Az ​özönvíz éve (MaddAddam-trilógia 2.) 68 csillagozás

Margaret Atwood: Az özönvíz éve Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Az ​özönvíz éve nem prófécia, de riasztóan közeli lehetőség.

A világvége egy rejtélyes járvány képében érkezik, amely egymástól távol eső helyeken, egyidejűleg üti fel a fejét, és áldozatait először cseppfolyóssá teszi, majd kiszárítja. Csak ketten élik túl a katasztrófát: Ren, a fiatal trapéztáncosnő, aki bent ragadt a munkahelyén ?a Pikkelyek és Farkak fantázianevű szexklubban, és Toby, Isten Kertésze, egy zöld vallási szekta tagja, aki a MegÚj Spa luxusfürdőjében barikádozta el magát. Vajon vannak más túlélők is? Él-e még Ren bioművész barátnője, Amanda? Vagy ökoharcos mostohaapja, Zeb? Vagy egykori szeretője, Jimmy? Hát a KínGolyóból szabadult üldözői, vagy a kormányzat korrupt rendőrei?

Egy biztos: míg az emberiség nagy része kipusztult, boldogan élik világukat a különféle génmanipulált életformák – az oroszlán és a juh párosításából származó juszlánok, az emberi hajat növesztő műhajbirkák, az emberi agyvelővel rendelkező disznók. Miközben Ádám Egy, Isten… (tovább)

Eredeti mű: Margaret Atwood: The Year of the Flood

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Jelenkor, Budapest, 2019
650 oldal · ISBN: 9789636769680 · Fordította: Varga Zsuzsanna, Horváth Viktor
>!
Jelenkor, Budapest, 2019
650 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636767983 · Fordította: Varga Zsuzsanna, Horváth Viktor
>!
Európa, Budapest, 2015
560 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799300 · Fordította: Varga Zsuzsanna, Horváth Viktor

Enciklopédia 4


Kedvencelte 5

Most olvassa 9

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 94

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Bíró_Júlia P
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Egyetlen kérdésem maradt. Isten Kertészei mikor ünneplik Szent Margaret Atwood és minden próféták napját?

Örök szerelmem Ms. Atwood pontosan érezte, hogy az utolsó szögig felépített, levakolt, berendezett és belakott spoiler világok egyenesen könyörögnek azért, hogy a nyavalyás kedves Atwood-függő olvasó minél nagyobb területét bejárhassa, minél több kulcslyukon leshessen be, minél több ragacsba tenyereljen védőkesztyű nélkül, ugyanakkor minél több meglepő ponton fedezzen fel jószándékot, konyhaszintű vagy teljességig kiművelt idealizmust és betyárbecsületet (és/vagy ezek hiányát, mert ez nem kívánságműsor). Legyen hát, mondotta kegyesen, és amellett, hogy eltávolította a szmötyit a kulcslyukakból és engedte kinyílni a titkos ajtókat, egyúttal könnyed kézzel felvázolt egy barbirózsaszín apokalipszist. Igen, pont olyan beteg, mint amilyennek hangzik. spoiler Így a történet nem ugrik előre túl sokat, cserébe megkapjuk a másik oldalt, olyan nézőpontkarakterekkel, hogy a fülünk kettéáll. Mint a macskának, fülvakarás közben.
Ráadásul nem csak Toby és Ren van különleges alapossággal, kellő mennyiségű gyarlósággal és erősséggel, mondhatni elevenséggel megalkotva, de jóformán minden felbukkanó, nevesített szereplő. Szimpátiától függetlenül bármelyikükkel végigjátszható egy képzelt (bio, vegán és közös énekléssel indított) teadélután.
Külön gyönyörűség Isten Kertészeinek mindennapokat átszövő rítusait, ünnepeit és teljességgel praktikus gyakorlatait végigkövetni – persze, mivel Atwoodról van szó, az eszmerendszer felépítésének problémáival együtt. Touché.
Egyike azoknak a könyveknek, amik nem pusztán tetszettek, meghatottak vagy a sci-fi műfajhoz illő szomorúságot és dühöt hagyták hátra, de elérték, hogy a tényért is hálás legyek, hogy valahol ovi/általános környékén rákapattak a betűsorok dekódolására, és ettől a legszebb és legrémítőbb világokban találom magam.

Akinek a Guvat és Gazella nem jött be, annak is érdemes rápróbálni. Kevesebb undok génmanipulatív förmedvény, több idea, csapatépítés és szívszorítás.

>!
pat P
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Margaret Atwood igazán izgalmas küldetést vállalt a könyv megírásával.
Hogyan jussunk el még egyszer ugyanabból az A-ból ugyanabba a B-be, úgy, hogy az olvasó ne unja szénné magát? Ráadásul oly módon, hogy a világot már mindenki ismeri, a karakterek lényegesen kevésbé érdekesek és fontosak, a perspektíva pedig sokkal korlátozottabb, mint az első részben. Na jó, lehetnek apró könnyítések: utalások az előző kötet bizonyos eseményeire / szereplőire, és egy roppant érdekes szekta mindennapjainak és tanainak (meg a zsoltáros könyvének) aprólékos bemutatása. Upsz, és majd elfelejtettem a legfontosabb követelményt: érdemi cselekmény csak az utolsó száz oldalon lehet.

És hogy hogy sikerült? Igazán remekül. Érdekfeszítő, olvastatja magát – leszámítva persze az utolsó száz oldalt, ahol a végül mégis csak bekövetkezett cselekmény kicsit kinyírja az intellektuális élvezeteket.
Az Isten Kertészeinek bemutatása mindent visz. Az a teológia! Avagy a Biblia és a Fenntartható Fejlődés közös nevezőre hozva – sok szempontból tanítani kéne, sok helyen. Nem csak vallásfilozófia szakon.
Érzek némi kísértést, hogy azt mondjam, Atwood súlyosan pályát tévesztett, mert – mint azt már másodszor mutatja meg – remek vallás- illetve szekta-alapító válhatott volna belőle. De nem mondom, mert írónak is kétségtelenül remek.

>!
Ditta P
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Jó döntés volt rögtön a Guvat és Gazell után folytatni a történetet. Bár ez így nem teljesen igaz, egyrészt, mert igazán nem volt választásom, egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy mást olvassak, ha visszamehetek ebbe a világa is. Másrészt ez a könyv nem folytatása a Guvat és Gazellának, hanem egy párhuzamos történet ugyanabban a világban és korban. Most egy kicsit távolabbról figyelhetjük a katasztrófához vezető eseményeket, egy olyan szektán keresztül, akik ugyan helyenként kapcsolatba kerülnek az 1. kötet főszereplőivel, de alapvetően nem sok közük van egymáshoz, egy teljesen más életet élnek. A könyv végére gyakorlatilag ugyan oda érkezünk, ahol az előző kötet is végetért. Na jó, egy picit tovább, de éppen csak annyival, hogy újra ne hagyjon nyugodni a történet. Ellenben most csak a bosszankodás és várakozás maradt, hogy mikor vehetem már kézbe a 3. részt is.
Atwood azért nem semmi. Annak ellenére, hogy nem új a világ, tudjuk, hogy mi fog történni, említésekből már ismerős lehetett a szekta is az előző könyvből, mégsem volt még 1 pillanat sem, ami unalmas lett volna. Pedig hát mi történik ebben a részben? Egy elég radikális nézeteket követő, ugyanakkor békés szekta mindennapi életét követhetjük nyomon ugrálva 25 éven keresztül ide-oda az időben. Érintőlegesen fel-fel tűnnek az előző rész szereplői, de most másik 2 szereplő visszaemlékezésén keresztül kapjuk a történeteket. Valahogy mégis folyamatosan az volt az érzésem, hogy mégsem ők ketten itt a főszereplők, mint ahogy az előző kötetben sem Jimmy volt. Rajtuk keresztül csak plusz infókat kapunk Guvat megismeréséhez.
Nagyon várom már a 3. kötetet :) .

>!
Európa, Budapest, 2015
560 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799300 · Fordította: Varga Zsuzsanna, Horváth Viktor
>!
petamas P
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

A Guvat és Gazella úgy ért véget, hogy Hóember megpillantott egy csapatnyi spoilert, és elindult feléjük. Hogy kik ők, és hogy kerültek oda? Többek között erről szól ez a regény. Ugyanis félreértés ne essék: ez nem szimplán egy újabb rókabőr, ami más szemszögből elmeséli ugyanazt, amit Atwood egyszer már megírt. Ez egy teljesen új, teljesen egyedi történet, amelyben ugyan ugyanaz az apokalipszis következik be, mint az előző kötetben, mégis attól függetlenül olvasható. Míg az első kötetben közvetlen közelről figyelhettük meg azokat az eseményeket, amik a végzetes naphoz vezetnek, ennek a regénynek a szereplői nem ismerik a konkrétumokat, bár a világvégét az elmúlt évek történetének logikus következményeként élik meg. A könyv szereplői ugyanis mind-mind kötődnek valamilyen módon az Isten Kertészei nevű szektához, akik a modern biotechnológiai veszélyeit, és a természetes életmód előnyeit hirdetik.

Az egyes szereplők sorsán keresztül bepillantást nyerhetünk a „szép, új világ” árnyékos oldalába is: míg Jimmy és Guvat alapvetően a társadalom magasabb rétegeihez tartoztak, Ren és Toby megtapasztalja, milyen a legmélyebb nyomorban élni. Toby jó családból származik, ám a Cégek tönkreteszik a családját, ő pedig az utcára kerül, mielőtt a Kertészek befogadnák. Ren útja félig-meddig ellenkező irányú: a lány a Kertészek között nőtt fel, az apokalipszis kitörésekor azonban már elszakadt tőlük, s egy sztriptízbárban dolgozik táncosként. Kettejük személyisége és életszemlélete szöges ellentétben áll egymással, egyedi ízt adva történeteiknek.

Guvat és Jimmy mellékszereplőként felbukkannak ugyan a történet során, a többi szereplő azonban nem tud róla, mi közük van a világban folyó eseményekhez. (Mellesleg pár itteni szereplő is felbukkant futólag az előző kötetben, olvassatok figyelmesen!) Többet tudunk azonban meg az előző kötetben csak említésképpen megjelenő VadÁdámról*, a Kertészekről, és úgy általában arról, hogyan is épül fel Atwood disztópikus jövője. Akinek tetszett a Guvat és Gazella, annak mindenképpen érdemes elolvasnia ezt a regényt is, mert újat és mást ad, mint az előző kötet. Az Özönvíz Éve majdnem ugyanakkor (pár órával később) ér véget, mint Hóember meséje, így az olvasó számára továbbra is titok marad, mi lesz a guvatkák sorsa az új világban – kíváncsian várom a trilógia zárását, és azt, hogy mihez kezd vajon a szerző az előző két kötetben felvetett kérdésekkel.

*angolul MaddAdam, az előző kötetben GyagyásÁdámként szerepel.

>!
Oriente P
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Talán precízebb azt mondani, hogy ez a könyv a Guvat és gazella regénypárja, mert határozottan nem a folytatása. Előzményekről és párhuzamos cselekménysíkokról van itt szó, méghozzá úgy, hogy a Guvat és gazella mellékszereplői válnak itt főszereplőkké, míg az ottani főszereplők itteni mellékszereplőkké.

Nem volt ez akkora gyomoröklözés, mint az első kötet, de részben arról is van szó, hogy a CsirkeBimbók, görmenyek, zöld nyulak, és emberi szerveket növesztő transzgenikus disznók világába régi ismerősként buktam alá. Persze azért most is belekóstolhatunk egy-két ínyencségbe, ilyen például a TitokBurger spoiler, és újabb bizarr különleges helyszíneket is megismerhetünk, mint a Pikkelyek és Farkak klub, az Édenszikla Tetőkert, az Ararátok, az Emésztő-telep, a Szennyvíz Lagúna, és így tovább. Temetés helyett tanúi lehetünk egy autentikus emberi komposztálásnak, és megtanuljuk mi mindenre jók a nyüvek és a gombák, ha nincs kéznél antibiotikum vagy fájdalomcsillapító (pontosabban ha megtagadjuk a szintetikus anyagok használatát, ami a Száraz Özönvíz szempontjából végül is hosszútávon nem is bizonyul rossz ötletnek).

Az elgondolás, hogy ugyanazt a folyamatot, amit az első kötetben megismertünk, most egy radikálisan eltérő szemszögből kövessük újra végig, szerintem nagyon eredeti. A kvázi-példabeszédekkel és Isten Kertészeinek zsoltáraival tagolt szerkesztésmód pedig egyszerűen mesteri. Ami a központi témát illeti, a felvetett kérdések alapvetően nem változtak, a válaszok igen, az összeomlás azonban feltartóztathatatlan. Mégsem untam rá erre az atwoodi posztapokaliptikára, sőt, olvasnám még tovább akármeddig! (Angolul van harmadik kötet is. Hurrá!)

Azért bevallom, eleinte el voltam veszve egy kicsit: a könyv időszámítása ugyanis a Kert, azaz a Kertészek belső időszámítását követi – erre úgy kell következtetni. Viszont a fejezetek ide-oda ugrálnak az időben, és az sem segít, hogy a legtöbb cselekmény a két főhős visszaemlékezéseiből rajzolódik ki. Továbbá kettejük sorsában vannak párhuzamos elemek, illetve ismerőseik többsége egy közös halmazba tartozik, csak máskor, más életkorban találkoznak velük először, szóval bele lehet ebbe zavarodni rendesen. Bevallom, egy ponton tollat és papírt ragadtam, felrajzoltam egy idővonalat és jegyzeteket készítettem a főszereplőkről. Ezután már nem kellett homlokráncolva ide-oda lapozgatni :) A végéhez közeledve aztán szépen összesimulnak a rétegek és szálak, ráadásul a Guvat és gazella zárójelenetébe is beletrappolunk. Ez külön nagyon klassz, mivel az első kötet zárása kétértelmű volt, és most nemhogy egy új „kameraállásból” szemlélhetjük ugyanazt a jelenetet, de ezúttal folytatódik is.

Harmadik könyvem Margaret Atwoodtól, és nem győzöm szórni rá a csillagokat. Stílus, arányérzék, tartalom – számomra minden a helyén van!

Megjegyzés a fordításhoz:
A trilógiának is címet adó VadÁdám név ebben a kötetben elég fontos szerephez jut. Ugyanezt a nevet (MaddAddam) a Guvat és Gazellában GyagyásÁdám-nak fordították, ahol egyszerűen a KIHALÓSDI nevű on-line játék láthatatlan rendszergazdáját fedi a név. Ez viszont elég fontos összefüggés, mármint hogy a kettő ugyanaz, ami sajnos így nem esett le rögtön, csak a könyv kétharmadánál.
(Azért hogy ne csak morogjak: utána összenézegettem az angol eredeti és a fordított kifejezéseket, kulcsfogalmakat, és azt kell mondanom, nagyon leleményesek a magyarítások.)

>!
Noro 
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

A Guvat és Gazella arra összpontosított, mi marad utánunk, ha vége lesz az emberek korának. Az özönvíz éve viszont azt a kérdést teszi fel, mi marad belőlünk?
A második kötet – minden bizarr felvetésével együtt – jóval emberibb a bevezető kötetnél. Míg Guvat madscience elképzelései újraprogramoznák az embert, a Kertészek önmagában nézve radikálisnak tűnő filozófiája csupán egy erőteljes reformot kíván meg tőlünk. Vallás és tudomány ötvözése persze nem új gondolat, de el kell ismerni, hogy ez messze az értelmesebbek közül való. (Sőt, ha az Ádámok és Évák titkos tanácskozásain felmerülő kérdésekre gondolunk, szerintem adja magát a következtetés, hogy a szentbeszédek nagyrészt csak választható csomagolásként szolgálnak. A lényeg, hogy az üzenet átmenjen.)
A történet jobbára a világvége előtt (tehát a világban ^.^) játszódik, a tudományok helyett az emberekre helyezve a hangsúlyt. Az első részben azt láthattuk, hogy a tudósok milyen őrültségekre képesek, most pedig azt vehetjük szemügyre, hogy az átlagember ezt mi módon reagálja le. Ez a párhuzamos szerkesztés a két kötet között szerintem egy nagyon ügyes ötlet, és egyáltalán nem arra kell figyelni, hogy a cselekményben vajon vannak-e áthallások. A két nézőpont az, amit érdemes összevetni. Így hiába szól ugyanarról a két könyv, mégis teljesen másképp hat.

Most pedig énekeljük el együtt a vakondos dalt!

1 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Szerencsére a lukacsos emlékezetem ezúttal is a segítségemre volt. Kicsit ugyanis féltem amiatt, hogy mindenki az első részhez hasonlította, és hozzá képest alulmaradt – de miután a hangulatán és pár szereplőjén kívül nem sokra emlékeztem a Guvat és Gazellából, nem vártam semmit tőle. Pontosabban de: azt, hogy lepjen meg, hogy kápráztasson el, hogy hasson meg. Nem is kellett csalódnom.
Persze olvasás közben nekem is vissza-visszatértek az emlékek, s még ha úgy is érzem, hogy egy jelentős rétegéről lemaradtam, azért önállóan is nagyon izgalmas regény Az özönvíz éve. Bár engem nem ez a kifacsart, de mégis túlzottan ismerős jövőkép fogott meg (félreértés ne essék, azért élveztem), még csak nem is a Kertészek szektájának élete (újfent: azért arról is izgalmas volt olvasni), hanem a történet stílusa, a szereplők hangulati változásai, az érzelmek örvénye, ami emlékeim szerint már a Guvatban is megragadott.
Ezúttal kevésbé depresszív, kevésbé kilátástalan, de mégsem örömteli vagy boldog – valahol a kettő között, vallásos elragadottságban, nyugalmas beletörődésben lebeg, finom és sodró, de nem harsány, nem pörög túl. Nem kiált fel minden oldala fájdalmas agóniában, egyszerűen csak jó olvasni. Pedig nem történnek egyszerű dolgok, de ahogy egyre mélyebbre jutunk Ren és Toby személyiségében, úgy olvad bele a cselekmény valami magától értetődő rendbe.
Ahogy látom, a harmadik rész pont ott folytatja, amire kíváncsi vagyok. Izgatottan várom, hátha az is megjelenhet magyarul (és hátha most nem kell három évet várni rá).

>!
kvzs P
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Érdekes ez a könyv, és érdekes az egész VadÁdám trilógia.
Az özönvíz éve nem viszi tovább a Guvat és Gazellában megismert történetet, nem folytatása annak, hanem a világ egy másik rétegét mutatja be. Időben párhuzamosan fut az előző történettel, sokszor még a szereplők is ugyanazok, mégis egy teljesen más világot mutat be.
A könyv nagyobb részében nem történik semmi, csak Isten Kertészeinek a működését és életét ismerjük meg. Ez a furcsa öko vallás viszont a maga egyszerűségében és egyedi biobiblikus világnézetében annyira érdekes, hogy az ember élvezettel olvas a legapróbb és leghétköznapibb dolgokról is.
A történet végén felgyorsulnak az események, és a két könyv szálai összeérnek, azonban ezt a kötetet is úgy teszi le az olvasó, hogy kapott elég kérdés és kételyt, amin rágódhat.
Az biztos, hogy Atwood nem ír könnyed és egyszerűen szórakoztató könyveket, viszont minden történetével olyan világot mutat be, ami egyszerre lenyűgöző és rémisztő.

>!
girion
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

Meg kell hagyni Atwood világa egészen kellemetlen érzéseket tud kelteni, érdekes módon azonban úgy vélem ez jórészt magának Atwoodnak a véleménye miatt van így. Jobban végiggondolva ennek a világnak a biopunk elemei engem csöppet sem zavarnak. A társadalmi egyenlőtlenségek az igen, talán még a súlyos mértékű vállalatosdit is lehetne hanyagolni, de a többi egyébként simán jöhetne. Annál ami most van biztos jobb lenne. Már persze ha nem bukkan fel egy őrült tudós. És nem találják ki azt a bizonyos egész testes kondomot.

A történetnek jót tett a nézőpont és narratív a változás. Jimmy lecserélése a csajokra, jó döntés volt. Habár Hóember továbbra is kísért, hisz itt is ő a közös pont a szereplők közt. A legfontosabb azonban hogy megismerjük Ádám Kertészeit. A dogmájukat ugyan nem venné be a gyomrom, de szerencsére a kemény mag itt is inkább csak pragmatikus vallás mérnökökből áll.

>!
charon IP
Margaret Atwood: Az özönvíz éve

"A vallásos mázat lekapargatva Isten Kertészei valójában környezettudatos emberek, akik minél kisebb ökológiai lábnyomot szeretnének hagyni, hogy ne zsákmányolják ki a Földet. Igaz, konzervraktárakat halmoznak fel az „Araráton”, és úgy várják a mindent eltörlő apokalipszist, mint a messiást. Aztán felhangzik egy-egy prédikáció Ádám Egytől, vagy megünnepelik egyik furcsa szentjük neve napját, és máris emlékszünk, hol is járunk. Egy olyan szektában, amely bár tobzódik a kissé naiv prédikációkban és a kikarikírozott szent szövegekben – zsoltárt írnak az evolúcióhoz! –, valójában nem vallásos eszmék, hanem a jelenbeli problémák teremtették. Érdekes kettősség ez, ahogy a vezetők a céljaiknak megfelelően toldozgatják a még kiforratlan dogmákat, és hogy a környezettudatos, fenntartható életvitel mennyivel könnyebben befogadható, ha vallásos „parancsokba” csomagolják az észérvek helyett. Könnyebb felelősen élniük, ha egy égi hatalom erre kötelezi őket.

És ez az, amiben Az özönvíz éve újfent zseniális. Tovább árnyalja a Guvat és Gazellában megismert világot, amelyben a génmanipuláció mindenre képes, a fogyasztói társadalom az összeomlás felé közeledik, a gazdagok védett közösségekben a szegények pedig az utca mocskában tengődnek, és sosem lehet tudni, hogy amit esznek, miből készült vagy mennyire szintetikus. (Az egyik legjobb a TitokBurger: már a cég nevében is benne van, hogy itt senki ne firtassa a húst a zsemlében.) Nagyon élő képet fest a közeljövőről, és a hasonló sci-fik közül az utóbbi években – talán A felhúzhatós lány mellett – sajnos legreálisabbnak is tűnik."
Bővebben:
http://sfmag.hu/2015/04/16/margaret-atwood-az-ozonviz-eve/


Népszerű idézetek

>!
Nita_Könyvgalaxis P

– Ahol Természet van, ott seggfejek is vannak – tette hozzá derűsen.

224. oldal

>!
Nita_Könyvgalaxis P

– (…) És a pillanat az egyetlen idő, amelyben jól érezhetjük magunkat.

224. oldal

>!
Kkatja P

Nuala nagyon kedves volt velünk, de Toby szigorú volt, és benne jobban is bíztunk: egy sziklában jobban bízik az ember, mint egy tortában.

87. oldal 12.

>!
Nita_Könyvgalaxis P

[…] azt szokták mondani, Az vagy, amit megeszel, de én inkább azt szeretem mondani, Az vagy, ami után vágyakozol.

511. oldal

>!
Noro 

A Természetnek talán csak annyi esze van, mint egy zsák krumplinak, szokta mondani Zeb, de nálunk még mindig okosabb.

468. oldal

>!
Nita_Könyvgalaxis P

Miért vágyunk rá, hogy mások kedveljenek bennünket, még akkor is, ha igazából nem is törődünk velük?

203. oldal

>!
Batus

Jó lenne, ha a szerelem igazságosan lenne elosztva, hogy mindenkinek jusson. De úgy tűnt, nekem nem fog jutni belőle.

>!
Nita_Könyvgalaxis P

Jusson eszetekbe, drága Barátaim: az, hogy miért élek és miért halok meg, egy és ugyanaz a kérdés.

420. oldal

>!
Nita_Könyvgalaxis P

Talán a szomorúság is egyfajta éhség, gondolta.

340. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szomorúság
>!
Kkatja P

(…) a maffiák a SzeKúr kezében vannak, és információink szerint minket érinthetetlennek nyilvánítottak. (…)
     – Nem tenne jót az imázsuknak, ha elpusztítanának valami olyasmit, ami Isten nevét hordozza – mondta Ádám Egy. – A vállalatoknak nem tetszene, hiszen befolyásos Petrbabtisták és Ismert Gyümölcs hívők vannak közöttük. Azt állítják, hogy tisztelik a Szellemet, és kiállnak a vallási tolerancia mellett, persze csak addig, amíg a vallások nem kezdenek el robbantgatni: a magántulajdon elpusztítása iránt ellenszenvvel viseltetnek.
     – Az nem lehetséges, hogy kedveljenek is minket – mondta Toby.
     – Persze, hogy nem – mondta Ádám Egy. – Azt gondolják rólunk, hogy félnótás fanatikusok vagyunk, akik a szélsőséges táplálkozást ízléstelen divattal és a vásárlással szembeni puritán hozzáállással kombinálják. De nincs a birtokunkban semmi olyan, ami nekik kellene, úgyhogy nem tekintenek bennünket terroristáknak.

68. oldal 10.


A sorozat következő kötete

MaddAddam-trilógia sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Dan Wells: Fragments – Töredékek
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
Robert Kroese: Tudatzavar
Kathy Reichs: Virals – Fertőzöttek
Michael Crichton: Szörnyek szigete
Gail Herman: Jurassic Park
Michael Crichton: A következő
Robin Cook: Mutáció
Venetianer Pál: Génmódosított növények
Emily Anthes: Frankenstein macskája