Antik ​szkepticizmus 2 csillagozás

Cicero- és Sextus Empiricus-szövegek
Marcus Tullius Cicero – Sextus Empiricus: Antik szkepticizmus

Amikor Apellész lovat festve utánozni kívánta a ló verítékét, nem járt sikerrel – úgyhogy lemondva erről, a szivacsot, melybe az ecsetjéről lecsöppent festéket törölte, hozzávágta a képhez. Az odacsapódó szivacs nyoma azután éppen a ló verítékét mintázta. Hasonlóképpen a szkeptikusok is azt remélték, hogy zavartalan lelkiállapothoz jutnak, ha döntenek a jelenségekben és a gondolatokban rejlő rendezetlenségek kérdéseiben – mivel azonban erre nem voltak képesek, az ítélet felfüggesztéséhez folyamodtak. De midőn ítéletüket felfüggesztették, – mintegy véletlenül – a zavartalan lelkiállapot is melléjük szegődött, mint testhez az árnyék.

Kötetünkben először olvashatók magyarul az antik szkeptikus gondolkodás alapszövegei.

Tartalomjegyzék

>!
Atlantisz, Budapest, 1998
438 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639165050 · Fordította: Kendeffy Gábor, Lautner Péter

Enciklopédia 6


Kedvencelte 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 6


Népszerű idézetek

>!
Sli SP

Amit pedig Apellészről, a festőről mesélnek, elmondható a szkeptikusról is. Azt mondják ugyanis, hogy amikor lovat festett és festményén utánozni kívánta a ló verítékét, ez annyira nem sikerült neki, hogy lemondott róla és a szivacsot, amire az ecsetjéről lecsöppenő festéket törölte, hozzávágta a képhez. Az odacsapódó szivacs pedig a ló verítékét mintázta meg. A szkeptikusok is egyrészt azt remélték, hogy zavartalan lelkiállapothoz jutnak el azáltal, hogy döntenek a jelenségekben és elgondoltakban meglévő rendezetlenség felől, mivel azonban ezt nem voltak képesek megtenni, az ítélet felfüggesztéséhez folyamodtak. De midőn ítéletüket felfüggesztették – mintegy véletlenül –, a zavartalan lelkiállapot is melléjük szegődött, mint ahogy árnyék a testhez.

179. oldal, Sextus Empiricus: A pürrhonizmus alapvonalai - Első könyv (Atlantisz, 1998) · Sextus Empiricus

Kapcsolódó szócikkek: Apellész · festészet · festmény · festő
>!
Wolf_Roland 

Mert van-e értelmetlenebb dolog, mint elfogadni azt, amit nem tudunk?

124. oldal, Marcus Tullius Cicero: Lucullus (Atlantisz,1998) · Marcus Tullius Cicero

>!
Wolf_Roland 

Vagyis nem lehet érvényes a bizonyítás, ha előzőleg nem áll fenn egy igaz kritérium, és igaz kritérium sem lehetséges, ha előzőleg nincs egy hitelt érdemlő bizonyítás. Így a kritériumra is és a bizonyításra is folytonosan a másik szerepe hárul, amelyben aztán mindkettő hiteltelennek találtatik.

199. oldal, Sextus Empiricus: A Pürrhonizmus alapvonalai (Atlantisz,1998) · Sextus Empiricus

>!
Wolf_Roland 

„Ha mozog valami, vagy azon a helyen mozog, ahol van, vagy azon ahol nincs; de sem azon a helyen ahol van – ott ugyanis nyugalomban van –, sem azon, ahol nincs – hisz hogyan is tevékenykedne bármi is olyan helyen, ahol kezdetben nem volt –, tehát nem mozog semmi.”

295. oldal, Sextus Empiricus: A Pürrhonizmus alapvonalai (Atlantisz,1998)

>!
Sli SP

(…) például amikor valaki felvet nekünk egy gondolatmenetet, amit nem vagyunk képesek megcáfolni. Erre azt vetjük ellene, hogy „miként az általad követett iskola megalapítójának születése előtt ez az iskoládban használatos gondolatmenet nem tűnt helyesnek, noha bizony természete szerint már megvolt, nos, úgy az is lehetséges, hogy az általad most felvetett gondolatmenetnek az ellentéte már természete szerint megvan, noha ez számunkra még egyáltalán nem tűnik úgy”. Így aztán egyáltalán nem kell nekünk jóváhagyni az egyébként erősnek tűnő érvelést.

180. oldal, Sextus Empiricus: A pürrhonizmus alapvonalai - Első könyv (Atlantisz, 1998) · Sextus Empiricus

Kapcsolódó szócikkek: gondolat
>!
Sli SP

Ám előrebocsátjuk, hogy az elmondandók egyikét illetően sem vagyunk bizonyosak abban, hogy mindenképpen úgy van, ahogyan mondjuk, hanem minden egyes dologról úgy tudósítunk, ahogyan az nekünk pillanatnyilag tűnik.

171. oldal, Sextus Empiricus: A pürrhonizmus alapvonalai - Első könyv (Atlantisz, 1998) · Sextus Empiricus

>!
Sli SP

Hiszen annak megállapítása, hogy ki a bölcs, talán a leginkább bölcshöz illő feladat.

97. oldal, Marcus Tullius Cicero: Lucullus (Atlantisz, 1998) · Marcus Tullius Cicero

Kapcsolódó szócikkek: bölcs
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

M. Terentius Varro: A mezőgazdaságról
Iulius Caesar: A polgárháború
Gaius Suetonius Tranquillus: Suetonius összes művei
Quintus Tullius Cicero: Hogyan nyerjük meg a választásokat?
Gaius Suetonius Tranquillus: A Caesarok élete
Caius Sallustius Crispus: C. Sallustius Crispus összes művei
Quintus Horatius Flaccus: Ódák és epódoszok
Cornelius Nepos: Híres férfiak
Horatius Flaccus Quintus: Horatius összes művei Bede Anna fordításában
Caius Sallustius Crispus: C. C. Sallustius' épen maradt minden munkái