68. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

Az ​özönvíz éve (MaddAddam-trilógia 2.) 159 csillagozás

Margaret Atwood: Az özönvíz éve Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Az ​özönvíz éve nem prófécia, de riasztóan közeli lehetőség.

A világvége egy rejtélyes járvány képében érkezik, amely egymástól távol eső helyeken, egyidejűleg üti fel a fejét, és áldozatait először cseppfolyóssá teszi, majd kiszárítja. Csak ketten élik túl a katasztrófát: Ren, a fiatal trapéztáncosnő, aki bent ragadt a munkahelyén ?a Pikkelyek és Farkak fantázianevű szexklubban, és Toby, Isten Kertésze, egy zöld vallási szekta tagja, aki a MegÚj Spa luxusfürdőjében barikádozta el magát. Vajon vannak más túlélők is? Él-e még Ren bioművész barátnője, Amanda? Vagy ökoharcos mostohaapja, Zeb? Vagy egykori szeretője, Jimmy? Hát a KínGolyóból szabadult üldözői, vagy a kormányzat korrupt rendőrei?

Egy biztos: míg az emberiség nagy része kipusztult, boldogan élik világukat a különféle génmanipulált életformák – az oroszlán és a juh párosításából származó juszlánok, az emberi hajat növesztő műhajbirkák, az emberi agyvelővel rendelkező disznók. Miközben Ádám Egy, Isten… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
650 oldal · ISBN: 9789636769680 · Fordította: Varga Zsuzsanna, Horváth Viktor
>!
Jelenkor, Budapest, 2019
650 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636767983 · Fordította: Varga Zsuzsanna, Horváth Viktor
>!
Európa, Budapest, 2015
560 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799300 · Fordította: Varga Zsuzsanna, Horváth Viktor

Enciklopédia 23

Szereplők népszerűség szerint

Guvat · Ádám Egy · Pilar · Ren · Toby · Zeb


Kedvencelte 15

Most olvassa 9

Várólistára tette 115

Kívánságlistára tette 109

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

Málnika>!
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

”Isten parancsa, hogy „népesítsétek be a Földet”, nem azt jelenti, hogy saját magunkkal kell azt túlzsúfolni, és ezáltal minden mást kipusztítani.”

A MaddAddam-trilógia második kötete nem a Guvat és Gazella szó szerint értendő folytatása, hanem a Víztelen özönvíz és annak előzményének más szemszögből történő megközelítése. Az özönvíz éve főszereplőivé két túlélő, Toby és Ren lépnek elő. A két női narratíva visszaemlékezéseit, saját élettörténetét megszakítják Ádám Egy ünnepi beszédei, illetve szerves részét képezi a szegény plebsztelep bemutatása és a vallás központi szerepe is. A szereplőket ugyanis a Kertészek szektája kapcsolja össze, amely a túlnépesedésre, és a pénz, a hatalom, az élvezetek, a jólét elérése érdekében az emberek elvetemültségére nyújt egy másik szélsőséges ellenpólust, felelősséget vállalva Isten valamennyi teremtményéért. Az általuk megjósolt Víztelen özönvíz végül kizárólag az emberi fajt pusztító járványként teljesül be. Maradnak túlélők, de ők vajon képesek lesznek megtisztítani a világot, vagy a túlélés érdekében minden eddigi elvüket feladják? Kíváncsian várom, hogy a befejező rész milyen választ ad erre. A rendkívül olvasmányosan megírt disztópia jelenleg riasztóan aktuális, a minket sújtó ökológiai katasztrófa és a pandémia miatt rengeteg gondolatot felvetve az olvasóban.

gesztenye63 P>!
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Erről a kötetről csak egy mondatot tudok írni, azt is lopom.
Innen:
https://moly.hu/ertekelesek/1789374

A mondat pedig így szól:
„Akinek a Guvat és Gazella nem jött be, annak is érdemes rápróbálni. Kevesebb undok génmanipulatív förmedvény, több idea, csapatépítés és szívszorítás.”
(Ooops, ez kettő.)

Tökéletesen osztom…, kedves @Bíró_Júlia.

5 hozzászólás
Bíró_Júlia>!
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Egyetlen kérdésem maradt. Isten Kertészei mikor ünneplik Szent Margaret Atwood és minden próféták napját?

Örök szerelmem Ms. Atwood pontosan érezte, hogy az utolsó szögig felépített, levakolt, berendezett és belakott spoiler világok egyenesen könyörögnek azért, hogy a nyavalyás kedves Atwood-függő olvasó minél nagyobb területét bejárhassa, minél több kulcslyukon leshessen be, minél több ragacsba tenyereljen védőkesztyű nélkül, ugyanakkor minél több meglepő ponton fedezzen fel jószándékot, konyhaszintű vagy teljességig kiművelt idealizmust és betyárbecsületet (és/vagy ezek hiányát, mert ez nem kívánságműsor). Legyen hát, mondotta kegyesen, és amellett, hogy eltávolította a szmötyit a kulcslyukakból és engedte kinyílni a titkos ajtókat, egyúttal könnyed kézzel felvázolt egy barbirózsaszín apokalipszist. Igen, pont olyan beteg, mint amilyennek hangzik. spoiler Így a történet nem ugrik előre túl sokat, cserébe megkapjuk a másik oldalt, olyan nézőpontkarakterekkel, hogy a fülünk kettéáll. Mint a macskának, fülvakarás közben.
Ráadásul nem csak Toby és Ren van különleges alapossággal, kellő mennyiségű gyarlósággal és erősséggel, mondhatni elevenséggel megalkotva, de jóformán minden felbukkanó, nevesített szereplő. Szimpátiától függetlenül bármelyikükkel végigjátszható egy képzelt (bio, vegán és közös énekléssel indított) teadélután.
Külön gyönyörűség Isten Kertészeinek mindennapokat átszövő rítusait, ünnepeit és teljességgel praktikus gyakorlatait végigkövetni – persze, mivel Atwoodról van szó, az eszmerendszer felépítésének problémáival együtt. Touché.
Egyike azoknak a könyveknek, amik nem pusztán tetszettek, meghatottak vagy a sci-fi műfajhoz illő szomorúságot és dühöt hagyták hátra, de elérték, hogy a tényért is hálás legyek, hogy valahol ovi/általános környékén rákapattak a betűsorok dekódolására, és ettől a legszebb és legrémítőbb világokban találom magam.

Akinek a Guvat és Gazella nem jött be, annak is érdemes rápróbálni. Kevesebb undok génmanipulatív förmedvény, több idea, csapatépítés és szívszorítás.

ViraMors P>!
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Talán elment az eszem, gondolja Toby. Nem, el nem ment. Csak átmenetileg nem találom.

Nuala nagyon kedves volt velünk, de Toby szigorú volt, és benne jobban is bíztunk: egy sziklában jobban bízik az ember, mint egy tortában.

Kedves Ádámok, Évák, kedves Emlőstársaink, Teremtménytársaink, mindazok, akik most Szellem alakjában léteztek – figyeljetek ránk továbbra is, és adjatok nekünk az erőtökből, mert szükségünk lesz rá.

Nem sok szerző van, akinek sikerül kétszer megírni gyakorlatilag ugyanazt a történetet. spoiler Margaret Atwood megcsinálta.
Az özönvíz éve igazi élmény. Eltelt már pár év azóta, hogy Guvat és Gazellát olvastam, de elég sok minden megmaradt ahhoz, hogy, az alapvető történésekkel tisztában legyek. Ezért aztán egy pillanatig sem az volt az érdekes, hogy nagy események szintjén mi történik, hanem a hogyan az aktuális szereplők nézőpontjából.
Toby és Ren érdekes ellenpontjai egymásnak. Míg az előbbi kesernyés és egyre keményebbé válik, az utóbbi minden rossz és katasztrófa ellenére sem növi ki teljesen a naivitását és irányíthatóságát. Ugyanazt a történetet élik és mesélik, de egészen eltérő részletekre világítanak rá.
Minden fájdalma és sok helyen nyomasztó hangulata ellenére élveztem az olvasást. A két nézőpontkarakteren keresztül megismert Kertészek történetében, szavaikban és tetteikben sok igazság van. Ráadásul a könyv teljesen új megvilágításba helyezi az előző részt, amit én külön pluszként értékeltem.

5 hozzászólás
pat P>!
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Margaret Atwood igazán izgalmas küldetést vállalt a könyv megírásával.
Hogyan jussunk el még egyszer ugyanabból az A-ból ugyanabba a B-be, úgy, hogy az olvasó ne unja szénné magát? Ráadásul oly módon, hogy a világot már mindenki ismeri, a karakterek lényegesen kevésbé érdekesek és fontosak, a perspektíva pedig sokkal korlátozottabb, mint az első részben. Na jó, lehetnek apró könnyítések: utalások az előző kötet bizonyos eseményeire / szereplőire, és egy roppant érdekes szekta mindennapjainak és tanainak (meg a zsoltáros könyvének) aprólékos bemutatása. Upsz, és majd elfelejtettem a legfontosabb követelményt: érdemi cselekmény csak az utolsó száz oldalon lehet.

És hogy hogy sikerült? Igazán remekül. Érdekfeszítő, olvastatja magát – leszámítva persze az utolsó száz oldalt, ahol a végül mégis csak bekövetkezett cselekmény kicsit kinyírja az intellektuális élvezeteket.
Az Isten Kertészeinek bemutatása mindent visz. Az a teológia! Avagy a Biblia és a Fenntartható Fejlődés közös nevezőre hozva – sok szempontból tanítani kéne, sok helyen. Nem csak vallásfilozófia szakon.
Érzek némi kísértést, hogy azt mondjam, Atwood súlyosan pályát tévesztett, mert – mint azt már másodszor mutatja meg – remek vallás- illetve szekta-alapító válhatott volna belőle. De nem mondom, mert írónak is kétségtelenül remek.

wzsuzsanna P>!
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Tovább folytattam kalandozásaimat Margaret Atwood baljós világában, ezúttal a MaddAddam-trilógia második kötetével, Az özönvíz évével. Nem is volt baj, hogy tartottam egy kis szünetet a két regény között, hiszen nem árt kicsit töltekezni, mielőtt az ember újra elmerül ebben a nyomasztó világban. Annál is inkább, mivel ez a rész nekem most sokkal nagyobbat ütött, mint a bevezető kötet, míg arra kicsit nehezen hangolódtam rá, ez egyből beszippantott és nem is eresztett az utolsó oldalakig. Sötét, baljós, elkeserítő, kétségbeejtő, fullasztó- csak néhány jelző, ami eszembe jutott az olvasás közben. Ha emellett nem tett volna Atwood mást is az asztalra, még azt is mondhatnánk, hogy nagyon öncélú ez az egész. Viszont a könyv szerencsére bővelkedik mély és elgondolkodtató tartalomban, akár az emberi lét kérdéseivel, akár a bioetikával, akár a fenntarthatósággal kapcsolatban.
A MaddAdam-trilógia világa alapvetően két, szélsőséges rétegre osztja az emberiséget. Egyrészt adva van a gazdagokat ellátó és a tudományos szférát is tartalmazó Konszernek világa, másrészt a szegény plebsztelepek, ahol a mindennapi túlélésért folyik a küzdelem. Atwood nagyon élesen rajzolta meg ezt a két pólust, melyek más-más aspektusból mutatják meg, hogyan lehet reagálni egy olyan világra, ahol az erőforrások már nyilvánvalóan végesek, a környezet és az állatvilág kipusztulófélben van, az emberi erkölcsök és törvények pedig kezdenek teljesen fellazulni. Míg a kutatásokat szorgalmazó elit réteg a lehető legbizarrabb módokon igyekszik kizsigerelni azt a keveset is, ami megmaradt (lásd emberi szervek tenyésztése állatokban, génmanipulált élelmiszerek, kétségbeesett plasztikai műtétek stb.), addig a szegények seftelnek, guberálnak, és megpróbálnak mindent áruba bocsátani, amit csak lehet, akár a saját testüket-lelküket is. (…)
Ez a kötet szinte teljes egészében a múltban játszódik, két túlélő nő, Ren és Toby szemszögéből, akik fiatal korukban egy, a katasztrófát megelőző években viszonylag befolyásos „zöld” szektához, a Kertészekhez csatlakoztak. Visszaemlékezéseikből megtudhatjuk, milyen volt az életük, mielőtt oda kerültek, milyen megpróbáltatásokat kellett elszenvedniük, és aztán hogyan igyekeztek többé-kevésbé beilleszkedni ebbe a furcsa közösségbe. Bár a Kertészek viszonylag védetten és elzártan éltek, azért sok jelenetből kitűnik, mennyire nyomasztó és veszélyes volt akkoriban élni a plebsztelepeken, ahol különféle bűnöző-csoportok, szerv-és emberkereskedők vagy a hatalom katonái leselkednek mindenkire, aki egy pillanatra is elveszíti a „nyáj” védelmét. Közben itt is eljutunk az időben arra a pontra, ahol a járvány a tetőfokára hágott, és olvashatunk arról, hogy ez a két nagyon különböző karakter hogyan éli túl napról napra a történteket, míg sorsuk összefonódik az előző részből megismert szereplőkével. (…)
Bár a regény cselekménye bővelkedik az erőszakban és a brutális jelenetekben, számomra mégsem ez volt a legvérfagyasztóbb. Sokkal inkább az emberi kapcsolatok kiüresedése, amit Atwood zseniálisan visz végig a fejezeteken. Igazi barátságot, törődést és gondoskodást csak elvétve látunk, még a Kertészek minden élőlényre kiterjedő szeretete és elfogadása is hamisnak tetszik, egy olyan páncélnak, amit csak az őrület és végső kétségbeesés elkerülése érdekében ölt mindenki magára. (…)
Egy ilyen erős második rész után nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat a záró kötet, engem mindenesetre most már végérvényesen megnyert magának az írónő. Iszonyú fontosnak tartom a gondolatait és azt a kegyetlen világot, amit vizionál a számunkra, hiszen, ahogy korábban is írtam, reménykedem benne, hogy valamit sikerül belőle tanulnunk. Úgyhogy senkit se riasszon el a 650 oldalas terjedelem, a nehezen emészthető tartalom lenyűgöző írói kifejezésmóddal és olvasmányos stílussal párosul, ráadásul itt a cselekmény is sokkal akció-dúsabb, mint az első rész esetében. Nagyon ajánlom!
Bővebben:
https://konyvesmas.blogspot.com/2019/07/vadadam-trilogi…

Ditta P>!
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Jó döntés volt rögtön a Guvat és Gazell után folytatni a történetet. Bár ez így nem teljesen igaz, egyrészt, mert igazán nem volt választásom, egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy mást olvassak, ha visszamehetek ebbe a világa is. Másrészt ez a könyv nem folytatása a Guvat és Gazellának, hanem egy párhuzamos történet ugyanabban a világban és korban. Most egy kicsit távolabbról figyelhetjük a katasztrófához vezető eseményeket, egy olyan szektán keresztül, akik ugyan helyenként kapcsolatba kerülnek az 1. kötet főszereplőivel, de alapvetően nem sok közük van egymáshoz, egy teljesen más életet élnek. A könyv végére gyakorlatilag ugyan oda érkezünk, ahol az előző kötet is végetért. Na jó, egy picit tovább, de éppen csak annyival, hogy újra ne hagyjon nyugodni a történet. Ellenben most csak a bosszankodás és várakozás maradt, hogy mikor vehetem már kézbe a 3. részt is.
Atwood azért nem semmi. Annak ellenére, hogy nem új a világ, tudjuk, hogy mi fog történni, említésekből már ismerős lehetett a szekta is az előző könyvből, mégsem volt még 1 pillanat sem, ami unalmas lett volna. Pedig hát mi történik ebben a részben? Egy elég radikális nézeteket követő, ugyanakkor békés szekta mindennapi életét követhetjük nyomon ugrálva 25 éven keresztül ide-oda az időben. Érintőlegesen fel-fel tűnnek az előző rész szereplői, de most másik 2 szereplő visszaemlékezésén keresztül kapjuk a történeteket. Valahogy mégis folyamatosan az volt az érzésem, hogy mégsem ők ketten itt a főszereplők, mint ahogy az előző kötetben sem Jimmy volt. Rajtuk keresztül csak plusz infókat kapunk Guvat megismeréséhez.
Nagyon várom már a 3. kötetet :) .

>!
Európa, Budapest, 2015
560 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799300 · Fordította: Varga Zsuzsanna, Horváth Viktor
petamas P>!
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

A Guvat és Gazella úgy ért véget, hogy Hóember megpillantott egy csapatnyi spoilert, és elindult feléjük. Hogy kik ők, és hogy kerültek oda? Többek között erről szól ez a regény. Ugyanis félreértés ne essék: ez nem szimplán egy újabb rókabőr, ami más szemszögből elmeséli ugyanazt, amit Atwood egyszer már megírt. Ez egy teljesen új, teljesen egyedi történet, amelyben ugyan ugyanaz az apokalipszis következik be, mint az előző kötetben, mégis attól függetlenül olvasható. Míg az első kötetben közvetlen közelről figyelhettük meg azokat az eseményeket, amik a végzetes naphoz vezetnek, ennek a regénynek a szereplői nem ismerik a konkrétumokat, bár a világvégét az elmúlt évek történetének logikus következményeként élik meg. A könyv szereplői ugyanis mind-mind kötődnek valamilyen módon az Isten Kertészei nevű szektához, akik a modern biotechnológiai veszélyeit, és a természetes életmód előnyeit hirdetik.

Az egyes szereplők sorsán keresztül bepillantást nyerhetünk a „szép, új világ” árnyékos oldalába is: míg Jimmy és Guvat alapvetően a társadalom magasabb rétegeihez tartoztak, Ren és Toby megtapasztalja, milyen a legmélyebb nyomorban élni. Toby jó családból származik, ám a Cégek tönkreteszik a családját, ő pedig az utcára kerül, mielőtt a Kertészek befogadnák. Ren útja félig-meddig ellenkező irányú: a lány a Kertészek között nőtt fel, az apokalipszis kitörésekor azonban már elszakadt tőlük, s egy sztriptízbárban dolgozik táncosként. Kettejük személyisége és életszemlélete szöges ellentétben áll egymással, egyedi ízt adva történeteiknek.

Guvat és Jimmy mellékszereplőként felbukkannak ugyan a történet során, a többi szereplő azonban nem tud róla, mi közük van a világban folyó eseményekhez. (Mellesleg pár itteni szereplő is felbukkant futólag az előző kötetben, olvassatok figyelmesen!) Többet tudunk azonban meg az előző kötetben csak említésképpen megjelenő VadÁdámról*, a Kertészekről, és úgy általában arról, hogyan is épül fel Atwood disztópikus jövője. Akinek tetszett a Guvat és Gazella, annak mindenképpen érdemes elolvasnia ezt a regényt is, mert újat és mást ad, mint az előző kötet. Az Özönvíz Éve majdnem ugyanakkor (pár órával később) ér véget, mint Hóember meséje, így az olvasó számára továbbra is titok marad, mi lesz a guvatkák sorsa az új világban – kíváncsian várom a trilógia zárását, és azt, hogy mihez kezd vajon a szerző az előző két kötetben felvetett kérdésekkel.

*angolul MaddAdam, az előző kötetben GyagyásÁdámként szerepel.

Oriente>!
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Talán precízebb azt mondani, hogy ez a könyv a Guvat és gazella regénypárja, mert határozottan nem a folytatása. Előzményekről és párhuzamos cselekménysíkokról van itt szó, méghozzá úgy, hogy a Guvat és gazella mellékszereplői válnak itt főszereplőkké, míg az ottani főszereplők itteni mellékszereplőkké.

Nem volt ez akkora gyomoröklözés, mint az első kötet, de részben arról is van szó, hogy a CsirkeBimbók, görmenyek, zöld nyulak, és emberi szerveket növesztő transzgenikus disznók világába régi ismerősként buktam alá. Persze azért most is belekóstolhatunk egy-két ínyencségbe, ilyen például a TitokBurger spoiler, és újabb bizarr különleges helyszíneket is megismerhetünk, mint a Pikkelyek és Farkak klub, az Édenszikla Tetőkert, az Ararátok, az Emésztő-telep, a Szennyvíz Lagúna, és így tovább. Temetés helyett tanúi lehetünk egy autentikus emberi komposztálásnak, és megtanuljuk mi mindenre jók a nyüvek és a gombák, ha nincs kéznél antibiotikum vagy fájdalomcsillapító (pontosabban ha megtagadjuk a szintetikus anyagok használatát, ami a Száraz Özönvíz szempontjából végül is hosszútávon nem is bizonyul rossz ötletnek).

Az elgondolás, hogy ugyanazt a folyamatot, amit az első kötetben megismertünk, most egy radikálisan eltérő szemszögből kövessük újra végig, szerintem nagyon eredeti. A kvázi-példabeszédekkel és Isten Kertészeinek zsoltáraival tagolt szerkesztésmód pedig egyszerűen mesteri. Ami a központi témát illeti, a felvetett kérdések alapvetően nem változtak, a válaszok igen, az összeomlás azonban feltartóztathatatlan. Mégsem untam rá erre az atwoodi posztapokaliptikára, sőt, olvasnám még tovább akármeddig! (Angolul van harmadik kötet is. Hurrá!)

Azért bevallom, eleinte el voltam veszve egy kicsit: a könyv időszámítása ugyanis a Kert, azaz a Kertészek belső időszámítását követi – erre úgy kell következtetni. Viszont a fejezetek ide-oda ugrálnak az időben, és az sem segít, hogy a legtöbb cselekmény a két főhős visszaemlékezéseiből rajzolódik ki. Továbbá kettejük sorsában vannak párhuzamos elemek, illetve ismerőseik többsége egy közös halmazba tartozik, csak máskor, más életkorban találkoznak velük először, szóval bele lehet ebbe zavarodni rendesen. Bevallom, egy ponton tollat és papírt ragadtam, felrajzoltam egy idővonalat és jegyzeteket készítettem a főszereplőkről. Ezután már nem kellett homlokráncolva ide-oda lapozgatni :) A végéhez közeledve aztán szépen összesimulnak a rétegek és szálak, ráadásul a Guvat és gazella zárójelenetébe is beletrappolunk. Ez külön nagyon klassz, mivel az első kötet zárása kétértelmű volt, és most nemhogy egy új „kameraállásból” szemlélhetjük ugyanazt a jelenetet, de ezúttal folytatódik is.

Harmadik könyvem Margaret Atwoodtól, és nem győzöm szórni rá a csillagokat. Stílus, arányérzék, tartalom – számomra minden a helyén van!

Megjegyzés a fordításhoz:
A trilógiának is címet adó VadÁdám név ebben a kötetben elég fontos szerephez jut. Ugyanezt a nevet (MaddAddam) a Guvat és Gazellában GyagyásÁdám-nak fordították, ahol egyszerűen a KIHALÓSDI nevű on-line játék láthatatlan rendszergazdáját fedi a név. Ez viszont elég fontos összefüggés, mármint hogy a kettő ugyanaz, ami sajnos így nem esett le rögtön, csak a könyv kétharmadánál.
(Azért hogy ne csak morogjak: utána összenézegettem az angol eredeti és a fordított kifejezéseket, kulcsfogalmakat, és azt kell mondanom, nagyon leleményesek a magyarítások.)

Noro >!
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

A Guvat és Gazella arra összpontosított, mi marad utánunk, ha vége lesz az emberek korának. Az özönvíz éve viszont azt a kérdést teszi fel, mi marad belőlünk?
A második kötet – minden bizarr felvetésével együtt – jóval emberibb a bevezető kötetnél. Míg Guvat madscience elképzelései újraprogramoznák az embert, a Kertészek önmagában nézve radikálisnak tűnő filozófiája csupán egy erőteljes reformot kíván meg tőlünk. Vallás és tudomány ötvözése persze nem új gondolat, de el kell ismerni, hogy ez messze az értelmesebbek közül való. (Sőt, ha az Ádámok és Évák titkos tanácskozásain felmerülő kérdésekre gondolunk, szerintem adja magát a következtetés, hogy a szentbeszédek nagyrészt csak választható csomagolásként szolgálnak. A lényeg, hogy az üzenet átmenjen.)
A történet jobbára a világvége előtt (tehát a világban ^.^) játszódik, a tudományok helyett az emberekre helyezve a hangsúlyt. Az első részben azt láthattuk, hogy a tudósok milyen őrültségekre képesek, most pedig azt vehetjük szemügyre, hogy az átlagember ezt mi módon reagálja le. Ez a párhuzamos szerkesztés a két kötet között szerintem egy nagyon ügyes ötlet, és egyáltalán nem arra kell figyelni, hogy a cselekményben vajon vannak-e áthallások. A két nézőpont az, amit érdemes összevetni. Így hiába szól ugyanarról a két könyv, mégis teljesen másképp hat.

Most pedig énekeljük el együtt a vakondos dalt!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

gesztenye63 P>!

(…) ahogyan azt a Zsoltárok Könyve kilencvenegyedik fejezete mondja: „Nem kell félned… sem a homályban lopódzó dögvésztől, sem a délben pusztító ragálytól.” Hadd emlékeztesselek mindannyiótokat a kézmosás fontosságára: legalább hétszer naponta, és minden idegennel való találkozás után. Nem lehet elég korán bevezetni ezt az alapvető elővigyázatossági rendszabályt. Kerüljetek mindenkit, aki tüsszög.
Énekeljünk.

Kapcsolódó szócikkek: járvány
3 hozzászólás
Nita_Könyvgalaxis>!

– Ahol Természet van, ott seggfejek is vannak – tette hozzá derűsen.

224. oldal

Nita_Könyvgalaxis>!

– (…) És a pillanat az egyetlen idő, amelyben jól érezhetjük magunkat.

224. oldal

gesztenye63 P>!

Ha arany barackot eszel,
s vígan dobod el a magot,
tartsd észben, hogy becsomagolva
mélyében az élet ragyog.

A BARACKFA KITÁRJA ÁGÁT

Nita_Könyvgalaxis>!

Miért vágyunk rá, hogy mások kedveljenek bennünket, még akkor is, ha igazából nem is törődünk velük?

203. oldal

gesztenye63 P>!

Bölcsességet az életéhez
az Úr az állatnak adott;
nekünk mindent meg kell tanulni,
és ez bizony kemény dolog.

(…)

Ó, bár lennék bölcs, mint a kígyó,
alul és túl a józan észen;
az Egyet egyben élni meg,
a száguldó lelkem tüzével.

Kkatja P>!

Nuala nagyon kedves volt velünk, de Toby szigorú volt, és benne jobban is bíztunk: egy sziklában jobban bízik az ember, mint egy tortában.

87. oldal 12.

ViraMors P>!

Az internet pedig a hamis és igaz hírek olyan dzsungele, hogy már senki sem hiszi el, amit ott olvas, vagy pedig mindent elhisz, ami végeredményben ugyanaz.

Kapcsolódó szócikkek: internet
2 hozzászólás
gesztenye63 P>!

Megérdemeljük-e a szeretetet, amellyel Isten Világegyetemünket fenntartja? Megérdemli-e az Emberi Faj? Fogtuk a Világot, amit megkaptunk, és gondatlanul elpusztítottuk a szövetét is, a Teremtményeit is. Vannak vallások, amelyek azt tanítják, hogy ez a Világ majd felgöngyölíttetik, mint egy tekercs, és semmivé égettetik, és ezután megjelenik majd egy új Mennyország és egy új Föld. De miért adna nekünk Isten egy másik Földet, amikor ezzel olyan rosszul bántunk?

gesztenye63 P>!

Ádám Egy figyelmeztetett bennünket, hogy az agy, ha ingerszegény környezetbe kerül, saját maga talál ki dolgokat. A magány úgy kívánja a társaságot, ahogyan a szomjúság a vizet. Hány tengerész szenvedett már hajótörést, miközben olyan szigetre igyekezett, amely nem volt több távoli csillámlásnál?

Kapcsolódó szócikkek: hallucináció

A sorozat következő kötete

MaddAddam-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Dan Wells: Fragments – Töredékek
Justin Cronin: A szabadulás
James Dashner: Lázkód
Moira Young: Blood Red Road – Vérvörös út
Guillermo del Toro – Chuck Hogan: A kór
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Ann Aguirre: Horda
Stephen King: A Setét Torony – Varázsló és üveg
Dmitry Glukhovsky: Metró – A trilógia