A ​teljes napló 1945 (A teljes napló(k) 2.) 9 csillagozás

Márai Sándor: A teljes napló 1945 Márai Sándor: A teljes napló 1945

Márai Sándor naplóinak eddigi magyar kiadása korántsem teljes – a köteteket vagy maga az író, vagy a kiadó állította össze, esetenként kihagyva a személyesebb, illetve politikailag „kínosabb” feljegyzéseket. A helyzet orvoslására született Ami a naplóból kimaradt sorozat azonban szintén válogatás, teljes naplókiadás tehát nincsen.
A kiadó e hiányosságot kívánja megszüntetni, amikor új sorozatban közreadja a jegyzetekkel, hely-, név- és tárgymutatóval kiegészített teljes naplót, amely tartalmaz minden eddig megjelent, valamint számos, nyomtatásban még soha nem közölt, a hagyatékból frissen előkerült feljegyzést.

>!
Helikon, Budapest, 2024
400 oldal · ISBN: 9789636203191
>!
Helikon, Budapest, 2023
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636201067
>!
Helikon, Budapest, 2006
398 oldal · ISBN: 9632270800

Enciklopédia 29


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

DaTa>!
Márai Sándor: A teljes napló 1945

Márai 1945-ös naplójának olvasása az elmúlt egy hónap során a munka és tanulás melletti lopott órákban a megpihenés, a szellemi hazaérkezés érzését adta. Talán két évbe telt, mire sikerült megszereznem nagy nehezen e rég vágyott naplót, így a szokásosnál is nagyobb izgalommal vetettem bele magam. Negyvenedik, általam olvasott kötete ez Márainak, melyben elkalauzolja az olvasót egy olyan évbe, amikor végleg összeomlott egy korábban ismert világrend, Budapestből nem maradt más, csak füstölgő rom, és közben itt volt ő és felesége, Lola, éltek ők, megéltek, túléltek, s mindezt lejegyezte az író, akkurátusan, fáradhatatlanul, kitartóan.

1945-ben jönnek az oroszok, lehullanak az atombombák, Németország kapitulál, a szétbombázott, pesti lakás romjai alól pedig, mely egykor ötezer kötetes magánkönyvárát rejtette, menti ő épen maradt, tucatnyi könyvét, és közben ír. Ír a naplójában felelősségről, az írók, a polgárság felelősségéről, ír politikáról, a születő pártokról, ír a háború utáni mindennapokról, ahol azonnal beindul a harácsolás, a helyezkedés, ír mély keserűségéről, amit a magyar társadalom iránt érez és elhatározásáról, miszerint el kell menni ebből az országból, el kell menni, amint lehet. És megírja hat hét alatt a Szabadulást. És ír persze Jánoskáról, fogadott fiáról, a négy éves árváról, akit 45-ben magukhoz vettek. A róla szóló bejegyzések igazán megindítottak. És írja még például ezt is itt:

Mit tanultam negyvenöt év alatt? Van Gondviselés. De van feladat is, melyet nem lehet a Gondviselésre bízni; könyörtelenül el kell végeznünk, egyedül. (…)
Legnagyobb örömem? Nem volt ilyen. Az élet volt jó, csodálatos, meglepő, az egész. Azzal együtt, ami borzalmas volt. (170. oldal)

Hát nem nagyszerű író? De. Akinek a naplóját is élmény olvasni.

jeno>!
Márai Sándor: A teljes napló 1945

Tetszik. Érdekes élménybeszámoló egy érdekes évről.


Népszerű idézetek

Zsuzsi_Marta>!

Ez a türelmetlenség, mely időnként megejt; csinálni valamit, ahogyan lehet, „rendbe hozni” életem dolgait. Ilyenkor nagy erény a fegyelem. Nem sietni a „rendbe hozással” – várni, amíg az élet valóban módot ad reá, hogy ezt vagy azt helyére tegyük. Minden „rendbe jön”, ha megvárjuk a pillanatot… de ez a várakozás a legnehezebb feladatok egyike.

166-167. oldal

2 hozzászólás
DaTa>!

Két napja sűrű hóesés. Ez a kurva táj teljesen aláfeküdt már az oroszoknak. Olyan most, mint egy falu a Volga mentén.

23. oldal

4 hozzászólás
Zsuzsi_Marta>!

Tíz hónapja, hogy nem élek lakásomban, nincs munkahelyem, jövedelmem, emberi kapcsolatom; rejtőzve, néha tűzvonalban, kiszámíthatatlan és valóságos veszélyek közepette, teljes bizonytalanságban, űzötten és kiszolgáltatottan – tíz hónapja így.
De lehet az is, hogy e tíz hónapban pompásan kipihentem magam.

38. oldal

DaTa>!

A kisfiú ma ezt mondta: „Tudom már, miért ír maga. Azért, hogy kenyér legyen.”
Végre kimondta valaki.

268. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kenyér
1 hozzászólás
DaTa>!

A mindennapi gondok feszültségében dolgozni még tudok, de olvasni már alig. S ez a legszomorúbb, megalázó része ennek az életnek.

303. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
2 hozzászólás
DaTa>!

Magyarországon az elmúlt huszonöt évben a vezető rétegek „keresztény, nemzeti” politikát követtek. Nagy tömegek fújták ezt a lángot, mely végül is elhamvasztotta az ismert magyar világot. Ez a „keresztény, nemzeti” politika egyféle OTI-vendégfallal takarta el az igazi szociális problémák távlatát, s a valóságban arra volt csak jó, hogy egy mélyen műveletlen, kapzsi és erkölcstelen vezető réteg tudás, tehetség és erkölcs nélkül kivételezettséget követeljen maga és pereputtya számára a társadalomtól. A „keresztény, nemzeti” gondolkozás jegyében szakértelem és lelkiismeret nélkül akartak vagyonosodni, rangosodni és uralkodni. Ez nagyrészt sikerült is nekik. A kereszténység nagy fogalmával simoniát űztek, úgy árulták a maguk kereszténységét, mint a papi címeket és a kegyszereket. A nemzet nagy eszményét úgy forgatták, mint egy fütyköst; mindenkit tarkón sújtottak vele, aki másképp mert a nemzet jövőjéről vélekedni, mint ők, az osztályok és származásuk szerint hiteles keresztények és nemzetiek.

13. oldal

2 hozzászólás
DaTa>!

Két napig egyedül vagyok a gyerekkel. Hosszú ideje először érzem, hogy úri társaságban töltöm időmet.

Csak a lényegesről beszélünk, mint a nagy szellemek és az elsőrendű emberek vagy szuverének. Miről hát? A halálról s arról, hogy a kis boci szopott délelőtt, s a nyúl foga alatt ropog a lucerna. Természetesen ő is író lesz, ezt már tudtomra adta. Milyen író? „Népis – mondja. – És maga lesz a turbános.”

350. oldal

1 hozzászólás
DaTa>!

Öreg szakácsnőnkkel találkozom az utcán, Rózával. Két esztendő előtt, mikor még volt otthonunk, háztartással és személyzettel, ő volt „a” szakácsnő: rigolyás és nagyszerű személy. Most sír, kezet akar csókolni a nyílt utcán, öreg cselédmozdulattal. Zavartan állunk. Ezt mondja: „Olyan szívesen visszajönnék a nagyságos úrhoz.”
Zavartan felelem: „Én is szívesen visszamennék magamhoz.”

279. oldal

DaTa>!

Virginia Woolf mondataiból a gyengéd fény sugárzik, mint a régi gyöngyökből és drágakövekből. A nemes, időtlen anyagok fénye, sugárzása ez.

310. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Virginia Woolf
1 hozzászólás
DaTa>!

Nincs módom verseket olvasni, s ez nagyon hiányzik. Ezért kénytelen vagyok verseket írni.

157. oldal

Kapcsolódó szócikkek: vers

A sorozat következő kötete

A teljes napló(k) sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Napló
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
Faludy György – Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből
Karinthy Ferenc: Napló I-III.
Lázár Ervin: Napló
Radnóti Miklós: Ikrek hava / Napló
Viczián Antal: Meghaltak a Donnál
Bálint György: Búcsú az értelemtől
Miklya Luzsányi Mónika: Gyere közénk
Kádas Mária: Kurgáni napló