Napnyugati ​őrjárat 89% 20 csillagozás

Márai Napnyugati őrjárat c. könyve egy utazás története. A szerző már a II. VH árnyékában kap lehetőséget kiutazáskor Bécset érintve egy hathetes Párizs-London-Párizs útra. Úgymond: megszemlélve ellenőrizni, vajon roskad-e már össze a nyugati Európa. Akárha ma tennénk mindezt országunk kivándorlási válságában, megnézve, hogyan bírják az igazi kapitalisták a nyomást, s a látottak kapcsán rögzítenénk gondolatainkat. Nos, akkor még virágzott a civilizáció, bár a kontinensen már szuronyokkal őrizték, de Londonban minden sarkon építkeztek, s láthatóan egész Európa készülve a háborúra fegyverkezett. Az utazó Márai tapasztalta, amit jómagam is 40 évvel később, hogy úgy néznek rám, mint közép-európai polgárra, mintha valami alantas csodabogár lennék, s a németemet, csak Svájc határáig értik meg. Ugyanakkor rámutat, hogy mai kivándorlóink nagy elődje idősb Ajtósi Dürer Albert milyen jól boldogult aranymívesként, s míly világhírű utódot tudott nemzeni 20 gyermeke közt. A látott képek folyamatosan gondolatokat, asszociációkat indukálnak lassan utazni akaró szerzőnkben, aki még emberléptékű élményekre vágyakozik, kiélvezhető látványokra, de már 1936-ban is gyorsabban mennek a vasutak, felgyorsult az idő, mintsem ő nyugodtan szemlélődhetne. Vajh’ mit szólt volna a franciák 300 km/h –val száguldó expresszéhez? Persze ha már ott van, benéz a kultúra műhelyeibe, s jobban szereti a londoni National Galleryt – mint a Louvre gyűjteményét, mert előbbinek célszerűbb a környezete, míg utóbbi csak egy más célra épült palotában van összezsúfolva. De szerzőnk jelenti végül, hogy él még Európában a kultúra, a civilizáció, bár kezd árnyékba borulni, s nemcsak a háború, de a kapitalista piacgazdaság okán is, mely utóbbi nemcsak megfosztja eredeti, tisztességes és természetes bájától, de mesterkéltté és manipulálttá, pénzéhessé teszi – amit ma már kiérlelt formában tapasztalhatunk – s nemcsak az egykori nyugaton. A kötet nem egy könnyed útirajz, hanem inkább egy nagy szellemi kaland szerzőnk gazdag gondolatvilágában, látlelet Napnyugatról pillanatokkal a nagy második világégés előtt.
Ahogy írtam, a Pozsonyi Pikniken vettem a kötetet 300 Ft-ért, s az 1943-as kiadás került a kezembe nagy szerencsémre. Igazi élmény volt olvasni e nagy szellem – Márai – gondolatgazdag észrevételeit. Ajánlom!

Mennyire jó ez a szinte egy szuszra való gondolatöntén, gondolatömlés, ez Márai nagyon sajátja. Valóban utazós agy működését mutatja, akkor hajlamos az útrakelt mindenfelé csapongni, miközben zötyög, zakatol, suhan vele a jármű és ő a járművel akár az érzelmek dimenzióin. Irigylendő az az őszinteség egyrészről, ahogyan, vagy amivel hagyja az érzelmi/gondolat folyamot magából feltörni Márai. Ugyanakkor, másrészről az a sokrétűség, széles látókör irigylendő, amivel szinte pillanatok törtrésze alatt adja át magát más tájak hatásának, új emberekről érzett benyomásoknak. S a felfedezés öröme, élvezete hatja át lépéseit. Élmény olvasni. S újra, sok év után megállapítom, nagy kedvencem nem érdemes jegyzettömb nélkül felfedezni, mert ebben az írásában is találni jócskán, korábbi, talán meghatározó olvasmányaira való utalásokat. Feljegyzésük elengedhetetlen. Magam legalábbis ilyetén módszerrel, nyomoztam már, hárha az utalások nem véletlenül tétettek Márai sorai közé, s a megjelölt alkotók művei is tartogathatnak befogadandó, eddig ismeretlen értékeket.

Érdekes könyv. Nem valódi útleírás, inkább azokat a reflexiókat és emlékeket olvashatjuk benne, amelyeket nyugat-európai útja kivált az íróból. Olyan helyszíneket járunk be vele, ahol korábban hosszabb időt töltött, amiket jól ismer, így nem bemutatja, inkább összehasonlítja korábbi tapasztalatait és friss élményeit. Időnként nagyon Krúdysan idézi fel a távolinak tűnő ifjúságot. Kicsit más, mint későbbi, a háború után írt elmélkedő művei. Alapvetően itt is azok a kérdések foglalkoztatják, ami az európai kultúra kapcsán újra és újra visszatér a műveiben: a nyugati világ értékei, hagyományai, a Spengler által előrevetített pusztulás lehetősége, a háború. Nyilván ekkor még sokmindent nem tudott, vagy máshogy látott, mint az utókor. De azért nagyon érdekes a mai Európa ismeretében, hogy ő akkor hogyan látta, miben látta a változást. Az is érdekes, hogy ő mit tartott aggasztónak, főleg, ha azóta azok a jelenségek sokkal rosszabbak lettek. Elgondolkodtató, tartalmas olvasmány.

Nem egy könnyű olvasmány… mélabú, nyomott hangulat, szarkazmus, irónia minden bekezdésben. Amikor a vége felé arról ír, hogy „bánja”, miért nem tanult Oxfordban, miért nem lett ő is egy kitenyésztett díszpéldánya ennek a képmutatóan rendezett világnak, hol van benne a hiba, amiért nem tudott ilyenné válni, nekem meg az jut eszembe: miért olvasok én ilyen könyveket? Hol van bennem a hiba? Miért akarok gondolkodni? Miért vagyok kíváncsi összetett gondolatokra a világról? Mindenesetre ebben a könyvben megtaláltam a visszhangot azokra a gondolatokra, megérzésekre, amik bennem is megvannak, csak nem tudom őket ilyen szépen és rendezetten összeszedni, nemhogy leírni. Megdöbbentő, hogy közel száz év elteltével mennyire aktuálisak Márai megfigyelései a fogyasztói társadalomról, a felszínes szórakoztatásról, idegen kultúrákról. És az is döbbenetes, hogy manapság mennyire messze vagyunk attól, hogy néha megálljunk és végiggondoljuk, hogy nem biztos, hogy az a jó, amit tömegesen sulykol belénk a média, a közösség, a divat. Tényleg „nem normális” az, aki ilyen könyveket olvas. Egy normális világban viszont ennek tananyagnak kellene lennie.

Szomorú, de nagyon szép kép a második világháború előestéjének Európájáról.