A ​bohóc és a kismajom 39 csillagozás

Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

Marék Veronikát és hőseit, Boribont, Kippkoppot, a Kockásfülű nyulat mindenki ismeri és szereti. De ismerjük-e Harcsabajusz kapitányt, Cuppogót, a kis sünit, vagy Rombolli cirkuszából a kismajmot? Őket talán már kevésbé… Hiszen Marék Veronika amellett, hogy írta és rajzolta Boribont, Kippkoppot és a többi jól ismert figurát, számtalan rövidebb-hosszabb mesét, verset és mini színdarabot írt, amelyek különböző gyerekújságokban jelentek meg az elmúlt 50 évben.
Összeültünk Veronikával, és belemerültünk a régi gyerekújságok világába. Annyi – és annyiféle – mese került elő, hogy rögtön bizonyossá vált: ez nem egy kötetnyi mese, hanem legalább öt!
Így született meg A bohóc és a kismajom, a Marék Veronika mesél-sorozat első kötete, amelybe óvodásoknak szóló, állatos történeteket válogattunk – egy marékkal.
A meséket ezúttal Pásztohy Panka kedves és szerethető rajzai kísérik.

Eredeti megjelenés éve: 2018

Kiadói ajánlás: 5 éves kortól · Tagok ajánlása: 3 éves kortól

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Marék Veronika mesél

>!
Pagony, Budapest, 2018
92 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634103745 · Illusztrálta: Pásztohy Panka

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
Bea_Könyvutca P
Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

A címadó mese nagyon szívmelengető, kalandos és szeretetteli történet, amelyben győz a jó és pórul jár a gonosz. A bohócon és a kismajmon kívül nagyon érdekes szereplőket ismerhetünk meg, mint Rombolli cirkuszigazgató és egy bizonyos fekete kontyos nő, akik a sötét oldalt képviselik, a kötéltáncos kislány, a dühös oroszlán, aki nem is dühös és a hajóskapitány személyében pedig a jók képviseltetik magukat.

Olvashatunk még Cuppogóról, a legkisebb süniről, aki egy elromlott mosógép okozta események következtében elveszett, olvashatunk valakiről, aki mogorva és goromba volt, de kiderül majd róla, hogy nem is az, megismerhetünk egy kismackót, aki nem hallgatott a szüleire és mégis elment éjszaka az erdőbe, olvashatunk Nyafiról a kisoroszlánról, részesei lehetünk Pi, a kispingvin nagy kalandjának, megtudhatjuk Harcsabajusz kapitány hogyan tett jót a magányos elefánttal és hogyan lett egy kismajomból matrózmajom. Nekem nagyon tetszett ez a mesegyűjtemény, kíváncsian várom a következőt.
Bővebben: https://konyvutca.blogspot.com/2018/08/egy-kismajom-egy…

>!
blueisthenewpink P
Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

Kicsit tartottam ettől a könyvtől, mert Boribonnal majdnem annyira ki lehet kergetni a világból, mint Bagyócáékkal, de persze olvastunk már sok kedves és szerethető mesét is Marék Veronikától. Ha meg valami nem jó, azt még Pásztohy Panka rajzai sem tudják megmenteni. Ezeket viszont nem kellett, szuper helyesek voltak. Nekem a tengeres vers is nagyon tetszett, a csillagos is kedves volt. A Nagy a lelkemre kötötte, hogy írjam le, az ő kedvence az utolsó, Az Embertorony meséje, ki is olvasta a könyvet egyedül is. Remek gyűjtemény, nagyon helyes mesékkel, versekkel és rajzokkal (a pingvinek annyira hipercukik, hogy kezdem megérteni a Kicsi rajongását). Várjuk a következőt!

5 hozzászólás
>!
meseanyu P
Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

Az elején volt egy-két nagyon kedves mese, de aztán valahogy olyan fura lett az egész. Eléggé kisebbségben vagyok, mert úgy nézem, mindenkinek tetszett, úgyhogy lehet, hogy megint az én készülékemben van a hiba. Pedig egyébként nagy rajongója vagyok a szerzőnek, de ez most nem jött be annyira.

1 hozzászólás
>!
dtk8 P
Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

Marék Veronikától gyerekkoromban a Kippkopp volt meg, és szerettem, de amióta már felnőtt fejjel elkezdtem felfedezni a könyveit, és Boribon jött először szembe, nem merem Kippkoppot kinyitni, hátha megint egy világ omlana bennem össze.
Tehát a kérdés: mit adott nekünk Marék Veronika?
Féltem, hogy az a válasz, hogy aranyos szereplőkről bugyuta történeteket, amiket csak a gyerekkorom leárnyékoltsága miatt élveztem.
De ez a könyv jó!
Marék Veronika 50 éven át gyerekújságokba is írt meséket, és ezekből válogat a könyv. Izgalmasak a történetek, jók a konflikutusok, aranyosak a szereplők. A képek nagyon bájosak, de nem negédesek. Nagyon szerettem olvasni.
Az éppen nálunk nyaraló gyerekközönségnek is tetszett, ezt kérték a legtöbbször.

>!
Uzsonna
Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

Jó, hogy összegyűjtötték ezeket a meséket, nagyon jó kötet kerekedett belőle. Mozgalmas, kedves mesék szép illusztrációkkal. Az első két mesét (a címadó és Cuppogó meséjét) leteszteltem: felolvastam a könyvtárban, csillogó szemekkel hallgatták a gyerekek és a szülők is. :-)

>!
Hintafa P
Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

A sorozat első részében tizenhárom különböző mese és köztük két vers gyűlt össze. Ezeket szelíd, barátságos hangulatuk, nyelvezetük egyszerű, de mégis jól formáltsága fűzi egybe. A sokféle szereplő az óvodások és kisiskolások figyelmét és képzeletét megragadja és nem ereszti. Egytől-egyig egyszerű, könnyen érthető problémából indulnak ki a történetek, amik végén a tanulságot nem érezzük tehernek, inkább magától értetődőnek, az események természetes következményének.

Az egyik kedvencem kivételesen nem mese, hanem a Milyen a tenger? című vers. Milyen jó, hogy a mesék mellett Marék Veronika gazdag életművéből ezek is helyet kaptak a kötetben! Egyébként teljes jogkörrel szerepelnek, líraiak, kedvesek.
Bővebben: http://hintafa.blog.hu/2018/07/03/marek_veronika_a_boho…

>!
gab001 P
Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

A szerzőnőtől csak a Boribon sorozatot ismerem, így kíváncsian kezdtem hozzá az olvasáshoz. Ahogy haladtam előre, egyre inkább elvarázsoltak a mesék. Elsősorban állatokról szólnak, ami számomra még szerethetőbbé tette őket. Szerettem a tanulságokat, a stílust és a rajzokat egyaránt. Tetszett, hogy nincs túlmagyarázva, s valóban érdekesek és változatosak a történetek. Továbbá a könyv végén található egy rövid összefoglaló a szerzőnő életéről, ami közelebb hozza hozzánk. Nem bánom, hogy újabb sorozatba kezdtem, biztosan kézbe fogom venni a további részeket is, bár önállóan is megállja a helyét. Szívesen látnám a polcomon.

>!
Pagony, Budapest, 2018
92 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634103745 · Illusztrálta: Pásztohy Panka
>!
dianna76 P
Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

Az első mese nem igazán tetszett, talán mert gonoszság van benne. Meg is ijedtem, hogy a pozitív visszajelzések ellenére nekem ez a gyűjtemény csalódást fog okozni. Mégsem így lett. Annak ellenére, hogy némelyiknek számomra túl egyszerű volt a cselekménye, aranyos és szerethető mesék ezek. Az egyszerű, könnyen követhető történeten túl olyan is helyet kapott a kötetben, ami már nagyobb odafigyelést igényel. S gyakorlatilag mindegyik sugall némi fontos gondolatot, mondanivalót, amiről akár beszélgetést is lehet kezdeményezni a gyermekkel. Kedvenc a sünös, és a kisrókás lett. A két vers pedig… A tengerest nagyon szerettem! Pásztohy Panka illusztrációi pedig hozzák a megszokott bájukat, kedvességüket. Kezdetben furcsa volt a színes és a fekete-fehér rajzok váltakozása, de ez nem rontott az élményen.
Nekem egynapos/estés könyv volt, de a célközönségnek két hétre való esti mese. Jöhet a következő kötet!

>!
Pagony, Budapest, 2018
92 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634103745 · Illusztrálta: Pásztohy Panka
>!
Izolda P
Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

Maradéktalanul elégedett vagyok. Jók a mesék, szépek a rajzok, igényes a könyv. Jó ötlet volt összeszedni a kallódó meséket, remélem sok jó van még. Csak mikor jön már a 2. rész?

>!
Lady_L P
Marék Veronika: A bohóc és a kismajom

A 3 és 3/4 éves mini Adrian Mole imádja. Én is. A két vers meg nagyon-nagyon a kedvencem, pedig abban rettentő finnyás vagyok spoiler. Egy-két mesét nem igazán tudok hova tenni, mintha nem lenne vége, vagy nem esik le a lényege, nem tudom. De nagyon szeretem, nagyon jó ajánlás volt, ezért is írom ezt az értékelést, hogy reklámozzam!:)


Népszerű idézetek

>!
Maminti

Az öreg-öreg teknősbéka kitalált valamit.

39. oldal, - Egy tisztáson két kis róka (Pozsonyi Pagony, 2018)


Hasonló könyvek címkék alapján

Csukás István: Pom Pom meséi – Szegény Gombóc Artúr
Pásztohy Panka: Mentsük meg a kiskutyám!
Csukás István: Süsü, a sárkány
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli!
Berg Judit: A Nádtenger télen
Berg Judit: Rumini és a négy jogar
Berg Judit: Maszat számol
Csukás István: Egy kiscsacsi története
Szepes Mária: Pöttyös Panni az óvodában
Berg Judit: Tündérnaptár