Kabala 25 csillagozás

Márai Sándor: Kabala Márai Sándor: Kabala Márai Sándor: Kabala Márai Sándor: Kabala

'Csak az egészen buta embereknek nincsen kabalájuk. Azoknak, akik olyan rettenetesen buták, hogy nem ismerik szívükben az alázatot. Akik nem tudják, hogy Jegyek és Házak állanak az égen, s a Jegyek állandóan üzennek nekünk. Akik nem tudják, mi a fájdalom, mert olyan buták, hogy érezni sem tudnak. Az érzéshez is ész kell. […] De mi, többiek, a kabalások, szerény játékosok, akik ismerjük a balszerencse titkait, alázatosan köszönünk a kéményseprőnek, és pénteken, tizenharmadikán, ha telefonhoz hívnak, lekopogtatjuk az asztalt, mielőtt felvesszük a hallgatót.” Márai Sándor 1936-os elbeszélésgyűjteménye az utolsó kiadás után több évtizeddel végre ismét kapható.

Eredeti megjelenés éve: 1936

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Márai Sándor művei Helikon, Akadémiai

>!
Kossuth, Budapest, 2014
ISBN: 9789630978767 · Felolvasta: Mácsai Pál
>!
Helikon, Budapest, 2006
236 oldal · ISBN: 9632270533
>!
Révai, Budapest, 1936
286 oldal

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

DaTa>!
Márai Sándor: Kabala

A 28. Márai kötet, amit olvastam. Ez azért elég sokat elmond kettőnk kapcsolatáról. A fiatal író-publicista rövid kis elbeszéléseit tartalmazza ez a szöveggyűjtemény, melynek első részét ujjgyakorlatoknak nevezi ő maga. És valóban, azok is. De tőle még egy ujjgyakorlat is micsoda élményt tud nyújtani! Nem mind, persze… De majdnem. 4,5 csillag.

3 hozzászólás
Kallós P>!
Márai Sándor: Kabala

Esszé gyűjtemény Márai tollából, ahogyan Ő mondja: az igazán nagyok csak gondolkodnak és kinyilatkoztatnak amit gyorsan papírra is vetnek. Nincs eleje se vége, nincs konklúzió se katarzis, csak véget nem érő monoton monológ. Így volt jó.

lakri70>!
Márai Sándor: Kabala

A Márai kihívás 3. könyveként olvastam. Hasonlóan jól megírt novellákat tartalmazott, mint a Mágia. Külön tetszett az, amit a könyvekről írt az Újdonság c. novellában.

eeszter P>!
Márai Sándor: Kabala

Apu ajánlására olvastam el ezt a könyvet, neki nagy kedvence Márai, én ezzel a kötettel ismerkedtem vele. Mint minden gyűjteményes könyvben, ebben is voltak olyan részek, amik nagyon tetszettek, olyan ugyan nem volt, amire azt mondanám, hogy egyáltalán nem tetszett volna, de olyan sok, ami nagyon nyomasztó, depresszív hangulatot idéző. A „Detektívtörténet” volt az egyik kedvencem, talán azért, mert nagyon szeretem a krimiket :)

Sárhelyi_Erika I>!
Márai Sándor: Kabala

A Kabalából magát a „Kabala” című fejezetet kedveltem leginkább. Ebben mutatkozott meg főként Márai szellemessége, mert hát ahol van szellem, szellemességről is csak ott beszélhetünk. Ritka finom humorérzéktől tesz tanúbizonyságot ebben a cikkgyűjteményében Márai, legalábbis én nem ismertem őt erről az oldaláról. A fejezetek közül talán a „Csillag”, ami számomra kicsit kesze-kusza, aminek az olvasása közben többször is elkalandoztam, nem volt képes lekötni a figyelmem. De aztán a „Jellemek”, majd a „Flóra és Fauna” gyűjtemények ismét hozzák a Kabalából ismert elmés, szórakoztató stílust.

1 hozzászólás
cippo I>!
Márai Sándor: Kabala

Most először éreztem úgy, hogy nem keserűn (itt a hangsúly, itt a hangsúly!) ironizál, Sándor.
Egyszerűen le vagyok nyűgözve, kérem szépen, így szenvedő szerkezetben.

Gajárszki_Áron>!
Márai Sándor: Kabala

Nem szeretem az aranyköpés-gyűjteményeket, de ez a tárcafüzér szórakoztató volt, ha nem is túl erős mindig.


Népszerű idézetek

Sárhelyi_Erika I>!

Általában nem hiszek abban, hogy tudunk önzetlenül jók lenni egymáshoz. Azt hiszem, a legkülönb gyöngédség, amire az ember önzetlenül képes, ha nem okozunk fölöslegesen nagy fájdalmat a másiknak.

76. oldal (Helikon)

Sárhelyi_Erika I>!

Régebben az emberek könnyű szívvel hittek, igényesen, jókedvűen. A baj az, hogy már egészen okosak, kitanultak, óvatosak és beavatottak vagyunk és nem merünk kívánni. Ezek a valószínűtlenül oktató erejű esztendők megtanítottak reá, hogy vágyainkban is óvatosak legyünk, mintegy racionalizáltuk ábrándjainkat. Régebben dupla fenekű aranyórát kívántak az emberek, ezer holdas birtokot, s a tetejében jó egészséget nyolcvan évig, százezer forintot, kedves és tehetséges unokákat s közéleti tisztségeket […] Ábrándjaink ma negatívak. Ne mondják fel állásunkat, ne csökkentsék fizetésünket, ne vigyék el adóba a zongorát, ne emeljék fel a házbért! Lefelé licitálunk. Nincs képzelőerőnk többé. Családi házat, verandával és gyümölcsössel, kívánni se merészelünk többé […]

55. oldal (Helikon)

2 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!

Egyes könyvek addig élnek csak, amíg íróik; aztán, mint a hindu özvegyek, máglyán utánahalnak mesterüknek. Mások, zajos fiatalság után, darócba kötve ágyra járnak a kölcsönkönyvtárakban. Igen, a könyv elpusztul; de a hang, amely megszólalt benne, kihangzik az időben, emberek lelkében visszhangzik és remeg tovább, akkor is, mikor szerzőjének a nevét a kutya sem tudja már. Ez a siker, minden könyv kétes sikere…

12. oldal (Helikon)

cippo I>!

Premier

Egy órája már, hogy megszületett a kisgyermek. Az ápolónő pólyába csavarta és elment reggelizni, mert az élet megy tovább, minden gyönyörű ordenáréságával és útszéli órarendjével; semmi nem tudja útját állni, még az ilyen miniatűr világesemény sem, mint egy új ember születése. A kisgyermek kényelmetlenül fekszik a pólyában, és unatkozik. A rokonok föléje hajolnak, és ismerős vonásokat keresnek az arcában. De az igazság az, hogy a kisgyermek e pillanatban még nem hasonlít senkire; nem rokona még Imrének, sem Évának, nem döntött hasonlóság felől, tartózkodó közönnyel pillant maga elé. A kisgyermek most élete első órájában, rokona még az egész emberiségnek. Most még ő a modell, a homo sapiens modellje, ő az „ember”, mintegy piszkozatban, primitív fogalmazásban. Most lehetne még akárki. Kis idő múlva már ő lesz Jancsi, az a bizonyos, az utálatos vagy aranyos, az okos vagy kelekótya De életének ebben az első órájában olyan szabad még, amilyen nem lesz már soha többé. Néhány nap múlva már ellenszenveket érez és rokonszenveket, utálja majd Dezső bácsi dohányszagát, s szereti a fiatal mama tejszagát.
E pillanatban nem szeret még senkit és semmit. Nagy dolog, öregem! – gondolom, amíg a bölcsője fölött könyökölök. – Te vagy most s még néhány óráig, talán az első etetés pillanatáig, a legnagyobb úr a világon. Még nem tartozol senkinek semmivel. Mihelyst az első korty tejet leszíttad anyád melléből, már adósa vagy neki, eljegyezted magad az emberekkel, vágyakozol, szeretsz és gyűlölsz. Most tiszta még, s a szónak nem csak pelenkai értelmében tiszta. Körmei hosszúak, haja dús. Arca duzzadt és vörös. A boldogságból érkezik, a rejtettségből, az életből; igen, egy kissé a halálból érkezik. Természetesen bőgött, mikor megérkezett. Igaza van! – gondolom. – Én is bőgnék. A nyári napot látta első pillantásával, de a nap nem tetszett neki. Gyanít valamit? Már hallgat, vakarózik. Torkom köszörülöm, halkan beszélek hozzá:
– Hozott Isten! Én vagyok a Sándor bácsi. Ez is a szanatóriumi szoba. Ott az ágyban fekszik anyád. Köszönöm, jól van. Igen, ő egész biztos szeret téged. Minden más bizonytalan. Én sem tudok sokkal többet. Apád künn sétál a folyosón, elégedett arccal fogadja a gratulációkat. Roppant büszke; szó se róla, nem kis dolog, amit csinált. Te ezt még nem érted. Ezerkilenccszázharmincötöt írunk, Krisztus után, ha nem tudnád. persze hogy nem tudod, a te időszámításod messzebb kezdődik, valahol az idők elején. Most még a végtelennel számolsz, a semmivel. Kis idő múlva kénytelen leszel megszokni, hogy rongyos földi méretekkel, egy-két ezer esztendőkkel számoljál. A szemed kék; valószínűleg ezt sem tudod. Néhány nap múlva megváltozik majd a színe; akkor már millió apróság esett a szemedbe, fény, szín és vonal, s attól sötétül el, mintegy haragjában és zavarában. Most kék még, csodálatos kék; nincs „mint”, nincs hasonlat erre a kékségre, nem hasonlít az ég, sem a tengerszemek kékségére; egyszerűen olyan kék, mint egy újszülött szeme, egy órával azután, hogy megpillantotta a világot. Megnyugtatlak, van mindened, ami az élethez kell. Kezed, lábad, teljes felszerelés. Nem felejtettek el semmit. Most már aztán rajtad múlik minden, barátom.
Nem lesz nagy mulatság. Vágyódás lesz, örök vágyódás, fájdalom, kielégületlenség, harag és indulat; s néha, egy villanásra, az a csodálatos fényesség, amiért talán érdemes élni: ha egy pillanatra szeretsz valamit vagy valakit. De az is más lesz, mint elképzeled, nem ilyen fellengzős, sokkal egyszerűbb, tárgyilagosabb.
Na nem akarlak megijeszteni. Pontosan olyan vagy, mint egy ember. Nem vagy szép, sem rút; ember vagy. Úgy is mondhatnám: embenek éppen elég tökéletes vagy… Kis szerveid, csodálatos szíved, felfoghatatlan mirigyeid, a bolygóideg, minden működik már, tökéletes összhangban. Ez a kis masina a szíved, amely néháy hónapja és egy órája dobog már; így jár majd az utolsó pillanatig, egyetlen ütem kihagyása nélkül, remélhetőleg sok-sok éven át. De most sokkal tökéletesebben mint valaha is lehet, akárhogy edzed majd, bármint is vigyázol reá. A feladat, melyre felkészül, herkulesi; át kell szolgálnia az életet. Tested üde sejtjei most mident kibírnak még; a halál előszobájából érkezel, amely egyidejűleg az élet előszobája is, mert a végtelenben ilyen helyszűke van. Tanácsaim a következők: ne dohányozzál, ne igyál alkoholt, élj mértékletesen… ó, te, nem tudok semmit. Élj, ahogy lehet. Azt sem mondom, hogy „jó” legyél vagy „hűséges”, vagy „szorgalmas”; leszel jó is hűséges is, s közben leszel pimasz és aljas is. Ember leszel. Miért nézel ilyen hidegen? Nem tetszik? Ki kell bírni, fiacskám.
Igen, sokan nem bírják, elszöknek. Most nem ismered még a félelmet, nem tzdod, mi az, amikor alkonyodik, vagy a szomszéd szobában kiabálnak, vagy nem hozzák idejében az ételt… Irigyellek és sajnállak. Én már mindent tudok, azt is, hogy e tudásom birtokában nem lettem okosabb, sem boldogabb, mint amilyen te vagy itt, az élet ez ünnepélyes órájában, a premieren. Szemed most nem tudja még a különbséget a vekkeróra és köztem, Sándor bácsi között. De lám, már szájadba dugod az ujjaidat; szeretnél valamit… Már kezdődik. Így kezdődik.
Mit akarsz, drágám? Tejecskét? Igen, tejecskét, aztán labdát, falovat, aranyórácskát, családi házacskát, autócskát, készpénzecskét, felebarátod marhácskáját, aranyacskáját és asszonykáját. Így kezdődik és így megy tovább. Nem tehetsz róla. Tudod, hol élsz? A földön. Jól kikerested, öregem. A földön élsz; amolyan csillag ez, tengerekkel és szárazföldekkel; nem éppen jelentékeny és elsőrendű csillag, milliárd naprendszer körül az egyik naprendszer egyik másodrangú bolygója csak. De ha neked éppen ez kellett…
E pillanatban, életed első órájában, mindenfelé a világon gázbombákat töltenek abból a célból, hogy te ezen a földön ne élhess soká és nyugodtan; de tudnod kell, hogy van benned is, mint minden emberben, valami halhatatlan, s ezenfelül saját végzeted van, mely függetlenül az emberiség végzetétől; majd gyújtok részedre egy gyertyát Szent Antalnál, s remélem, neked jobb lesz. Remélem; csak nem hiszem. Mert már e pillanatban, látod, életed első órájában, mikor ilyen tisztán és korrekten pihensz közöttünk, s homlokodon még a meterorok éterpora hamvasodik; már e pillanatban tele vagy vágyakkal, s aki akar valamit, fizet is érette. Te is fizetni fogsz.
Minden jel és az élet törvényei szerint túlélsz majd engem. Ennek nem örülök különösebben, de nem is neheztelek miatta. Kérlek, ha túlélsz, ne vádolj nagyon szigorúan a világ miatt, melyet örökségbe hagyok itt neked. Én is így kaptam, nagyon keveset tudtam csak javítani, tökéletesíteni rajta. Aludj jól, egyél, igyál, élj boldogan, a világ e pillanattól fogva a tied is. Engedd meg, hogy a házigazda mozdulatával felajánljam, tengerestül, pálmaerdőstül, irodalmastul és gázbombástul. Érezd jól magad közöttünk. Hozott Isten, öregem, hozott Isten.

24. oldal

estimese>!

Ön szemmel láthatóan azt hiszi még, hogy a szó az semmi egyéb, csak betű vagy hangok, melyeket tetszés szerint csoportosít az ember, s aztán elküldi a lapoknak. A valóság, sajnos, nem ilyen ártalmatlan. Már a betűk, formájuk és jellegük szerint is, önmagukban veszélyesek. […] Ne kezdje ön rögtön ott, hogy „Józsi bejött a szobába és gúnyosan felkacagott”. Kezdje az ábécénél, alázatosan, mint a középkorban a kódexíró barátok. Nézze meg az ember.

69. oldal (Levél a kezdőhöz)

DaTa>!

Most már aztán rajtad múlik minden, barátom. Nem lesz nagy mulatság. Vágyódás lesz, örök vágyódás, fájdalom, kielégületlenség, harag és indulat; s néha, egy villanásra, az a csodálatos fényesség, amiért talán érdemes élni: ha egy pillanatra szeretsz valamit vagy valakit. De az is más lesz, mint elképzeled, nem ilyen fellengzős, sokkal egyszerűbb, tárgyilagosabb. Na nem akarlak megijeszteni. Pontosan olyan vagy, mint egy ember. Nem vagy szép, sem rút; ember vagy. Úgy is mondhatnám: embernek éppen elég tökéletes vagy…

26. oldal - Premier (Helikon, 2006)

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom · harag
Sárhelyi_Erika I>!

Én félek a zenétől, mert tudom, hogy rövid és hosszú hullámaival roncsolni is tud a lélekben; feltár olyan beteg területeket, ahová a sebészkés soha nem bír lehatolni, átjár olyan fájdalmakat, melyek már zsibbadtan, mintegy eltokosodva szunnyadtak a lélek szövetében, megérint olyan emléket is, amelyről azt hitted, hogy az irodalom, és környezeted sem tud róla. A zene ultraviolett-sugarai áthatolnak az érzések anyagán […]

81. oldal (Helikon)

Sárhelyi_Erika I>!

Senki nem becsülte úgy a francia irodalmat, mint én; senki nem olvasott ez irodalom termékeiből oly keveset. Harminc éve huszonöt könyvcímből élek; aki ezt a bravúrt utánam tudja csinálni, közönséges csaló, vagy ami rosszabb, olvas titokban.

188. oldal (Jellemek - Születésnap)

Sárhelyi_Erika I>!

Estig rakták a kályhát, amely sárból és lélekből áll össze, mint az ember. […] A kályha hidegen állott helyén, az újszülöttek kétségbeesésével didergett. A háziak megszánták, s arra gondoltak, plédbe csavarják, hogy ne fázzon úgy. Nincs tragikusabb, mint egy megfagyott kályha.

51. oldal (Helikon)

Sárhelyi_Erika I>!

Már tudom, hogy ami az életben nagy és igazi, az csöndes.

60. oldal (Helikon)


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Gárdonyi Géza: Messze van odáig!
Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek
Gárdonyi Géza: Mi erősebb a halálnál?
Markovits Rodion: Sánta farsang
Szegedy-Maszák Mihály: „A regény, amint írja önmagát”
Lengyel József: Igéző
Bárány Tamás: Fortuna kegyeltje
Örkény István: Tóték
Dobos László: Messze voltak a csillagok