Egy ​polgár vallomásai (Egy polgár vallomásai 1.) 340 csillagozás

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai Márai Sándor: Egy polgár vallomásai Márai Sándor: Egy polgár vallomásai Márai Sándor: Egy polgár vallomásai Márai Sándor: Egy polgár vallomásai Márai Sándor: Egy polgár vallomásai Márai Sándor: Egy polgár vallomásai Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Az író legjelentősebb alkotásában – a két világháború közötti magyar irodalom egyik remekművében – egy városhoz: Kassához, egy osztályhoz: a polgársághoz, s egy életformához: az európai kultúrához való elkötelezettségéről vall, gyermekévei tájaira, a Felvidékre, ifjúkori élményeinek színhelyeire: Berlinbe, Párizsba, Velencébe kalauzolja el olvasóit.
„S utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, mely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében… láttam és hallottam Európát, megéltem egy kultúrát… kaphattam-e sokkal többet az élettől?”
A népszerű mű, most hangoskönyv formájában jelent meg.

Eredeti megjelenés éve: 1934

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Diákkönyvtár

>!
Helikon, Budapest, 2019
528 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634790556
>!
Helikon, Budapest, 2017
574 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632274034
>!
Helikon, Budapest, 2013
574 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632274034

19 további kiadás


Enciklopédia 25

Szereplők népszerűség szerint

polgár

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs · Montparnasse


Kedvencelte 47

Most olvassa 37

Várólistára tette 198

Kívánságlistára tette 84

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Bla I>!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Hej Márai, Te Kassán, én Pesten,
igaz később, de ugyanúgy lestem,
mikor befűtöttek a fürdőszobába,
vagy befőttet raktak a spájzba, kamrába.
S valahogy Népszínház utcai lakásunk is hasonlított, hol a bútorokon por nem lehetett, csak csipke, mert még megszólák vón a vendégek a házat. Bérház volt ez is első és hátsó udvarral, s csak a homlokzati lakásokban volt illemhely. Hátul közös WC-re jártak. De nem folytatom, hisz ez már más történet, 40-50 év a spét, mindössze érzékeltetni akartam a hasonlóságot, a rokon lelkekét – persze nem írói tehetség tárgyában gondolom – lenne ki azonnal félremagyarázza – pusztán a gyermeki sorsok, életkörülmények hasonlósága okán – (majd folytatom…az értékelést)

>!
Európa, Budapest, 2006
450 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630781999
1 hozzászólás
Tilla>!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Nem tudom, mit gondoljak Márairól. Ez volt a harmadik könyv, amit olvastam tőle, ennyi alapján nincs vita magamban afelett, hogy ő egy nagy író. Tökéletes mondatok, értékes gondolatok, különleges meglátások, úgy ír, ahogy sokan még gondolkodni sem képesek – irigylem őt e képessége miatt. És hálás is vagyok neki, mert bármilyen ország könyvesboltjába térve, ha más magyar nevet nem is látok, Márai könyveket biztosan találok, még csak nem is a legeldugottabb sarokban. Ilyenkor egy picit mindig megnövök.
De nem tudom őt szeretni. E könyvből árad az író magánya, de nem az a fajta magány, ami alázatossá teszi szenvedőjét, hanem inkább olyan, amiben hű társa saját maga, a legjobb, az egyetlen megértő barát, aki kényezteti és vigasztalja, megóvja a gonosz külvilágtól, ők ketten sérthetetlen páncéllá lesznek, nagyok, mint az istenek. Talán ez zavar Máraiban, ez a választott, büszke világon kívüliség. De ebben sem vagyok biztos. Valami miatt vonakodva ülök a könyvéhez, feszengek olvasása közben és fellélegzek az utolsó oldalon. Pedig nagyon jól ír, ez biztos.
De nem nekem ír.

8 hozzászólás
Gyöngyi69>!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Szerettem ezt a könyvet, szinte minden szava és sora tetszett valamiért.
A regény nagy részében, főleg az első felében az volt a benyomásom, hogy Márai nem nekünk, olvasóknak vall, hanem önmagának. Mindezzel lenyűgözött, hiszen van valami varázsa annak, amikor az ember számot vet önmagával, s ebbe másnak is betekintést enged. Élveztem a gyermekkora színhelyeit, leírásait környezetről, életmódról, családról, barátokról, tanítókról, felnőtté válásainak lépcsőfokairól.
A második részben megjelenik Berlin, Párizs, Velence és az „új” Párizs, és kisebb települések, ahol szintén járt az író. Ebben a részben, főleg előrehaladva az olvasásban már egyre inkább jelen van Márai társas magánya, depressziója. Vannak emberek, művészekre gondolok elsősorban, akik csodálatos dolgokat képesek létrehozni depressziós állapotban. Szenvednek, de a szenvedésük manifesztálódik egy műben, ami másoknak majd örömet okoz. Hát nem fura az Élet?
spoiler

3 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Egy olvasó vallomásai

Itt van ez a Sanyi, aki jól bejárta Európát a húszas években, meg is házasodott, elvette feleségül azt a nőt, akivel kb. 60 évig élt, és 34 évesen bevall ebben a könyvben mindent. Hogy ez a házasság nem is olyan jó, kétségek, megcsalás, mint a világ legtermészetesebb dolga (mondjuk egy házasság megcsalás nélkül olyan, mint karácsonyfa égők nélkül), és hogy. Az írás. Magányos tevékenység. Dönteni kell: az ember vagy írni akar, vagy élni. A kettő együtt nem megy. Szerintem megy. Igaz, nem is írtam Egy polgár vallomásai szintű könyvet. Még. Lehet, hogy sose, de próbálkozom. És aztán leírás városokról, amik után epekedek, népekről, helyekről, stb.: Párizs, London, Weimar, Berlin, Velence. Budapest! Meg persze Kassa. Mi a különbség Buda és Pest között. Az édes szülőhaza, amit jobb lenne itthagyni a francba, de túl nehéz. Alkohol. Nők. Cigaretta. És más kábítószerek. Szex. Furcsa dolgok. Sajátos, de jó humor. Művészetek. Emberek. Állatok. Könyvek. Márai. Már aki.

6 hozzászólás
mandris>!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Csaknem 10 éve van birtokomban a könyv, egyszer már bele is kezdtem, eljutottam majdnem a feléig, majd félbehagytam, és jól el is felejtettem, miről is szólt (szinte). Azután ismét sokáig szemezgettem vele, míg végül rászántam magam, hogy elolvassam.
Márai irodalma egyik kedvencem. Először a Gyertyákat olvastam tőle, majd ilyen-olyan rövidebb írásait, aztán az erősítőt (ami kevésbé tetszett), és a Szindbádot, amivel ismét megnyert magának. A Halotti beszéd és a Mennyből az angyal pedig olyan hatással van rám, ami (viszonylag) kevés más versről mondható el.
Időszerű volt hát, hogy elolvassam ezt a regényét is, mégis sokáig hagytam porosodni a polcon. Pedig annak idején társadalomtörténet tanárunk is ajánlotta, ám végül abban a félévben, amikor én végeztem a tárgyat, a Puszták népét kérte helyette. Azt el is olvastam, nagyon jó leírását adja a paraszti társadalomnak. De ugyanilyen jó leírását adja Márai könyvének első fele a városi társadalomnak. Izgalmas volt a kassai életről szóló részek olvasása, feltárul előttem a századeleji kassai élet a maga komplexitásában: nemzetiségeivel, társadalmi osztályaival, művelődési és szórakozási szokásaival, lakáskultúrájával. De a második rész, a nyugaton töltött évek leírása is hasonlóan érdekfeszítő volt. Összességében az egész könyvet nagyon őszintének éreztem. Márai nem próbálta magát jó színben feltüntetni, sem elhallgatni hibáit, botlásait, bizonytalanságait, emberi gyengeségeit. Nem is volt maradéktalanul szimpatikus. De ez talán nem is baj. Életét, házasságát sem próbálta idilliként eladni. Őszintén beszél kétségeiről és félrelépéseiről is. A könyvben valóban feltárulkozott. Így valóban megismerhetjük, hogyan élte meg azt a társadalmi változást, amit a XX. század eleje hozott, a háború előtti és utáni éveket.
Mint írtam, Márai nem feltétlenül szimpatikus, mint magánember, de olyan író, aki nyitott a világra, érzékeny, és benyomásait jót át is tudja adni. Érezhetővé vált az otthonosságérzetnek és mégis bizonyos idegenségérzetnek, a teljesen beilleszkedni-nem-tudásnak az ötvözete, ami a kassai részeket áthatotta, és annak az idegenségérzetnek is, ami az európai részeket. Az ambivalens viszonya a hazához, anyanyelvéhez. És talán ha mindez nem is lett volna, már csak a nyelvezete miatt is beleszerettem a könyvbe.

Alvarando P>!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Ezt a könyvet nem elég egyszer elolvasni, főleg nem mindegy milyen életkorban olvassa az ember. Amikor könyvesiskolásként először olvastam kötelezőként, letudtam azzal, hogy unalmas és nehéz. 15 évvel később már teljesen más a véleményem. Ugyan kicsit nehéz olvasmány, de ugyanakkor egy történelmet kedvelő ember számára teljesen élvezhető. Nem is egy regény ez, hanem egy nagyon részletes társadalom-és korrajz egy életrajzba ágyazva. Maga az író mondja el fiatalkori életét két részben. Az elsőben a dualizmuskori kassai éveket ismerhetjük meg, a keresztény és zsidó szomszédokat, azon belül a neológ és az ortodox vonalat is megismerhetjük. Megismerhetjük a barátait, akik szinte ideiglenesek az életében és azokat, akiktől félt. Mesél a különleges rokonokról, a külföldön élő Ernő bácsiról és a jogászprofesszor rokonról is. A második rész egy európai körutat ír le, amelyet feleségével Lolával tesz meg Németországon, Olaszországon, Franciaországon és Anglián keresztül. Itt részletes társadalomképet kaphatunk az országokról és láthatjuk hogyan lesz az újságírást tanuló diákból fokozatosan hivatásos író. Az utolsó oldalakon már a Magyarországra való visszatérés és az írói foglalkozás a mese vagy vallomás fő célja. A könyvben egy utazást követhetünk végig, amely lényegében azt mutatja be, hogyan lesz a gyermekből felnőtt, majd a felnőtt hogyan választja az írói hivatást. Ajánlható bárkinek, aki szereti Márait, illetve szeretne egy fejlődésregényt olvasni!

5 hozzászólás
Véda P>!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Nem szimplán egy polgár vallomásai, noha nagyon is értem mit jelent és takart „a polgár”, és mit jelentett Márai életében polgárnak lenni, születni; sokkal inkább „A POLGÁR” vallomásai.
Hálásnak kell lennünk ezért a könyvért, mert valahol minden titkok kutatása, nagy figyelések alján, olyan szellemiséggel ajándékoz meg, ami egészen egyedülálló. Vélem sokan félreértik Márait, s talán ezért tudják kevéssé magukévá tenni. Magánya, attitűdje, mindig kívül állása, és kissé megvetően történő, onnan való szemlélődése azonban nem választott. Kapott! Tudom, mert az a féle „sorsom-függ-tőle” menekülés, mely némely élethelyzetben motivációs erő, az a „sehol-sem-vagyok-otthon s-ezáltal-örök-vágyakozásra-vagyok- kárhoztatva” félelmetesen ismerős lehet… Na ezen aztán picit el is szomorodhat az ember, épp csak egy sóhajtásnyi ideig. Vesébe látó, s mégis a legkevésbé sem agyonmagyarázott gondolatok, alapvetések tára a könyv, tára egy olyan életérzésnek, melyet csak kevesen értettek meg ilyen mélységig.

Sárhelyi_Erika I>!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Azt hiszem, szerettem volna azt a fajta polgári életet, illetve azt a korszakot, amit ez a regény megmutatott, persze a polgáriasságnak azon a fokán, ahol és ahogy ezt Márai művelte. Most is azt éreztem, hogy be tudnék ülni oda a szerző mellé, elkávézgatnék a szomszéd asztalnál valamelyik Múzeum körúti kávézóban, de szívesen elzötyögnék vonaton – a szomszédos fülkében – a korabeli Franciaországba. De bárhová, ahová ez a könyv elvitt. Merthogy folyamatos utazás a regény egyrészt a világban, másrészt az író lelkében. Ez a lélek, vagy inkább habitus amúgy nekem nem feltétlenül szimpatikus ebben a műben, Márainak ez az arisztokratikusan kevély, mindent és mindenkit lesajnáló hozzáállása számomra taszító – nyilván nem is hívott volna a kávéházban az asztalához :). Bár a könyv végén édesapjával való kapcsolatának fejtegetésekor egészen emberi arca mutatkozik meg. Márai amúgy maga is elmondja, hogy ember- és társaságkerülő figura volt, tele gőggel és haraggal. Nem lehetett könnyű ember. Igaz, a tolla alól sem könnyed művek kerültek ki. Rengeteget írt, nagyon tudott, és én még hol vagyok az életműve megismerésétől…!

3 hozzászólás
Aurore>!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Hát gyerekek, én azt hiszem, befejeztem Máraival. Ez a végeérhetetlen, sokszor üres locsogás, hogy lehet ezt bírni? Már a mondatfűzésétől kiborulok, s ezt csak árnyalják az olyan kifejezések, mint „esztendeje”, „ernyedetlenül”, „reá(m)”, „vidék” (egy nagyváros környéke értelemben). Annyiszor ismétli: „polgár” meg „polgári”, hogy azt hittem, az ezredfordulós politikai propagandát hallom újra. Letagadhatatlanul jó megfigyelőkészséggel megáldott író, páratlan emlékezőtehetséggel, de túl dagályos, és megfigyeléseiből nem mindig a lényegre következtet szerintem. És ez engem idegesít. Középszerű, vagy attól kicsivel jobb szerző, de ♪ nem nekem ♫. Fél csillaggal felhúzom viszont, mert a párizsos részeknél sokszor rímelt a saját élményeimre, valamint szépen, részletesen megénekelte a Monarchiát, ami iránt – bár vitán felül nem éltem akkor –, egyre erősebb honvágy él bennem.

>!
Titis, Budapest, 2006
ISBN: 9786155157028 · Felolvasta: Rátóti Zoltán
11 hozzászólás
eme P>!
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Nem voltam Márai rajongó, nem lettem azzá ezzel az olvasással sem, mégsem mondhatnám, hogy nem tetszett a könyv. Szeretem az önéletrajzi írásokat, mindig érdekes az, ahogy valaki önmaga elmúlt és mégis valahol bent még létező énjeire visszatekint, ahogy finoman, szinte észrevétlenül épül bele a régi én látása az emlékezőébe, aki egyben felülvizsgál, újraértékel és összegez. Nem is tudom már, hol olvastam, hogy rossz emlékirat, önéletrajz nem létezik. Nem létezhet, mert nem kérjük/kérhetjük számon rajta maradéktalanul azt, amit például a regény esetében. Az önéletrajznak elsősorban maga az élet és az emlékezés szabja meg a határait, érdekességét pedig természetesen az emlékező nézőpontja. Sok mindent elárul az emlékezőről az, ahogyan és amiről emlékezik. Ez esetben a vallomás egyben kor- és kórkép is, minden sorában benne van a századelő és a két világháború közti periódus finom lenyomata. Az egyes gyakran általánossá válik, egyéni és társadalmi dimenzió egymásba fonódik: a gyerekkori bérház társadalma és intézményei a Monarchiát képezik le, a magány és a valahová tartozás vágya sem csupán az elbeszélő létérzése. A fel-felvillanó és eltűnő képek, alakok sora, a kidolgozatlan jellemrajzok, lekerekítetlen történetek, az ide-oda csapongás nemcsak az elbeszélő, hanem egyben a megidézett kor ideges, helyét nem találó, vihar előtti nyugtalanságát is jelzik.
A polgár vallomásai egyben a világpolgár vallomásai is. Aki pedig mindenhol otthon van, az valójában végig idegen és magányos marad. Az elbeszélő mintha kívülről és távolról szemlélné a világot, benne önmagát, családját, osztályát is. Egyrészt benne van ebben az attitűdben a Thomas Mann-os „beteg” versus „egészséges” – művész versus polgár megközelítés – mintha egy emberben egyesítve lenne e két pólus. A saját polgárságától idegen és erre mégis nosztalgiával tekintő művész itt azonban nemcsak helyzetéből kifolyólag tekint kívülről erre a letűnőben levő világra, hanem egyben tanúként is. A hitelt érdemlő tanúvallomás pedig egyszerre feltételezi a személyes érintettséget, a szemtanú szerepét és a tárgyilagosságot. Hogy ez mennyire sikerült Márainak? Nem igazán tudnám megítélni. De szívesen olvastam. (Az viszont most is idegesített, hogy Márai bármennyire is világpolgár, nem tud elszakadni osztálya szemléletétől: A gyertyák… –ban a férfiak felsőbbrendűségét hirdeti, itt pedig számtalan helyen elmélkedik, vagy tesz megjegyzést „fajok” (értsd: nemzetek) jellegzetességeivel kapcsolatban, előítéletességről, sztereotípiákban való gondolkodásról árulkodva. Főként emiatt hullt le a fél csillag).

9 hozzászólás

Népszerű idézetek

Frank_Spielmann I>!

A legkevesebb ember iszik a mámorért. Az ember hurcol valamilyen sérülést, aztán egy napon nem bírja. Akkor kezd inni.

Második könyv, II. 10

9 hozzászólás
sassenach>!

„Boldog” ember nem alkot; a boldog ember egyszerűen boldog.

166. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogság
Sárhelyi_Erika I>!

Együtt élünk valakivel, „mindent” tudunk róla, s ugyanakkor nem tudunk semmit. Egy reggel, ébredés után, egyszerre felfedezzük és látjuk a másikat, mint soha azelőtt. S mondhat és csinálhat, amit akar, cselekedetei és szavai mögött mélyen és biztosan tündöklik az a valaki, akit így megismertél, mintegy felkiáltottál: „aha, hát ez vagy te”…

302. oldal (Európa)

3 hozzászólás
Avraham>!

Az életben nem történnek „nagy dolgok”. Ha később visszanézünk, s keressük a pillanatot, mikor valami elhatározó, jóvátehetetlen történt velünk – az „élmény” vagy „baleset”, mely későbbi életünket alakította – legtöbbször csak ilyen szerény nyomokat találunk, vagy még ennyit se. Igazában nincs más „élmény”, csak a család; s nincs más „tragédia”, csak a pillanat, mikor döntened kell, megmaradsz-e a családban, s annak nagy, széles sugárkörben táguló változataiban, az „osztály"-ban, a világnézetben, a fajtában – vagy mégy a magad útján, s tudod, hogy most már örökre egyedül maradtál, szabad vagy, de mindenki prédája, s csak te segíthetsz magadon…

154. oldal (Helikon)

Frank_Spielmann I>!

Egy barátom Párizsban, az Avenue Wagramon, délután négykor „leszólította” az utcán azt a nőt, akivel később életét töltötte. A nő szűz volt, és elment vele. Fölmentek egy garniszállodába, s aztán tizenöt évig együtt maradtak.

Második könyv, II. 7

26 hozzászólás
Epilógus>!

Sokáig tart, míg az ember megtanulja, hogy tulajdonképpen nincs is semmi dolga; s akkor legtöbbször elkezdi végre valahol.

283. oldal (Helikon Kiadó, 2005)

2 hozzászólás
fratz>!

Soha nem „udvaroltam” senkinek. Nem is tudom, hogyan kell – vagy magától beszél egy találkozás, rögtön az első pillanatban, vagy hiábavaló minden beszéd. Ültünk a Kurfürstendammon a teaszalonban, félórája beszélgettünk már, aztán hallgattunk és néztük a táncolókat. Ennek a délutánnak minden részletére különös élességgel emlékezem. Úgyszólván nem is beszéltünk még személyes dolgainkról, s már kissé gondterhelten ültem mellette, bámultam a táncot, s arra gondoltam, miből élünk majd meg. Az alapérzés, mely két ember kapcsolatának jelentőségét meghatározza, félreérthetetlen.

284. oldal

Szelén P>!

Megtanított, hogy kegyetlenség nélkül nem lehetünk soha szabadok, s örökké terhére leszünk társainknak. Megtanított arra is, hogy az ember lehet goromba, de soha nem lehet udvariatlan; lehet arcul ütni valakit, de nem szabad untatni, s hogy udvariatlanság szeretetet színlelni ott, ahol sokkal kevesebbet várnak tőlünk.


A sorozat következő kötete

Egy polgár vallomásai sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Az ajtó
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Németh László: Égető Eszter
Rideg Sándor: Indul a bakterház
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Móricz Zsigmond: Erdély I-III.
Fekete István: Téli berek
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Gion Nándor: Virágos katona
Jókai Anna: Ne féljetek!