Szabadulás 85% 51 csillagozás

[öt lótetem]

"A háború itt van, hallani a lihegését, mintha a sötétben egy szörny hajolna föléjük: érezni bűzös, vad leheletét, érezni a forró szimatolást az áldozat nyakában.”

Budapest 1945-ös ostroma, pincevilág. Háborús magyar – civil magyar szótár: ostrom, pánik, légiriadó, járőrök stb. szavak lefordítása civilre, akkor: bujdosó magyarra.

Fogalmak pulzálása: haza-pince-Európa-háztömb. Egy-egy szó mindent és semmit se jelent, pillanatonként semmisül meg vagy szökik fel az árfolyama a csillagtalan égig.

Párharc a halállal, éhezés, náci lágert túlélt zsidók újabb megpróbáltatásai – döbbenetes felidézése Mengelének –, a félelem sűrű szaga, a légópincék zárt levegője, no és a politikai fordulat előszele: burleszk körkép a légópincékből – a társadalmi rangokat nem az új parlament törli el, kegyelmesék a szovjet front közeledtével párhuzamosan kezdenek tegeződni a cselédekkel…

A végén (elmondhatom, mert a lényeg a nem a mitörténik, hanem a hogyanírjale…) a főszereplő lányt megerőszakolja egy szovjet katona, akit azután a ház előtti harcokban nyomban lelőnek. A lány letörli a halott férfi sebét és “nyomban fázni kezd. – Úgy látszik, szabad vagyok – mondja.” (M. S. mester olykor túl választékos, pl. az oxigén helyett a Jókais élenyt, a sújtólég helyett a vihedert használja. A regényt az ostromlott főváros közelében – a frontátvonulások idején! –, Leányfalun vetette papírra, talán a félelmes közelség ragadtatta az általa amúgy elítélt pátoszhoz?)

Ha az olvasó tisztában van M. politikai orientáltságával – illetve ’hova nem tartozásával’ (ld. Naplók: se bal, se jobb: tisztesség, becsület, hazafiság volt az ő koordinátarendszere), esetleg az az érzése támad, hogy még ő is szinte a hírhedt Krisztus-arcú szovjetkatona-modellt (a lá Zilahy) mutatja be nekünk (a nemi erőszak epizódja ellenére). A nyilas-náci bűntények tömege mellett ugyanis nem szól a szovjet csapatok külön erre a célra fenntartott fosztogató hordáiról, a málenykij robotról, sőt, pl. azt a humanizmust tételezi fel a Vörös Hadsereg (vezetésé)ről, hogy az ostrom alatt, ha egy házba mindkét sereg katonái befészkelték magukat, azt nem lőtte az orosz tüzérség, hogy óvja a vöröskatonák életét… pedig dehogynem, nem ért akkor sokat a katona élete sem. Mindez bájos naivitás, de M. S. mester nem szorul rá, hogy mentegessük – soraiban minden sorsszerű benne van, és egy háborúban, annak végén is, mások az elvárások mint évtizedekkel utána. A hiányok egy része ’természetes’ velejárója a véres kornak, mindenről pedig még ő sem tudhatott a front közelében sem.

A cím emlékezetünkbe idézheti a mostanában politikaivá vált vitát a ’megszállás/felszabadulás’ szóhasználatot: nos, M. S. mester nem ragadt bele ebbe a sárba (tudta ő, semmi nem úgy van, hogy egyetlen szóval megragadhatunk mindent) – erről így ír:
“Csak egy felszabadulás van – ha valaki elég erős, hogy megismerje igazi természetében a valóságot, az ilyen erős ember már közel jár a szabaduláshoz. S elviseli, sértődés nélkül, mert valóság.”

Helikon kiadó [1. kiad.] 2000.

(2005 körül)

Márai Sándornak ez a mélységes humánummal átitatott regénye is olyan – sajnos – aktuális kérdéseket feszeget, amelyektől nincs szabadulás.
(Példaképpen: http://moly.hu/idezetek/466091.)

Az elején szeretném leszögezni, hogy minden bizonnyal nem ez a regény Márai legjobbja, ugyanakkor úgy gondolom, a történet minden erőssége és gyengesége ellenére és azokkal együtt mindenképp érdemes elolvasni.
A főszereplő valódi nevét sosem tudjuk meg: Erzsébet Tulajdonképpen bárki lehet, ezáltal az egész történet általánossá, de mégsem átlagossá válik. Az 1945-ös helyzetet érzékelteti, s általános mivolta ellenére is nagyon érzékletes. Az elbeszélői mód azonban több esetben is vontatott volt számomra, viszont ezt annak „rovására” jegyzem, hogy ezáltal még érzékelhetőbbé vált a reményteli, vagy olykor reménytelen várakozás, egyfajta nyomottságot gyakorol ezáltal az elbeszélő a történetre – legalábbis az én olvasatomban.
És ugye a kérdések. Márai Sándor az egyik olyan meghatározó író számomra, aki nagyon jó kérdező, már a kérdései is borzasztó tanulságosak számomra. Mi a szabadság? Van-e egyáltalán? És az olvasó elmereng. A történet mellett egy másik síkon is elkezdek gondolkodni. Számomra ez nagyon tanulságos, és többnyire pozitív többletet ad.
Egyszóval: nem tudom, hogy létezik-e a szabadulás, nem tudom, hogy van-e honnan és hova szabadulni, és hogyha igen, akkor honnan és hová és az milyen állapothoz vezet, nem tudom, hogy nem vagyunk-e szabadok, miközben raboknak érezzük magunkat, és azt sem, hogy létezik-e a szabadság. Csak azt tudom, hogy elgondolkoztam ezeken, és ehhez szükség volt erre a kötetre.

Megrázó erejű könyv azokból a napokból, amikor már mindegy. Amikor a zsidó lány már nem fél a németektől, de még nem fél az oroszoktól.
Feltétlenül olvasd el!

Megesik, hogy az ember nehezen viseli a helyzetet, amiben él, mást szeretne, többet, jobbat. Aztán mikor eljön az a valami más, kiderül, hogy se nem több, se nem jobb. Csak más.
Még sokáig fog kísérteni ez a könyv.

A német, majd a szovjet megszállás borzalmait megélt lány személyes története mélyen tragikus és szomorú, de valahogy mégis távol marad az olvasótól. Márai stílusa sokáig idegen, mesterkélt – viszont ha rátalál a megfelelő hangra, akkor embersége szívszorító lesz. A hosszú monológokban közölt gondolatok egy idő után mintha nehézkessé és önismétlővé váltak volna, bár az igazán megható pillanatok még így is kiválóak voltak.
Talán nem Márai legjobbja, de mégis tartalmaz annyit, amiért megéri elolvasni.

Nagyon megrázó!!!!

Tokeletes.nem tulzo, nem hatasvadaszo, nem erzelgos.megis megmarad belole valami ott legbelul.nagymamam es az o igencsak egybevago emlekei vegig itt voltak velem amig olvastam.

Jó volt olvasni, gyorsan befejeztem. Pont januárban.