San ​Gennaro vére 57 csillagozás

Márai Sándor: San Gennaro vére Márai Sándor: San Gennaro vére Márai Sándor: San Gennaro vére Márai Sándor: San Gennaro vére Márai Sándor: San Gennaro vére

A regényben, mely valójában rejtett önvallomás, Márai arról szól, miért is érezte úgy, hogy el kell hagynia hazáját, vállalnia kell az önkéntes száműzetést, bármilyen keserű is az.E vallomás során érdekes képet rajzol a korabeli Magyarországról éppúgy,mint Nyugat-Európáról, az emigráns létről, befogadásról és kirekesztettségről, pártok és eszmerendszerek természetrajzáról.

Eredeti megjelenés éve: 1965

>!
Helikon, Budapest, 2014
288 oldal · ISBN: 9789632275635
>!
Helikon, Budapest, 2014
294 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632275635
>!
Helikon, Budapest, 2009
286 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632271880

3 további kiadás


Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

Auschwitz


Kedvencelte 6

Most olvassa 9

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 26


Kiemelt értékelések

pipacstappancs>!
Márai Sándor: San Gennaro vére

Úgy látszik, a Márai-könyvek olvasásához kell egy hangulat, ami most nálam hiányzott, pedig magát a témát: az emigráns-létről írt érzéseket, tapasztalatokat nagyon érdekesnek és (manapság különösen) tanulságosnak találtam. Azt hiszem, mint minden eddig könyv, amit az írótól olvastam, segített, hogy egy kicsit jobban megértsek olyan embereket, akiknek a sorsa és döntései nem egyeznek az enyémekkel. És ezt nagyon fontosnak tartom.

2 hozzászólás
ppeva P>!
Márai Sándor: San Gennaro vére

Érdekes, lassan csordogáló regény. Az első felében szinte csak a helyszínről, Nápolyról, a nápolyi emberekről és a nápolyi csodákról esik szó. A tulajdonképpeni főszereplővel nem is találkozunk, csak néha átsétál a színen, mint egy titokzatos idegen. Beszélnek róla, találgatják, ki lehet, honnan jött, mit akar, de ez olyan, mintha csak egy jelentéktelen mellékszál lenne.
A regény második felében aztán megjelenik az emigráns férfi alakja. Nem ő maga, már csak az, amit mások mondanak róla. És ezekből a vallomásokból, beszélgetésekből áll össze nemcsak az, ki volt, ki lehetett ő, de az is, milyen az emigráns lét, hogy őrlődik önmagában az, aki elvesztette a biztosnak hitt kikötőt, a hazáját.
Márai nem kitalálta, mit érezhet, mit gondolhat egy emigráns. Tudta.

Frank_Spielmann I>!
Márai Sándor: San Gennaro vére

Végre találtam egy Márai-regényt, amelyik egy kicsit sem untatott! És közben talán a legjobbat is, amit eddig olvastam tőle. 1957-es, már emigránsként írta, és ez az emigráns-lét, emigráns-kérdés is fontos témája a könyvnek. Azt hiszem, jó hatással volt Máraira, az íróra, hogy elment Magyarországról, hiszem, hogy itthon ezt nem tudta volna megírni, főleg Rákosi vagy Kádár alatt. Az embernek nem volt persze jó, ez kiderül a könyvből: milyen, ha el kell hagynod a hazádat (miközben persze a világ legszabadd embere számára a haza az egész világegyetem), milyen nehézségek érik a menekültet, micsoda kilátástalanság létezhet az emberben. Márai a 20-as, 30-as években tíz évet élt külföldön, de az nem emigráció volt, hanem szabad választás. Most, 1948 után bárhova mehet, csak abba az országba nem, ahol megszületett. Bár az már egy másik országhoz tartozik, Felvidékből Szlovákia lett, Magyarországból pedig tiltott terület.

Különös felépítésű regény, ilyennel még nem is nagyon találkoztam. 4 részre van fölosztva. Az első rész olyan, mint valami hangulatos útikönyv Nápolyról, a Posilliporól, az emberekről. A második részben ugyanez folytatódik, de már tőleg az emberekről van szó, és arról, hogy várják a csodát. Eddig igazából egyetlen főszereplője sincs a történetnek. 100 oldalon keresztül úgy ír Márai, hogy nincs hőse a regénynek, és mégsem unalmas. De megismerjük a helyszínt, az embereket, a kort, meg még valami mást is, amit fontos megismerni – kell, hogy a harmadik és negyedik részt értsük. Valaki meghal, és a főnök (vicequestor) beszélget a beosztottjával, aztán pedig kihallgat egy papot, és egy nőt… Utóbbi érdekesebb, mert igazából nem tudjuk, mit mond a nő…

Különös könyv, Márai először egy egész nagy terültetet fest le nekünk, pontosan, színesen, hangulatosan, aztán egyre közelebb kerülünk az emberhez, behatolunk az emberbe, és végül megtaláljuk azt, ami az emberben megvan, de már túl is van az emberen… Mindenesetre érdemes elolvasni, már az 50-es évekbeli Nápoly hangulataiért is.

4 hozzászólás
langimari>!
Márai Sándor: San Gennaro vére

Szeretem Márait. És annyiféleképpen tud szólni annyi mindenről. Ebben a könyvben részben Nápoly és az ismert nápolyi helyszínek, emberek ragadtak magukkal, bár mai napság nyilván másmilyen a nápolyi életforma, mint a háború után néhány évvel. A szegénység sem akkora, a város ma jobb külsővel és templomai épségben várják látogatóikat. A Posillipo, a Tojásvár, a tenger, a délután támadó szél, és a San Gennaro kapujában a kőoroszlán azonban ma is ugyanaz. San Gennaro vérét sajnos nem láttam, de talán még alkalmam lesz egyszer bejutni, mert a csoda az mégiscsak csoda… Hogy helyszínnek miért éppen a Posillipót választotta Márai, abban lehet, hogy van valami jelképes (Pauszülipon görög jelentése: szabadulás a mindennapi gondoktól). Talán eleinte valami ilyesmiben reménykednek a helybéliekkel együtt az önkéntes száműzetést választók is, mígnem végül csak a csodában és a megváltásban való hit marad. Márai aztán tudja milyen végzetesen keserű idegenben élni. Most már mi is tudjuk.

korkata>!
Márai Sándor: San Gennaro vére

Van csoda? Ezt a kérdést már én is feltettem magamnak.
Meg lehet váltani a világot? Úgy gondolom egy kicsit mindenki meg tudja váltani a maga világát. Itt egy idegen van aki meg akarja váltani a világot. Vajon sikerül neki?
A regény fő témája az emigráció. Mely fájdalmas. Érezhető a csalódás. a hontalanság. Egyértelmű a fasizmus és a kommunizmus elutasítása.
A regény első felében leginkább a szegénység, a kilátástalanság bemutatása kerül előtérbe. A sokféle templom bemutatása nagyon tetszett.
A regény második fele olyan vallomás féle. Itt már súlyosabb gondolatok vannak. A filozofikus rész nekem egy kicsit nehezen emészthető volt.

mokka1 P>!
Márai Sándor: San Gennaro vére

Márai nem egy „gyorséttermi” író, akinek a műveit a pult mellett állva belapátoljuk néhány perc alatt. Márainak meg kell teríteni, Máraihoz le kell ülni, Márait meg kell rágni, meg kell emészteni. A San Gennaro vére is egy ilyen olvasmány, mondanivalóját tekintve pedig igen aktuális. Hogyan tudnak beilleszkedni új környezetükbe a hazájukat különböző okoknál fogva elhagyni kényszerülő emigránsok? Találhat-e az ember egyáltalán új hazát magának? A regény fő mondanivalójának bemutatásához az író Nápolyt választotta helyszínül, melynek hétköznapi életét részletesen ábrázolja.

nanena>!
Márai Sándor: San Gennaro vére

Bevallom, eddigi életemben nem olvastam Márai könyvet, nem is igazán tudtam, ki ő. Meg kellett érni az ő művészetéhez? Kell egy bizonyos élettapasztalat, hogy megértsem őt? Vagy egy bizonyos világlátás, párhuzamos élet? Vagy fordított életpálya? Pár évvel utána éltem San Diegóban, majd már egy másik Itáliában, majd egy teljesen más I. kerületben. S most az erdőben, nem messze attól a háztól, amelyben a háború végén lakott. Minden nap elmegyek az emléktáblája előtt, látom őt már idősen a képen. Milyen jó lett volna leülni vele a Duna-parton, s tőle hallani azokat a gondolatokat, amelyeket most a könyveiből ismerek meg. Ha sorrendbe kellene raknom a műveit, talán ez kerülne az első helyre. Mert gondolatai mintha az enyémek is lennének. Helyzetértékelése a magyar, a nyugati életről, közállapotról, erkölcsről a mai napig érvényes. Semmi sem változik. Megváltani a világot, az emberiséget a saját életünk árán? Felesleges, értelmetlen.

bdusi>!
Márai Sándor: San Gennaro vére

Nehéz értékelést írni ehhez a könyvhöz, mert kicsit megfoghatatlannak éreztem a könyvet, viszont a sok leírás annyira magával ragadott! Imádtam Márai stílusát, ahogy visszahozta a nápolyi éveimet és keserédes nosztalgiával töltött el. A legegyszerűbb dolgokról is olyan szépen ír, jól esett a lelkemnek olvasni. Az emberek, a helyszínek, az illatok, a tenger.. de főleg az emberek. Sokszor le kellett raknom, mert fájt a szívem a hiányuktól. Szívfacsaró volt olvasni, hogy milyen szegénységben éltek, ezek a jó emberek, nem volt semmijük még is adtak és kedvesek voltak egymással. Szerencsére mai napig ilyen jó lelkűek és segítőkészek maradtak. :) Lehet mondani és hallani jót és rosszat Nápolyról, de egy biztos az emberek csodálatosak és ez adja a város hangulatát és „csodáját”. Márai is ezt nagyon átérezte és tökéletesen visszaadja. Nagyon örülök, hogy elolvastam. ♥

alaurent P>!
Márai Sándor: San Gennaro vére

Számomra ez az egyik legjobban tetsző Márai-regény. Nem is ez a jó szó: inkább a legkevesebb fenntartással tetsző regénye. A nápolyi élet, az emberek, a környezet leírása is megfogott, a helyiek iránt őszinte szeretet és megértés sugárzott belőle. A emigráns halála után megváltozott a kép, az idillt fellegek borították be. Emigránsnak lenni hontalanságot is jelent, és ez azt viseli meg a legjobban, aki valóban mélyen gyökerező szeretetet és kötődést érzett a hazája iránt. Végig éreztem, hogy önmagáról,a saját kétségeiről és problémáiról beszél.
Számomra a feltétlen hazafiság regénye.

milcsi>!
Márai Sándor: San Gennaro vére

Remekmű! Márai fantasztikusan jól ábrázolja a mű első felében Nápolyt és az egyszerű, szegény emberek életét, közben néha megemlíti az emigráns párt, akinek férfitagja „meg akarja váltani a világot”. Majd a tragédia bekövetkezte után, az emigráns keserű életét, aki többé nem lel hazára a világban. Márai olyan szeretettel tud írni Nápolyról, és az ott élő emberekről, amit csak az tud megérteni, aki ugyanúgy érez. Én nagyon sokszor voltam Nápolyban, és az ottani egyszerű emberek büszkesége mindig magával ragadott. Ahogy ír a tengerről, az ottani szokásokról mind magával ragadó. És hiába voltak szegények az emberek, sohasem prolisodtak el. A proli, a kommunizmus legrosszabb terméke, amelyik sajnos a mai napig mindig él, és a leghangosabb legkövetelőzőbb fajta. Ennek a könyvnek a legnagyobb tanítása, a hit. Hit nélkül az ember csak éli mindennapjait célok nélkül, és ha nem hiszünk valamiben, akár a szegénységünkben, akkor könnyen lehet prolivá válni, amit a kommunizmus nagyon jól kinevelt magának. Ezt a könyvet kötelező olvasmánnyá kéne tenni.


Népszerű idézetek

csillagka P>!

És akkor lassan megértettük, hogy amikor elhagy az ember egy hazát, az összes hazákat elhagyja.

196. oldal

2 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

– Mostanában nagyon sokan írnak verset.
– Ez az írógép miatt van – mondta az ember, aki a dobálós játékot vezette. – Írógépen sokkal könnyebb írni.

I. 10.

1 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Nyilvánvaló, hogy élni jó. Nem könnyű élni, de van benne valami nagyon jó.

I. 7.

Frank_Spielmann I>!

– Mit isznak Amerikában?
– Pálinkát – mondta a vendég. – De rosszkedvűen isznak. Gyorsan, izgatottan isznak, sok pálinkát, nappal is. Láttam egy öregasszonyt, aki két ujjal befogta az orrát, amikor felhajtotta a pálinkát. Úgy itta, mint az orvosságot. A szagát sem bírta. Ezt láttam – mondta komolyan.
– Még nem tudnak inni – mondta elnézően a kőmíves. – Ahhoz sok idő kell és sok bor, amíg egy nép megtanul inni.

II. 13.

2 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

– Az ilyen ember, aki megmenekült Auschwitzból és mehetne Izraelbe, miért öli meg magát?
A vicequestor elgondolkozott:
– Talán – mondta lassan, nyugodtan –, talán éppen azért öli meg magát, mert megmenekült Auschwitzból.

III. 3

Kapcsolódó szócikkek: Auschwitz
Frank_Spielmann I>!

Tavasz elején híre kelt, hogy a Posillipo kerti házában él egy ember, aki meg akarja váltani a világot.

(első mondat)

3 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Soha nem szabad megsértődni. Hová jutnánk mi, olaszok, ha megsértődnénk? El kell fogadni mindent, és mosolyogni kell mindenkire. Büszkén és udvariasan kell mosolyogni, és nagylelkűen kell elfogadni. Nem lehet mindig a csodára várni.

II. 5.

5 hozzászólás
ppeva P>!

– … Volt egy írógépe, a hazájabeli betűkkel. Különösek ezek az emberek – mondta. – Mind ragaszkodnak az ékezethez.
A vicequestor figyelt:
– Az ékezethez? Nem értem. Milyen ékezethez?
Az ágens vállat vont:
– Az ékezethez, általában. Ezek az emberek, akik mostanában a vasfüggöny mögül jönnek, mind ragaszkodnak az ékezethez. Bagnoliban, a hivatalokban, ahol kiállítják az okmányaikat, kiabálni kezdenek, hogy adják vissza nekik az ékezetet. Úgy látszik, ezekben az országokban az ékezet fontos. Mindenféle jel és ékezet van a nevükön, az irataikban, a magánhangzókon, sőt a mássalhangzókon is van ékezet. Vagy olyasféle jel, mint az ékezet. Külön ékezetük van a magyaroknak, aztán a románoknak, a cseheknek és a lengyeleknek. Ehhez ragaszkodnak. Láttam Bagnoliban egy cseh ügyvédet, aki izgatottan járt fel és alá a folyosón, mikor megkapta a vízumot, vissza akart menni az amerikai konzulhoz, mert a névre nem tették fel az ékezetet. Azt hitte, ez fontos. Úgy látszik, már nincsen semmijük, s egy napon feleszmélnek, hogy ékezet nélkül nem egészen azok a világban, mint voltak régebben, amikor még ékezetük volt. Ezért cipelik magukkal görcsösen, földrészeken át, a régi, rozoga írógépeiket, amelyeken vannak még ékezetes betűk.
– Lehet – mondta röviden a vicequestor. – Az ékezet a személyiségüket jelenti. Félnek elveszteni valamit a személyiségükből.

126-127. oldal

Frank_Spielmann I>!

– Te fizetsz adót? – kérdezte az öreg emberek gyanakvó, hitetlen hangján a nagymama.

II. 13.

kelemenors>!

– E! – mondta a báró. És kezét, csücsörített ujjakkal, a magasba emelte.
Ezt az „E!…”-t mindig értették. A betű, amely már inkább hangjegy volt számukra, fonetikai helyezése sok mindent jelentett, mint az egytagú kínai szavak. Jelenthette ezt: „No lám!…”. Aztán: „Úgyis mindegy!”. Majd: „Hohó, meglátjuk!…” Nápoly környékén, mindenfelé Campaniában, a legtöbb vitát ezzel az „E!…”-vel végezték.

14. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Jókai Mór: Az arany ember
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Zalai Károly: Mesék könyve
Fernando Pessoa (Bernardo Soares): A kétségek könyve
Veronica Porumbacu: Kapuk
Cintio Vitier: Violeta Palma
Italo Svevo: Zeno tudata
Iowio – N'alika: Felébredés az én illúziójából
Jeffrey Eugenides: Egy test, két lélek
Popper Péter: Pilátus testamentuma