„Mindig is túl individualista voltam ahhoz, hogy jobb- vagy baloldali legyek.” – Clint Eastwood
A mondat második fele nélkül (de nyilván azzal együtt is), talán ez a legjelentősebb dolog, amit megtanulhatunk a Névtelen Férfi, a Magányos Lovas, Piszkos Harry alakítójáról. De az is biztos, hogy nem ebből a könyvből fogjuk megkedvelni. Legalábbis én biztosan nem.
Eastwood öntörvényűsége, hiúsága, és bosszúálló természete ugyanis nyilvánvalóvá vált a lapokról. Szexistának már csak azért nem mondanám, mert férfiakat-nőket egyformán kezelt, valami olyan hányavetiséggel, mint aki csak akkor jelenhet meg az életében, ha nem követel túl sokat tőle érzelmi szinten. Nem állítom, hogy nem lehet támogató jó barát, polgármesterségével mégiscsak vállalt közéleti szerepet, de az életrajz olvastán sokszor úgy tűnik, semmilyen elkötelezettséget nem vállal. Filmkészítőként azonban érdekes Eastwood, mind színészként, mind rendezőként, mind producerként: szerepválasztásai mögött fekvő gondolatok és célok kiemelkedő alakká, teszik, csakúgy mint szívós elszántsága és kitartása, amivel felépítette magát.
Az is egyértelmű, hogy nem szeret nyilatkozni senkinek, de legkevésbé az újságíróknak, ezért író legyen a talpán, aki tud ilyen körülmények között érdekeset alkotni. Marc Eliotnak mérsékelten sikerül. Mert az biztos, hogy rengeteg újságcikket, könyvet elolvasott, kutatott is, valahogy mégsem áll össze egy egésszé a könyv. Sokszor túlzottan mozaikos, holott az időrendi feldolgozás, bár meglehetősen unalmasnak hat helyenként, mégis egy tiszta keretet ad(hat) a könyvnek. Ennek ellenére nem tudja mégis ugrálunk az időben és az események között, az történéseknek nincs íve, a magánéleti és filmes események nem állnak össze, holott túl sok párhuzam van közöttük, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni (pl. egyik legfontosabb élettársa, a színész és rendező Sondra Locke esetében).
Másrészt zavaró az is, ahogy a rengeteg feltűnő nevet kezeli. Nyilván, Spielberget nem kell bemutatni, de túl sok olyan háttérember, producer, író, vagy csak egyszerű barát fordul meg a könyvben, akit jó lenne két szónál többel beépíteni a cselekménybe. Idegesítő, mikor egy állítólagos ősrégi ismerős a könyvnek szinte a legvégén bukkan fel, holott ennél nyilván nagyobb szerepet játsz(hat)ott Eastwood életében. off
De nem akarom nagyon bántani a szerzőt, mert ha nincs magánéleti anyag – és a színész híresen nem nyilatkozik ebben a tárgyban –, úgy nehéz könyvet írni. De akkor lehet, ennél jobban kellett volna a filmes munkásságra koncentrálni, jobban kidolgozni az egyes filmek bemutatását. Eliot érezhetően igyekezett egy fő gondolatszálra, a Névtelen Férfire és különféle iterációjára felhúzni a színész és a rendező munkásságát, de ennél sokkal többről szól számomra ez több mint 70 éves pályafutás. Eastwoodnak van mondanivalója a társadalomról, a hatalomról és benne a kisember kiszolgáltatottságáról éppúgy, mint a társadalom képmutatásáról, erről is szívesen olvastam volna (még úgy is, hogy ez nem egy filmelméleti monográfia).
Viszont felettébb érdekes, ahogy Eastwood munkásságának kritikai feldolgozását nyújtja: sokat változott a világ, hogy a fél évszázaddal ezelőtti nagyhatalmú újságírók által lenézett rendező munkássága ma már egyértelműen pozitív értékelésű. A korabeli írások hangvétele retrospektíven felettébb szórakoztató.
Kicsit széteső, de összességében érdekes betekintés ez Eastwood életébe, sok érdekességgel, különösen a korai sorozatiparról és a stúdiórendszerről, valamint a filmkészítés és finanszírozás összefüggéseiről, és arról, hogy a színész hogy lavírozott ebben felettébb sikeresen. Csak nők közelébe ne engedjük.