Alias ​Grace 124 csillagozás

Margaret Atwood: Alias Grace

A regény alapján készült sorozat november 3-tól a Netflix műsorán.

A Kanadába emigrált Grace Markot gyilkosságért ítélték el 1840-ben. Állítólagos szeretőjével együtt kegyetlenül végeztek Grace munkaadójával és annak házvezetőnőjével. Védője Grace elmeállapotára hivatkozva eléri, hogy ne kötél általi halálra, csupán életfogytiglanra ítéljék. Sokan vannak meggyőződve arról, hogy gonosz és őrült teremtés, de ugyanennyien az ellenkezőjéről is: ártatlan teremtés, aki a körülmények áldozata lett. Egy fiatal és feltörekvő orvos elhatározza, hogy kideríti az igazságot, ezért hetente leül beszélgetni a lánnyal, aki egyre inkább megnyílik neki, ám azt állítja, a gyilkosságból semmire sem emlékszik…

Margaret Atwood valós történelmi eseményen alapuló regénye felkerült a Man Booker-díj shortlistjére, és 2017-ben tévésorozat készült belőle.

Eredeti mű: Margaret Atwood: Alias Grace (angol)

Eredeti megjelenés éve: 1996

>!
Jelenkor, Budapest, 2017
772 oldal · ISBN: 9789636767648 · Fordította: Csonka Ágnes
>!
Jelenkor, Budapest, 2017
768 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636767068 · Fordította: Csonka Ágnes

Enciklopédia 6


Kedvencelte 19

Most olvassa 39

Várólistára tette 230

Kívánságlistára tette 244

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

>!
sztimi53 P
Margaret Atwood: Alias Grace

Szeretem, ahogy Atwood ír, mert egy olyan történetnél, ami úgy kezdődik, hogy már megvolt a gyilkosság, úgy kell írni, hogy ennek ellenére felkeltse az érdeklődést. Hiszen a nem bűntény a fontos, hanem, hogy hogyan jutottunk el odáig, na nem kriminálisan, hanem hogy gondolkodjunk el a bűnös (?) lelkivilágán. És én gondolkodtam és kérdeztem. Bűnös? Ezt nekünk kell eldönteni. Hogy elhisszük-e, amit Grace elmesél. Hogy el lehet-e hinni, amit ez a kicsit prűd, nagyon visszafogott, megnyerő külsejű nő elénk tár. Már, amit elénk tár, mert csak azt osztja meg velünk, amit ő akar. Bűnös? Tegye fel a kezét, aki az indulat tudatszűkítő hatása alatt nem akart már megfojtani valakit. Persze itt van a probléma, hogy eljut-e a gondolat a cselekményig. Mert kinek nincsenek bűnös vagy mocskos gondolatai? Ugye, maga sem kivétel dr. Jordan. Vajon Grace eljutott a cselekményig? Emlékszik rá mit követett el? Valóban kiesett neki az a pár óra?
Ép az elméje? Elmélkedtem azon, hogy az emlékezet lehet-e pontos? Nem torzítjuk-e el azt mi magunk az emlékeinket, szépítve őket vagy épp felnagyítva csúnyaságukat? Őrült? Itt is több lehetséges magyarázat van. Ugye bedobja nekünk az amnéziát, a többszörös személyiségzavart vagy azt, hogy Grace elképesztően jó színésznő és ahogy Simont, minket is megvezet. Hogy Jeremiah megjelenésekor a transz valós vagy megjátszott? Erkölcs? Szépen lerántja ám a leplet az urakról, akik cselédlányokkal, férjes asszonyokkal henteregnek, miközben elítélik ha egy cselédlány elszökik az istállófiúval. Kettős mérce. Sok mindenről lehet még merengeni a könyv kapcsán, az áltudományokról és mívelőikről, hogy ugyanazért a bűntettért a férfit fellógatják, míg a lány abban a kegyben részesül, hogy élve maradhat, és még sorolhatnám a kérdéseimet, de inkább olvassátok el, és tegyétek fel magatoknak a tieiteket. spoiler

18 hozzászólás
>!
Amadea
Margaret Atwood: Alias Grace

Valahol mélyen, olvasói ösztönszinten Atwoodot még mindig A szolgálólány meséje okozta élménnyel kapcsolom össze, pedig 2008-ban olvastam; ha szóba kerül, róla vagy tőle olvasok, valami megfeszül bennem és várja azt a húsba vágó brutalitást, amit a regény olvasása közben éreztem, pedig az általam olvasott könyvei mind különböznek egymástól – kevés író képes erre –, ill. a rám gyakorolt hatásuk is más.
Remélem, @horsegirl az olvasásom alatti válaszból nem azt szűrte le, hogy ez a regény csalódást okozott; nem tépett darabokra, mint A szolgálólány – amit azóta se mertem újraolvasni –, de nem is vágytam arra a traumára.
Mindjárt kinyögöm, hogy milyen volt.:) Odaszögezett a fotelhez, annyira olvastatta magát, de nem olcsó krimis fordulatokkal, hanem… a szerző saját zsenijével. Ügyesen terelgeti az olvasót, de nem nézi hülyének, jó érzékkel építi fel a cselekményt, mutatja be a különböző szereplők érzéseit és szövi Grace történetét. Ez párosul egy hihetetlenül igényes szöveggel – köszönjük Csonka Ágnes fordítónak és a Jelenkor kiadónak, meg persze Margaret Atwoodnak –, aminek a színvonalára csak a következő olvasmányomnál (David Gemmell: Árnyékok farkasa*) döbbentem rá, avagy a jót könnyű megszokni. Imádom ennek a nőnek az agyát, ugyanakkor benne van a Top5-ben, akivel nem szívesen szállnék be egy liftbe – fiktív karakterek, úgymint Pingvin a Gothamből vagy Helena az Orphan Blackből, nem számítanak –, bizonyos értelemben félelmetes.

A regény, ahogy mondani szokták, megtörtént eseményeken alapul; Grace Marks valós személy volt, a 19. századi Kanadában élt és tizenhat évesen ítélték el gyilkosságért: cselédtársával, James McDermott-tal brutálisan meggyilkolta munkaadóját és a házvezetőnőt. Az ügynek óriási visszhangja volt, felszínre került néhány olyan részlet, ami eléggé feltupírozta ezt a borzalmas dolgot – a sajtó, az érintettek és a kívülállók egyaránt tovább működtették a cirkuszt –, és amelyek mellett maguk a gyilkosságok szinte eltörpültek. Ilyen volt az, hogy Grace szokatlanul csinos volt és fiatal, ráadásul ír származású és katolikus, valamint a feltételezések szerint James McDermott szeretője. Mi más lehetett volna, ugye? És hogy miért ölt (mert persze, hogy bűnös)? A női gyengeség és alacsony intelligenciaszint az oka. Vagy valami elmebaj. Mások szerint csábító démon volt, aki bájaival rávette McDermottot a gyilkosságra és féltékenységből ölte meg Nancyt, a házvezetőnőt, akinek az esete nem is került elő a tárgyaláson, mert feleslegesnek tartották.

Grace személye könnyedén elsikkadt a botrányos, szenzációhajhász részletek között. Margaret Atwood őt állítja a történet középpontjába, részben az „igazságra”, részben a fantáziájára hagyatkozva, de titkok a regény végén is maradnak, csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Lehet, hogy ez a magyarázat, lehet, hogy az. A tapasztalt és értő olvasó (sajnos kevés ilyen van) észreveszi, hogy Grace megbízhatatlan narrátor; hiába olvassuk élete történetét E/1 nézőpontból, érezni, hogy valami(ke)t elhallgat – szándékosan nem azt mondom, hogy „hazudik”. Igényt tarthatunk-e ennek a szegény nőnek minden titkára? Jogunk van-e az életében vájkálni, amelyet emberek tucatjai cincáltak szét és használták fel a keresztényi szeretet, jóság nevében a saját céljaik elérésére?
Nemcsak az ő pszichéjéről árul el sokat a regény, hanem a többi szereplő tudatalattijába-agyába is beleláthatunk – nálunk sem rózsásabb a kép, mint az ünnepelt gyilkosnőnél.

Grace-hez kapcsolódva sok mindenről szól a könyv: a tehetősek és a szolgálók viszonyáról, avagy tényleg egy világ választja-e el a két réteget; a női és a férfi szerepekről; a spiritiszta szeánszokról; az ágyterítőmintákról; a pszichiátriai technikákról; a prostitúció korabeli felfogásáról – a 19. századi úriemberek felfogása szerint a prostituáltak elmebetegek, habár maguk is igénybe veszik eme degenerált lények szolgáltatásait, kiterjesztik a szobalányokra is, miközben az ő láthatatlan kezeik mossák, vasalják, varrják a ruháikat, cserélik le a DNS-ük nyomaival teli lepedőket, viszik ki az éjjeliedényüket, és fogalmuk sincs, hol lehet marhahúst venni, hogyan kell begyújtani egy kandallóba, az étel meg csak úgy van, ugyebár. (Sokan ma is ezt hiszik.) Egyébként a nőkről sem fest vonzó képet a szerző, a szimpatikus gondolkodással bíró Jordan doktor édes jó anyja az érzelmi zsarolás mintapéldánya, a nyalka férjjelöltekre (alias megmentőkre) vadászó idősb és fiatalabb nőszemélyek meg bárkire rávetik magukat, aki nadrágot visel.

Érdekesség, hogy Atwood korábban már foglalkozott a témával egy tévéjáték keretein belül, a címe The Servant Girl.

*Nem sznobkodás, semmi bajom Gemmellel. Akárhol van, remélem, érzi olthatatlan rajongásom a Trója, ennél fogva az ő személye iránt, de évente max. egy könyvet szabad olvasnom tőle.

3 hozzászólás
>!
n P
Margaret Atwood: Alias Grace

A sorozatból láttam négy részt és mivel nem volt elérhető az utolsó két rész, nem bírtam arra várni, hogy mi lesz a vége, ezért elolvastam a regényt. Hogy megtudtam-e azt, amit szerettem volna, arra az a válaszom, hogy nem azt tudtam meg amit szerettem volna, hanem azt, amit gondoltam hogy lesz. Fél csillagot azért vontam le, mert sok ennek a történetnek ez a közel nyolcszáz oldal. Lehet vele haladni, nem volt ezzel baj, de a háromnegyedénél kezdtem elfáradni a részletekben. Legközelebb ha valamilyen érdekes sorozatra lelek és el is akarom olvasni, akkor szeretném, ha lenne türelmem előbb a könyvre és utána a filmre, mert így végig előttem volt Grace Marks is meg a doktor is, meg a többiek. Nem baj ez, csak jó lett volna elképzelni őket, aztán megbizonyosodni arról, hogy milyen a fantáziám.

>!
cseri P
Margaret Atwood: Alias Grace

Már akkor felfigyeltem erre a könyvre, amikor még nem volt lefordítva, igazán örülök, hogy sor került rá a nagy Atwood-reneszánszban. Hű, az utolsó 80 oldal, az egyvégtében, és fütyülve minden már feladatra természetesen. De azért haragszom is Atwoodra persze egy kicsit.
spoiler
spoiler
spoiler
Mindemellett persze nagyon jó a korrajz, és nagyon érdekes amiatt, hogy megtörtént eseményt használ fel. Úgy tűnik, hogy Grace nagyon figyelemreméltó személyiség lehetett, felfigyelnek rá, a könyvben a férfiak és nők egyaránt vonzódnak hozzá, a huszadik század végén egy írónő veszi elő a történetét, már meg is filmesítették… nem hétköznapi ez az egész.

2 hozzászólás
>!
Kkatja P
Margaret Atwood: Alias Grace

Guvatkáék óta szeretem Atwood mesélőkéjét, így muszáj volt ezt is elolvasnom, még ha maga a téma annyira nem is keltette fel az érdeklődésemet, mint az eddigi utópiái. Kicsit távol maradtam Gracetől, bár lehet csak Atwood stílusa miatt, mely szerint nem eldönthető, mit is gondoljunk róla, vajon számító gyilkos volt vagy csak egy naiv kislány. spoiler
Érdekes volt, csak elég hosszú, nem olvasnám újra, inkább várom A vak bérgyilkost. :)

>!
Jelenkor, Budapest, 2017
768 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636767068 · Fordította: Csonka Ágnes
>!
Teetee
Margaret Atwood: Alias Grace

(Belelapoztam a könyvesboltban, elolvastam az első néhány oldalt, aztán megjegyeztem magamnak, hogy majd ezt megrendelem a bookline-ról, hiszen úgy jóval olcsóbb… Aztán gyorsan felkaptam, a pénztárhoz futottam, kifizettem, mert ez AZONNAL KELL.)

Ha egy könyvben részletesen le vannak írva a szereplők álmai, az a saját álmaimra is élénkítő hatással van, és rettenetesek voltak azok az álmok. A kivégzésemre vártam a gimnáziumi könyvtárhelyiségben, bejött hozzám egy kolléganőm, könnyed hangon megkérdezte, ne hozzon-e be valamit, aztán vidáman biztosított róla, hogy majd be fognak jönni megnézni a kivégzést.

Az Alias Grace megtörtént esetet dolgoz fel. Az ír származású, Kanadába emigrált Grace Marksot 1840-ben ítélték el, gyilkosságért. A történet ott kezdődik, hogy Grace – akinek a halálbüntetését életfogytiglanra enyhítik, miközben tettestársát, James McDermottot kivégzik – már hosszú ideje börtönben ül, amikor a városba érkezik egy fiatal, nőtlen orvos, aki az elmét tanulmányozza, és kíváncsi Grace esetére. Grace ugyanis azt állítja, nem emlékszik a gyilkosságra, amikor is állítólag McDermott-tal közösen megfojtották munkaadójuk házvezetőnőjét (és szeretőjét), Nancy Montgomeryt, majd McDermott lelőtte a munkaadójukat, Mr. Kinneart is.

Ez a sztori már önmagában is érdekes lenne, de ami miatt igazán imádtam, az az, ahogyan a kedvenc témámat, az emlékezés és az elbeszélés viszonyát feszegeti. Soha nem tudhatjuk ugyanis, hogy Grace az igazat mondja-e Jordan doktornak, tényleg azt mondja-e, amire emlékszik, és ha nem emlékszik, az felmentő körülménynek számít-e. Grace történetének eleve rengeteg változata létezik, maga is többféleképpen mesélte a vallomásaiban, megint másképp írtak róla a hírlapok, és másképp tálalta egy korabeli regényes beszámoló. Grace egyszer meg is jegyzi: amikor az ember benne van egy történetben, akkor az még csak egy nagy kuszaság, csak akkor válik történetté, ha az ember elmeséli valaki másnak vagy magának.

Aztán az is nagyon érdekes, ahogyan az események lecsapódnak mondjuk Jordan doktorban, a szöveget ugyanis többször megszakítják bizonyos fiktív levelek. Grace életében nagyon jelentős esemény Jordan doktor megjelenése, de maga Jordan doktor sokszor csak mintegy mellékesen említi meg Grace-t a leveleiben.

Atwood nem lenne Atwood, ha Grace történetén keresztül nem mutatná be a nők (és a férfiak) abszurd helyzetét is. Egészen megdöbbentő, mennyire tanácstalan Jordan doktor, amikor szállásadónőjét otthagyja a cselédje – meg sem fordul a fejében, hogy esetleg maga is kitakaríthatna, inkább lefizeti, lekenyerezi a cselédet, hogy jöjjön vissza… Egyszer megkérdezi Grace-től, pontosan miből is állt a takarítás, amit végzett a munkaadójánál, Grace pedig kissé gúnyosan konstatálja magában: „Nem tudja, tényleg nem tudja.”

Aztán az is egy érdekes kérdés, hogy Grace-nek mi a jobb, az, ha megrögzött gyilkosnőnek tartják, vagy az, ha ártatlanul elítélt szolgálónak. Bizonyos szempontokból kivételes pozícióját annak köszönheti, hogy senki nem tudja eldönteni, melyik is a kettő közül, így tehát adná magát a gondolat, mi van, ha Grace maga is mindent megtesz, hogy fenntartsa ezt a törékeny egyensúlyt…

Az Alias Grace okos, érdekfeszítő és nagyon izgalmas könyv, és történelmi témája ellenére annyira mai és aktuális, hogy meg is lepődtem, hogy ez már egy húszéves regény. Tök jó, hogy lett belőle sorozat (amit sose fogok megnézni), mert így kiadták magyarul is.

Egyébként meg ki a fene az a Mary Whitney?

3 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell 
Margaret Atwood: Alias Grace

Ha eddig nem szemeztem volna Margaret Atwood könyveivel, most akkor is a kívánságlistámon landoltak volna. Nagyon tetszik a stílusa, úgy olvastatta magát a könyv, hogy fel sem tűnt, hogy több mint hétszáz oldal. Végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet és a hétköznapi dolgok leírását sem untam. Pedig a padlósúrolás nem az izgalmak tetőfoka.
Nagyon szeretem az igaz történeten alapuló könyveket – már ha jól vannak megírva –, valahogy jó belegondolni, hogy ezek az emberek tényleg léteztek egyszer, és hogy vajon tényleg ilyenek lehettek-e és így történtek-e a dolgok, ahogy az író elképzelte. A gyilkosság és a valóságalapja miatt egyébként egy kicsit a Rekviem egy gyilkos asszonyértra emlékeztetett, habár a bűnesetek hasonlóságán kívül nem sok közös vonásuk volt, ami a történet folyását illeti.
Grace nagyon érdekes szereplő volt. Megkedveltem, de még így is kicsit furcsa maradt, és úgy éreztem, mintha lenne még valami a háttérben, amit elhallgat. Szóval olvastam a sorok között spoiler. Sajnos az ügy megoldását nagyon gyorsan kitaláltam *diszkrét vállveregetés*, de ettől függetlenül is élveztem azt az utat, ahogy a szereplők is rájöttek. spoiler Igazság szerint nem tudtam megítélni, hogy mennyire volt bűnös Grace, de ennyi idő alatt megbűnhődhetett érte spoiler Mert azért ő is bőven felelős volt a történtekért.
El sem hiszem, hogy nem volt ebben a könyvben egy normális férfi. Tudom, a szomorú valóság az, hogy ez könnyen lehetett valóság, de ne már, a kis romantikus lelkemnek jól esett volna valaki, aki nem totál perverz. Az ügyvédet először bírtam, de a végére teljesen elegem lett belőle, ahogy megismertük csodás fantáziálását. Na meg a pap… meg Mr. Kinnear… meg mindenki. spoiler És annyira durva és szomorú, hogy még mindig egy csomó ember úgy gondolkozik ezekről a dolgokról, ahogy másfél évszázaddal ezelőtt. Nyilván mindig minden a nő hibája… *diszkréten beint*
A stílusáról még annyit, hogy nekem tetszett, hogy a különböző szereplők szemszögén látszott a társadalmi különbség. Egy ideig zavart, hogy Grace és a többi szolgáló névelőt használt a nevek előtt, de gyorsan megszoktam, és már fel sem tűnt. Nyilván nem ugyanúgy beszélt egy cseléd meg egy orvos.
Szóval nagyon érdekes könyv volt, kár, hogy gyorsan kitaláltam a fő csavart, de még így is élveztem. Sok értékes, ma is aktuális gondolat szerepel benne, úgyhogy még el is gondolkodtatott. Még néhány könyv Atwood nénitől, és akár kedvenc is lehet.

>!
hepi1122
Margaret Atwood: Alias Grace

Ez az első Margaret Atwood könyvem, és biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Nehezen letehető olvasmány, ami a hossza ellenére az elejétől a végéig izgalmas és megfogó.
Érdekes volt megismerni Grace múltját, eddigi életét, valamint a gyilkosság előtti és alatti időszakot, és ezek alapján nem is nagyon tudja az ember elítélni őt.
Bár Grace a főszereplő, én mégis Jordan doktor életének alakulására voltam kíváncsi, így talán kijelenthetem, hogy ő volt a „kedvenc” szereplőm.
Sok mindenről (akkori szokásokról, társadalmi csoportokról, „felvilágosult” gondolatokról) részletes leírást kapunk, így egy érdekes -bár számomra nem túl elragadó- korrajz jelenik meg.
A fő csavar izgalmas, bár nem lepődtem meg annyira, mint ahogy arra számítottam. spoiler
Összességében tetszett a könyv, és már nézem is a következő olvasmányt a nénitől :)

>!
Agatha
Margaret Atwood: Alias Grace

Nagyon más ez a történet, mint Margaret Atwood: A szolgálólány meséje – sajnálom azokat, akik elég felületesek ahhoz, hogy azt higgyék: egy író szalagon mindig ugyanolyan séma szerint alkot (na jó, igaz, akad ilyenre is példa).
Egy gyilkosság lelki rejtelmei mindig jobban izgattak, mint maga az elkövetés zsenialitása (ez utóbbinak a logikai úton való megfejtése még szintén levett a lábamról), ezért nagyon reméltem, hogy ezzel a történettel én jóban leszek. Ráadásul egyetemes jogtörténetből és egy büntetőjogi speckolból is tanultam erről a bűnözők megegyező vagy tipikus fiziológiai tulajdonságairól szóló 19. századi elméletről, ami már akkor is érdekes, kicsit hátborzongató volt – figyelembe véve a tudomány mai ismereteit. Ilyen „előzményekkel” vágtam hát bele Grace történetébe.
Először megijedtem, hogy a teljes könyvet Grace meséli el, mert bizony kicsit fárasztó volt azt a kesze-kusza stílust bogarászni – mikor mi jutott eszébe, azt beleszőtte mondanivalójába. És nagyon fura volt a párbeszédeket is a folyamatos gondolat-csapongások között olvasni, szószerint is folyamatosan beleírva a szövegbe.
Aztán jött a doktor része – ami ugyanolyan tekervényes és elkalandozó volt mint az előző fejezetek, de az írónő ezt egy picit követhetőbbé, logikusabbá tette, felteszem, érzékeltetve az iskolázottságbeli különbséget.
Summa summarum: kell idő és türelem ehhez a történethez, nem egy gyorsan ledarálható, viszont számomra meghálálta a belé vetett bizalmat.
És még két dolog a végére:
Bevallom, az írónő jegyzetével kezdtem az olvasást, spoiler.
És végezetül: spoiler

>!
sateenkaarigirl
Margaret Atwood: Alias Grace

A legizgalmasabb az egészben, hogy a regény igaz történeten alapul. Valóban létezett Kanadában egy Grace Marks nevű nő, akit az 1840-es években gyilkosságért ítéltek el. Társát felakasztották, ő viszont elmeállapotára hivatkozva kegyelmet kapott: azt állította ugyanis, hogy a gyilkosságra egyáltalán nem emlékszik. Az idők során számos orvos próbálta kideríteni, mi állhat az amnézia hátterében, hogy megfejthessék a rejtélyt, ám a mai napig nem derült ki, mi történt valójában.

Atwood a regényben felvázol egy lehetséges megoldást: kiegészíti a tényeket, és karaktert ad a szereplőknek a saját fantáziája alapján. A történet során váltakoznak a szemszögek: egyszer Grace, másszor az őt vizsgáló dr. Jordan nézőpontjából ismerjük meg az eseményeket. Az olvasást még érdekesebbé teszik a különböző fiktív levelek, amelyeket a szereplők egymással váltanak, és a valódi dokumentumok, korabeli újságcikkek részletei.

Már az első oldaltól kezdve faltam a sorokat. Teljesen belemerültem a történetbe, nem tudtam letenni, hiszen amellett, hogy izgalmas, annyira könnyed stílusban van megírva, hogy egyszerűen olvastatja magát. A későbbiekben sem vált unalmassá – igaz, hogy a cselekmény lassú folyású, de végig fenntartja az érdeklődést. Még az sem riasztott vissza, hogy több mint 750 oldal, hiszen ennek a könyvnek minden egyes szava élmény.

Külön pozitívum, hogy történelmi regény lévén remek képet ad az adott korról. Rengeteget tanít az akkori társadalmi berendezkedésről, a hétköznapokról, házimunkáról, a férfiak és a nők viszonyáról. Személy szerint imádom az ilyesmit, hiszen történelemből sokszor inkább arra vagyok kíváncsi, hogyan éltek és gondolkodtak az emberek abban az időszakban.

Grace nagyon érdekes szereplő a történetben. Ahhoz képest, milyen alacsony sorból származik, és sohasem kapott megfelelő nevelést, rendkívül okos és értelmes lány. A megpróbáltatásai már gyerekkorában elkezdődtek, ennek ellenére sohasem adta fel, és mindig bátran nézett szembe a kihívásokkal.

Kétségkívül ő az egyik legtitokzatosabb karakter, akivel eddig találkoztam. Bár egyértelműen megnyílik dr. Jordannek, miközben elmeséli az élettörténetét, sejteni lehet, hogy van valami, amit mélyen elhallgat, vagy elferdít. Ez teszi izgalmassá a történetet, hiszen Grace nem köteles elárulni a teljes igazságot, ugyanis az ítélete végleges. Ennek ellenére kifejezetten megkedveltem a lányt, és teljes vállszélességgel kiállok mellette.

A történet a végén érdekes fordulatot vesz, amikor kiderül az ügy megoldása. Nekem speciel már jóval korábban sikerült rájönnöm a csavarra, de egyáltalán nem erre a befejezésre számítottam, ugyanis elkövettem azt az apró hibát, hogy tündérmesét és teljes happy endet vártam Margaret Atwoodtól… :)

Az egyetlen apróság, ami nem tetszett benne az, hogy Grace sokszor névelőt használ a keresztnevek előtt. Az tetszik, hogy a szerző így érzékeltette az alacsony származását, de írásban eleinte kicsit furcsa volt, ám egy idő után hozzászoktam, és fel sem tűnt. Megfigyelhető az is, hogy a Grace szemszögéből játszódó részek sokkal gördülékenyebben és egyszerűbben vannak megfogalmazva, míg dr. Jordan részeiben választékosabb szókincset használ, ám emiatt egy picit nehezebben olvasható.

Összességében ezt a könyvet szívből ajánlom mindenkinek, aki valamilyen szórakoztató olvasmányra vágyik, amin ráadásul gondolkodni is lehet. Fantasztikus élmény volt, biztos, hogy még újraolvasom néhányszor, és a sorozatra is hamarosan sort kerítek.


Népszerű idézetek

>!
Belle_Maundrell 

(…) Éva igazi átka az volt, hogy el kellett viselnie Ádám ostobaságát, mert amint baj volt, Ádám nyomban Évára kente az egészet.

270. oldal, VI. Titkos fiók, 19

Kapcsolódó szócikkek: Ádám · Éva
>!
szabadosági

Akkor elsírta magát, és amikor megkérdeztem tőle, hogy miért sír, azt felelte, hogy azért, mert én megérdemlem, hogy a végén minden jóra forduljon, akárcsak a könyvekben – én meg azon tűnödtem, vajon miféle könyveket olvas.

730. oldal

>!
n P

A könyvekben a nőket folyton megszöktetik. De én még sosem találkoztam olyannal, akivel ez valóban megtörtént.
És ön?

149. oldal

>!
Belle_Maundrell

(…) gondolni valamit nem ugyanaz, mint megtenni. Ha mindenkit bíróság elé állítanának a gondolatai miatt, mindannyian akasztófán végeznénk.

529-530. oldal, IX. Szívek és zúzák, 36

>!
Belle_Maundrell

Kora hajnalban mintha minden újrakezdődne.

355. oldal, VII. Kígyókerítés, 25

>!
Belle_Maundrell

Mindig hiba hangosan gyalázni azt, aki erősebb az embernél, hacsak nincs köztük egy kerítés.

214. oldal, V. Agyagcserepek, 15

>!
nakomiyu

Nincs még egy olyan bolond, mint a tanult bolond…

120. oldal, IV. Ifjonti ábránd, 10

>!
Belle_Maundrell

Nincs annál csüggesztőbb dolog, mint amikor az emberben felkeltik a reménységet, majd újból el kell veszítenie – szinte annál is rosszabb, mintha kezdettől reménytelenségben maradna.

692. oldal, XIV. Az x betű, 50

>!
Cassie1204

Sose hibáztatnék egy emberi lényt azért, mert egyedül érzi magát.

427. oldal, VIII. Róka a ludak közt, 29

>!
nakomiyu

A férfiaknak legjobb lenne apró gyapjúöltönyben megszületni, ami aztán együtt növekszik velük az évek során, így ki lehetne kerülni a szabókat és a vég nélküli akadékosodásukat és sznobizmusukat.

121. oldal, IV. Ifjonti ábránd, 10


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Janette Oke: Ha szólít a szív
L. M. Montgomery: Szerelmek
Alice Munro: Asszonyok, lányok élete
L. M. Montgomery: Anne otthonra talál
Anauta Blackmore: Alea, az eszkimó lány
Louise Penny: Holtan, hidegen
L. M. Montgomery: A kék kastély
Chevy Stevens: Nincs menekvés
Josef Škvorecký: Az emberi lélek mérnöke
L. M. Montgomery: A Mesélő Lány