Kaland 94% 38 csillagozás

Ez egy mellbevágó könyv, még Máraihoz képest is. Ebben a kötetben is benne van minden, ami Márai. Az a végtelen tartás és emberség nemcsak érződik a drámából, de ki is mondja a főszereplő. Nagyon jó a dramaturgiai felépítése, szép lassan indul be, érződik a feszültség a szereplők között, folyamatosan erősödik, aztán megkapjuk a tetőpontot. Ami nagyon fájó, és mégis emberi. Megnézném a fülszövegben írt szereposztással.

Felemelően kegyetlen.

Jaj, ha most lenne egy kamaraszínházam, az elsők között rendezném meg ezt a darabot. Már tudom is a szereposztást. A professzor oszter Sándor lenne. Anna szerepére Schell Juditot néztem ki. Az újságíró Rudolf Péter. Szekeres szerepére Dunai Tamás. Tanársegéd: Pindorch Csaba. Az asszisztensnő pedig Péterfy Bori.

Ez odavágott rendesen. A nyugis első felvonás után ekkora drámára egyáltalán nem számítottam. Mi teszi a jó orvost? Az embert vagy az emberiséget kell szolgálni? Mi az igazi hűség? És megéri-e belevágni a nagy „kalandokba”, ha nem ismerjük előre az árukat?

(A helikonos kiadás borítóján nagyon creepy ez a fazon, ráadásul nem értem, miért húz az orvosi gúnyához (mű)bőrkesztyűt.)

Ismét egy Márai-remekmű akadt a kezembe. Színművet még nem olvastam Tőle, ebben is zseniális. Érdekes és izgalmas dráma, melyben mérhetetlen mély emberi mondanivaló húzódik meg. A megszokott stílus, válogatott és hibátlan fogalmazás, emberi eszmények, értékrendek színvonalas ütköztetése, melyeket megszokhattunk már Márai Sándortól. A műfajnak megfelelően kevés szereplő, de mind kulcsfontosságú, tökéletesen a helyén van mindenki, kell az értékközvetítéshez, megértéshez. A drámai párbeszédek, a kevés kommentár ellenére is, hűen visszaadják azt, ami le nem íratott, ki nem mondatott, csak a szereplők belső világában jelenik meg: az érzelmek. Ami a legjobb, hogy az utolsó oldalon is meglepetés és gondolkodni való várja az olvasót az emberi természetről, jellemről. Szenzációs alkotás, ismét egy könyv, amitől több lettem, mert elolvastam.

Kádár doktor annyira kegyetlen, mint az élet.
Tökéletes mű. Minden mondat, minden szó, vessző, pont a helyén van benne.

Olyan, mint a legtöbb Márai-mű: a felszínen érdekes és egyszerű, azonban a háttérben ott húzódik az a megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan érzés a mélyebb, rejtélyesebb és rendkívül emberi mondanivalóról.
Remek dráma, bár kissé lassan talált rá a hangjára. Egyszer szívesen látnám előadva is (bár nemsokára bemutatják a filmet, kíváncsi leszek).

Szeretem Márai könyveiben, hogy minden vitában két emberi álláspontot olvashatok, és nekem kell eldöntenem, melyikkel értek egyet, mert mindkettőben van igazság. Sosem döntenek helyettem a szereplők sem mondataikkal, sem cselekedeteikkel, de még a sorsuk alakulásával sem, így muszáj végig gondolkodnom. :) Rég olvastam ilyen ütős, váratlan-fordulatos, elgondolkodtató történetet.

Érdekes könyv… Az első felvonás után azon mosolyogtam magamban, hogy az alaptörténet nem sokkal különb egy brazil szappanoperáénál, na de a tolmácsolás és a szereplők párbeszédeinek mélységei nemcsak, hogy megkülönböztetik azoktól, hanem igazán fejbevágóvá, „máraissá” is teszik. Igazi ereje pedig ennek a drámának szerintem abban van, hogy míg a Gyertyákban vagy a Válás Budán-ban a hosszú monológ és a nagy felismerés az egykori kedves halála után hangzik el, itt a szereplők szemtől-szemben állnak egymással és így kell megélniük ezeket a nehéz szavakat, döntéseket.
Nemcsak a történet vége az, ami meglepő. Ami engem illet, a szereplők őszinteségében is kételkedem. (Vagy csak kételkedni akarok, hogy megkönnyítsem bizonyos dolgok elfogadását?) Legszívesebben most azonnal elrohannék megnézni a színpadi változatot, vagy a könyvből készült filmet, hogy segítségemre legyen jobban érteni a szereplők változásait és belső csatáit. De mivel ez most nem lehetséges, marad számomra a „szokásos” megoldás, amit Márai-olvasás után tenni szoktam: boncolgatom, érlelgetem magamban az olvasottakat, egész addig, míg a sok átgondolás után minden részlet a helyére nem kerül…

Nem vettem volna a kezembe, ha nincs a Nagy kihívás, mert nem szeretem a drámákat, és ezután sem fogok ilyet olvasni. Zavar a forma, nem szeretem. A téma ugyanakkor érdekes volt, és gyorsan lehetett olvasni, mert szellős volt és rövid. Színházban biztos élvezetesebb lenne végignézni, mint így elolvasni. Azért én vívódtam, hogy Kádár doktor szimpatikus, vagy inkább ellenszenves számomra. Megint, mint általában az életszerűséggel volt a gondom, amikor a történtek hatására felhagyott a gyógyítással. Aztán jött egy csavar, és minden a helyére került, vagy majdnem minden…