Erősítő 23 csillagozás

Márai Sándor: Erősítő Márai Sándor: Erősítő

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Önálló ​kötetben Magyarországon most jelenik meg először a regény. Maga Márai adta ki először Torontóban, 1975-ben, aztán a Helikon kiadó 2002-ben jelentette meg a Történelmi regények II. kötetében. A történelmi háttér csupán díszlet, amelybe belehelyezi az író mindazt a tudást, tapasztalatot és emóciót, amit immár 75 évesen magába gyűjtött a diktatúra természetéről.

Az Úr 1598. esztendejében, amikor a Szent Inkvizíció működése szinte már napi természetességgé és rutinná válik, egy spanyol karmelita szerzetes – maga is gyakorló inkvizítor – több zarándoktársával együtt Rómába megy, hogy meglássa azt az Egyetlent, akinek jogában áll oldani és kötni, akinek jogában áll bárkire ránézve máglyára küldeni vagy szabadon engedni: a Főinkvizítort, aki uralja a Santo Ufficio épületét, celláit, kínzókamráit, börtöneit és tágas csarnokait. A történetet egyes szám első személyben elmesélő karmelita atya titkos küldetéssel jött. Tanulmányozni az olasz dominikánusok módszereit, mert a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1975

>!
Helikon, Budapest, 2008
216 oldal · ISBN: 9789632271385
>!
176 oldal

Most olvassa 2

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

jeno>!
Márai Sándor: Erősítő

aki szereti a történelmi regényeket, ajánlom. Kicsit filozofikus, elgondolkodtató.

mazsoka P>!
Márai Sándor: Erősítő

Zseniális könyv. Eddig Máraitól ez a leg. Szeretem, ahogy folynak a szavak, bár a téma régi, mégis magával ragad köszönhetően Márai remek stílusának.

szikszai_2 P>!
Márai Sándor: Erősítő

A filozófikusabb Márait mutatja a könyv. Lebilincselő olvasmány!

Paránytrilla>!
Márai Sándor: Erősítő

Hűha! Ez olyan könyv, ami számtalan gondolkodnivalót hagy maga után… Különleges élmény volt elolvasni.

Gajárszki_Áron>!
Márai Sándor: Erősítő

Nagy kedvencem. Főleg a végkövetkeztetés. Jó szívvel ajánlott történelmi regény és – a szerzőnek hála – nyilván sokkal több is annál.

Dominik_Blasir>!
Márai Sándor: Erősítő

Elgondolkodtató könyv, mely után még sokat kell gondolkodni és filozofálni a teljes megértéshez. Az emberekről elmélkedik, a hitről és a vallásról, mindezt történelmi környezetben. Csak ajánlani tudom.


Népszerű idézetek

sicci>!

Először életemben észleltem azt a különös szorongást, amit csak akkor érez az ember, amikor nem valami felé megy, hanem csak elmegy, örökké elmegy valami elől.

142. oldal

cassiesdream>!

A könyv itt van, nem lehet többé kivenni az emberek kezéből. Éppen ezért semmire nem kell olyan aggályosan ügyelni, mint a fertőzésre, amit a könyv terjeszt. Az eretnekkel lehet tárgyalni… A nagy stratégia, a jövőre figyelő tervezés érdekében el lehet tűrni sok mindent, ami azt a tévhitet kelti, mintha lehetséges lenne valóságos együttélés Pokol és Menny között. Amit nem lehet eltűrni, hogy nyomtassanak valahol egy könyvet, amelynek oldalain az író szabadon fejezi ki gondolatait.


Hasonló könyvek címkék alapján

Robin O'Wrightly: Emlékkönny
Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz
Ruby Saw: Lucy
Varga Gy. Brian: Két nap az élet
Békés Pál: Csikágó
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part / A három testőr Afrikában
Tomcsik Nóra: Tél Berlinben
Bakóczy Sára – Bányai D. Ilona – Cselenyák Imre – Fábián Janka – Gál Vilmos – Gáspár Ferenc – Hacsek Zsófia – Izolde Johannsen – Jezsó Ákos – Kapa Mátyás – Nemere István – Novák Andor – Schmöltz Margit – Soós Tibor – Szélesi Sándor – Trux Béla: Buda & Pest
Palotás Petra: A kastélykert álma
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét