Zendülők (A Garrenek műve 1.) 75% 48 csillagozás

Az a helyzet, hogy Márai tudálékos és rátarti, de valamit mégis nagyon ért az életből meg a viszonyokból. Egészen megdöbbentő, mennyi kortárs olvasmányommal találtam kapcsolódási pontokat a Zendülők olvasása közben. A cselekmény az első világháború alatt játszódik, a környezet, a nyelv, a manírok ezt tükrözik, a helyzetek viszont teljesen maiak.
Egy baráti társaság ("banda") regénye ez a könyv. Ábel, Ernő, Tibor és Béla gyermek- és felnőttkor határán elutasítanak mindent, ami a felnőttekhez kapcsolható, öncélúan pazarolnak (ez nagyon idegesített az elején), próbálgatják a határaikat.
A társaságba bekerül egyikük frontról (fél karja nélkül) visszatért bátyja, meg a színész. A színész, akit bizalmatlanul méregetnek az elején (mint kémet, aki a másik világból került közéjük), de aki mégis egy meghatározó előadást szervez nekik.
A könyv első oldalától az utolsóig másfél nap telik el, de nyilván megismerjük az előzményeket. A fiúk az érettségi után berúgnak, este elmennek a színésszel a színházba, másnap pedig jön az érettségi bankett. Mennyire triviális helyzetek, és mennyi minden megtörténhet közben. S ami történik, az ma is megtörténhetne (és ez a könyv 1930-ban íródott!)
Dühít, hogy Márai mennyire lenézi a nőket, hogy a nők csak a következő alakokban tűnhetnek fel a regényeiben: despota anya, kurva, ideggyenge szerető/feleség, egyéniség nélküli cseléd. A barátságról (férfibarátságról?) viszont sokat tud, annyira érzi az apró rezdüléseket, a barátság különféle megéléseit (ami valakinek létszükséglet, a másiknak már terhes), s mindezt olyan jól mutatja meg, hogy hajlandó vagyok elnézni a fölényeskedését.
A könyv azzal indul, hogy Ábel, az orvos fia rádöbben, a kártyapakliban, amivel játszani szoktak, két piros ász van (és más lapok is megkettőzötten szerepelnek benne). Valaki csalt. A barátság idilljébe belopakodik az árulás. Ez pedig 2015-ben is ugyanolyan örökérvényű helyzet, mint száz évvel ezelőtt.

Ez most tényleg nem a megszokott szint Máraitól, még akkor sem, ha még így is bőven színvonalon belül maradt. A tőle jól megszokott ízekre szedő analízis és belső mozgatórugók boncolgatása olybá tűnt, most éppen az élvezeti szempontot rontotta, túlságosan is soknak érződött a könyvben ezekből.
Ugyanakkor, ha csak azt vesszük, hogy milyen mesterien ír le pl. egy olyan mozdulatot, amellyel apa a fiát magához inti, s aki tapasztalt már hasonlót, s tudja, hogy abban a viszontlátás minden öröme-félelme, a régmúlt emléke benne van, akkor azt kell mondanom, ez az ember még egy gyengébb regényében is zseni. Lenyűgözött az is, ahogyan egy kis közösség belső folyamatait, a nagy egészre vetítette ki; s az is ahol az átvitt értelmű dolgok egy-egy szereplő konkrét jellemében köszöntek vissza. Nem tehetek róla, nálam Márai az egyik „leg”, igen jelentős mérce.

Év végén újraolvastam. Az itteni 72%-os értékelés ellenére nekem nagyon tetszett. Az 5 könyvből álló regényfolyam eddig olvasott 2 kötetből nekem ez a favorit. Talán pont azért, mert ez kevésbé Márais. Van íve a regénynek, egyenes történetvezetés, nem 2 ember beszélget, minek során szép lassan összeáll a kép, hanem mozognak a szereplők, tesznek vesznek,itt-ott egy nagyobb monológ, de a cselekvések kellően kommentálva, a mozgatórugók viszont már Máraitól megszokott filozófiai mély merüléssel felszínre hozott okfejtések, bölcseletek.

Hangulatában valamelyest az Aranysárkányt idézi, fiatal fiúk az élet kapujában állva mindent elkövetnek, hogy onnan visszalépjenek és ne kelljen még elkezdeni ezt a felnőttesdit. De nem, mégse, attól eltekintve, hogy itt is ott is érettségi előtt álló fiúkról szól más hasonló nincs, tán még a kor.(És ami nagyon meglepő, már akkor is úgy érezték a srácok, hogy a 10 meg 20 évvel korábban érettségizett diákok sokkal férfiasabbak, korábban érők voltak, mint ők. Ehhez képest ma már annyira későn érünk, hogy babafotóval kéne szerepelnünk az érettségi tablón)

Szóval Márai erősen bekezd, aztán – így a 3. könyv harmada felé járva – tőle megszokott módon folytatja. DE a Zendülő srácok… simán lehetne ajánlott olvasmány, vagy kötelező. Jó problémát feszeget, más korban igaz, de az akkor még ki nem agyalt „kapunyitási pánik” itt lopásban, szerepjátékban teljesedik ki, jelenik meg. Még tetőpontja is van, valaki öngyilkos lesz, sőt még zaklatási botránya is van a történetnek, igaz nem nőt molesztálnak, de már akkor is a színészek… pederaszta. Egy szó mint száz, aktuális.

Kicsit nekem nehezen indul, de végül érdekes kis kaland. Diákcsínyek a felnőtté válás küszöbén, valamikor a két világháború között…

Érdekes felnővés történet. A Garrenek-műve sorozat önállóan is olvasható darabja. Érdekes karakterek, folyamatos feszültség.

Márai kedvenc íróm, elfogultságom miatt kapja meg most a négy csillagot, de ez a könyve nem annyira jött be. Megértem én a fiúk lázadásának okát, csak épp a kivitelezéssel egy percig sem voltam képes azonosulni.. Remélem a következő részekben már felnőttként látom viszont a szereplőket.

Fontos tanulságok az apa nélkül maradt fiúkról és az első világháború otthoni hétköznapjairól.

Rettenetes volt!
Hogy ezek, hogy nem találtak valami jobb életcélt vagy hobbit. Eszméletlen, hogy a végsőkig húzták inkább a húrt.
Nehezen tudom elhinni, hogy még a családjuk se tudjon enyhíteni a fájdalmukon. Borzasztó, ha tényleg voltak olyan fiatalok akik ennyire el tudtak kajlódni a nagy események közepette.