A ​szegények iskolája 85% 75 csillagozás

Márai minden könyvében tud valami értékeset és szépet mondani a létezésről.

A humor, a szatíra végig kíséri ezt a könyvet. A szegénység kérdéseit módszeresen elemzi Márai. Sor jó tanácsot fogalmaz meg, amely szatirikus megfogalmazás egyúttal éllel bírál. Néha nehéz olvasmány, mert Márai sokszor mélyen elgondolkoztató szavai a könnyed fogalmazás ellenére nagyobb odafigyelést igényelnek.

Ide nekem még egy csillagot.! Kimondhatatlanul élveztem.. Hangoskönyben! Mert ez tipikusan az a könyv, amit érdemesebb meghallgatni. Mivel e-book-ban is elolvastam belőle oldalakat, ezért tudom a különbséget..Esküszöm Márait egy teljesen új oldaláról ismertem most meg. Van humora ..). Egészen elképedtem, miközben hangosan kuncogtam végig.. Finom irónia a köbön végig végig, Fesztbaum Béla előadásában, olyan gondolatokkal amiknek a mélyén bizony ott az igazság.. Bár sokszor pont ellenkezően kell értelmezni mondatait..de ez a hangsúlyból derült ki számomra.) Szóval max valami érdekes esszére számítottam a cím alapján,és most ujjongok, hogy kincset találtam..Na jó..amúgy is elfogult vagyok Máraival..) pláne mivel, olyan hangulatba kerültem tőle,.amikor azt mondom….hogy nevetni kell a világon minden bújával és bajával egyetemben is..

Márait én bárhol, bármikor olvasok, mert mindig kapok tőle. Szívlapáttal. Vagy egyenesen a szívemre, vagy éppen a homlokomra, avagy mindarra, ami mögötte van. Néha gyomrosokat oszt, máskor pedig tockosokat, mint most, ebben az írásában. Szellemesen ironikus gondolatai megfognak, elgondolkodtatnak, és miközben már-már mindentudóan mosolygok, mindig rájövök, hogy voltaképpen semmit se tudok. A szegénységről se. Hiszen az (is) tök relatív. Ki nézi, honnan nézi, milyen távolságból és milyen aspektusból. A könyv egyébként egyáltalán nem bölcselkedik, sőt, ahogy írtam, inkább humorral elmélkedik rólunk, szegényekről, gazdagokról, szegény gazdagokról és gazdag szegényekről. És bár egy elmúlt, picit poros miliő lengi körbe az írást, azért bőven bele tudunk helyezkedni pénztárcától függetlenül, ha belül gazdagok vagyunk.

A szegények világára gondolva talán nem a közismerten polgári származású, tanult és világot járt Márai ugrik be elsőnek, így némi távolságtartással kezeltem az egyébként kifejezetten jól megírt és szórakoztató esszét. Nála a szegénység fogalma talán ott kezdődik, hogy egy európai nagyvárosba utazva csak harmadosztályú vonatjegyre telik. A magát gyakorló szegénynek valló szerzőnek külhoni tartózkodásai alatt minden bizonnyal sokszor kellett nélkülöznie (pl. a kávéházakat), így a megélt tapasztalatok birtokában nagylelkűen osztja meg tanácsait a hasonszőrűekkel, miként is illik méltósággal és jó ízléssel (elit) szegénynek lenni.

Az általa használt ironikus hangból csippentve meg kell mondjam, hogy nem tudok szabadulni a képtől, amint az író fél napig elmélkedik a szegénység mibenlétéről, majd egy ásítást elnyomva felkel a pamlagról, és csenget a cselédnek, hogy tálalhat.

Olyan ez… mint mikor a szivárvány színei közül kiválaszt az okos ember hatot. Talán csak annyit lát, vagy esetleg színtévesztő és ennyivé mosta az ég és az élet, vagy lehet esetleg tudatosan ennyit akar látni. Különben zseniális, de Márai egészen az… a Könyvudvarban kb. ötszáz forintért adják ezt a könyvet, de arra kérek mindenkit egy-két példányt hagyjanak nekem is, ajándéknak … most nagyszerűbbet el sem tudok képzelni. És az ilyenekkel, amiben ennyi jól megszerkesztett asszó van, csinos, kecses vágásokkal … elfér a több példány is a polcon (kitudja mikor kerül megint indexre).

Azt most nem méltatom hogy a szerkezet hogyan épül fel … irónia ilyesmi… mert már mások megtették. Véletlen a kezembe került a napokban egy könyv Wass Albert – Ember az országút szélén talán ez a címe… Márai könyve pompás előképe. Ahogyan fölfesti a két osztály közötti különbséget … de rögtön eszembe jut; a szegény gazdagok (a Jókai regényt nem olvastam még, de a cím is sokat sejtető). Ez a könyv csak akkor nem bicsaklik meg, ha Márai szemével nézzük … akkor a hét szín is meglesz (hiszen a néprajzosok tudhatják azért nem ilyen csak csujogatásból áll az élet, meg ugye a gazdagok szegények valójában). A hangulata remek, a téma mindenre kitér akár alkalmazhatjuk a saját életünkre is … föltételezem a molyosok nagy része szegény, így akár úgy is forgathatjuk mint Kalendáriumot, minden napra egy keveset. Van még benne valami, mert ugye (számomra) nem különült el élesen a határ a szegény és a gazdag között – ezzel nem tudom mit akartam mondani, de fanyar és pontos képet fest föl az emberi lélekről. Igen talán azt hogy sokkal többről van itt szó mint két kasztról, itt arról van szó mi mocorog az emberiség 97% a lényében.

Az ötlet, amiből a könyv született, nagyon jó; járjuk körbe a szegénységet minden irányból és írjunk le mindent, ami eszünkbe jut róla (és azt is, ami nem feltétlenül róla jutott eszünkbe), sok humorral, iróniával, szarkazmussal. Ez így tényleg jó, de a 160 oldalt erre kicsit soknak találtam, annak ellenére, hogy Márai úriemberhez méltóan igyekszik végig szórakoztatni, de ez nem megy mindig könnyen és néha az volt az érzésem, hogy ezért a könnyed szórakozásért az írónak és az olvasónak is kőkeményen meg kellett/kell dolgoznia.

Olvasni kezdtem, aztán Fesztbaum Bélával hallgattam. Néha hiányzott a betű, de azért ez a hallás utáni szövegértés is nagyon különleges élményt nyújtott. Eléggé izgalmasnak, túlságosan is mainak, frissnek találom Márainak ezt az 1933-as írását. Na, erről van szó, az igazi érték nem korfüggő. Bár, őszintén bevallva: sajnálatos, hogy még most is annyira – és egyre inkább – aktuális, hogy egyet kell értenem a Végszóban megfogalmazottakkal: az iskolában is tanítani kellene a szegénység elviselésének különféle módozatait.
Nagyon remekül lehetne ma is „átkölteni”, „plasztikázni”…

Fanyar humor százhatvan oldalon, több ebből már sok lenne, de ennyiből kiderül, hogy Márai epét köpni is polgári igényességgel képes.

Amikor Olaszországban kiadták ezt a könyvét, saját maga is megdöbbent a leírtak aktualitásán, holott jó 20 évvel azelőtt írta meg.

Különös figyelemmel olvasni azokat a részeket, amelyek az „átköltésről”, a „társadalomból való kisétálásról”, az „időt szentelni” fogalmának valódi megértéséről, vagy a „kisplasztikáról” szólnak, mely szerint pl. „ a dolgok ízét, formáját, összefüggéseit mintegy e m l é k n é l k ü l , az újszülött elfogulatlanságával venni észre, s ugyanakkor mégis olyan tapasztaltan, mint az ínyenc, aki már csak a legegyszerűbb, nyers és egészséges hatásokra rezzen meg” … Figyelemmel olvasni, mert ezek hasznos, gyakorlati tanácsok … ki-ki használja adottsága, tehetsége s főleg szabadságigénye szerint :)
Az életművész, szegény Márai …