlenre az írónő, kifejezetten könnyű, mulatságos, mégis gondolatébresztő lett az egész. (A végén van különben egy pároldalas szinopszis, ha mégis kérdések merülnének fel). A kurzus utolsó feladata pedig az, hogy a hallgatóknak végig kell gondolniuk, vajon mi lett a szereplőkkel azután, miután a játéknak vége.

Szóval eléggé készen kap az ember egyfajta (általános) értelmezési-variációt, de egyben mintát is, tematikát is arra, hogyan érdemes ezeket a darabokat felfejtegetni alkalomadtán.

>!
pat P
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Ajj, hát ez egy méltatlanul értékelni elfelejtett könyv…
Pedig de jó volt! Az a fajta feldolgozás, újraírás, bárakármi, aminek legalább három értelme van. Egyrészt a feldolgozott mű „újraélesztése”, felfrissítése, közelebb hozása a jelen kor olvasóihoz. Másrészt a továbbgondolása, mélyítése, átértelmezése, harmadrészt pedig az olvasó agytevékenységének a kifejezett aktiválása, avagy az intenzív elgondolkodtatás.
Ráadásul ez egy ritka profi módon megírt, nagyon ravaszul, nagyon logikusan, nagyon szépen összerakott, minimum duplafenekű alkotás, szóval mindhárom előbb említett feladatát legalább duplán teljesíti, és milyen remekül!

És még mindig a címen gondolkozom – mit is jelent az, hogy nem „Varázsló” a regény címe?

(Van a végén egy rövid szinopszis az eredeti drámáról, de se ezt, se azt nem nagyon kell elolvasni előre szerintem – ha az embernek kábé három mondatnyi, halvány sejtelme van a történetről – a regényből szépen kibomlik az eredeti.)

>!
Chöpp
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Nagyon boldog vagyok! Végre egy Margaret Atwood, ami tetszik. Nekem sohasem azzal volt bajom, amit az írónő ír, hanem inkább azzal, hogy hogyan teszi ezt. Bármit olvastam tőle, bármibe fogtam, hiányzott az irodalmi szöveg, a megfogalmazás professzionalizmusa. Valahogy mindig olyannak éreztem az írásait, mint a fűszerek nélkül elkészített ebédet. Jó, hát végül is…, de hol a sava-borsa? Amitől nem csak gusztusos lesz, de amiből hidegen, melegen egyaránt jóízűen falatozhatok. MOST kaptam meg ezt a régen várt élményt. Érdemes volt újra próbálkoznom és nem adni fel. Sőt! Tényleg meghozza a molyétvágyat Shakespeare-hez is!

>!
makitra MP
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

A Boszorkánymagzat egy okos és lenyűgöző könyv, ami olyan összetetten adja vissza Shakespeare egyik legkedveltebb darabját, hogy az olvasónak a fal adja a másik.

Atwood nem elégedett meg azzal, hogy egyszerűen visszamondja A vihart, hanem annak elemeit egy metafikcióban adja vissza. A Boszorkánymagzat legalább három síkon mozog: újra elmeséli, hogyan áll bosszút Prospero/Felix az őt félreállító pályatársain, bemutatja a főhős gyászfolyamatát, valamint a színház megtartó erejét. Önmagában mindhárom téma megér egy-egy önálló történetet is, a Shakespeare-dráma nélkül is működne. De azzal, hogy a szerző beleszövi, újrajátssza a színmű eseményeit, alakjait, egy vékony fátyollal vonja be művét.

Ennek ellenére mégsem tudtam igazán megszeretni, minden intelligenciája, remek, katartikus végkifejlete ellenére sem. De úgy gondolom, ez Atwood és az én viszonyomról árul el sokat, semmit a regény minőségéről. A Boszorkánymagzat ugyanis egy remek, releváns feldolgozás, élvezet olvasni és átélni.

Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2018-04…

>!
Bogas P
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Nem mindig vagyok biztos abban, hogy színházat csinálok.
Nem mindig vagyok biztos abban, hogy színházat akarok csinálni.
De ettől a regénytől azt éreztem, hogy most azonnal színházat akarok csinálni.

>!
Black_Venus
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Atwood jól választotta ki, hogy melyik darabot írja át a Shakespeare-életműből, mert ez eleve közel áll az ő fantáziavilágához is. A történet ma is hihető elemekből épül fel, nem ragaszkodik betű szerint a Vihar elemeihez, de mindenkinek megvan az alteregója. Mint amikor egy színdarabhoz szereplőket válogatnak. Ezeket az ismétlődések, az „ahogy lent, úgy fent”, a „mikrokozmosz-makrokozmosz” egymásra rímelése nagyon jól viszik előre a történetet, szinte írja magát a regény. A szerző bátorsága az alapanyag feldogozásával meghozta az eredményt – igazi Atwood-regény olvashatunk, és külön csemege, hogy ehhez a Vihar az alapanyag.
Még a részletek is igazán Shakespeare-iek: a fegyencek, akik színházat játszanak, és közben Shakespeare inzultusait használhatják csak; a színdarab a színdarabban, börtön a börtönben mind visszaadják a Vihar egyik nagy jellegzetességét, azt, hogy Prospero a sorsába van zárva, valami mindig fogva tartja – ha nem a rácsok, a tenger, akkor az emberek, a társadalmi elvárások vagy a gyász – és ebből még a varázslók sem tudnak egy abrakadabrával kiszabadulni.

>!
Teetee
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Dolgok, amiket szeretek:
– klasszikusokat újraértelmezni
– szövegekről gondolkodni
– arról olvasni, hogy valakik klasszikusokat értelmeznek újra
– arról olvasni, hogy valakik szövegekről gondolkodnak

Pluszpont: hogy ezek a valakik egy erősen hátrányos helyzetű csoport tagjai, jelen esetben fogvatartottak.

A Boszorkánymagzat Shakespeare A vihar című drámájának modern változata. Az eredeti darabot nem ismertem, de így azt élveztem, hogy a darab színészeivel, a Fletcher Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjaival együtt ismerhetem meg a darabot, és gondolkozhatok róla.
A főhős Felix, a művészeti vezetői pozíciójából kifúrt öntörvényű rendező, aki szakmai és magánéleti tragédiája után (meghal a kislánya) próbál valahogy túlélni, de nem felejti el, kik azok, akik ártottak neki.
Izgalmas sztori ez színházról, kreativitásról, bosszúról, gyászról, elengedésről, mindenféle börtönökről, ki- és felszabadulásról. Atwood Shakespeare-nek öltözve is mesteri.

>!
Lovebooks
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Furcsa volt maga a témája, de mint feldolgozás nagyon ütős! Elismerésem az írónőnek! :)

>!
Salsita
Margaret Atwood: Boszorkánymagzat

Nagyon tetszett, ahogy feltárta A vihar rétegeit és a szereplők sokszínűségét. Mintha egy prizmán keresztül látnám a darabot – ahogy fordul, úgy rendeződik újra és újra a kép, mégis újra és újra egésszé áll össze, mindig egy kicsit más képpé.


Népszerű idézetek

>!
sophie P

Felix arra jut, hogy ez a hiányosság a színházi irodalom nagy részére jellemző: senki sem tisztálkodik, de még csak nem is gondol rá, és senki sem eszik, senki sem székel. Persze Beckett darabjai kivételek. Beckettre mindig lehet számítani. Retkek, sárgarépák, vizelés, büdös láb: ott minden megvan, az egész emberi test, a leghétköznapibb és legnyomorultabb szinten.

129. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Samuel Beckett
1 hozzászólás
>!
Chöpp

A színház nem köztársaság, hanem monarchia.

160. oldal

>!
Chöpp 

Vajon az extrém jóság mindig gyenge? Egy ember vajon csak a hatalom hiányában lehet jó? A vihar ezekkel a kérdésekkel szembesít bennünket.

281. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hatalom · jóság
>!
Oriente P

(…) a legjobb művészet mélyén mindig van valami kétségbeesés, nem? Az igazi művészet mindig a halál elleni kihívás is, nem? A középső ujj felmutatása a szakadék szélén.
Felix úgy döntött, az ő Arieljét gólyalábon játssza majd egy transzvesztita, aki a döntő pillanatokban hatalmas szentjánosbogárrá változik.

20-21. oldal

>!
Chöpp 

– Én vagyok a nyerő – mondja Csili. – Hallottad a főnököt, dágványfejű.
    Úgyhogy megszívtad.
– Pontlevonás, káromkodtál – mondja PPod.
– Ez nem káromkodás – válaszolja Csili –, hanem csak sértés. Ezt mindenki tudja, hogy verne ki a ragya.

161-162. oldal

Kapcsolódó szócikkek: káromkodás
>!
sophie P

„Bizonyos, hogy aki bosszút melenget, az maga tartja sebeit nyitva, pedig enélkül beforranának és meggyógyulnának.”

Francis Bacon: Esszék avagy Tanácsok az okos és erkölcsös életre
(Julow Viktor fordítása)

7. oldal - Mottó

Kapcsolódó szócikkek: bosszú · Francis Bacon
>!
Chöpp 

Harry Houdini Weisz Erik néven született, Bob Dylan Robert Zimmerman volt, Stevie Wonder pedig Steveland Judkins.

94. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bob Dylan · Harry Houdini · Stevie Wonder
>!
Chöpp

Hogyan lehetséges átadni a jelentés és szándék mindegyik finom árnyalatát?

197. oldal

>!
Chöpp

A hó csikorog a talpa alatt. Balról, a mezők felőli oldalról üveghangú zizegést hallani: a buckákon nőtt, szélfútta, mostanra már elhalt növények szárainak hangja, amelyeket körbevont a jég. Csilingelnek, mint megannyi aprócska harang.

116. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kelly Oram: Cinder és Ella
Sarah J. Maas: A Court of Thorns and Roses – Tüskék és rózsák udvara
Marissa Meyer: Scarlet
Renée Ahdieh: Harag & hajnal
Róbert Katalin: Szelídíts meg!
Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia
Nicolas Vanier: Belle és Sébastien
Anne Fortier: Júlia
Lewis Carroll: Évike Tündérországban
Mark Twain – Oliver Ho: Huckleberry Finn kalandjai