"Mi történt? Semmi különös; talán éppen csak az, hogy nem történt semmi. S megértették, hogy a »változás«, melyet oly közel hittek, már kezükkel tapintottak, messze van még, talán hetek, hónapok is beletelnek, s minden nap, minden óra telítve van a legborzalmasabb sors esélyeivel.
Nemcsak ők értették meg, az elítéltek és üldözöttek. Segítő kezek, melyek tegnap még jóhiszemű készséggel vagy óvatos számítással nyúltak feléjük, egyszerre tétován elakadtak."
Márai 1945-ben írt regényének alapkérdése: mi történt? A szenvedés mindig egyéni, személyek sorsában sűrűsödő, de mit tehet az ember, ha megérteni és feldolgozni akarván az eseményeket, újabb megpróbáltatások érik? Történhet-e valóban „szabadulás”?
A regény most lát először napvilágot!
Szabadulás 51 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2000
Enciklopédia 12
Kedvencelte 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 16
Kívánságlistára tette 18

Kiemelt értékelések


[öt lótetem]
"A háború itt van, hallani a lihegését, mintha a sötétben egy szörny hajolna föléjük: érezni bűzös, vad leheletét, érezni a forró szimatolást az áldozat nyakában.”
Budapest 1945-ös ostroma, pincevilág. Háborús magyar – civil magyar szótár: ostrom, pánik, légiriadó, járőrök stb. szavak lefordítása civilre, akkor: bujdosó magyarra.
Fogalmak pulzálása: haza-pince-Európa-háztömb. Egy-egy szó mindent és semmit se jelent, pillanatonként semmisül meg vagy szökik fel az árfolyama a csillagtalan égig.
Párharc a halállal, éhezés, náci lágert túlélt zsidók újabb megpróbáltatásai – döbbenetes felidézése Mengelének –, a félelem sűrű szaga, a légópincék zárt levegője, no és a politikai fordulat előszele: burleszk körkép a légópincékből – a társadalmi rangokat nem az új parlament törli el, kegyelmesék a szovjet front közeledtével párhuzamosan kezdenek tegeződni a cselédekkel…
A végén (elmondhatom, mert a lényeg a nem a mitörténik, hanem a hogyanírjale…) a főszereplő lányt megerőszakolja egy szovjet katona, akit azután a ház előtti harcokban nyomban lelőnek. A lány letörli a halott férfi sebét és “nyomban fázni kezd. – Úgy látszik, szabad vagyok – mondja.” (M. S. mester olykor túl választékos, pl. az oxigén helyett a Jókais élenyt, a sújtólég helyett a vihedert használja. A regényt az ostromlott főváros közelében – a frontátvonulások idején! –, Leányfalun vetette papírra, talán a félelmes közelség ragadtatta az általa amúgy elítélt pátoszhoz?)
Ha az olvasó tisztában van M. politikai orientáltságával – illetve ’hova nem tartozásával’ (ld. Naplók: se bal, se jobb: tisztesség, becsület, hazafiság volt az ő koordinátarendszere), esetleg az az érzése támad, hogy még ő is szinte a hírhedt Krisztus-arcú szovjetkatona-modellt (a lá Zilahy) mutatja be nekünk (a nemi erőszak epizódja ellenére). A nyilas-náci bűntények tömege mellett ugyanis nem szól a szovjet csapatok külön erre a célra fenntartott fosztogató hordáiról, a málenykij robotról, sőt, pl. azt a humanizmust tételezi fel a Vörös Hadsereg (vezetésé)ről, hogy az ostrom alatt, ha egy házba mindkét sereg katonái befészkelték magukat, azt nem lőtte az orosz tüzérség, hogy óvja a vöröskatonák életét… pedig dehogynem, nem ért akkor sokat a katona élete sem. Mindez bájos naivitás, de M. S. mester nem szorul rá, hogy mentegessük – soraiban minden sorsszerű benne van, és egy háborúban, annak végén is, mások az elvárások mint évtizedekkel utána. A hiányok egy része ’természetes’ velejárója a véres kornak, mindenről pedig még ő sem tudhatott a front közelében sem.
A cím emlékezetünkbe idézheti a mostanában politikaivá vált vitát a ’megszállás/felszabadulás’ szóhasználatot: nos, M. S. mester nem ragadt bele ebbe a sárba (tudta ő, semmi nem úgy van, hogy egyetlen szóval megragadhatunk mindent) – erről így ír:
“Csak egy felszabadulás van – ha valaki elég erős, hogy megismerje igazi természetében a valóságot, az ilyen erős ember már közel jár a szabaduláshoz. S elviseli, sértődés nélkül, mert valóság.”
Helikon kiadó [1. kiad.] 2000.
(2005 körül)


Az elején szeretném leszögezni, hogy minden bizonnyal nem ez a regény Márai legjobbja, ugyanakkor úgy gondolom, a történet minden erőssége és gyengesége ellenére és azokkal együtt mindenképp érdemes elolvasni.
A főszereplő valódi nevét sosem tudjuk meg: Erzsébet Tulajdonképpen bárki lehet, ezáltal az egész történet általánossá, de mégsem átlagossá válik. Az 1945-ös helyzetet érzékelteti, s általános mivolta ellenére is nagyon érzékletes. Az elbeszélői mód azonban több esetben is vontatott volt számomra, viszont ezt annak „rovására” jegyzem, hogy ezáltal még érzékelhetőbbé vált a reményteli, vagy olykor reménytelen várakozás, egyfajta nyomottságot gyakorol ezáltal az elbeszélő a történetre – legalábbis az én olvasatomban.
És ugye a kérdések. Márai Sándor az egyik olyan meghatározó író számomra, aki nagyon jó kérdező, már a kérdései is borzasztó tanulságosak számomra. Mi a szabadság? Van-e egyáltalán? És az olvasó elmereng. A történet mellett egy másik síkon is elkezdek gondolkodni. Számomra ez nagyon tanulságos, és többnyire pozitív többletet ad.
Egyszóval: nem tudom, hogy létezik-e a szabadulás, nem tudom, hogy van-e honnan és hova szabadulni, és hogyha igen, akkor honnan és hová és az milyen állapothoz vezet, nem tudom, hogy nem vagyunk-e szabadok, miközben raboknak érezzük magunkat, és azt sem, hogy létezik-e a szabadság. Csak azt tudom, hogy elgondolkoztam ezeken, és ehhez szükség volt erre a kötetre.


Megrázó erejű könyv azokból a napokból, amikor már mindegy. Amikor a zsidó lány már nem fél a németektől, de még nem fél az oroszoktól.
Feltétlenül olvasd el!


Megesik, hogy az ember nehezen viseli a helyzetet, amiben él, mást szeretne, többet, jobbat. Aztán mikor eljön az a valami más, kiderül, hogy se nem több, se nem jobb. Csak más.
Még sokáig fog kísérteni ez a könyv.


A német, majd a szovjet megszállás borzalmait megélt lány személyes története mélyen tragikus és szomorú, de valahogy mégis távol marad az olvasótól. Márai stílusa sokáig idegen, mesterkélt – viszont ha rátalál a megfelelő hangra, akkor embersége szívszorító lesz. A hosszú monológokban közölt gondolatok egy idő után mintha nehézkessé és önismétlővé váltak volna, bár az igazán megható pillanatok még így is kiválóak voltak.
Talán nem Márai legjobbja, de mégis tartalmaz annyit, amiért megéri elolvasni.
Népszerű idézetek




Az apa csillagász volt, matematikus… s úgy tetszett, még az utolsó időben is többet és bensőségesebben törődött az ég titkaival, mint a földi eseményekkel. A zsidókról az volt a véleménye, hogy anyától született emberek, kiket származásuk miatt elítélni és megbüntetni nem lehet; emberek, telve emberi hibákkal, s csak hibáik miatt lehet ítélkezni fölöttük, nem pedig származásuk miatt. De most, mikor a zsidókat úgy üldözték, mint a káros állatokat, nem volt tartózkodó többé ebben a kérdésben; otthonát, jövedelmét megosztotta az üldözöttekkel.
8-9. oldal (Helikon, 2000)




Ma éjjel másképpen szólnak az ágyúk, mint eddig: ütemesebben, folytonosabban. Az a távoli, gépi zakatolás és dübörgés, mely eddig a becsapódásokat jelezte, most már egybefolyik, mintha az alkalmi, ötletszerű tevékenység átalakult volna céltudatos, megfontolt, gondosan kitervelt és szakszerűen végrehajtott vállalkozássá. Tegnap, tegnapelőtt, egy hét előtt még úgy hullottak a bombák és a gránátok, mintha egy óriás ötletszerűen szórakoznék ezzel a borzalmas időtöltéssel. De most másképpen hangzik ez a gépi zaj: mintha egy nagy gép végre, kezdeti akadozások után, minden szükséges lendülettel működni kezdene.
Ez az óriás az orosz ármádia, ez a nagy gép a második ukrán hadsereg ágyúiból, repülőgépeiből, Sztálin-orgonáiból, aknavetőiből, gépfegyvereiből állott össze; ezek alkatrészei. S most működik a gép, ütemesen, egyhangúan. Ez a zaj már nem is félelmes. Olyan természetes, mintha egy gépgyárban hallgatná az ember az éjszakai munka zörejét. Ezek a gépek s a sok ismeretlen ember, akik a gépeket kezelik és hajtják, tisztítják és etetik, néhány hónap előtt indultak el az orosz síkságokról, átkeltek a Kárpátokon, lassan haladtak fölfelé a magyar alföldön, néha megtorpantak, gyülekeztek, támadtak, néhány kilométert mentek előre és hátra.
30-31. oldal (Helikon, 2000)




Úgy beszél, mint aki egész testével, sorsával tudja, hogy itt a pillanat, amikor végre beszélhet. S beszél, mert már nagyon régen hallgat, mert teste mgtelt azzal, amit mondania kell, mint valamilyen méreggel, amely kicsordul most a test mirigyeiből. Erzsébet nem csodálkozik, hogy a nő megszólalt. Egész idő alatt szólt hozzá ez a hallgatás, tudta, hogy a nő rejtőző és menekült személy, ruhája jelmez, lappangása tudatos játék. S ő is érzi, itt a pillanat, mikor végre szólhatnak egymáshoz.
85. oldal




Mi történik egy emberi lélekben, most, amikor az ember kivetkőzött minden megegyezéses alakjából? Egy ember, aki hűséges maradt az írott és íratlan emberi megegyezéshez, a segítség törvényéhez, egy világban, amely tagad mindent, ami emberi törvény, s eszelős dühvel pusztítja önmagát.
28. oldal (Helikon, 2000)




– Ha valaki elég erős, hogy megismerje igazi természetében a valóságot – mondja a férfi –, az ilyen erős ember már közel jár a szabaduláshoz. S elviseli, sértődés nélkül, mert valóság. S amennyire ez ember számára lehetséges, hamis vágyak nélkül él. Ez minden, amit tehetünk – mondja, s felemeli fehér kezét, mint aki véglegesen elutasít valakit vagy valamit.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Takács Tibor: Halló, Tartsay lakás? ·
Összehasonlítás - Berkesi András: Küszöbök 80% ·
Összehasonlítás - Bereményi Géza: Vadnai Bébi 78% ·
Összehasonlítás - Luca Cognolato – Silvia Del Francia: A láthatatlan hős / Franco Perlasca visszaemlékezésével 91% ·
Összehasonlítás - Julie Orringer: Láthatatlan híd 88% ·
Összehasonlítás - Buzinkay Géza (szerk.): Élet az óvóhelyen ·
Összehasonlítás - Szajbély Anna: Nem kérek tőletek készített koporsót ·
Összehasonlítás - Moldova György: A Szent Imre-induló 91% ·
Összehasonlítás - Zoltán Gábor: Szomszéd 89% ·
Összehasonlítás - Karinthy Ferenc: Budapesti tavasz 86% ·
Összehasonlítás