Soha nem nyitom fel régebben megjelent könyveim, de most valamit kerestem az 1943-44-es Naplókötetben, és váratlanul a következő sorokat olvastam: „Negyvenhárom évet éltem eddig. S ha még egyszer ennyi időt élek? S nyolcvanhat leszek? Többet tudok majd? Boldogabb leszek? Biztosabbat gyanítok Istenről, emberekről, természetről és természetfölöttiről? Nem hiszem: A tapasztaláshoz idő kell, de az idő bizonyos megismerésen túl nem mélyíti a tapasztalást. Egyszerűen öregebb leszek, sem több, sem kevesebb.” A sorok különösen konganak át 43-ból, amikor a könyvet kinyomtatták, 85-ben, amikor most olvasom. A kérdésből valóság lett, a 86-ot egy év híján megéltem. És nem tudok többet. Inkább csak kapargatom össze, amit negyvenhárom év előtt már tudtam, de közben elhullajtottam, elfeledtem.
Napló 1984–1989 28 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1997
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Márai Sándor művei Helikon, Akadémiai
Enciklopédia 45
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 7
Most olvassa 3
Várólistára tette 13
Kívánságlistára tette 10
Kiemelt értékelések
Itt a vég…,amikor lassan elfogynak az ember mellöl a kollégák,ismerősök,barátok,testvérek,mindenki,akit szeret,aki hiányzik.,akik nélkül lehet ugyan élni,de már nem érdemes….Összegzés,visszaemlékezés,készülés a méltó befejezésre. Amikor a szeretett társ lassan,de biztosan magunkra hagy….és tiszta fejjel rádöbbenünk,…"Itt az idő…"
Nem olvastam minden naplóját, csak az első és utolsó kötetet. Ebben a műben zseniális az az értékelés, amelyet az életének végén összegzésként és lezárásként megismerhetünk. Sajnos ekkor már nagyon magányos volt, mindenki meghalt a családjából, akik számára igazán fontosak voltak. Ebben az esetben teljesen érthető, hogy nem akart még magányosabb, még kiszolgáltatottabb lenni ezért önmaga döntött arról mikor fejezi be ezt a kilátástalan küzdelmet az öregséggel, a magánnyal.
Márairól csak jót tudok írni. Kell hozzá egy fajta hangulat és ráhangolódás .
Kicsit szomorú ez az utolsó napló az utolsó fejezeteket könnyes szemmel olvastam . Méltó lezárása az életművének.
Remek író volt és az élete végén „ médiummá” vált olyan megható volt mikor a reményvesztettségében , bánatában meghallotta a túlvilágról vallott szerelmes üzenetet.
Ez z a könyv, amiről nem merek írni, mert biztos vagyok benne, hogy csupa hülyeséget írnék. (De annyit mondhatok, hogy egy regény elkezdéséhez óriási löketet adott.) Márairól bővebben később, más könyveinél :)
Kristálytiszta, alaposan átgondolt, a történet utolsó oldalait is rendbe tévő búcsúzás az élettől. Így kellene ezt. Útközben pedig a kellő időben még eltaxizik a lövésziskolába, hogy puskahasználati ismeretekre tegyen szert, hogy a megfelelő pillanatban meghúzhassa a ravaszt.
És pont Márainál tűnik fel, az iskolás kereszténység, a mindennapok templomi vallása, a hittanórák állottsága milyen álságos, itt mennyire nem segít. Sajnos az előbb említett „hithez” kell valami bárgyú gyerekesség, a felcsillanásokat valódinak tartó együgyűség, talán szerencsésebb az ilyen élet, mert legalább útközben nem fáj ennyire…Márainak „több ügye” volt, fenséges intellektusa nem hagyta félmegoldásokkal. Na mert ez a kötet az utolsó nagy számvetés, a teljes magányba zuhant 88 éves önmagába börtönözöttsége, melynek rácsaihoz ha olykor odatartja a fülét mégis néha Lola suttogásait hallja. Vajon ez mi? Ez már az időskori elváltozott agy képzelgése lenne vagy mégis van kijárat a börtönből még a halál előtt?
Én mégis jobb szeretem az efféle „ateistát”, aki logikai úton nem hisz, aki kimatekozta ezt az egészet, azért szeretem jobban, mert annyit állít csak, amennyit elért, és pont emiatt rá lehet feküdni a soraira, megbízom bennük, megtart. Nem árul gyorsfagyasztott megváltást, amit csak három percre a mikroba.. amitől ma hangos az online tér( az offline térben egy ideje nem tudom, mi van..). Őszinte. A szó legnemesebb értelmében. Ő SZINTE…
És mégis, mégis a két fekete betűs szó között ott tátong a fehér semmi, mely hatalmas erejű létét megtartotta, két fekete betű között minden mondatban már ott volt az életében is Ő..nem minden életben látszik ez ennyire, de Márait olvasva nagyon.
És igen, igen, írogatni lehet idegen nyelven, de alkotni érdemben csak az anyanyelven.
(Lolával való házassága meg ragyog, Lola okos nő, az okos nő tudja, hogy a férfi vadászik, aki nem vadászik, az ellustult, rég letért a férfi eredeti útjáról, az inkább nőcske fiú testben..a Nőnek pedig Férfire van szüksége. Lola Nő volt. Na ez is egy képlet, amit megfejtettem itt iziben)
Exit Márai. San Diego-i otthonában fejbelőtte magát a neves író. Koponyáján olyan erővel süvített át revolverének golyója, mint szelleme keresztül kasul Magyarország, Európa és a világ intellektusainak agyán. Egy polgár volt, abban a korban, mikor már nemhogy polgár, de emberi dignitás is alig akadt a terra firmán. Az eltömegesedett, konzumcivilizáció magányos dzsungelharcosa volt, egy elegáns, jelzőkkel és pontosvesszőkkel tüzelő Che Guevara. A konformista újvilágban is megvédte az európai kultúra összetört cserépdarabjait, a proli, parvenü, ripők fogyasztótól, aki már csak szennyirodalmat vásárolt a sarki trafiknál 2$-ért. Kassai, magyar polgár maradt élete végéig. Az államtól díjat nem fogadott el sosem, az ő perében a 2000 éves európai kultúra, és az idő ítélt, nem a precedensjog. „Ha eszembe jut a Csendes-óceán, honvágyfélét érzek" – írta naplójában a világhírű író életének alkonyán. 89 évesen halt meg, hamvait az óceánba szórták.
Ami a legszebb és a legmegrendítőbb benne, az az idős író önmagával szembeni kérlelhetetlen igényessége, a konok és néhol önkínzóan kegyetlen őszinteség, a tudatossága. Az emberi-erkölcsi tartás.
Érdemes megnézni Az emigránst is, amely egész estés játékfilmként dolgozza fel az utolsó Naplót.
Zseniális! Márai éleslátása ebben a művében is jelentkezik. A magyarországi történések éles kritikája elgondolkodtató ma is. Műveltsége pedig páratlan. Egyszerűen imádom a könyveit!
Népszerű idézetek
Néha visszhangzik Babits sora: „Talán nem is olyan nagy dolog a halál.” Talán. Ha úgy gondolta, mindeddig mindenkivel megtörtént, és utólag nem panaszkodott senki, igaza lehet.
1988
Ha egy apáca jön szembe bikiniben, már nem lenne meglepő.
1984
A rádió jelenti, hogy Los Angelesben „9000 író sztrájkol” – ezek az „írók” a rádiók, televíziók, filmesek részére szállították az „irodalmat” és most követelik az új bérszerződést. Az emberiség számára nagy szerencse, hogy Homérosz, Dante, Shakespeare és Goethe idejében még nem voltak szakszervezetek, és ezek az írók nem sztrájkoltak, ha nem kapták meg a kiadóktól a felemelt sorhonoráriumot.
1985
Nem igaz, hogy régebben másképp volt. Csak kevesebb volt az ember, szerényebb a statisztika, de mindig így volt. Az ember reménytelenül kegyetlen. Kegyetlen, mert reménytelen.
1987
A valóság közöny. Nem tudok tiltakozni, nincs indulat, vádaskodás. Az élet teljes értelmetlensége és irgalmatlansága. Nincsenek „szavak”, sem érzések, indulatok. Mint mikor kiég minden, ami egy hosszú életben pislákolt, vagy lobogott. A semmiből jövünk és eltűnünk a semmiben, minden más gyermekes képzelgés. Ami közben volt, néha csodálatos, mindig értelmetlen és céltalan.
1985
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lázár Ervin: Napló 93% ·
Összehasonlítás - Koltai Róbert – Gaál Ildikó: Az én kabarém ·
Összehasonlítás - Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi! 84% ·
Összehasonlítás - Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista! 96% ·
Összehasonlítás - Lily Ebert – Dov Forman: Lily fogadalma 96% ·
Összehasonlítás - Andrej Tarkovszkij: Napló 97% ·
Összehasonlítás - Presser Gábor: Presser könyve 2. 93% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Útra kelünk 96% ·
Összehasonlítás - Antal Imre: Pami 93% ·
Összehasonlítás - Schmidt Egon: A talicskától a Kossuth-díjig ·
Összehasonlítás