A könyv Budapest ostromát Leányfalun átvészelő író mindennapjainak krónikájával indul, az utolsó bejegyzés pedig azt a jelenetet rögzíti, amikor MÁrai felveszi az amerikai állampolgárságot és felesküszik az Egyesült Államok alkotmányára. A naplónak ez a része hatalmas kataklizmáról számolhatna be, ha íróját nem érdekelné jobban és mindennél szenvedélyesebben az irodalom, a kultúra, a polgári szellemi értékek sorsa, jelene és jövője. Jellemző, hogy amikor Buda ostroma után megnézi lebombázott lakóhelyét, eltűnt lakását, alig ír pár sort az eseményről, ugyanakkor a közeli Kosztolányi-ház pusztulása a legmélyebb szívhangokat hozza ki belőle. A legválságosabb időszakokban is sokkal inkább foglalkoztatja Geothe, Rilke egy-egy újraolvasott munkája, vagy egy friss francia regény, mint a körülötte zajló, fokozatosan bolsevizálódó élet. Amikor a szociáldemokraták üldözésére kerül sor, Leninnek ezzel kapcsolatos tanulmányait olvassa, kommentálja, kevés szót vesztegetve mondjuk… (tovább)
Napló 1945–1957 20 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1958
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Márai Sándor művei Helikon, Akadémiai
Enciklopédia 14
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 1
Most olvassa 5
Várólistára tette 8
Kívánságlistára tette 9
Kiemelt értékelések
Nehéz olvasmány ez a Márai-napló. Az orosz katonák leányfalui beszállásolásától az amerikai állampolgári esküig ívelő éveket fogja át. Nem ragadott magával ez a napló-forma. Egyszer olyan érzésem volt olvasás közben, mintha aforizma-gyűjteménybe olvastam volna bele, ezért egy-egy részét újra meg újra el kellett olvasnom, hogy minden részletét felfogjam. Máskor pedig – főleg az Olaszországban töltött évek alatt – érdekes élményeit írta meg némi filozofálgatós körítéssel. Az amerikai évek töményebb olvasmány, abban az időben többet töprengett. Néha kedvem lett volna félretenni a könyvet.
Érdekes, hogy az emigrációja utáni években Magyarországon lezajló történelmi változásokról nem sokat ír, kivéve az 56-os forradalomról, melyben családilag is érintve volt. Emiatt 1956 novemberében 3 hétre az USA-ból Európába (München, Róma, Nápoly) repült, hogy közelebb legyen az eseményekhez. Ezen kívül szinte nem is említ más eseményeket, mintha szándékosan távol tartaná magától a honvágyat. Pedig elsősorban a hazai eseményekre való reflexióira lettem volna kíváncsi. Feljegyzéseiben a feleségét, Lolát sem említi egyszer sem. És azt sem tudtam meg, miből tartotta el a családját az emigráció keserű éveiben. Azt hiszem, maradok a regényeinél, azokkal könnyebben megbirkózom.
Márai naplói nem könnyű olvasmányok, de annyit tanul belőlük az ember a világról, hogy megéri elolvasni őket. Márai hatalmas műveltsége naplóiban jelenik meg leginkább. Újabb remekmű született!
Zseniális ez a napló is!
Az első 44-45-ös napló után kezdtem el olvasni, bár a háború alatti napló is tetszett, de a háború alatti depresszió elmúltával egyszerűen szárnyalt Márai. A hasonlatai és asszociáció elragadóak, a műveltsége egyedülálló, festészetben, szobrászatban, történelemben, irodalomban egyaránt otthonosan mozog, és mindenről sarkos véleménye van, ami nekem nagyon imponáló. Olyan erős, és tűéles megállapításai vannak, hogy életemben először írtam idézeteket erre az oldalra, és rögtön több mint 40 lett.
Jól indult. Igazán érzékletes leírások a magyarországi harcok utáni lassú újrakezdésről. Itt még nagyon élveztem a könyvet. Sajnos utána átment egyfajta útikönyvé, nagyfokú kultur-sznobériával alaposan leöntve, nem állt másból, mint hogy itt voltam ezt olvastam. Annak ellenére, hogy zseniális, bölcsességeket oszt meg Márai, számomra az egész napló élvezhetetlen és követhetetlen volt. Nem beszélve a sok jegyzetről is hivatkozásról, ami miatt már néha úgy éreztem, mintha egy Kaland Játék Kockázat könyvet forgatnék.
Ez a harmadik nekifutásom, hogy végigolvasom Márai naplóit, harmadjára sikerült túljutnom az első köteten.
Népszerű idézetek
Az élet igazi nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.
98. oldal (Helikon Kiadó, 1999)
Egy rendőrtiszttel beszéltem, aki elmonta, hogy sikerült elolvasnia a kartotékban [Babits Mihály] személyi lapját. Életrajzi adatai mellett ezt olvasta: „Humanista. Megbízhatatlan.”
1947
Fiatal színésznő meséli, hogy volt egy inasuk, akiről csak gyanította, de nem tudta bizonyosan: homoszexuális-e az inas, vagy sem? Egy napon, amikor a színésznő fürdött, az inas kopogtatás nélkül benyitott a fürdőszobába, megállott a kád előtt, melyben a fiatal nő feküdt, és fesztelenül mondotta: „Nagyságos asszony, kérem, itt vannak a villanyszerelők.” – A színésznő meglepetten felelte: „Hát szóljon a férjemnek.” – Az inas szemérmesen mosolygott. – „Nem lehet, kérem – mondotta bizalmasan –, nem mehetek be hozzá, mert a nagyságos úr éppen öltözködik.”
1946
Három életforma van: az ulyssesi, a jézusi, a fausti. A többi adóalany.
1949
Most azzal foglalkoznak, hogy államosítják a bankokat. Kis idő eltelik még, s akkor majd bankosítják az államokat. És így tovább, mindig elölről.
1947
Nem lehet bízni az egykönyvű írókban. Stendhal, aki szűkszavúnak tetszik – s az is volt! – rengeteget írt, leveleket, naplót, útijegyzetet, az oeuvre mellett egy másik, csaknem láthatatlan életművet, amiből a hivatalos remekművek, a „Rouge et Noire”, a „Chartreuse de Parme” úgy magasodnak ki, mint a székesegyház tornya egy kis városból. De a székesegyházhoz elébb meg kell alkotni a várost is, amely körülveszi: önmagában értelmetlen. Az író töméntelent kénytelen alkotni és építeni, mellékesen, amíg eljut feladata igazi értelméhez. E mellékes és csaknem láthatatlan alváz és környezet nélkül nincs torony!
1947
Tapasztalom, hogy minden író annyit veszít írói és erkölcsi súlyából, amennyi az általa kiszorított politikai szerepkör súlya.
1945
"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint „keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert „keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „keresztény magyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidó birtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme.
S ez a fajta nem tanul.
Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a „jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül."
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lázár Ervin: Napló 93% ·
Összehasonlítás - Koltai Róbert – Gaál Ildikó: Az én kabarém ·
Összehasonlítás - Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi! 84% ·
Összehasonlítás - Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista! 96% ·
Összehasonlítás - Lily Ebert – Dov Forman: Lily fogadalma 96% ·
Összehasonlítás - Andrej Tarkovszkij: Napló 97% ·
Összehasonlítás - Presser Gábor: Presser könyve 2. 93% ·
Összehasonlítás - Fekete István: Útra kelünk 96% ·
Összehasonlítás - Antal Imre: Pami 93% ·
Összehasonlítás - Schmidt Egon: A talicskától a Kossuth-díjig ·
Összehasonlítás