Európa ​elrablása 2 csillagozás

Van még szellemi Európa?… Vagy csak országok, határok, pénzrendszerek, politikai rendszerek, s beteges nacionalizmus maradt az egészből? Nem tudok felelni. Van még valami, amiben feltétlenül egyezik Európa, úgy, mint Erasmus idejében, mikor a reformáció feldúlta a nemzeti társadalmakat, mégis egyezett a humanizmus műveltségében? Miben „egyezik" ma Európa?

33. oldal

A Corso Umbertón, a Piazza del Popolo közelében megyek el, s keresem a házat, ahol Goethe lakott. Itt kell lenni valahol… de a settecento nemes, egyszerű házai sorakoznak csak, jeltelenül, semmiféle tábla nem jelzi a Casa di Goethé-t. Egy ékszerészhez nyitok be, soha nem hallott Goethéről. Egy üveges mormog valamit a „poète allemand”-ról. Egy cinkográfus – mégis, szakmabeli! – útbaigazít.
A házmester már tud Goethéről. Itt lakott, a második emeleten. Múzeum? Nem, nincs múzeum a szobában. „Új urak" laknak ott, mondja; egyetlen korabeli bútor sem maradt. Így szép ez, így helyes, ennyit ér a világi dicsőség."

47-48. oldal

Bázel. Erasmus. Itt halt meg, a szobában, ahol Frobenius nyomtatta könyveit. Végül kiadója nyakára szorult, ott vendégeskedett, didergett, szidta a burgundi borkereskedőket és az irodalmi üzem félkézkalmárait. Mert akkor is voltak tolvaj kiadók, Burgundiában és máshol. Itt élt, ebben a szobában, javította a nedves levonatokat, melyeket a szomszédos műhelyből hoztak át Frobenius legényei… A világban vihar dúlt. „Es regnet Dreck" [Ganajeső hull]– írta Luther a feleségének. Az ajtón kopogtak: a pápa, a császár követe vagy a vérbajos Ulrich von Hutten zörgetett keserű dühvel ezen az ajtón. Megvádolták, hogy gyáva. Vállat vont. „Ez súlyos vád lenne" – írta –, „ha én svájci zsoldos lennék. De író vagyok és a munkámhoz nyugalomra van szükségem".
A híres kép a múzeumban egészen kicsi, alig nagyobb, mint egy miniatűr. S a másik, a gyűrűs. S mindkét képen: a mosoly. Miért mosolygott? Kardinálist akartak csinálni belőle, aztán agyon akarták verni. Gyorsan írt, szálkás betűkkel, közben vörösbort ivott és mosolygott. Luther megtörtént. Erasmus tudta, hogy ez sok, nagyon sok, de ugyanakkor tudta azt is, hogy van a lutheri sorsban valamilyen műfaji zavar. Ne az író történjen meg, hanem a műve… Ezért mosolygott. Nem volt „hős". Író volt. Egyetlen hősiességet ismert, egyetlen bátorságot. S ebben nem volt gyönge, és nem engedett. S hasztalan ostromolta a pápa és Luther; az írói függetlenséget nem adta fel. Csak ebben hitt, erre esküdött fel, ebben volt hős, halálig ennek szolgált, s ezt az egyet nem adta el a tömeg történelmi tapsaiért, sem a kardinálisi kalapért. Ámen."

90. oldal

Gyalog a Capitoliumra, ahol elbúcsúzom háziszentem, Marcus Aurelius lovas szobrától. Talán ez a művelt világ legarányosabb tere. „Zene, magánjog, s geometria" – erről volt szó. A szerző, kinek szava az elmúlt években, a pincében is gyakran megnyugtatott – jobb, mint a bróm! –, a hasas ló hátáról szomorúan és közönyösen néz a napfényben villózó Rómára. Tudta, hogy nem lehet segíteni. Nevelni lehet, ez minden.

64. oldal