Az ​igazi / Judit …és az utóhang 90% 252 csillagozás

Legszívesebben az összes eddig 5 csillagra értékelt könyvnél módosítanék 4-re és csak ez az egy kapná meg az 5-öt. Mert ez tényleg tökéletes. „Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.” – majd' minden oldalon. Annyi értékelés után úgy szeretném ezt a könyvet kiemelni, szavakkal glóriát fonni köré, de molyos pályafutásom alatt eléggé elkoptattam a méltató szavakat, ellőttem a „csodálatos, fantasztikus stb.” patronokat. Mit írhatnék? Én nem olvastam, én éltem, féltem, fájtam ezt a könyvet. Nőként, emberként most felnőttebbé váltam. Hogyan lehet ilyet alkotni… Így megtalálni pont azokat a szavakat, ilyen kristálytisztán látni. Márai.

Huhhhhh…. Hát, ez igen! Ez tényleg „Az igazi”. Az főleg az. Újraolvasós, egészen biztosan. „Az igazi”-t úgy olvastam, hogy minden egyes mondatát imádtam, és aztán az egyes mondatok minden egyes szavát is külön-külön. Azon hüledeztem, hogy Márai férfi létére hogy volt képes ezt megírni? Mármint főként a sztori női oldalát? Az normális, hogy egy pasi így belelát egy női lélekbe? Egy nő legrejtettebb gondolataiba? Vagy csak mint író látott bele? Egy író bármire képes? Egyébként a hétköznapi életben ő is csak olyan, mint általában a férfiak, akik szerint mi mindent túlbonyolítunk, és különben sincs szív, lélek, meg ha van, se ér rá ilyesmire? Ez nem fér a fejembe. Persze nem akadtam le a történet női oldalánál, hiszen a másik pólust legalább olyan zseniálisan írta meg Márai. Egyszer csak azon gondolkodtam, hogy igen, ez lett a kedvenc regényem. Wass Albert Funtinelijét kiütötték a nyeregből. Szó se róla, nagy kedvenc továbbra is, de tényleg van a legjobbnál is jobb.
Aztán szünet nélkül olvastam tovább a másik kisregényt, a „Judit… és az utóhang”-ot. Judit is érdekes személyiség, és nagyon érdekelt volna a szerelmi háromszög általa elmesélt verziója, de igazából ez a regény már bőven nem erről szólt. Nem csak erről. Valami egész más is bekúszott a sztoriba, amitől az egész mélyebb, magvasabb lett, másként gondolkodtató, mint az első regény. Nem tudom, feltétlenül együtt kell-e tartani ezt a kettőt – engem jó darabig zavart, hogy annyira fogva tartott „Az igazi” hangulata, hogy jó időbe telt, míg úgymond ráéreztem a második regényre. Véleményem szerint külön-külön is élvezhető a két történet, olyannyira, hogy újraolvasáskor a kettő között „töltekezési szünetet” fogok tartani – hagyom majd, hogy az első által kiváltott „rezgések” lecsillapodjanak, és majd csak utána, letisztult, lecsupaszított gondolatokkal olvasom újra a „Juditot”.
Nem mindennapi élményt nyújtott ez a két regény.

Érdekes történetet ismerhettünk meg több szemszögből. Nekem a két nő elbeszélése tetszett a legjobban. Nagyon sok bölcsességet olvastam,ami igenis megvilágított számomra pár dolgot. Igaz Judit viselkedése a művésszel kicsit szánalmas volt,ahogy istenítette a férfit.A férj mesélése néha untatott,amikor elkalandozott,de ha visszatért a rendes kerékvágásba,az tetszett,de utána megint felesleges dolgokról beszélt. Az utolsó részben a férfi,a művész szólalt meg,de jobban tette volna,ha nem teszi. Tiszta katyvasz volt.

     Azt hiszem, még sosem olvastam olyan váltott szemszögű regényt, ahol minden szereplő nézőpontja egy újabb réteget képzett a történeten. Minden szemszögből más és más megítélésű egy adott karakter, az elbeszélők változása során hullámzó a karakterekkel való szimpatizálásom.
     Ahogy haladunk az olvasással úgy változik a cselekmény megítélése is. Míg az elején valóban egy házasság történetét olvashatjuk tele fájdalmas érzésekkel, a vége felé haladva az egész átmegy inkább a társadalmi rétegek ismertetésébe, az akkori osztályharcok leírásába, a polgárok és prolik élete közötti különbségek részletezésébe. Szépen kikopnak azok az érzelmek, melyek a kapcsolatokhoz nélkülözhetetlenek, melyek meghatározzák a szerelmi életet, helyüket átvesziķ a társadalmi elvárásokkal járó szorongás, a felkapaszkodni vágyás és a kihasználás. Emiatt lehet, hogy többeknek az eleje az igazi, a társadalmi átrétegződést a mai olvasó nem igazán tudja átérezni, úgy mint egy váláshoz vezető csalódást.
     Talán Ilonka az, akire végig ugyanolyan szemmel tudtam nézni, aki a legnagyobb áldozata ennek a szerelmi bonyodalomnak, akit szívből sajnáltam, hisz ő csak szeretett egy férfit, akit boldoggá akart tenni.
     Péterre felnéztem, hogy megálljt parancsolt az érzelmeinek, aztán csalódtam, hogy mégis elbukott, végül szántam, hogy későn jött rá, elhagyta a tökéletes nőt, viszont nem minden alap nélkül, ahogy az utóhang mutatja.
     Juditot sajnáltam a reménytelen szerelembe való bonyolódás miatt, majd dühített, mikor rájöttem álszentségére, és feltárultak hamis kis játszmái.
     Egyedül a sajnálat érzése volt közös mindhárom szereplőnél, de valahogy ez a sajnálat nagyon is különböző volt. Más-más pontokon, eltérő érzelmekkel volt vegyítve. Az utolsó fordulat pedig nagyon betalált.

Három napot vártam, hogy képes legyek valami értékelés félét írni. Nem a katarzis tartott vissza, hanem úgy érzem itt nem is egy, hanem négy regényről van szó, és négy külön csillagot kellene most feltüntetnem.
A legjobban a könyv eleje tetszett, a homályból lassan kirajzolódó történések, és ezzel összefüggésben Ilonka(?) érzései. Nagyon összetett érzések, óvatos találgatások, majd a megdöbbentően megjelenő lila kis szalag.
Aztán jött Péter vallomása. Ettől csömörlöttem meg leghamarabb. Hihetetlen magvas gondolatok hangoznak el Péter szájából, de túl tömény volt számomra, amitől szétesett a kezemben minden. S be kell vallanom semmi vonzót nem találtam ebben a férfiben.
Judit karaktere nagyon összetettre sikeredett. Alkotói szemmel összetett, nem a személyisége. Sorsát érdekesre kanyarította Márai, kíváncsi lennék, hogy valós események ihlették a történetet vagy csak fantázia szüleménye. Mindenképp ő az egész történet kulcsfigurája.
Végül az utóhang, ami csak nagyon apró mozaikokat tesz hozzá a cselekményhez, viszont a legvégső beszúrás nekem is odaszúrt. Nem számítottam rá.
Összességében a nagyon jó felütés után lassan leült nekem az egész regény.

Ez számomra a tökéletesség! Az IGAZI!
A bennakadó lélegzet, az ámulat, a csodálat, az imádat, a MINDEN!

Márai ezt a könyvet csodálatosan írta meg, hogy-hogy volt képes férfiként ennyire belelátni egy nőbe!?
Minden mondata tökéletes. Azt hiszem béna módon csak szuperlatívuszokban tudok írni róla.

Az utóbbi időben rengeteget hallottam Az igaziról, hogy mennyire nagyon jó. Egyébként is imádom Márait így, nem váratot sokat magára, hogy elolvassam. Egyetértek azokkal, akik szerint ezt a regényt mindenkinek el kellene olvasnia. Bár, óvatosan kell bánni vele, mert bármilyen élethelyzetben nagyot tud ám ütni. Nekem a férj szemszöge jobban tetszett, mint a feleségé, a férjjel jobban tudtam azonosulni. Mindenképp azt a kiadást szerettem volna olvasni, amiben a Judit és az utóhang is benne van. Sokat vártam a Judit résztől, de kissé csalódás volt, ugyanis gyakorlatilag csak a háború krónikája volt. Ezt leszámítva ezt is nagyon élveztem, az Utóhang pedig feltette az i-re a pontot.
Olvassatok Márait!

Tökéletes könyv. Márai fenomenálisan mutatja be három, egymástól teljesen különböző személyiséggel rendelkező alakját. Akik teljesen valóságosnak tűnnek, elhisszük, hogy ők bizony ilyenek, ezt gondolják a világról, magukról és egymásról. Érdekessége a dolognak, hogy a három alakból kettő nő, ez adja a különlegességet, hogy Márai hogy tudta mégis ennyire jól ábrázolni a női lelket. Úgy, hogy az összes élettapasztalatát belevegyítette a kötetbe. Valószínűleg ezért van az, hogy ha Márai idézettel találkozunk, nagy valószínűség szerint ebből a könyvből való. A stílus, amivel ír élvezetes, és bár amolyan egy szuszra monológnak tűnik, azért olvasva mégis izgalmas, mert remekül helyezi el a szavakat, írásjeleket, s ettől él a könyv. Mintha csak az ember a szereplők mellett ülve hallgatná történetüket.
Miért hiányzik az értékelésből fél csillag? Hiszen írói remekmű ez, és tagadhatatlan, hogy az ember falja a lapokat, mintha keresne valami végső igazságot, mintha benne lenne az élet titka. Valljuk be, mindig ezt keressük.
Nos, a fél csillag azért hiányzik, mert bár fantasztikus a mód ahogy előadja a történetet, azért ez a könyv egy szem csillogó, szép színű méreg. Lassan ható ugyan, de ettől eltekintve méreg. Megöli a lelkesedést, a hitet, a szépet és a jót, miközben egy Márai által valósnak hitt lelkiállapotba kísér, s mikor már azt hisszük igen, megtaláltuk az élet értelmét, gúnyosan odaveti elénk, hogy nincs értelme. A semmiért mentünk az emberi lélek mélységeibe. Kacatok vannak, látszat szerelmek, izzadság, lázálom, csalás, unalom, üresség. Máraitól ez nem meglepő, hisz tudjuk, nem ő volt a legvidámabb ember a földön. Viszont a könyv veszélyessége abban rejlik, hogy Márai is meg volt győződve arról az értelmetlen létezésről, amiről ebben a kötetben ír.
Azt mondtam három különböző személyiséget mutat be. Szerintem viszont mindegyik ő maga. Az első feleség a reménykedő, odaadó, világra nyitott én. Még naiv, de pórul jár. Mind jártunk már pórul, ebben nincs semmi meglepő. Másodikként a férj bemutatása jön, de gyanítom lelki fejlődés tekintetében valójában a szerető alakja jön, hisz ő már megcsömörlött, rideg, tudatos, aki a szeretetet elzárja, s csak bizonyos embernek adja oda magát, de már annak sem egészen. És most jön Márai igazi énje, a kétségbeesett, üres, magányos én, a férj. Roppant logikával akarja elhitetni velünk, hogy a férfiak valójában nem tudnak érezni, nekik nincs szükségük szerelemre. Minden eszközzel igyekszik a hallgatót, olvasót rávenni, hogy higgyjen neki, nihil az élet, nincs értelme a szeretetnek, munkának, önmagunknak. Vagy ha van is, azt csak nagyon nagy erőfeszítéssel, szenvedések árán érhetjük el, de mire elérjük, elfáradunk.
Márai eldobta magától az életet, önéletrajzát tekintve nem meglepő tőle ez a szemlélet.
A könyv fantasztikus ennek ellenére, és minden érett embernek ajánlom, de esős, hideg napokon tilos ezt olvasni, mert az élet szép, akkor is, ha sajnos Márai nem annak élte meg.

Márai….. szóval ilyen…….. annak ellenére, hogy az elején nagyon felbosszantott Ilona asszony azzal a határtalan rajongásával, megbékéltem vele… persze mindenben nem értek egyet vele, mind a férj, mind az író barátja részéről elhangzottak a nőkre vonatkozóan olyan lekicsinylő megjegyzések, amelyeket nem tudok elfogadni, azonkívül mindkettőjüknél érezhető egyfajta gúnyos kételkedés, amellyel a környezetüket szemlélték. valahogy mindig eszembe jutott a Márairól készült ismert portré – hát úgy éreztem, éppen rá jellemző ez a leírás. utána is néztem az életrajzának: sok azonos (vagy hasonló) motívum szerepel a való életben és a könyvben is. valahogy úgy tetszik, hogy ezt a két férfi figurát zömében saját magáról mintázta. nem egyértelműen szimpatikusak számomra.
ezektől függetlenül nagyon tetszett a könyv, végül a feleséget is elfogadtam olyannak, amilyen, viszont Judit jellemrajza a férj elmondásában hihetetlen volt számomra – meglátszik a szerelmes elfogultsága-, mert az igazi arcát a saját maga történetében mutatta be Judit, s ez egészen más, mint amit a férj látott benne.
nekem így tetszett, így volt kerek, egész a „Judit …. és az utóhang”-gal, még ha felvillanásként is, de kellett a háború sújtotta Budapest életéről is írni, hiszen ez szerves része a történetnek, s talán az ok is, amiért az író elhagyta Magyarországot.

hogy van-e igazi? valahol szavakkal is kimondta az író (talán Ilona szájával), hogy nincs igazi, én mégis azt olvastam ki belőle, hogy mindenkinek megvolt a maga igazija, csak éppen a másik fél számára megint más volt az igazi, ígyhát eleve bukásra volt ítélve a párkapcsolat.

Örülök, hogy elolvastam, bár nem tudom igazából, hogy miért ódzkodtam tőle idáig, most mégis úgy érzem, fejet kell hajtanom.

Mivel még nem olvastam Máraitól, a könyv címéből nem ilyen könyvre számítottam.
Az igazi első részében Ilonka meséli el egy barátnőjének a házassága történetét, miközben próbálja megfejti az igazi titkát. Nagyon tanulságos történet, hogy ha az egyik fél nincs jelen a kapcsolatban az nem is kapcsolat. Hisz a férj, a feleség szerint egy másik nő után vágyakozik.
Aztán Az igazi második részében, megismerjük Péter a férj szemszögéből a házasságuk történetét. Ki miután megkapta amire vágyakozott, mégsem azt kapta amit elképzelt.
A másik regényben Judit… és az utóhang első részében, ahol megismerjük Judit gondolatait, aki az előző részekben a harmadik fél volt. Teljesen ledöbbentem. Judit szemszögéből kiderül, hogy teljesen felesleges volt Ilonkának és Péternek feláldozni a házasságát. Közben betekintést nyerhetünk a második világháború dúlta Budapest és annak újraépítésébe.
Az utóhang rész is érdekes volt . Itt Judit szeretője meséli el, hogy mi vitte rá, hogy elhagyja a hazáját.