A ​vak bérgyilkos 49 csillagozás

Margaret Atwood: A vak bérgyilkos Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Családi ​titkok, testvérféltékenység, politikai fondorlatok és társadalmi feszültségek, ígéretek és árulások, „veszteség és fájdalom, emlékezés és sóvárgás” kavarognak Atwood nagyszerű új regényében, amelynek egyik cselekményszála az első világháború előtt felemelkedett gyáros dinasztia hanyatlását állítja elénk. Az írónőt joggal dicsérik azért, hogy mesterien képes az egyéni sorsok összetettségét a történelem fordulataival összeszőni. A Chase család sorsára döntő befolyást gyakorolt az első világháború, a gazdasági válság és a politikai boszorkányüldözés, a végső tragédia azonban éppen ennyire az emberi gyarlóság, kapzsiság és szenvedély következménye. A nyolcvan felett járó, szívbeteg Iris Chase Griffen huszonöt esztendős, különc, nem evilági húga, Laura öngyilkosságát és a neki tulajdonított, A vak bérgyilkos című regény posztumusz kiadását követően fog hozzá a történet elbeszéléséhez. Fanyar, tekintélyromboló, gúnyos és cinikus stílusa lenyűgözően közvetlen. Külön regényt alkot… (tovább)

Eredeti mű: Margaret Atwood: The Blind Assassin

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Jelenkor, 2018
818 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636767488 · Fordította: Siklós Márta
>!
Jelenkor, 2018
824 oldal · ISBN: 9789636768386 · Fordította: Siklós Márta
>!
Jelenkor, Pécs, 2003
564 oldal · keménytáblás · ISBN: 9636763356 · Fordította: Siklós Márta

Enciklopédia 5


Kedvencelte 7

Most olvassa 17

Várólistára tette 156

Kívánságlistára tette 116


Kiemelt értékelések

>!
Csabi P
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Rég volt már, hogy egy ilyen vaskos könyv ennyire magával ragadjon, és ne a végét lessem, hanem még olvasnám egy kicsit. Pedig ez egy „unalmas” könyv, ahogy sokan felróják neki, lassan csordogál, olyan nagy fordulatok és felfedezések nincsenek a végén sem, amit a figyelmes olvasó már ne sejtene meg közben, de mégsem untam (na jó, a végét egy kicsit).
Maga a szöveg több forrásból építi fel magát. Az alap Iris Chase visszaemlékezése, amit annak a néhány embernek ír, akik még megmaradtak neki. Bepillantást kapunk a hétköznapjaiba is, miközben elmeséli a maga és húga, Laura történetét a kezdetektől. Lehetne ez egy nosztalgiával terhes nyavalygás is, nagyjából ez várható egy öregasszonytól, de az hamar kiderül, hogy Iris nem egy átlagos élettörténetű ember. Tudja magáról, hogy sok hibát követett el az életben, ezért aztán, ahogy másokhoz sem, úgy saját magához sem kíméletes. Humora és életbölcsessége az, ami elsősorban élvezetessé tette számomra az olvasást. Szinte minden mondata őszintén hat, olyan részletességgel és hitelességgel tárul föl ez a közel nyolcvan év. Maga a sztori a regény első mondatában megalapozódik, amiben értesülünk Laura haláláról. Ezután már csak egy laza 560 oldalban eljutunk oda, hogy ne csak megtudjuk, de meg is értsük az okokat. Azt nem lehet mondani, hogy Atwood elnagyolta volna.
Iris visszaemlékezései mellett a regény másik nagy tömbje Laura regénye, A vak bérgyilkos, ami két titkos és meg nem nevezett szerető találkáinak könyve. Ez a történet egész másképp szól, sokkal egysíkúbb és monoton szöveg, mintha egy noir képregényt olvasnánk, ami egy koszos motelszobában játszódna, odakint pedig folyton szemerkélne az eső. A regény szerint (mármint az eredeti, Iris, vagyis hát Atwood által írt regény szerint, na értitek), ez a történet bestseller lett, még a jelen időben is wc-k falára irkálnak belőle idézeteket. Na, ez mondjuk nem volt igazán hiteles, ez a történet maximum egy rövid idejű fellángolás lehetett volna a könyvpiacon, és a szerző emlékének halványulásával a könyv is eltűnt volna a süllyesztőben. Hogy a szerkezet még bonyolultabb legyen, a regénybeli férfi egy történetet mesél a lánynak, egy ízig-vérig ponyvát, gyíkemberekről, emberáldozatról, cselszövésről, meg ami kell még egy ilyen történetbe. Nem tudom, fel kellet volna-e fedeznem ebben valami párhuzamot a külső történettel, én mindenesetre nem erőltettem bele semmi ilyesmit. Na és ráadásul még újságcikkek is színezik a szöveget, amik a szereplők életének nyilvános eseményeit villantják fel.
Meglehetősen bonyolult az egész a maga egyszerű módján, sokféle aspektusból lehetne vizsgálni ezt a regényt, amit biztos meg is tettek a világ irodalomtudósai, de szerencsére elég jó ahhoz, hogy csak úgy simán, egy egyszeri olvasó (abból mondjuk sokkal több van, mint irodalomtudósból) is megtalálja benne az élvezetet.

>!
Youditta
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Ehhez a regényhez az első részében óriási figyelem kell. Konkrétan elég sokáig fogalmam sem volt, hogy ki-hol-kivel mit is csinál.
Játszódik a jelenben (a mű keletkezésének jelenjében persze), a múltban és egyszerre van egy könyv a könyvben szál is.
Egy testvérpár története bukkan elő a sorok mögül, akiknek az életét gyerekkoruktól kezdve ide-odaugrálva az időben megismerhetjük, s közben az egyik gyerek könyvet is írt, s az is bele van szúrva a regénybe. Kiváló írói megoldás, főleg ahogy a végén összeérnek a szálak. Ott kaptam is egy pofont, vagy inkább kettőt. Csattanósat, hát hová figyeltem én olvasás közben.
Tetszett a szerkezete a könyvnek, még akkor is, ha az eleje igazi kihívás volt, a belerázódásig. Főleg, hogy ott mèg nagyon sok rövid fejezet is volt.
Egyébként ez teljesen más könyv Atwoodtól,mint a Szolgálány meséje, sokszínűnek tűnik az író, főleg ha a következő könyvem tőle egy harmadik oldalat mutatja meg. :-)

>!
cintiatekla P
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

A könyv tulajdonképpen Iris visszaemlékezéseiből épül fel, és az ő szemén keresztül rajzolódik ki egy elég kemény női sors a családjának történetével együtt. A narráció hol lassabb, hol gyorsabb, és ahol látszólag teljesen lényegtelen dolgokról ír, azokat is nagy élvezettel olvastam, mert a stílus egyszerűen annyira megnyerő, hogy alig bírtam letenni a kötetet, és a legjelentéktelenebbnek tűnő dolgok is lenyűgöztek.

Bővebben: http://www.teklakonyvei.hu/2018/07/margaret-atwood-vak-…

>!
Teetee
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Atwood könyveiben annyira jó lenni, hogy azt sem bánnám, ha kétszer ilyen hosszúak lennének. A vak bérgyilkos egy szerkezetileg is különleges könyv, amelyben egymást váltják korabeli újságcikkek, levelek a „rendes regény” szövegével, és A vak bérgyilkos című fiktív regény szövegével, amelyben a változatosság kedvéért jó néhány sci-fi történet szinopszisa is fel van vázolva.
Szeretem azt, ha egy könyv olvasása közben gondolkoznom kell, és Atwood könyvében végig gondolkozni kell – és aki így tesz, azt nem is érheti meglepetés a legvégén.
Most talán arról kellene írnom, miről szól ez a könyv. Szóval, van egy testvérpár, akiknek korán meghal az anyjuk, az apjukkal nőnek fel, nagyapjuk dicső gyáros volt a városban, de az apjuk már csak a hanyatlást éli végig, miután hazatért az első világháborúból. A két lánynak pedig az a sors jut, ami akkoriban általában a lányoknak – jól férjhez menni, hallgatni, véleményt nem nyilvánítani, sőt, ideális esetben nem is alkotni.
Amikor Atwoodot olvasok, mindig újra és újra tudatosul bennem, hogy milyen szerencsés vagyok, mert bár még most is „konfliktusosnak” és „inkompetensnek” neveznek azért, mert elmondom a véleményem, de legalább elmondhatom, és nem kell senkihez feleségül mennem gyármegmentési okokból.
De egyébként meg arra is mindig rádöbbenek, hogy egy rakat nő még ma is részben hasonlóan kénytelen élni, mint Atwood hősnői – itt a közvetlen környezetemben is, akiknek trükközniük kell, hogy saját programot csináljanak a férjük nélkül, akiket a párjuk csak amolyan konyhai robotgépként tart, akiknek minden egyes mondatát félbeszakítják.
Sovány vigasz, hogy Atwood hősei mindig okos nők, akik így vagy úgy felülkerekednek – ha másképp nem, akkor egy hagyatékban maradt kézirat kiadatásával.
Nagyon tetszettek a fejezetcímekben a különböző szín- és anyagnevek, elvégre a nők dolga, hogy olivazöld muszlinruhákról, királykék taftköntösökről és vaníliaszín kiskosztümökről beszélgessenek (és semmi másról): csakhogy a puha színek és anyagok mögött ott van az a kemény akarat, hogy mindenki a saját életének ura akar lenni.

>!
alaurent P
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Atwoodtól a Szolgálólány meséjének elolvasása után joggal vár sokat az ember. Ezzel a művével nem is csalatkozik, feltéve, ha van türelme kivárni, amíg a messziről induló történet össze nem ér a jelennel, és el nem hozza a megfejtést – mindenre, amit esetleg korábban ne értettünk, nem tudtuk hová kötni, de (jó esetben) sejthettük. Bevallom, én nem mindent, majdnem, mint egy krimiben, voltak történések, amelyeknek nem értettem, és nem is találtam ki előre az okát. Ez alapvetően bosszantott volna, ha nem lett volna érdekes a történet, jó humorú és annyira éleslátású az elbeszélő.
A regény a regényben nem kötött le ennyire, nem találtam kapcsolódást a család történetével, és nagyon szürke szöveg volt, majdhogynem érdektelen – az pedig, hogy akkora volt körülötte a felhajtás, végképp érthetetlen számomra.
Egészében véve élvezetes olvasmány volt, olyan családregény, amelyben van minden, amit csak a más családjában akarunk tudni.

>!
Lancaster
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Az első Atwood-könyv, amit a kezembe vettem, ezért bevallom, nem tudtam, mire számítsak pontosan. Lassan indul be, éppen csak csordogál a történet néhány száz oldalig, próbálod összerakni az Iris visszaemlékezései közé ékelődő egyéb iratokat és a jelentőségüket, nem is számítva rá, hogy hova is fut ki ez az egész.

És elsőre úgy tűnhet, mintha Iris, élete végén, megpróbálná csökkenteni a bűntudatát, ezért készít egy írásos családi albumot elveszített unokájának, Sabrinának, aki valamerre a világban vándorol, számára elérhetetlenül. Aztán valahogy kibontakozik az a hatalmas bűntudat, amit Iris a húga, Laura miatt érez, akire, bár mindenki utasította – sohasem kérte –, mégsem volt képes vigyázni. És hogy ezt a bűntudatot enyhítse, megpróbálja rekonstruálni a történteket, hogy magyarázattal szolgáljon a saját tetteire vagy annak hiányára.

A könyv vége felé, amikor megtudjuk, pontosan mi és hogyan is történt Laurával, már legszívesebben megállítottam volna az elbeszélőt, hogy megkérdezzem tőle: „Ezt mind értem, Iris, és megértem, de áruld már el, rád ki a fene vigyázott, amíg mindezt át kellett élned és el kellett viselned?”

>!
Belle_Maundrell
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Az Alias Grace jobban tetszett, de szeretem Margaret Atwood stílusát, és az eddigiek alapján elég sokszínűnek is tűnik, úgyhogy biztos el fogom olvasni a többi könyvét is.
A történet eléggé lassú folyású, sokszor úgy éreztem, hogy elveszünk a részletekben, de mégis olvastatta magát. Tetszett az összetettsége, hogy van az idős Iris visszaemlékezése, Laura könyve és az ebben elmesélt történet. A testvérek kapcsolata, Iris házasságának oka, az apa karaktere meg bizonyos cselekményszálak nagyon emlékeztettek a Felszáll a ködre, szóval gyanús, hogy Kate Morton is olvasta, vagy csak nagyon sok a véletlen egybeesés. Mindketten nagyon érdekes karakterek; Iris a folyamatosan rátestált védelmező, önfeláldozó szerep ellenére – vagy épp emiatt – is nagyon befolyásolható és bizonytalan, szinte passzívan sodródik az eseményekkel. A zsarnoki férje és Winifred teljesen uralják az életét, de közben valamilyen szinten mégis ellenáll nekik spoiler Laurán pedig már gyerekkorában látszott, hogy mennyire máshogy látja a világot, nekem végig nagyon sebezhetőnek és labilisnak tűnt, persze nem őrült értelemben. Nekem úgy tűnt, mintha az anyjuk halála és Mr. Erskine végleg rányomták volna a bélyegüket az életére, mintha soha tudott volna bízni senkiben és semmiben
Maga A vak bérgyilkos kicsit gyenge láncszem, én semmilyen szempontból nem éreztem, hogy ez annyira korszakalkotó vagy maradandó mű lett volna, hogy még hatvan év után is ebből idézgetnének a budi falán. Azt el tudom képzelni, hogy felkapták a megjelenése körülményei miatt, de a valóságban biztos gyorsan lecsengene. Az űrös történet nem is tetszett, de a két titkos szerelmes kapcsolata érdekes volt, itt is úgy éreztem, mintha a férfi inkább kihasználná a nőt.
Amivel gazán megnyert a könyv, az a sok kimondatlan dolog. Hogy olyan, mintha többet mesélne el a csendekkel és elhallgatásokkal, mint azzal, ami ténylegesen le van írva. Mindig szeretem, amikor a sorok között kell olvasni, szóval – sajnos – itt is rögtön rájöttem mindenre, amit a szereplők elhallgattak. Ez egyrészt kár, mert nem volt semmi meglepő, de nagyon érdekes is, hogy tulajdonképpen a lényeg „csendben” történt. Ez így kicsit elborultan hangzik, de nem tudom jobban megfogalmazni. És a Vak bérgyilkossal (mármint a könyvben írt regénnyel) kapcsolatban is azt érzem, hogy azzal, hogy kivágták az áldozatra szánt nők nyelvét, azt szimbolizálta az írónő, hogy a férfiak uralta világban a nők nem beszélhettek szabadon. Persze lehet, hogy ez csak belemagyarázás. Meg azt is, ahogy Laura és Iris is hallgatott a titkaikról spoiler
spoiler
Szóval tetszett, néha kicsit túlírtnak éreztem, meg nem nagyon szeretek „öregasszonyos” könyveket olvasni, amikben a főszereplő minden reumájáról meg egyéb nyavalyájáról tudomást szerzek, de Iris azért elég jó elbeszélő idős korában is, van benne valami visszafogott humor. A kiszámíthatósága ellenére is érdekes volt, és jó sokat lehet rajta morfondírozni. Aztán vagy igazam van, vagy nem.

>!
Virágszépe
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Margaret Atwood írhat családregényt, sci-fit, fantasyt, mindenképpen érdekesen, ötletesen, olvasmányosan ír. A vak bérgyilkos családregény, visszatekintés a változtatás lehetősége nélkül, így indulatok, szenvedélyek nélküli. A nyolcvanhárom éves Iris tekint vissza életére, megpróbáltatásaira. Tetszettek gondolatai, következtetései, a szereplők jellemzése. Nagyon szemléletes stílusa van az írónőnek, pontosan láttam a szereplőket, helyszíneket, helyzeteket. Atwood azt írja, hogy vagy jelmezt, vagy egyenruhát veszünk fel, mikor hogyan kell megfelelnünk az elvárásoknak.Hol lassú, hol gyors a történet, érdekes, elgondolkodtató, hogy mennyire van lehetőségünk a kijelölt, vagy választott útról letérni. Érdekes történet.

>!
Mpattus P
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

A vak bérgyilkossal Margaret Atwood ismét magával ragadott. Igaz, ezt olvasás közben nem mindig éreztem ugyanolyan intenzitással, viszont a kötet vaskos volta ellenére egyáltalán nem éreztem a terjedelem terhét, nem volt terjengős. Szeretem az írónőben, hogy olyan mesterműveket alkot, melyek elolvasása után bekapcsol egy második értelmezői fázis, így aztán még napokig tudok agyalni azokon a társadalmi problémákon, melyeket olyan nagy gonddal és érzékenyen jár körbe.

Bővebben:
https://szembetuno.blogspot.com/2018/07/margaret-atwood…

>!
Amadea
Margaret Atwood: A vak bérgyilkos

Imádtam a látszólag különálló, majd egybekapcsolódó szálakat, a lehámló hagymahéjakként előbukkanó igazságot, a mélységesen emberi jellemeket, a találó meglátásokat, csak az idős Iris idegesített egy kicsit.
Atwood is megérdemelne már egy életmű-kiadást.
(Bővebben majd a linkeknél.)

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Amadea

– A szerelem rettenetes dolog – mondta, és megveregette a vállamat. – De ha nincs, az még rosszabb.

329. oldal

>!
Csabi P

Sétáim során egész rendes kis térképet raktam össze a fejemben Port Ticonderoga könnyen megközelíthető vécéiről – szükség esetén jól jönnek – s jelenleg a fánkboltban lévő az első számú kedvencem. Nem mintha tisztább lenne, mint a többi, vagy nagyobb valószínűséggel találnék benne vécépapírt, viszont remek feliratai vannak. Felirat persze mindegyikben van, de a legtöbb helyen gyakran átfestik őket, míg a fánkboltban jó sokáig fent hagyják. Így aztán nemcsak a szöveg van meg, hanem a szövegkommentárok is. E pillanatban a középső fülkében olvasható a legjobb sorozat. Az első mondat ceruzával van írva, lekerekített betűkkel, akár a régi római sírokon, vastagon belevésve a festékbe: Ne egyél meg semmit, amit magad nem ölnél meg!
Utána zöld filctollal: Ne ölj meg semmit, amit magad nem ennél meg!
Az alatt, golyóstollal: Ne ölj!
Alatta, lila filccel: Ne egyél!
Végül legalul, egyelőre az utolsó szó gyanánt, kövér fekete betűkkel ez áll: Picsába a vegetáriánusokkal! „Minden isten húsevő" – Laura Chase.
Laura tovább él.

96. oldal

2 hozzászólás
>!
Kkatja P

    Az igazságot egyetlen módon lehet csak megírni: ha feltételezzük, hogy amit megírtunk, soha nem fogja elolvasni senki. Se más, se mi magunk valamikor később. Különben csak mentegeti magát az ember. Az írást úgy kell nézni, mintha a jobb kezünk mutatóujja alól egy hosszú tintatekercs gomolyogna ki; amit a bal kezünk folyamatosan kitöröl.
    Ez persze lehetetlen.
    Én azért gombolyítom, gombolyítom a sort, szövöm ezt a fekete fonalat a papírlapon.

453. oldal

>!
Amadea

A romantika valahol közép-távolban zajlik. A romantika nem más, mint benézni önmagadhoz, harmattól párás ablakon keresztül. A romantika nem más, mint kihagyni bizonyos dolgokat: ahol az élet röfög és szortyog, ott a romantika csak sóhajt.

285. oldal

>!
Kkatja P

A lövészárkok felett Isten kipukkant, mint egy léggömb, s nem maradt belőle más, csak koszlott képmutatásfoszlányok. A vallás a bot, amivel a vágóhídra hajtják a katonákat, s ha bárki bármit mást mond, az csak ájtatos, hazug duma.

128. oldal

>!
Amadea

Isten minden bizonnyal a partvisszekrényben lakik.

152. oldal

>!
Csabi P

Miután leérettségizett, elfogadott egy állást egy egy-osztálytermes elemi iskolában az ország akkor még Isten háta mögöttinek számító északnyugati részében. Mélyen megrázta, amit ott tapasztalt: a szegénység, tudatlanság, tetvesség. A gyerekeket ősszel bevarrták az alsóneműikbe, és tavaszig ki se bontották őket belőlük – ez a részlet máig megmaradt az emlékezetemben, mint a nyomorúság különlegesen drámai eleme.

80. oldal

>!
Mafia I

Arra a szóra gondol, omolni, hogy milyen régimódi. Mégis ezt akarja – a karjaiba omolni, és soha el nem engedni őt.

121. oldal

>!
Amadea

A franciák nagy tudorai a szomorúságnak, ismerik minden fajtáját. Ezért is van bidéjük.

329. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Disznótor
Gordon Agáta: Kecskerúzs
Zuzana Brabcová: Gyöngyök éve
Roger Peyrefitte: Különleges barátságok
David Leavitt: Az indiai hivatalnok
Alice Walker: Kedves Jóisten
Alice Walker: Bíborszín
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek
Annie Proulx: Közel s távol