Beszéljünk ​másról? 3 csillagozás

Publicisztika 1943–1978
Márai Sándor: Beszéljünk másról?

„De most megszólal egy hang. Halk recsegéssel szólal meg, a falon túlról.”

Végigmegyek a romnegyedeken, el a ház előtt, ahol valamikor, két évtizeden át otthonom volt, s a romok között látok még néhány ismerős bútordarabot, néhány könyvespolcot – írja Márai a kötet címadó írásában. Valóban: a háború utolsó éveivel induló írások már alig-alig tudnak másról beszélni, mint a mindent elpusztító világégésről, 1945-től kezdődően pedig a (külső és belső) újjáépítés lehetőségeiről. Ennél is hangsúlyosabban változnak 1948-as emigrációja utáni írásai, melyek sokféle módon fogalmazzák meg jelenkora tollhegy alá kívánkozó politikai, irodalmi eseményeit. A jelen, záró kötet más jellegű publicisztikát tartalmaz, mint a sorozat korábbi darabjai, mert az élet és a világban tapasztalható változások diktálják e sorokat is Márai Sándor számára. Összeállításunk az 1943–1978 közötti időszak (egy kivételével) valamennyi, eddig kötetben nem közölt írását tartalmazza.

>!
Helikon, Budapest, 2013
400 oldal · ISBN: 9789632273969

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 13


Népszerű idézetek

csillagka>!

Aki ír – így hitték a föníciaiak, babilóniaiak, kínaiak, káldeusok, görögök és rómaiak –, értelmet ad a Föld tüneményeinek, az élet cselekményének. Ez a hit sokáig fennmaradt. Sokkal később veszett csak ki az emberek lelkéből, abban az időben, amikor már napilapok jelentek meg, és több irodalmi kávéház is megnyílt.

223. oldal, Írástudó

Márai Sándor: Beszéljünk másról? Publicisztika 1943–1978

csillagka>!

A háború nem jogcím arra, hogy bárki is udvariatlan legyen.

36. oldal, Az udvariasság alkonya, III.

Márai Sándor: Beszéljünk másról? Publicisztika 1943–1978

lilaköd>!

Van az, hogy valaki a tüdőráktól fél, s odafekszik a vonat elé. S van, aki úgy menekül a veszély elől, hogy belerokkan és felidézi. Mert amitől nagyon félünk, azt hívjuk is. A világ hallása finom.

120. oldal

Márai Sándor: Beszéljünk másról? Publicisztika 1943–1978

lilaköd>!

A „ház a hegyen” minden író örök vágya: lemondani a világról, elhagyni mindent, ami felesleges ( és veszélyes ), a munka tisztább feladatainak élni.

190. oldal

Márai Sándor: Beszéljünk másról? Publicisztika 1943–1978

csillagka>!

A boldogság fegyelmi kérdés.

129. oldal, Tarisznya

Márai Sándor: Beszéljünk másról? Publicisztika 1943–1978

lilaköd>!

A tökéletes ember az, akiben az erkölcsi bátorság párosul a fizikai bátorsággal: de ilyen ember kevés akad.

119. oldal

Márai Sándor: Beszéljünk másról? Publicisztika 1943–1978

lilaköd>!

A boldogság fegyelmi kérdés.

129. oldal

Márai Sándor: Beszéljünk másról? Publicisztika 1943–1978

lilaköd>!

Igazi fantáziájuk az embereknek minden korban csak a kínzásban és pusztításban volt. Vigyáztak az árnyalatokra.

138. oldal

Márai Sándor: Beszéljünk másról? Publicisztika 1943–1978

lilaköd>!

Hol az akadály, hogy ez a sok és nagy csoda megvalósuljon, hogy az élet megint emberi méreteket kapjon? Nem a világban és nem a természet törvényeiben: csak bennem és benned, az emberben.

173. oldal

Márai Sándor: Beszéljünk másról? Publicisztika 1943–1978

lilaköd>!

Az írás élet.

60. oldal

Márai Sándor: Beszéljünk másról? Publicisztika 1943–1978

Kapcsolódó szócikkek: írás

Hasonló könyvek címkék alapján

Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?
Pomogáts Béla: Az újabb magyar irodalom 1945–1981
Domokos Mátyás – Lator László: Versekről költőkkel
Horváth Csaba: Magyarország 1944-től napjainkig
D. Kardos Éva: Vörös alkony
Kelecsényi László: Vászonszerelem
Hámori Tibor: Puskás
Finy Petra: Kerti szonáta
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje
Jung Chang: Vadhattyúk