Kéményseprő ​Kelemen 81% 38 csillagozás

Szinte festőien illusztrált, komoly szerelmi történet, némi szomorúsággal is, de a vége azért happy end. Nagyobb gyerekeknek szól, akik már elég érettek egy érzelmileg árnyaltabb történethez.

Ez a könyv se került igazán közel a szívemhez sajnos, pedig Marék Veronikát és Szegedi Katalint is nagyon szeretem és tisztelem. Ez a könyv olyan kis feledhető szerintem történetben és illusztrációban is. Volt benne egy-két szép jelenet, de ennyi, összességében kicsit döcögős, nem beszippantós.

Kéményseprő Kelemen meséje valami olyan húrt pendített meg bennem, amely kimaxolta a nosztalgia faktorom ebben a témában egy időre. Ez jutott róla eszembe https://www.youtube.com/watch…, meg az egésznek a hangulata is. Ég és Föld határán csoda dolgok történnek, de azért ott van ebben egy kis kívülállóság is. De aztán jön a kékruhás lány (aki lehetne egyébként a lilaruhás hölgy is, avagy a boldogság kék madara), és a végén Kelemenre is rámosolyog a napsugár.

Sok-sok – Marék Veronikát egyébként kedvelő – megbízható ismerősöm mondta, hogy ne vegyem meg ezt a könyvet, kedvenc könyvtárosném még azt is mondta, hogy helyben lapozzam át, ne terheljem vele az olvasójegyem és a táskám.
Annyian fanyalogtak rá, hogy annál, amire ezek után számítottam végül sokkal jobb élmény volt, de valóban nem kerek valami a történettel. Sajnos, elég nehéz nem szeretni egy nem tökéletes könyvet, ha ilyen Szegedi Katalin-illusztrációkat passzintanak hozzá. Megbabonáz! :)

A történet sajnos sablon, kiszámítható, az illusztráció viszi el a hátán.

Fantasztikus, hogy a 84 éves Marék Veronika ilyen klassz mesét írt megint. Engem kicsit az Andersen mesékre emlékeztetett. Ahogy kezdte, már azzal is hangulatot teremtett. A házak teteje, az ég, amit onnan csak nagyon kevesen látnak, és teljesen más is az egész, mint a földről. A szerelem és a hűség finom ábrázolása is meghatóvá tette ezt a történetet.

Ó, micsoda szerelmi történet! Milyen szépen van megírva és megrajzolva!

Nekem nagyon tetszett, de elfogult vagyok, imádom Marék Veronikát. Én abszolút éreztem a 60-as évek filingjét, mégpedig a stílusban, a mesélésben, rajzokban… és a történet folyása is ezt érezteti. Engem teljesen beszippantott ez a világ, édes-bús, de nem szirupos, heppiendes sztori. ♥

Volt benne potenciál, de ilyen kis terjedelemben nem bontakozhatott ki a történet. Én nem éreztem a fülszöveg által sugallt 60-as évek nosztalgiát, arra inkább az illusztrációk próbáltak rájátszani, kicsit zavaróan. A képek néha egészen más mesét mondtak, pedig ehhez a történethez készültek.

Ezt a könyvet én választottam a könyvtárban, mivel nagyon kíváncsi voltam rá, hogy milyen szerelmes történetet írt az a szerző, akinek Boribon is kipattant a fejéből. Nos, az érdeklődésem nem terjedt tovább, a kislányom végül még el is tolt, haragudott rám, amiért akár csak én magamnak el akarom olvasni.
Úgyhogy mivel neki nem tetszett a grafika (csak a szélkakas), és totális elutasítás volt részéről, csak a saját véleményem tudom leírni.
Szerintem nem rossz kis könyv ez, bár inkább felnőtteknek íródott. Azok közül is inkább annak a rétegnek, akinek tetszik a retro, a pörgős szoknyák Hungária világa, és hisznek az első látásra/cselekvésre szerelemben.
Maga a történet A sors útjai utánérzést keltett bennem. A megbeszélt randevúra ugyanis nem tud elmenni Kelemen. A lány pedig csak várja, várja,… Hiába.
A koszos, de jólelkű, a korom alatt jóképű kéményseprő és a csinos, divatos, nyitott szívű lány története bevallom nem fogott meg annyira, talán mert nem hiszek az ilyen szerelemben.