Olyan sok levelet írtunk egymásnak, hogy könyv lett belőlük. Így aztán te is beleolvashatsz titkainkba. Ahány oldal, annyi mese, rejtvény, játék. Mert mindig olyan sok minden történik velünk! Hógolyózunk, jelmezbált rendezünk, kirándulunk az oroszlánokkal. Sziklát mászunk, nyomokat keresünk, sátorozunk. Hol összeveszünk, hol kibékülünk. Te is tarts velünk! Reméljük barátaid leszünk mi hárman: az okos Coffi, a piros sapkás Paprika és a pocakos Pocak. No meg Csoki, a kutya.
Coffi, Pocak, Paprika 72 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 1984
Kiadói ajánlás: 6 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Kedvencelte 9
Most olvassa 1
Várólistára tette 5
Kívánságlistára tette 13

Kiemelt értékelések


Lehet, hogy az eddigi értékelők között én vagyok a legkorosabb???!!! :-D
Könyv formájában még nem találkoztam vele – kisiskolás koromban annál inkább, mert én nagyon vártam Coffi-Pocak-Paprika-történetek végett a Kisdobos-t.
Markomban szorongatott ötforintossal (http://penzvero.hu/termekek/kivont_ermek/5-forintos-sor…) álltam a tanító néni asztala előtt és vártam a soromra.
Nagyon sok történet felidéződött bennem, fura, hogy a kisfiam, aki annyi éves most, mint én akkor, amikor ezt az Újságot olvasgattam, is élvezettel hallgatta, és nézegette, böngészgette; örült a gyerekek örömének, és örült a szép kézírásos formának is.
Legkedvesebb történetem az agyagszobrocskák készítése a Soselássalak-völgyből – nagyon sokáig őriztem azt a számot, de sajnos, már elveszett; viszont itt újraolvashattam, és nagyon elhomályosult a szemem, hogy kb. 32 év távlatából újra elém került ez a kedves történet.
Ill. hát ez sok kedves, szeretet teljes történet 3-4 gyerek és egy kutya barátságáról, meg az Oroszlánkör mindennapjairól, akikből később, mint abban a „korszakban” általában (valahány alsós gyereknél), szép csendesen Oroszlánszívűek Indiántörzsévé alakult.
(Elsőben, másodikban mi sokat indiánoztunk együtt…)
Vannak még kedves történeteim (pl. a titkosírásos, a madárpresszó vagy a kutyafejgyakorlatok törött kezűeknek) ebben a vékonyka könyvben, de a 3 gyerek leveleinek meleg hangulata, és nagyon közeli, szoros barátsága, amiről ezek a levelek tanúskodnak – ez a legkedvesebb…
Talán hármójuk közül Paprika volt mindig is a kedvencem, de Coffi kitartása a távolból, segítőkészsége a két srác közti villámok eloszlatásában, azt hiszem, a legfigyelemreméltóbb viselkedés, ami mellett persze nem feledkezhetünk meg a két srác jobbnál-jobb ötleteiről sem, amivel sokszor felvidították őt a messzi, idegen városban – mindezek az apró figyelmességek, pár soros üzenetek járultak hozzá, hogy barátságuk fennmaradt, és ilyen a hosszan tartó volt.
Mindenkinek ajánlom, Kisdoboson innen és túl…
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kisdobos
(Szeretném magamnak ezt a könyvet – vagy legalább újra azt az agyagos-történetet…)


Hát ez nagyon jó volt. Az embernek egyből kedve támad levelezni. Meg kavicsot gyűjteni. Meg bélyeget. Meg indián nevet választani.


A lányaim nagyon szerették gyerekkorukban. Segítette az írott szövegek olvasásának gyakorlását, érdekes volt és még példát is mutatott a szöveg írásában.


Gyerekkorom egyik kedvenc könyve. Meg sem tudom számolni hányszor olvastam. Ott volt az ágyam mellett (jó pár Kockás újsággal együtt), és hétvégenként reggel, míg anyu aludt, én olvasgattam. Imádtam a három gyerek levelezését. Tele volt mindenféle kreatív ötlettel – titkos kép, pocak baba, stb. Persze előfordult néha egy kis mosolyszünet a barátok között, de mindig megoldották a problémát. Hisz az Ö.B.SZ. lényege pont ez – örökké barátok jóban-rosszban. Újraolvasni is remek szórakozás volt. Visszajött minden emlékem, és most is legalább annyira élveztem, mint gyerekkoromban. Ez bizony örök darab! (Mivel sajnos a régi példányom valahová el lett pakolva, így egy frissebb példánnyal vigasztalódtam, de elő fogom vakarni a régit, az tuti.)


Csodálatos kis levélregény! Igazi kordokumentum!
Kár, hogy a lányomat nem fogta meg! De még próbálkozom nála. Na, jó, tényleg nem egy Harry Potter történet. A vastag szelet párizsitól viszont egyenesen nosztalgikus hangulatba kerültem. Hol adnak ma már vastag szelet párizsit?! Imádni való!


Gyermekkorom egyik kedvenc könyve *-* Anya rengetegszer olvasta nekem.
Egyszerűen imádom!
Annyira aranyos kis levelezések, történetek vannak benne. Most így felnőttként más értelmet nyernek, mint annó.
Azt hiszem ezentúl gyakrabban újra fogom olvasni!


Mikor megláttam a könyvtárban, gyorsan felkaptam, nekem ezt most nosztalgiából újra kell olvasnom!
Valahogy a történetre egyáltalán nem emlékeztem, és nem úgy élt bennem ez a könyv, mint valami hatalmas gyerekkori kedvenc, csak a címe kattogott mindig a fejemben.
Hát, most rájöttem, hogy ez a könyv „A” gyerekkorom. Hogy én mennyit nézegettem ezeket a képeket! Hogy mennyire szerettem volna én is egy sokzsebes falvédőt, Ö. B. SZ.-t kötni valakivel, hogy a kézműves mániám ezekből a zoknibabákból ered…
Erősen elfogult vagyok, de imádom!
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szepes Mária: Fityfiritty 94% ·
Összehasonlítás - Szepes Mária: Pöttyös Panni és Kockás Peti naplója 90% ·
Összehasonlítás - V. Binét Ágnes: Gyurka számolni tanul 94% ·
Összehasonlítás - Csörgő Anikó – Füzesi Zsuzsa: Mikulásra, karácsonyra ·
Összehasonlítás - Nagy Eszter: A barátság ·
Összehasonlítás - Kristina Brenkova: A delfines kislány és a ravaszdi róka ·
Összehasonlítás - Molnár Krisztina Rita: Maléna kertje 94% ·
Összehasonlítás - Vadadi Adrienn: A Palacsinta tábor 92% ·
Összehasonlítás - Kiss Ottó: A piros tengeralattjáró 95% ·
Összehasonlítás - Vadadi Adrienn: Leszel a padtársam? 93% ·
Összehasonlítás