Ítélet ​Canudosban 83% 29 csillagozás

Máraival mindig elfogult vagyok, ugyebár… mivel nagy kedvenc. Most sem csalódtam a közkedvelt írói stlusban és a mondanivaló témájának megválasztásában, hiszen benne élt és érzékenyen érintette.
Ez a kevésbé ismert regénye először 1970-ben jelent meg, melyet két éven keresztül írt. Naplójában már egy évtizeddel korábban említi a mű alapjául szolgáló Euclides da Cunha kötetet, már akkor sejteni lehet, hogy a szerző valamit kezdeni fog ezzel a parabolisztikus történettel. Nyilvánvalóan Márait motiválták az 1968-as események is, az „európai anarchia”, a szektás-hippis korhangulat. Utószavában hivatkozik egy „grafittóra”, a „Legyetek realisták, követeljétek e lehetetlent”- falfirkára. A regényben is utal a falfirkákra rá: a katonák obszcén feliratokat firkáltak fel mindenhová. Canudos nyilvánvalóan történelmi parabola. A regény egy brazil szekta elleni véres hadjárat történetét történetét beszéli el, de mindenki tudja: a szabadságjogaitól megfosztott népben a kelet-európai országokra ismerhetünk. A naturalisztikus és mégis költői szövegből kiérezzük Márai világháborús tapasztalatait is. Az Ítélet Canudosban nem öncélú dokumentumregény, a mű tele van kiszólásokkal, elmélkedésekkel, jól eldolgozott korfestő elemekkel…A polgáríró Márai részben reflektál a diákmozgalmakra is, hisz Canudos egy afféle hippi kommuna, ahová kivonult 8000 ember egy szektavezér hívószavára, hogy új életet kezdjen az ún. civilizáció ellenében. A brazil hatóságok nem nézték jó szemmel a romantikus szekta Új Jeruzsálemét, és tíz hónap alatt a reguláris hadsereg véres harcok során lemészárolta a kor nonkonformistáit.
Márai teleírja a könyvet humanista aforizmákkal, de legérdekesebbek persze a háború utáni Európára utaló finom észrevételei, esszészerű beszúrásai. Úgy vélem a regény egyfajta moralista hitvallás a szabadságról, az emberi méltóságról, a rombolás és a pusztítás hiábavalóságáról.

A könyv már egy ideje a várólistámat erősítette, amikor is a napokban utalást találtam rá Soltész Béla Hátizsákkal Brazíliában című könyvében. Gondoltam ha már éppen azon a környéken kalandoztam, és az az őserdei hangulat is meg volt még, üsse kavics leemelem a polcról és elolvasom Márai történetét is a canudosi hadjáratról.
A történet nekem egy kicsit nehezen indult be de amikor sikerült elkapni a fonalat, már helyére került minden. Már tudtam mit is olvasok.
Ez tulajdonképpen egy visszaemlékezés, amit a hadsereg írnoka vet papírra ötven évvel az események után.
Hamisítatlan Márai mű.
Ahogy Soltész Béla írja: „ annyiban mindenképpen tipikus Márai-mű, hogy a saját korára való utalásokkal és a haladással szemben szkeptikus elmélkedésekkel bővül ki az egzotikus helyszínen játszódó történet.”

Canudos. A hit, a fanatikus, erőszakos és önsanyargató vallás, a szegénység és a nyomor, a halál, de emellett a belenyugvás és a boldogság hazája. Nem mondom, hogy sikerült Márai minden gondolatát megértenem, mert nem így történt. Ennek ellenére élveztem, rendkívüli módon. A stílus, az előadásmód, a hangulat klasszikusan jellemző az íróra, s tökéletesen is működik. Talán csak a rövidsége zavart egy kicsit.

Egyszer mindenkinek el kell látogatnia Canudosba…

Az első oldalakon az arcomba csapott a bűz, a mosdatlanság, a lőporszag, a tróusi meleg. Ott ültem a sajtósokkal, láttam a vezér fejét, majd próbáltam megérteni Canudos lényegét és azt, hogy miért kell elpusztítani azt, aki máshogy boldog. Miért kellett elpusztulnia 120 éve és miért pusztítjuk, vagy csak gyűlöljük a mai napon is. És nem értem.
Csodálatos leírások és mély gondolatok. Újraolvasandó.

Milyen jó könyv! Egy ismeretlen világba kalauzol, egy kegyetlen eseményt tolmácsol, de olyan megragadó stílusban, hogy szinte érezni lehet Canudos leheletét, mint ebből a rövid (kedvenc) idézetből is (egy nő fürdik a paraván mögött, a katonákkal egy szobában): "Nem „láttuk”, de „hallottuk” ezt a testet… és ez az éhségtől, szomjúságtól, canudosi szenvedésektől elnyomorított, fürdőző emberi test ezekben a pillanatokban, amikor a benyomások apró neszekből, zörejekből állottak össze, különösen érzéki volt."

Euclides da Cunha könyve véleményem szerint az egyik, ha nem egyenesen a legnagyobb brazil regény (és elsősorban nem a terjedelme miatt, pedig az sem csekély), elolvasni igazi emberpróbáló feladat, de nagyon megéri… Márainak is „csak” harmadik nekifutásra sikerült abszolválnia (igaz, ő nem portugálul olvasta). Mikor Canudosról tanultunk, fogalmazódott meg bennem, hogy mindhárom Canudosról íródott művet el kéne olvasni, mert hihetetlenül lehetőségek rejlenek abban, hogy három ennyire különböző író (Euclides da Cunha, Márai és Vargas Llosa) hogyan tolmácsolja és interpretálja „ugyanazt”. Az Ítélet Canudosban jól összerakott regény, tetszett a szerkezete, az idősíkokkal és a narrátor(ok)kal való „babrálás” (többet erről nem is írok, mert spoileres lenne). Azt mondjuk nem tudom, hogy annak, aki semmit nem tud Canudosról és a brazil történelemről, mennyire lesznek világosak bizonyos mozzanatok. Az egy csillag levonást pedig azért kapta, mert 1. kissé egyenetlennek éreztem azért a regényt, talán még kicsit csiszolhatott volna rajta Márai szerintem, 2. bizonyos pontokon pedig egy-két lépéssel továbbmehetett volna érzésem szerint